Tehát mentem, és . Rögtön fél perccel azután, hogy elindultam (és tapasztaltam, hogy szinte nincs fékem, olyan gyenge), isteni beavatkozás által sem történhetett volna mókásabban, ahogyan belefutottam . Ő hívott engem. Háromszor, három számról. Mielött hívott volna, hívott még valaki, aki cseszett beleszólni. Aztán Zsukovval alig hallottok egymást (én nem is tudtam hogy ő az), majd egy ötödik számról érkező hívás futott be, azt már fel sem vettem (ez is Zsukov volt, egy utcai fülkéből). Tekerek mint az ökör, pont arra gondolva, hogy még lehet a Zsukival is összefutok, erre nézem, hogy ez a szakáll, ez a szemüveg és ez a haj nekem ismerős a Kodály Köröndnél. A telefonfülkében. És Magellán biciklivel. Mondanom sem kell ki volt ő.
Eltekertünk valami gödörig (Gödör klub vagy mifene), ahol kiröhögtük a deszkásokat, pláne mikor az egyik hasalt egyet, és megbeszéltük, hogy a Tűzvonalban tulajdonképpen nem is olyan rossz. Majd tovább a Deák térig, ahol szétváltak útjaink, én meg mentem tovább.
Letekertem keresztül az Andrássyn, le a Hősök terére (megcsodáltam, hogy mily szép is), majdnem pofáraestem egy idióta Demszky-láb miatt. Tovább a Városligetbe, ahol ökörködtem kicsit a KRESZ-pályán, majd vissza, és el a Csángó-lakótelepre, ahol tettem két kört, majd hazajutottam. És jól esett, pláne, hogy amúgy is régen tekertem.
Ami fura volt, hogy egyedül idejét sem tudom mikor bicikliztem ennyit, mivel mindig besztfrenddel szoktunk biciklizni, és nálam ez mindig is ilyen grúpektiviti volt.
Rendkívül izgalmas életem, rendkívül izgalmas beszámolóját hallottátok. Aztán majd egyszer fröcsögök a pesti cangázásról úgy általában.
