Eddig összesen négy telefonom volt. Az elsőt nyolcadikos koromban kaptam, mikor elkezdtem utazgatni az iskola miatt, ő egy volt, ami akkor csúcsszupernek számított, mert T9, mert net meg ilyenek. Aztán ő két év után meghalt, de úgy teljesen, és kaptam egy -as csúcsmobilt, ami azért volt csúcs, mert kamera és színes és polifónikus és GPRS és egyébként is. Ez már az első nap hibás volt, négyszer vagy ötször volt szervizben, de én szerettem, nagyjából három évig volt az enyém. Már csak azért is kedveltem, mert olyan mélyrehatolóan megberheltem, hogy öröm volt nézni ( szomszéd tudna erről az időszakról mesélni, hehe). Aztán ezek után, mikor az MC60 teljesen meghalt volt a következő versenyző. Szerettem, csak egy baj volt vele: lehetetlen volt PC-vel összehozni.
Aztán, mikor a Samsung is végét rúgta, valamint volt egy fantasztikus akció, beszereztem az én típusú csodamobilomat, ami persze cseppet sem népszerű, csak minden második embernek van ilyen a tízből, de engem nem hat meg. Mégpedig azért, mert ez az első olyan telefon, amit lassan egy év után is imádok. Mindenre használom, telefonálásra, SMS-küldésre, távirányítónak, naptárnak, e-bookot olvasni rajta, játszani, és mégs sorolhatnám. Egyszerűen mindent tud, amit tudnia kell, és amit elvárok tőle, gyors, okos, kényelmes, és csak egyetlen hátránya van: picit zörgős rajta a műanyag. Most először nem azon gondolkodom, hogy milyen lesz a következő, ha ez meghal, hanem hogy hogyan kéne ugyanilyet szerezni, ha ez meghal. De legalábbis egy biztos: telefonból csak SonyEricsson lesz a következő.
