« Kérnék szépen egy kalapácsot! »

Közölte az xD-kártya, hogy őt most formázni kell, mert nem sikerült incializálni. Persze a formázásban az a legjobb dolog, hogy olyankor minden adat eltűnik, így sikeresen most jópár fotó, ami még nem lett átmásolva a komputerre, ugrott. Ennek persze nagyon örülök, olyannyira, hogy kedvem lenne fogni egy kalapácsot, és apró pici morzsákra törni a kártyát, aztán odaszólni neki, hogy most ki a kemény, geci. Akárcsak a húszezer forintos, lelkét majdnem kiköpő »egeret« is. Ezek mennek így vasárnap délelőtt, technika tekintetében.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
akkor ezért baszol válaszolni emesen, amiikor nem is vagy away :D
én erre a célra tartok külön egy egeret, hogyha elönt a méreg akkor ne az menjen tönkre ami még jó hanem amit már korábban szétvertem :D online játék közbe pl nagyon jó feszültséglevezetés :D
Én azért formázás előtt meggyőződnék róla, hogy nem a fényképező / számítógép / kártyaolvasó a rossz. De legalábbis dd, aztán ha lesz időd visszanyered a képeidet belőle.
ZsuKov: vagy azért, mert az a kurva bot van fent, és én még be sem jelentkeztem, és egyébként is away vagyok? ;]

EmceeMike: játék közben nem vagyok ideges, ellenben ha valami nem működik, annál inkább.

mcbuddha: áh, nem a gép volt a rossz, lemerült fotózás közben, aztán gondolom az ütött be neki. Most már mondjuk működik persze…
de ha fotózás közben merült le, akkor csak rajtamaradtak a képek
reggel 10 óta nemvoltál away
erenon: De formatálta, hogy működjön és amiatt vesztek el. :)
ZsuKov: 11-kor kapcsoltam be a gépet, tehát nem tudom.
jó, akkor 11-től, tökmindegy, aza lényeg, hogy órák óta :D
Get Data Back from NTFS/FAT, nekem visszavarázsolta az ugyanígy viselkedő MicroSD kártyámról a fontos dolgokat, bár elszöszmötölt vele egy másfél óráig.
ZsuKov: de mondom nem jelentkeztem be csak kettő körül azeg.

SeRapH89: gondoltam erre én is, ja, csak majd fel kell tölteni.
kár hogy nem csináltam róla szkrínsot
ZsuKov: lehet a bot rakoncátlankodott.
már megbocsájts, de milyen botról van szó? :)
Mefi: jah akkor én is,de játék közbe ha nem müködik a fegyver jól akkor mi van pl? :D
EmceeMike: akkor káromkodom mint a kocsis. :D
Mefi: jah azt énis :D meg régen még amig az a régi fehér billentyűzetem volt akkor azt ütöttem, mert bírta :D
EmceeMike: ez a baj a laptoppal, nem lehet ütnivágni. :)
én az egeret szoktam csapkodni az asztallaphoz amikor elborul az agyam
eddig bírta, remélem még fogja is mert bár egy alap logitech, azért szeretem.
sylverdevil: többet logitechet nem veszek, ugyanolyan gagyi mint a többi. :)
Mefi: nekem a4 tech egerem van és bírja a strapát már 4 éve :)
EmceeMike: jah, nekem is van egy ~hatéves, lehet az lesz a következő.
ugyanolyan, ahogylátom. :) Én megvagyok vele elégedve,amíg be nem mondja az unalmast addig marad ez.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Spam (2005. december 29., 02:47:21)
Szélsőségek (2007. május 01., 03:27:28)
Szlotyi (2007. március 05., 06:59:24)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1469 napja született, 128 szóból, és 648 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: