
Kövezzetek meg, de kisiskolás koromban mikor hazaértem, és befejeztem a leckeírást, mindig megnéztem a Knight Ridert, mert egyrészt figyelmbe véve a koromat, és a filmes technikák akkori állását, még talán el is hittem. Persze igazából tudtam, hogy nem lehetséges a dolog (még), de amikor például az óriási kamion ellen küzdött, akkor szabályosan izgultam. Olyasmi volt ez, mint az : mai szemmel nevetséges volt, ahogyan azt a makett micsodát mozgatták, de eközben az esemény annyira feszült volt, hogy a néző izgult. Ellenben a , amiben bár a kiborg mozgása fantasztikus volt, a sztori egy kalap semmit nem ért. Viszont most nem erről akarok írni, hanem a Knight Rider visszatéréséről.
An icon reborn.
– ezt írja a plakát, és valahol nagyon is igaz. Amit kapásból kiszúrtam duplarészes, majdnem másfél órás prömierben, hogy az alkotók ezt bizony komolyan gondolták. Tehát nem (csak) az a cél, hogy jó sok pénzt lehúzzanak egy már ismert névvel, hanem valahogy tényleg folytatni akarják azt, amit anno elkezdtek és befejeztek.
Ezt két dolog bizonyítja: az egyik, hogy fogták az , kicsit felturbózták, átalakították, mondhatni a mai kor és a téma elvárásainak megfelelően, és . Szerintem korrekt. A másik pedig, hogy mindenki kedvence, David Hasselhoff is megjelnik, igaz csak a végén, pár perc erejéig.
Szerintem a zene is korrekt lett. Leginkább a mindenféle autós-versenyzős játékokban hallani hasonlókat, és tényleg passzol a tartalomhoz. Ha kell pörgős, ha kell nyugodt, ha kell vad. Tehát pont olyan, amilyet elvár az ember. Nekem kicsit furák voltak a hangok, lévén szinkronosan néztem végig az eredeti sorozatot.
A sztoriról még nem sokat lehet tudni, a lényeg, hogy a pilot alapján bármi kisülhet belőle. Egyelőre annyi a lényeg, hogy újraindítják az alapítványt, és most az FBI-jal karöltve dolgoznak majd, Mike pedig (aki Michael fia) az új Kittet vezeti, és természetesen a gonosz nyomába erednek. Egy biztos: a másfél óra végig pörgős volt, nem lassult be, nem untatott, voltak jó beszólások is.
Ami nem tetszett, hogy volt néhány bugyuta, vagy nagyon-nagyon hihetetlen dolog. Például a kocsi védelmi rendszere roppant csicsás, látszik, hogy nem összecsapott munka, csakhát egyben az is látszik, hogy lehetetlen. Persze a lehetetlen dolgokkal egy filmben nincs probléma, csak valahogy túllépi szerintem a határt, amire még azt mondja a néző, hogy belefér.
Összességében megérte belenézni, bár megvallom hasonló a helyzet, mint a esetében: a címe miatt néztem meg. De nem bántam meg – egyiket sem. Nekem bejött, bár a bugyuta dolgok miatt öt pontot nem kap, de mindenképpen folytatom a nézését.

Értékelés: 4 pont (Egyáltalán nem volt rossz.)
Ami viszont nagyon gagyi volt, hogy amint lekapcsolták kittet, egyből oda volt a sérthetetlenség, és simán belőtték az ablakot! Azt már nem láttam, hogy mikor visszakapcsolták, visszaépítette-e az ablakot is, vagy csak az egyéb sérüléseket javította. Ez azért így elég gáz volt. Meg a „bekapcsolás” is kicsit fura, ki van kapcsolva, de azért simán leszkenneli a kezedet. Kikapcsolás helyett esetleg elég lett volna a wifit lekapcsolni, és máris nincs tovább hackelés, és pont olyan jól tudna száguldozni, mint korábban. Na de mindegy, néhány ilyesmit leszámítva szerintem régi fanatikusoknak nézhető.
Hasselhoffnak meg hova lett a búrája? És a szőrös mellkasát se láttuk. És hogy megöregedett :)