« Taggin' »

Ezen a képen egy graffiti látható. Ez így nagyon szép dolog, pláne ha mondjuk egy régebbi már-már omladozó épületet kipingálnak ilyenre, még talán azt mondom, hogy szép. A mi kertünkben is van egy hosszú pala, amit le akartunk srácokkal fújatni – örülnek ők is, örülünk mi is. De itt van ez, aminek már senki nem örül:

Néhány hét alatt többszázezer forintos kárt okoztak a graffitisek és a vandálok a nemrég felújított nagykörúti villamosmegállókban. A legtöbb várakozóban a padokat a jegyautomatákat és az üvegfalakat is összefirkálták. A BKV-nak évente 8-10 millió forintos kárt okoznak a graffitizők. Ha valakit rajtakapnak, akár több évnyi börtönt is kaphat.

(via)

Az ilyen graffitiző fiatal mocsoknak a kezét eltörném, mert amit művel az nem graffiti, de mégcsak nem is taggelés, mert egy komoly graffitis az ilyen kezét kitörné kétszer. Ott van például az egyik megállója a 2-es villamosnak, ami egy alagút, és tele van normális graffitivel, még jól is néz ki. Egyébként fogadni mertem volna, hogy az átadás után egy hónapon belül tönkrevágják, na erre lehet azt mondani, hogy magyar mentalitás, mert akármilyen közhelyes, kicsit nyugatabbra ez nem így megy. Nézzünk csak körül mondjuk Németországban, ahol azért javarészt egyben találhatóak a többmilliót érő busz- és villamos megállók.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Szvsz tökmindegy mivel pingálják ki, hogy jön ahhoz valaki hogy valamit ami nem a saját tulajdona, kétes megítélésűen megváltoztasson (értsd: tönkretegyen)?
Mondjak durvábbat? A csepeli HÉV _összes_ szerelvényének _összes_ kocsijánka _összes_ ablaka össze van KARCOLVA! Pár surmó elhatározta, hogy a „graffiti” (-nek titulált firkálás) már nem pálya, mert hát azt le lehet mosni, és erre fogják magukat, és a tagjüket valamivel (fogalmam sincs mivel lehet) belekarcolják az üvegekbe. És ugye ez tendenciát szül. Szóval ott tartunk, hogy alig lehet kilátni az ablakokon, mert ezek a sötét bunkók önkifejeznek.
Hallottam amint pár szekus egymás közt tanakodott, miszerint egy ilyen karcolósköcsögöt kéne már elkapni egyszer….Nem lennék a helyében. Nem biztos hogy eljut a rendőrségig. De legalábbis nem azonnal. :)
A graffiti nagyon szépen mutat gyártelepek lerongyolt betonkerítésein, szocreál undormányok gazzal benőtt, omladozó falain például. De csak a graffiti és nem a taggelés. Na meg persze nem műemlékeken, buszmegállókon, vasútállomásokon, családi házakon, sírokon, szobrokon. Aki ilyeneket firkál, annak üvegmosót dugnék fel a faszába.
Én viszont amellett vagyok, hogy amíg a tulajdonos nem ad engedélyt rá, addig kurvára nem érdekel, hogy az szép-e, vagy sem: rongálás. Kíváncsi lennék, hogy mit szólnának az ilyenek, ha csak úgy lepingálnám a házukat, mert olyanom van.

Büntetni kell őket, kifizettetni velük a kárt, továbbá dolgozzanak a visszaállításon is, mossanak graffitit, cseréljenek üveget, éssatöbbi.

Némtországban például (ismerős mondta), hogy kezd elterjedni, hogy a graffitisek mielőtt lepingálnak valamit újságpapírral befedik, így ha nem tetszik a gazdájának, az egyszerűen leszedheti.
erre csak annyit mondok, hogy ez magyarország, és nem németország teszem azt…
Az újságpapír nem túl tartós :)
Németországban más az újságpapír anyaga is. ;D;D;D
Angliai megoldás: az összes buszra, metróra, villamosra és az összes megállóba CCTV kamerarendszert raktak. Azóta senki nem taggel. Érdekes… :) Jó, persze erre a BKV-nak nyilván nincs pénze.

Mellesleg az angolok híresek az ilyen brutál megoldásokról, pl azt is roppant egyszerűen oldották meg, hogy a hírhedt huligánjaik ne menjenek a focivébére: egyszerűen kötelezték őket, hogy minden meccs előtt fél órával jelentkezzenek a rendőrségen. Ha nem teszik meg, fél év börtön automatikusan. (Ja, és az útlevelüket is bevonták a VB idejére).
Mainframenek igazavan. enis csepi vok, es hat igen eleg gaz. foleg mikor a sok tuszkalako fogja es bamban a masik karcot is osszekarcolja, mert nem jon ra h abbol mar csak o tud kiolvasni akarmit is, mas csak 1 nagy karcfoltot lat benne… Spanomek rendesen toltak (de nem ilyen szar tageket amik kiolvashatatlanok, me ma mar apiszba is arulnak tfilcet es sok 10 eves mar raszokik mire 11 lesz h tageket rajzolgat es amikor osszesed 300ft-ot besetel apiszba es vesz 1 tfilct) tehat ok jartak el es elore szepen emgtervezett grafokat toltak ra a falakra, es nem hazakra, hanem a puszta betonra amin jol is nezett ki.
Haszprus: mondjuk én a tökét letépném az összesnek…

Mainframe: jah igen, a HÉV. Sajnos tapasztaltam, engem kifejezetten elszomorít, mert a HÉV-en pl. sok turista utazik…

suexID: pontosan.

smv: igen, ezért mondtam én is Németországot.

Haszprus: meg ezt tízből egy csinálhatja kb. :D

Tamás: szerintem ha azt vesszük, hogy évi nyolcmillió forintjukba kerül, akkor rááldozhatnának erre mondjuk tízet, és egy év alatt visszahozná az árát, nem?

Lin3Lord: ez a tízéves csicskaeffekt mindenhol előjön sajnos.
A csepeli HÉV-en nem feltétlenül a turisták lelki békéje a fő tét (az nem annyira bulizóna nekik), hanem az enyém. De mondjuk veszélyesebb ha az én lelki békém sérül, mint egy turistáé. :đ
Egyébként meg van egy csomó legál fal, ahova nyugodtan firkálhatnának, de nem, mert inkább máshova :/
Azért az nem teljesen úgy van hogy legálra mindenki rakhat. Általában egy-egy legálfal egy adott crew-jé, és csak ők fújhatnak rá, illetve azok akiknek megengedik.

A fenti kép pedig egy elég gyenge rajz, az ilyeneket nem szabadna legál közelébe engedni.
Majd csinálok fotókat, hogy lássátok miről beszélek. Ezt most csak úgy mondtam… :)
Áá, hihetetlen, hogy nem lehet ezekkel a f*szokkal semmit sem kezdeni. Mindenütt ezek az átkozott graffitik, meg tagek.
Csak arra is rengeteg pénz kellene, hogy kiépítsenek egy olyan kamera rendszert, ami ér is valamit :(
De ne szórakozzatok. Lehet hogy összekarcolják az ablakot, az télleg szemétség. Az is lehet hogy kárt okozunk a graffekkel. De ha nem tsak egy-néhány legálfal lenne Bp-n hanem mondjuk egy kicsivel több és reklámozva lenne a sok kezdő „csak azé' csinálom mer' menő” graffes akik semmit sem tudnak azok nem a nemtomén hová mennének hanem mennének a legálfalhoz hogy önkifejezzenek, aztán lefényképezzék és kirakják msn-re pl. Szal ez az egész szöveg tsak azér volt hogy elmondhassam hogy nagyon kevés a legálfal és tán nem a többi illegálisan fújható falat alkotnám meg ha lenne egy kicsivel több legálisan fújható nó para fal.Köszönöm a szót :)
Na jó ez egy szar szöveg volt amit írtam de igaz!!!
Sztem jó a tagelés meg jóvolt a graffitizés számomra én nem sokáig csináltam de jó volt! a tag az meg olyan hogy reklámozod magad hogy te kivagy meg ilyenek szal én inkább a focit választottam de azért még megküldöm üvegmaróval a BKV-ablakait is ha arról van szó!!! pisz
PINGÁLD A HÁZAM TE NYOMOTT KOMUNISTA SZARHÁZI…A KIVÜLÁLLOK UGYSE LÁTJÁK ÁT EZT AZ EGÉSZET MIRŐL SZOL…..minden komunista ezt mondja amit te….mit szolnék hozzá?semmit tedd azt telibaszarlak!
MAGYARORSZÁGON ELVANNAK TÉVEDVE AZ EMBEREK!NEM SZIGORITANI KELL A GRAFFITISEKRE VONATKOZO TÖRVÉNYEKET,MEG KOMUNISTA LETÖRNÉM A KEZÉT SZABÁLYOKAT ALKALMAZNI!EZ CSAK NAGYOBB ELISMERÉST JELENT EGY GRAFFITIS SZÁMÁRA HA PL.1 TÉRFIGYELŐ ALÁ TAGEL!KÜLFÖLDÖN IS UGYANOLYAN VANDÁLOK VANNAK MINT MAGYARORSZÁGON,CSAK OTT NEM A VANDÁLOKAT BÜNTETIK HANEM A TULAJT HA REGGEL NEM TÜNTETI EL A TAGET,VAGY RAJZOT A HÁZFALRÓL!A BOLTOSOK KI SE NYITHATNAK AMIG FIRKA VAN A FALON ! EZÉRT NEM LÁTNI PARISBA,MEG NÉMETORSZÁGBAN 1-2 ÉVE ANNYI GRAFFITIT.ÉS MOST LEHET JÖNNI AZZAL HOGY SZEGÉNY EMBER NEM TUDJA LEMOSNI NINCS RÁ PÉNZE ,EZ MEG AZ ÁLAM HIBÁJA!/////A GRAFFITI OAN MINT AZ IDŐJÁRÁS,BÜNTETNI NEM LEHET MER MINDIG IS LESZ, DE VÉDEKEZNI LEHET ELLENE////
Én ép ma kaptam el a gödölői héven egy ilyen tetü kis pöcs rajzolo mestert lerángattam a hévröl és elkezdet pofázni még neki ált feljebb. na akkor kellet volna pofon fágni de de sajna minek az ilyet ütni ha lehet rugdosni is. nemtudom mit szolna a kedve szülö ha én elmenneék az ilyen tevekhez és elkezdeném firkálni a szoba falát.Lehte azért egy pofont megért volna….. na majd legközelebb.
sztem meg akár tag akár graffiti tök mindegy hol van JÓL NÉZ KI XD és ez müvészet háhá!nem tom minek itt stresszelni h igy rongálás ugy rongálás ugyse tudtok ellene tenni XD blöööö
Fuck Cops!!!!!!!!!!!!!!!!! :D :D :D
graffiti volt,van és LESSZ!!!!!!!!!!
ez is művészet csak a megnyilvánulás helyszine nem a vászon hanem a fal!!!!
nah pííííííííssz respect az oldschooloknak;)
SuHaNc: te akkora gyökér vagy, kisfiam!
http://m.blog.hu/bk/bkvfigyelo/imag[…]

akik szerint ezek művészek, azok jelentkezzenek
ZsuKov: na az ilyeneket kéne elverni.
Én konkrétan 4 éve graffitizek és soha egyetlen egyszer nem okoztam kárt senkinek.
Ahová én graffitiztem mindig befedtem egy A0-ás lappal, megcsináltam, lefotóztam és ment a szemétbe.
Ajánlanám ezt a 14 éves pöcsöknek akik elcsúfítják magyarországot a minden fasz kis toy throw upjaikkal.
Mellesleg egy A0 ás lap 800 forint és egyik öcsög sem hal bele ha egy színnel kevesebbet használ.
Másfelől(lásd hollandia) az állam sokat segíthetne a grffosoknak azzal hogy pl a Fővérostól kb 10 km-re építene egy kurva hosszú legálfalat valami olcsó anyagból és aki budapesten mégis firkál annak szépen felkéne dugni a kannáit a pici seggébe hogy meganúúlja hóóógy neeem szabaaad… Akinek meg van 50 000 forintja az meg csinálja az amit én, ha van kertesháza a hátsó kertbe széépen épíít egy falat és arra firkál ott senkit sem zavar.

Aki meg savas fillcel tagel azzal meg megkéne itatni a fillce tartalmát.
Bones: a kormány sokmindenben segíthetne, ami jobbá tenné Budapestet, de sajnos mégsem teszik.
persze itt mindenkinek nagy a pofája h letörné az összes graffitis kezét van amikor énis igyvagyok vele. arra lennék kiváncsi ha látna egy graffitist graffitizni éppen vagy tagelni éppen tegyükfel 11 órakor este egy kocsma hátuljára ami illegális és látná h pont firkál és aztis látná h kicsit erősebb nála az a forma aki éppen odanyomja a rajzot vagy másesetben taget akkor odamenne e hozzá és letörné a kézét erre lennék kiváncsi . itt a neten mindnekinek nagy a pofája de igazából nemmindenkinek van ez igy és aztsem értem h az államnak ha a fasza kivan vele h összebassszák az épületeket és a kórházakat stb…. akkor mi a faszért nem basz egy kurva falat legális falat.de van aki ugygondolja h ez elég ahoz h pl épitenek vagy átadnak egy 30 méteres falat amire jobbesetben grafitiznek rosszesetben meg nemtudnak mert ha odarak valami jó rajzot valaki olyasvalaki aki már jobban ért hozzá akkor azt nemfedheti át. vagymeg az a másik h azért agyák át azt a falat mert szar és a grafftizéshez gondolják ugyis jólessz csak vahogy a kanna sem fedi jól a felületet.meg aztnemértem h pl van kaszásdűlő.ki a retkes faszt zavar az hamár ugyis televan h átfednek valakit. ha ugyis leakarják tiztitani az egész falat akkor nemértem h mi a faszért jön ki a nénike pampogni h „má megint összebasszátok a falat mikor nemis ti épitettétek” erre anniyt tudok mondani h 1: neki nemmindeggy amikor nem ő épitette azt a geci falat 2:ha leakarják festeni fehérre vagy fasztudja mien szinre akkor a festék amivel leakarják törölni és tegyükfel fehérré tenni az a festék nemrohad le amikor odarajnak mégeggy rajzot.főleg h már az egész televan.3: ki a gecimet zavar h ottvan amikor ugyis csak egy geci szigetelőfalami arra épült h az ott punynadó milliárdos gazdagoknak a lelkivilágát ne zavarja az 50 km/h val 10 percenként süvítő hév ami 5 mp alatt megy el a házuk mellett és nemhiszem h eggy ember épitette hanem közösen akkormeg mikor nemlátja senki csak aki graffitis és aki azt a tetves kutyákát arra viszi szaratni.meg ennyi graffitis van már h azthiszi a sok balfasz h ha csinálnak tegyükfel egy 30 m es legálfalat amit rögtön befednek a profik akkormár nemlessz graffit a városban .ez téves mert kb 20 km es legálfallenne elég de az állam baszik költeni rá. amit nemis csodálok mert kinek lenne kedve 20 kilóméteres legálfalat késziteni persze ami gecisok pénzés persze hely sincsen maximum valami mezőn budapesttől 200 kilóméterre ahová a faszomse menneki egy retkes graffititért ami ha szar ugyis átfedik a jobbak .meg ezis egy hülye képzelődés h figyelemfelkeltés miatt csinálják a graffitikiet . ez a legnagyobb balfaszság amit életemben hallottam.kia faszom az a hülye aki ezt kitalálta mikor nemis a saját hivatalos nevüket rakják kiamugy persze van ahová nagy geciség graffitizni de nemtudom h mi a geciért nem adja át az a retkes kormány azt a 50 évvesl ezelött épült fasszopó gyáraknak az oldalát lehet h tégla de valamire biztos h jólenne mert a graffitisek meghallják és odamennek mint h inkább a panel o.dalát basznák szét és a kormány megspórol letakarítani való pénzt
mert élehet h csak jövőhéten megy a panel oldalára de akkoris legalább most odamen a legálra mert ottis legyen rajza és ha ezt megtenné mittomén 50 graffitis akkor már az állam spórolhatna pénzt amiből legűlis falat basz valahová vagy átad legális faakat.azis téves h majd lessz olyan korszak is amikor már nemlessz graffiti .biztos h mindig lessz kivéve ha kitalálnak valami olyan rendszert h a falakra ne fogjon a festék.de persze ez lehetetlen.akármennyi kamerát basz az állam akkoris lessz .egyszóval hülye ez az állam de nagyon a saját pénzét pocsákolja mert valkukbe mindenki lezsarja ezt a graffitit ki a faszomat érdekel h józsibácsinak a geci háza összevan baszva mikor semmi közömj ninscen hozzá és mikor attól nemlessz nekem ferrarim ha neki nincsen odabazsva egy graffiti vagy egy tag.csak annyi az embereknek a baja evvel h amit adóznak magukután abból a pénzből szedik le. de itt megint képbejön az állam h mért olyan fasz h a graffitire külti mikor csomó más lehetőség is lenne.inkább gyüjtsön pénzt magának az állam . lezsarom engem nemérdekel h kii a faszomnak a házát basszák össze graffitivel meg h a turisták mi a gecit látnak budapestből. ha firkát látnak akkor ez van nem az én dolgom nemérdekel foglalkozzon mindenki a saját dolgával én enniyt tudok hozzáfűzni nemtudom h ki ért velem eggyet és ki nem ezsem érdekel
ja és ha valkinek nemtetszenek akkor csináljon jobbat és utána szoljon be de ha már megpróbál joobbat csinálni akkormár graffitizik :D
kurva annyát minden graffitiellenes fasznak…basszák seggbe a jóbüdös kurva annyukat
#32
kurva annyát a kurva anyázónak!!!!!!!!!!
a jó büdös geci kurva anyádat kurva anyázol te fasszopó cigány geci…kivagyteitt te fasz..összeleszel baszva
A graffiti művészet,
a tag az meg kell hogy terjeszd a bandád nevét,és stb. (no de ugy csináld hogy ne okozz senkinek se kárt,felragasztható lapra rajzold rá a taged,és felnyomod ahova akarod,ha valakinek nem tetszik az meg leszedi,és nincs semmi kár,mert a graffiti az yol mutat a puccos helyeken pl. lakatlan házok régi falain,de nagyon idegesítő hogy összebasszák a szép házaknak a kerítését ÉS STB., a szar csúnya Tagekkel….!!!
#34
ipar the vandal
hahaha am amivel mi karcolunk üvegre az késélezö kő vagy vasuti töltésXD jah és a kurva anyátok faszopo csicskák akik ellenzik a graffitit…..jo a writhingolas és ti nem tehedtek ellene semmit….
ez igy lessz amig világ a vilálh…. ui:FUCK DA POLIZEI!!!!
Én annyit mondanék hogy aki műemlékre sírra taggel vagy graffel az gondolkozzon má el hogy ha pl az ő anyja meg halna eltemetnék és egy nyomi odamenne és oda nyomna vmi szar firkát a sirra ő nem lenne e ideges arra a hülyére és amúgy sztem jó dolog a graffiti és hídpilléreken meg itt ott ahogy föntebb említették aluljárók.. stb. -en jól is néz ki még a teggelés is elmegy de csak max buszon de ha lehet ako inkább vegyen ilyen MY name is matricát vegyen rárajzol amit akar azt felragasztja és ako nem kell mosni ha le kell szedni!
A graffitisek is iszonyat nagy parasztoknak tartják azokat akik műemlékre taggelnek fújnak .Amugy pedig csak annyi kéne hogy amit lemosnak falat semmi értelme a lágymányosinál 3 éve min nem volt leszedve és nem is volt rajta új most lemosták és tele van na ennyi értelme volt és még nem is szépet tolnak mert ugy is letörlik ujra
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

BOM (2008. február 18., 05:48:44)
mephi (2006. február 22., 09:54:50)
Ölni (2007. április 11., 05:50:34)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2049 napja született, 333 szóból, és 1583 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: