« A továbbtanulásról és az érettségiről I. »

Ígértem, hogy leírom személyes tapasztalataimat az egész hercehurcáról. Nos, ez lesz most itt. Igyekszem témákra szedni, és az általában felmerülő kérdésekre választ adni (szerintem nagyjából mindenki ugyanazokkal a dolgokkal van és nincs tisztában). Most az anyázásokat tényleg kerüljük, ezek a saját tapasztalataim, biztosan vannak nálam ügyesebb-okosabb emberek, akiknek nem tetszik, nem új, akiket nem érdekel, azok ne olvassák.

Jelentkezés

Az alagút eleje. Bár ezt most kicsit megkésve írom, mivel 9 nap van a jelentkezési határidőig, de a jelentkezési lapokat minél előbb, és lehetőleg az iskolán keresztül kell beszerezni. Általában a tanárok ezt szokták jelezni, hogy mikor lehet megrendelni, ha pedig nem, mindenképpen reklamálni kell. (Ezt a hozzáállást jobb későbbre is tartalékolni: a felsőoktatásban mindent neked kell majd intézned, mindennek te jársz majd utána.) Általában párszáz forint egy darab (nekem három-akárhányszáz forint volt) jelentkezési csomag, ebben megtalálható egy csekk, egy rövid tájékoztató és konkrétan a jelentkezési lap és egy diákigazolvány igénylési dokument. A csekk azért kell, mert a jelentkezés bizony pénzbe kerül, azon túl, hogy a jelentkezési paksaméta maga sem ingyenes. Az árakkal nem igazán akarok most foglakozni, mert mindig változnak; nekem 2 500 forintba került (ha jól emlékszem) az alap jelentkezés, ez három darab intézményt enged megjelölni, minden további jelentkezés pedig újabb x forint. Egy lap általában elegendő, de több jelentkezési lapot rendelj, mert ha esetleg elrontod (és erre van esély), akkor ne kelljen parázva rohanni a papírboltokba, kutatva az újabb anyag után.

Fontos, hogy legalább két, de inkább három iskolát jelölj is meg. A sorrend pedig csökkenő, tehát ahová leginkább szeretnél bekerülni, az kerül a lista legelejére, míg a legkevésbé érdekelt intézmény a legvégére. Több sulit azért célszerű megjelölni, mert ha az első valamilyen oknál fogva nem jön össze, akkor a gép automatikusan ugrik a másodikra, ha az sem, a harmadikra és így tovább.

Sokaknak komoly dilemma, hogy egyáltalán hová menjenek. Én azt vettem észre, hogy akinek konkrét célja van, az szépen bejelöli amit eltervezett, aztán oda fel is veszik (vagy nem persze), aki pedig nem igazán tudja, az bejelöl négy-öt, esetleg több iskolát, aztán ahogy esik, úgy puffan. Én konkrétan az utóbbi csoportba tartoztam, és ennek a taktikának egy fontos eleme van: az OFIK által kiadott vaskos tájékoztató könyv. Ezt is érdemes megvenni, ugyanis benne vannak az előző évek ponthatárai, rövid leírás az iskolákról, az iskola hivatalos kódja (pl.: BME-VIK; BMF-NIK; GDF MI stb.). Nagyjából mindenki tudja, hogy mennyi pontot ér el (itt egy pontszámító eszköz), ennek függvényében érdemes megnézni az iskolákat, és az érdeklődési körhöz legközelebb állót megjelölni. Nem hülyeség továbbá egy pályaválasztási tanácsadó meglátogatása sem, aki egy kis beszélgetés után nagyjából meg tudja mondani, hogy mi való neked. Persze megint más dolog, hogy azzal fogsz-e foglalkozni, amit tanulsz.

Fontos, hogy a jelentkezésbe kell a középiskolai bizonyítvány hivatalos másolata. Ez úgy néz ki, hogy lemásoltatod a bizit (elvileg az utolsó év elegendő), valamint az ellenőrző félévi értesítőjét, majd a másolatra igazgatónénivel vagy -bácsival rácsapatsz egy pöcsétet, hogy Az eredetivel megegyező, hiteles másolat., amit ő aláír, keltez, és akkor vidámság van. Sokan megijednek, hogy az érettségit is említi a tájékoztató, azonban ha nincs még érettségid, akkor be kell jelölni, hogy a felvétel évében érettségizel.

Az iskola kiválasztásában sokat segíthet a nyílt nap. Én konkrétan nem voltam, de mindenkinek ajánlom, ugyanis ilyenkor bemehetsz az iskolába, beülhetsz az előadásokra, kicsit belekóstolhatsz a diákéletbe, és egy nagyjából hiteles képet kapsz arról, hogy milyen is lesz, ha esetleg oda jársz, mennyire nehéz a tananyag, mennyire jóarczok az emberek, mennire jófejek az oktatók, stb.

A jelentkezést postán kell feladni, csekkel. Diákigazolványt érdemes előre igényelni, mert ha felvételt nyersz, akkor már csak fizetni kell érte, nagyjából augusztus tájékán küldik a csekket. Ha beadtad a jelentkezést, nincs más dolgod, mint várni. A felvi.hu hasznos dolog, ajánlom mindenkinek, itt ugyanis elsőkézből lehet megtudni mindent (érettségi jegyek, pontszám, csatolt dokumentumok beszkennelve stb.). A felvételről – ha mobilszámodat megadtad – nemhivatalos tájékoztatást kapsz, SMS-ben.


Első körben nagyjából ennyit gondoltam. A következő részben konkrétan az érettségiről, az erre való felkészülésről fogok írni, remélem, hogy van, aki segítségre lel ezen írásokban.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Jó kis összefoglaló mefi!
Igaz, nekem még 4 év hátra van az egész herce-hurcáig, de most is elég fáradalom a középiskolai is! :D
Aztán pár év múlva majd visszasírom én ezt…
huh ez tetszett! köszi.
a második rész is érdekel. a tananyag „beseggelése” sosem volt az erősségem :S
Mefi, nekünk már nem kellett hitelesíttetni a másolatot! És be is lehetett scannelni rögtön, ha akartuk.
kopa:sylverdevil: én örülök ha segített. :)

Skully: öh, beszkennelni be lehetett, de tudtommal hitelesített változatot lehetett csak a jelentkezéshez csatolni, nem?
Mefi: nem, úgy tűnik, lassan kilábalunk pecsétországból.

e-felvételi 4eva
#6
gonoszkiralylany
e-felvételi sztem is sokkal egyszerűbb
én anno csak papírozhattam, de mondjuk nem volt bonyi az sem mert egyetlen helyre adtam be ahova tudtam h fel is vesznek :)
Jó kis összefoglalást adtál :) amúgy én is ezt a hármat jelöltem be, BME-VIK,BMF-NIK,GDF. De már áldom az Istent,hogy nem kerültem be BME-re pl,ott meghaltam volna matekból.
Egyébként már nem kérik a félévi bizonyítványt. Legalábbis csak egy-kettő iskolában szükséges annak a csatolása is.
Az év végi számít.
Úúú. Ne ismondd. Én most jelentkezek.
Hehe, kiszámoltam és a jelenlegi eredményeim és jövendőbeli becsléseim szeint 400 pontom lesz :D
én nem tudok róla, h félévi ellenörzős izét is kéne mellékelni. akkor nem vesznek fel sehová. szal neijesztgessé' mefikém. hejj.
Mefi:én nem hitelesítettet küldtem. és a felvin is írták hogy attól az évtől nem kell hitelesíttetni.
SeRapH89:Az elég jónak számít az új rendszer alapján!
maat: úgy látszik, jaja. :)

gonoszkiralylany: én a GDF-fel is így voltam. :)

EmceeMike: én BME-re nem adtam be, csak BMF-re, Pázmány informatikára, ELTE kommunikációra meg GDF-re. :)

Reja: ezt látod nem tudtam. Sok sikert! :)

SeRapH89: az egész korrekt szerintem. Nekem az előző rendszerben kereken 100 volt, informatikára.

chezzy: ezek szerint: Reja: nem kell, szóval neparázz. :] És, tudod már hova mész, vagy nem publikus? :)

Skully: hm, nekem meg mondta a tanár, hogy mindenképpen hitelesítsem. :D
Jah, 100% emelt angol rulzik :D
Mefi: most már csak azt mondják, h a biztonság kedvéért hitelesítsük.

csak azt nem értem, hogy beszkennelve miért nem mindegy szerintük, h az eredeti aláírást vagy a hitelespecsétét hamisítom :)
maat: jaja, teljesen jogos. :D
Az alap jelentkezés 9000Ft-ba kerül, ezért tényleg három intézményt jelölhetsz meg, kiegészítő jelentkezések + 2000Ft/jelentkezés. Az E-Felvételi pedig jó dolog, felesleges jelentkezési lapokkal, meg postával bajlódni, kézírással, golyóstollal szenvedni; ügyfélkapuval (okmányirodába kell befáradni a regisztrációhoz) lehet hitelesíteni, fizetni meg banki átutalás (elektronikus számlacsomaggal online ügyintézéssel is lehet), vagy online bankkártyás. Én egyáltalán nem mellékelem a középiskolai bizonyítvány másolatát, ha szükség lenne rá ott a dokumentumpótlás (július 10-ig) (az érettségi pontok duplázására számítok, egy ismétlő [K matematika] és egy kiegészítő [E informatika] érettségi vizsgára jelentkezek). Az OFIK által kiadott vaskos tájékoztató könyv ingyenes alternatívájaként ott a Felvi.hu. A másik meg, hogy ugye külön kell jelentkezni felvételire, és érettségire is, ez utóbbit én központilag teszem (mivel már nem állok tanulói jogviszonyban azzal a középiskolával ahol végeztem, és ahol az érettségimet korábban szereztem), ez megintcsak annyi, hogy webes űrlap kitölt, kinyomtat, ~30000 Ft-ot befizet (az érettségi vizsgatípusonként első alkalommal ingyenes, középiskolával fennálló tanulói jogviszony esetén), postáz :-( Örül :-)
Bocs a tördelés teljes hiánya miatt, kiadványszerkesztő, tördelő sem leszek az biztos.
Én beadtam, csakhogy meglegyen a három, de a reménytelenek nyugalmával elkönyveltem, hogy oda én nem fogok bejutni :D
Psilon: semmi gond. :)

EmceeMike: én meg örülök neki így utólag. :D
Kösz a linket a proginak :)
Mefi: hajaj én is :D áldom a volt matektanárom,hogy nem sikerült azt a két pontot összeszedje amivel bejutottam volna BMF-re :D
chezzy: Elte-ájk a cél :) azon belül politológia.. de jelölök nemzetközi tanulmányokat is, csak azt nem eltén :D
áhá, szal nem is nekem jött kérdés, és tökre sikerült egybemosnom mindent :D nembaj. osszátok be.
Reja: hmm, nemcsak en akarnek ELTE-ÁJK-ra menni politológiára? <:

iden vagy jovore erettsegizel?
ah, mar lattam kozben, nemolvastamel
EmceeMike: jogos. :D

Reja: nem gond, legalább ezt is megtudtuk. A mefiblog nyitott az olvasói véleményére. :]

ZsuKov: és méghogy én hányas voltam szövegértésből, hah!
most hétfőn-kedden fogom majd föladni, aztán már csak három tárgy érettségi és pá. az egy kérdés, hogy bme-vik (mérnök info) vagy elte-ik (prog info) legyen az első… a másik megy harmadiknak. (második elte-btk japán)
akkor ma nem csak nekem van képzavarom! :) jólvan, ez nyugtat!
Még egyszerűbb, ha e-felvételizel, nem kell lapokat venned és rosszul kitölteni, beszkenneled a bizid és a nyelvvizsgáidat, az interneten végignézed a szakokat és az egyetemeket és máris spóroltál 360 forintokat a lapokért, 2000 forintot a könyvért, és párszáz forintokat a postáért és jó sok időt a sorbanállásért és a töltögetésért.
Ja az árra rosszul emlékszel, vagy nem tudom, de nekünk 9 000 Ft, és három helyre elég, illetve összesen hatra, mert mindhármat megjelölheted költségen is, illetve mindegyiket megjelölheted költségen bármilyen munkarendben (nappali, levelező, esti) így jó sok kijön belőle (bár nem hizsem hogy van olyan aki minden ilyet végigjelöl).
Ja és félévi se kell, mert eltörölték a félévi számolását a felvételi eljárásban, csak az utolsó előtti év végi, és az utolsó év végi számít, már ha számít. :)
Reja: :)

Levee: szerintem az ár változik. A többit meg nagyjából leírták már a többiek. :)
Most is 9000 háromszak, ill ahogy te mondtad hat, mert költségesen is bejelölheted.(De ha csak kettőt jelölsz, akkoris perkálod a 9et.) Utána meg minden további jelölés +2000 :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Egészséges életmód (2008. május 21., 09:28:17)
Ezmiez (2007. április 28., 08:54:33)
Mégse (2007. november 04., 06:50:30)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1459 napja született, 1006 szóból, és 5007 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: