« Általánosságban »

Az utolsó simításokat végzem azon a bizonyos közösblogon, és ha a fentiek is úgy szeretnék, akkor holnap már meg is lehet tekinteniOlyan viccet hallottam, hogy az már nekem fájt:
Mi az, négy lába van, pikkelyes és telefonál? Hal-ó.
Még megírom a holnapi angol házi dolgozatot, ami egy hétvégéről szól, amikor is minden rosszra fordul. Persze ezt folyamatos és egyszerű múltidőben, időbeli kapcsolókkal (while, when, as), valamint hatásfokozókkal, hogy még izgalmasabb legyen. És ha még ez sem elég az izgalmakhoz, akkor egy témazáró dolgozatra is sor kerül, méghozzá nulladik órában. Nem szeretem a nulladik órát. Felkelni fél hat előtt, és a sötétben baktatni a közoktatás büszke építménye felé. Az aktívban éppen arról van szó, hogy Harry Potter meghal az utolsó részben. Most persze ez megy, két hete, és még fog is egy darabig, hogy meghal-e Harry??. Aki olvasta a könyveket, az nagyon jól tudja, hogy van rá esély. Hiszen van egy olyan felvetés, hogy Harry is egy horcrux (azaz Voldemort elhelyezte benne lényének egy darabját, és ezt szó szerint így van leírva a második részben), így ahhoz, hogy Voldemort elpusztuljon, Harrynek is el kell. Egyébként teljesen felesleges találgatni, mert úgy sem lehet beleszólni. Azt hiszem így ennyit szerettem volna írni. Aztán még ha van energiám egy könyvről is írok majd.
Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Te is fáradsz, mi? :)
Miért fáradnék? :)
Akkor ezt jól megbeszéltük. Egyébként akit érdekel http://kb.tx.hu itt van a közösblog. Tessék csekkolni.
ezt a viccet én is tegnap hallottam, eredetileg Jáksó mondta a hetihetesben.. nagyon ütős..
Nekem egyik ismerősöm mondta :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Halál (2006. szeptember 01., 03:40:17)
Give me a kiss! (2006. március 24., 09:35:18)
Kéz nélküli esernyő (2006. szeptember 13., 01:56:57)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2223 napja született, 284 szóból, és 1385 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: