Az úgy volt, hogy nagyjából két éve kaptam meg az első bankkártyámat, amit aztán sikerült egy automatának jól benyelnie. Telt múlt a time, és eközben el is felejtettem a régi PIN-kódját, ki is dobtam a papírt, jól, mondván nem lesz rá szükségem, kártya nem lévén. Aztán jött a' zúj kártya, merthogy 18 éves lettem én, de annak az volt a kódja, ami a réginek. Kódcsere meg nem lehetséges, ha nem tudod a jelenlegit, ugye. Oké, kártyát elvették, és mondták, hogy majd jön az új, postázzák-e? Mondom persze, kényelmes vagyok én. Ez volt egy éve. A kártya azóta sem jött. Aztán ma utánajártam kicsit, és végre meg is kaptam.
És ami kicsit kapcsolódik a címhez: van egy ilyen nevű német cucc, ami ilyen szupertitkos PIN-kódos borítékot jelent. Ebben az a jó, hogy még a legjobb lézerszemmel sem lehet átlátni a borítékon, és az benne a rossz, hogy még a legjobb szemű ember sem tudja kivenni, hogy mi a kódja. Az egész úgy néz ki, hogy ilyen pöttyök vannak egy kis fólián, és némelyik pötty erősebb, ezek adják ki a számot. Egy 90 éves öregasszony (mert azoknak kártyájuk van, igen) alig tudja például elolvasni. Rólam nem is beszélve. Pedig nem vagyok sem 90 éves, sem öregasszony.
