« Béka »

Érdekes dolog ez a Barátok Közt. Bevallom, régebben én is figyelgettem; esténként leültem, elbambultam magam elé, aztán fölálltam a doboz elől, és ment tovább az élet. Majd úgy nagyjából fél évvel ezelőtt abbahagytam. Nem tudom miért, ez csak úgy jött, mint amikor a kisgyerek eldobja a cumit. A héten valamikor – tényleg nem tudom, mikor – belenéztem, aztán rájöttem, hogy ebből egy kalap kaki lett. Jelenleg pont azok a dolgok hiányoznak belőle, amikért anno szerettem. Meg ez, hogy teletömték tizenéves hülyegyerekekkel, akik játszani nem tudnak, de a kamerák mögött olyan mértékben vannak elszállva maguktól, mint a kismadár kétdeci tömény után.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
jobb mint jóbanroszban
Elszáll magától, mint a csaj két deci után.
De ha fél évig nem nézed, és utána bekapcsolódsz, akkor is teljesen érthető az egész. Nem történik semmi benne, meg egyébként is primitív.
én ugyanerre kb két éve jöttem rá =) azóta már el se viselem…
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Arról, hogy (2008. október 24., 11:59:41)
Kenájhelpjú? (2007. október 10., 07:38:05)
Versek (2006. március 29., 09:56:12)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1882 napja született, 144 szóból, és 668 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: