« Tudás »

Most, hogy néhány levelet meg kellett írnom, arra jöttem rá, hogy még mindig szörnyen szarul megy az angolul való fogalmazás. Szóval egyrészt sokat kell még mindig szótáraznom, másrészt alapvető dolgok nem jutnak eszembe, olyanok, amiket hallva vagy olvasva megértek. Erre szokták azt hiszem mondani, hogy passzív nyelvtudás, vagymi.

Ezzel pedig az a baj, hogy én jövőre el szeretnék kezdeni egy második idegen nyelvet (konkrétabban az olaszt). Ellenben egyelőre nem tanulok angolt iskolai szinten (elvileg felvehető lesz majd), de mindenképpen szeretnék szerezni egy nyelvvizsgát belőle.

Szóval most az lesz, hogy jól meg kell tanulnom az angolt, hogy aztán elkezdhessem az olaszt. Az angol előrelépéshez viszont már egyre jobban érzem, hogy szükséges lenne egy kis idegen nyelvkörnyezet. Mert a film- és sorozatnézés is eléggé beindította a nyelvtudást, egy-két hét angol nyelvterületen való kiruccanás valószínűleg méginkább ezt tenné. Aztán lehet, hogy mégsem, nem tudom.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Hát az UK-ban két hét alatt még a helyiek beszédjéből sem értenél sokat, London egy-két igen előkelő és gazdag negyedét leszámítva, mert máshol nem beszélik tisztán az angolt. (-:
Balázs: ví ár livin in ömériká! :D
Nekem mázlim van… 8 éve tanulom az angolt, és most gőzerővel megy mellette a német is. Sajnos egyúj tanár van, aki mellett nem olyan jó a memóriám. Régebben egy kedves, aranyos, mosolygós szadista volt, akit a mai napig imádok. A némettanár jófej, jól tud magyarázni, könnyű a németet megérteni, nekem csak a szótárazással van baj.
Horvátorszgágban lazán elbeszélgettem, de már fordítani nem olyan jó. Ennyi év alatt belémivódott az angolul való gondolkodás. Ennek örülök. :)
Sok sikert!
Ja, és a legjobb neked szerintem az, ha önszorgalomból tanulsz… Várjuk a magyar/angol postokat!
13éve tanulok angolt, elég durva szinten, de például soha nem használtam szótárat(egykét nagyon ritka esetben mikor valami szakszóról nem tudtam hogy micsoda), és most hogy 2 éve nem tanulom iskolai szinten, csak hallom, simán megértek mindent de a fogalmazással meg a nyelvtannal egyre nagyobb bajban vagyok. Ugyanez volt nyelvvizsga előtt is, volt fél év szünet angoltanulásban, elmentem két hét intenzív oktatásra, aztán utána mentem vizsgázni. Ez úgy nézett ki hogy hajnal fél4ig cséztünk, reggel nyolckor pedig mentem vizsgázni. 97% Közép „C”. Szal majd beiktatok én is szerintem nyáron egy külföldi kiruccanást huzamosabb időre angol nyelvterületre, és akko összeszedem magam megint, mert kéne a felsőfok.
Kéne csinálni egy klubbot hogy nyáron ki akar kimenni külföldre, angolt gyakorolni :D Szerintem egy 3-4 napig elveszett lennék de utána semmi gáz nem lenne :)
mefi, keress valakit, akivel tudsz angolul chatelni, nagyon sokat segít. Persze nem árt, ha normális az illető, és nem szlenget ír, hanem viszonylag normálisan.
Én teljesen véletlenül akadtam egy magyar chatszobában egy amerikai nőbe, akivel aztán sokszor beszéltem messengeren, és sokat javult az angolom közben.
Persze élőben jobban ragad, az tuti.
Holland cserediákokkal beszélek néha angolul, és valami borzalom a nyelvtanjuk… De nekem is jól jönne egy jól beszélő emberke, cak az a baj, hogy felnőttnek kéne lennie, és nem állíthatok csak úgy oda, hogy szia, 104 éves fiú vagyok Mo-ból…
Én szinte semmit nem tudok angolul és még ez is egyre romlik. Mégis egész nap elpofázok az ügyfelekkel és röhögünk sokat, meg poénkodunk. Az a titka, hogy rengeteg ír ügyfelem van, akik gyönyörű angolt beszélnek. Könnyű megérteni és türelmesen megvárják, hogy az ember kimakogja amit akar. Dublin vagy Shannon erősen ajánlott. Anglia? London egy vödör kaki nyelvileg. Ott max a rendőrök beszélni kicsi angolt. Vidéken inkább (Leeds, Canterburry, és egyéb helyek Kent megyében). A fővárosiak 99,9%-a bevándorló.
karaj: „c u l8r” ugye?

jajaja, mefi mennyél wowozni :D
karaj: anno cseteltem egy Miamiban élő csávóval Skype-on, még hangbeszéltünk is, aztán egy ideje nem láttam.
Egyáltalán nincs még nyelvvizsgád?
Jhonny: egyáltalán nincsen.
ZsuKov: egyáltalán nem, egy teljesen normális középkorú nőt fogtam ki, akinek a nagyapja magyar volt, és az arról érdeklődött a chatszobában angolul, hogy tudna-e segíteni neki valaki megkeresni, hogy van-e még itt leszármazottja az öregnek. Nyelvi szempontból nagyon jól jött, mert mindig kijavított, ha valamit rosszul írtam, és tényleg képben volt az angol nyelvtannal. Én meg cserébe tanítottam magyarul, igaz jóval kisebb sikerrel :)
nekünk szerencsénk van, a mi sulinkban kéttannyelven szériatartozék az amcsi tanár :)
TúRó: nekem is remek angoltanárom volt középiskolában, szerintem az angoltudásom nagy részét neki köszönhetem.
MEfi, esetleg írj mailt, vagy csak gyere haza egy kávéra :)
Mefi: a kiejtésedet is? [-;
pitbull: hát, mehetünk, meg lesz valamelyik nap Dumaszínház, azt is meg lehetne nézni. :)

Balázs: nem, azért ő (is) folyton szidott. Viszont jól tudom az orosz akcentust!! :]
a tudás hatalom, de minek nekem, mikor nem tartok otthon kisállatot??!!
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Bevallom (2008. október 08., 04:25:28)
Tom-Chrome vezetői forgószék (2008. szeptember 25., 07:14:57)
SZIN 2010: nem leszünk ott (2010. június 13., 11:49:00)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1536 napja született, 200 szóból, és 1002 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: