Csereszenye (aki a Tankcsapda szólógitárosa) , jól, és nem mond hülyeséget.
Kommentek
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket is követhetsz.
#1
- 2007. július 04., 08:12:29 #
- válasz
Hakkni jóvoltából már múlt héten megtenkithettem eme fantasztikus videót.
suexID: sajnos azt kell mondjam, hogy megszoktam. Értelmesen is el tudná szerintem. Amúgy mit iszik szerintetek?
A Connector567-ig követtem a Tankcsapda albumait, koncertekre is jártam, de most kicsit csalódtam Cseresznyében. A médiával, PR-al kapcsolatban lehet, hogy igaza van, de nem azzal kéne nyitnia, hogy részegen leköcsögözi a srácokat, akik eddig felnéztek rájuk.
Azt sem értem, hogy mit akart azzal mondani, hogy erre sok évig készülnek a zenészek. A 10 évvel ezelőtti nagy csapda slágerek 3-4 akkordból álltak (abban az időben minden kezdő gitáros Tankcsapdát játszott néhány hónap tanulás után), és mégis hatalmas rajongóbázisuk volt. (Az igaz, hogy nem a sikítozó tinilányok voltak többségben.)

comfort: naja, az akkori tcs alaphoz sem kellett nagyobb zenészi tudás, kb pont annyi mint most a no thanx számaihoz. ezzel amúgy semmi gond nincs, ha így is jó a zene akkor hajrá. van aki ezt hallgatja, van aki azt
A TCS egy közepesen gagyi zenei fesztiválon (http://mamf.hu) 3 millát kér egy showért. Ezt csak úgy mondom.
webmotion: és nézd meg, hányan mennek el oda, ahol a TCS fellép, elég sokan. Plusz ugye gondolom nem gagyi házilag eszközölt technikákat, hanem kemény Marshall cuccokat visznek stb. Aki ebből él, persze, hogy elkér. Ha most azt mondom neked, hogy a Depresszió kért el kb. egy millát egy rockfesztiválért (ahol kaja-pia-szállás meg lett volna nekik), akkor azért na.
webmotion: Egy kis árlista, hogy sápadj:
Korda – Balázs 215.000 Ft + 80Ft/km
100 Folk Celsius 320.000 Ft + 180Ft/km
Lola 150.000 Ft útiköltséggel
Zanzibár 425.000 Ft útiköltséggel
Ha ezt nézzük, akkor a Tankcsapda saját felszereléssel megy, és másfél órát nyom minimum élőben, utána dedikálás, meg beszélgetés az alapprogram. Annyira nem sok az a 3 millió, ha megnézzük, hogy milyen cuccokat visznek.

webmotion: Debrecenben tankcsapda koncerten 10-11 ezer ember volt. No most ez 4000 illetve 4500 forintos jegyekkel számolva is minimum 40 millió forint. Ebből konkrétan 3 milliót kifizetni lófasz.
A TCS sosem kért 3 millát, még a Szigeten sem. Ezt meg csak úgy mondom. Cseresznye meg whiskit iszik, és a felvételen még csak nem is volt picsa részeg. Általában ilyen, és tud jó fej is lenni.
Hajjaj. Egyik kedvenc zenekarom a TCS, és Cseresznyének igaza van, de azért a stíluson van mit javítani.
Régebben olvastam egy interjút Lukáccsal, és elég jól össze tudják szedni a mai helyzetről kialakult véleményüket.
Régebben olvastam egy interjút Lukáccsal, és elég jól össze tudják szedni a mai helyzetről kialakult véleményüket.
Most tényleg abszolúte nem azé', de ezt bármelyik tapasztaltabb előadó elmondhatta volna. Csak mondjuk nem ilyen alpári stílusban.
A másik pedig az, hogy a TCS szerintem ne emlegesse a sok éve gyakorló zenekarokat, meg a médiagépezetet, mert ugyanúgy a pénzt hajszolják mint a no thanx. Igaz, kevésbé nyilvánvalóan.
A másik pedig az, hogy a TCS szerintem ne emlegesse a sok éve gyakorló zenekarokat, meg a médiagépezetet, mert ugyanúgy a pénzt hajszolják mint a no thanx. Igaz, kevésbé nyilvánvalóan.
moikboy:jó, csak ők mondjukj 1987-ben egy retkes próbateremben kanizsai sört vagy kannásbort iszogatva, munkást szívva gondolták ki, hogy baj van! …
ezzel ellentétben a nothx.
ezzel ellentétben a nothx.
A TCS is elpoposodott méghozzá nem is kicsit a régi csapdákhoz képest, de azért ne hasonlítsunk már egy nemköszt egy csapdához léci…
maniakus: én nem védem a no thanxet, csak szerintem a Tankcsapda, akárhonna indult, mostmár ugyanolyan marketinget nyomnak beléjük is mint a Hooligans, No Thanx meg egyéb förmedvényekbe. Őszintén szólva, aki megjelenik a VIVA Comet gálán az általában nem egy önzetlen zenész, hanem bizony itt kemény pénzeket akaszt le. A TCS és a NT egyaránt.
Szerintem egy kicsit irigység szagú a hozzászólás, csak nem tudom, hogy ez miért volt jó. Kit érdekel a No Thanx, miért kell ebben állást foglalni akármelyik zenekarnak is? Így olyan, mintha leírta volna magát a Tankcsapda a No Thanx-szel szemben. Én mondjuk egyik zenekart sem hallgatom, nem szeretem a zenéjüket, de azért a Tankcsapdát összehasonlítani a No Thanx-szel nem lehet. Azért ne vicceljünk már… :D
webmotion: Sajnos olvasgattam MAMF fórumot, meg úgy általában MAMF-Tankcsapda relációban sok-sok véleményt, és mindenhol a TCS-t tartják egy szarnak, amiért ingyenért, meg a két szép szemükért nem ment el játszani. Én igazából erre reagáltam, mondván attól még, hogy ingyenes a MAMF, nem várhatják, hogy mindenki ingyen lépjen fel nekik.
suexID: ja, én az olyan fórumokat elvből nem olvasom, tehát lehet.
webmotion: Lehet nekem is le kellene erről szoknom, mert nagyon hamar az egekbe szökik a vérnyomásom, például egy ilyentől:
„Az amatőrök tényleg jók voltak igaz én csak be-benézegettem a sátorba. Talán jövőre a nagy szponzorok időben utalják a zsét és nem lesznek ilyen bakik! És nem kis összegben fogadnék bárkivel, hogy jövőre lesz Tankcsapda /minden igényüket kielégítve; még a gyümölcstál részét is… Jah ezt nem tudtátok?! :)/” –
Most nem azért mondom (meg a linken található fórumban ezt már más is felhozta), de egy gyümölcstál az miért akkora kérés? Legutóbb 10 főre és 3 napra elegendő görögsalátát összedobtunk kevesebb, mint 5000 forintból Ildimmel.
Érted, ahogyan az, hogy az emberek tátott szájjal nézik a szart a Combinon, meg parancsszóra mennek az öklüket rázni mindenhová, ez is tipikus TIH hozzáállás. 5000 forinton szarakodni, az agyam eldobom.

Szerintem nem bűn, ha egy zenekar bevállal néhány populárisabb számot vagy mesterségesen felfújt gálát a pénz miatt. Ha szeretnek zenélni, akkor megérdemlik, hogy abból éljenek meg. (Kivéve a playback zenekarok.) A közönség majd úgyis eldönti, hogy tetszik-e neki vagy sem.
A programozók sem mind opensource dolgokat fejlesztenek, hanem odamennek dolgozni, ahol sok pénz van.
A programozók sem mind opensource dolgokat fejlesztenek, hanem odamennek dolgozni, ahol sok pénz van.
TCS-vel kapcsolatban nekem csupán annyi a negatív tapasztalatom, hogy akárhány koncertjükön eddig voltam, mindig szóról szóra ugyanazokat az átvezető szöveget nyomták. Kicsit gyász :S
Amit Cseresznye művelt, óvodás viselkedés. De ő már csak ilyen.
A Tankcsapdát nem a tagok zenei tudása tette naggyá, hanem Lukács Laci szövegírói tehetsége. Megfigyelhető hogy az évek múlásával egyre jobb szövegei vannak. Egy feelinges zenekar alapvetően a Tankcsapda.
A Nothanxnél pedig a divat dominál. „Az tette őket naggyá.”
A média látta, hogy a Tokio Hotel milyen sikereket ér el és kellet egy ilyen tizenéves zenekar itthonra is.
Egy valamiben igaza van annak a „valakinek” aki kitalálta ezt a refrént:
ez tényleg egy másik nemzedék.
Röviden:Cserkónak igaza van

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:
Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:
Ez a bejegyzés 1677 napja született, 34 szóból, és 172 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: