« Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen »

Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen

Namost, az a baj, hogy egyrészt nem igazán emlékszem a sorozat előző részeire, másrészt egyáltalán nem jön be ez a film. Az egyébként jó horrort, vagy pszichót megnézem szívesen, sőt, de az Alien-filmekkel mindig az volt a bajom, hogy két óra sötétben való kínszenvedés, és úgyis mindenki meghal a végén. Na, hát most ugyanez történt. Jött a csúnya rasztahajú lény, a nagy körmét erotikusan végighúzta valami hájtek cuccon, mire az összevissza villogott idegen karaktereket, és akkor jött a földre irtani a petéző csótányokat. Avagy nekem ez jött át.

Hrrrrrrrrrrrkrkrkrk.

Ami viszont tetszett, az a technika. Egyrészt a digitális változatot néztük (ezt úgy kell elképzelni, mintha HD lenne), meg egyébként is látszik, hogy a grafikusoknak magasabb volt a költségvetés, mint az íróknak. Merthogy sztori az nem sok van, néha kisüt a nap, egyébként végig sötétség, undorító nedvek, hörgés-krákogás, gyilkolás, és a végén egy jókora nagy csattanó, hogy azért biztosan megnézd a következő részt is.

Valamint amit megjegyeznék – itt is –, az a felirat. Elvileg szinkronosra ültünk be, de végül felirattal adták. Tulajdonképpen egy A/4-es lapra elfér az egész szövegkönyv, tehát kéthetes angoltudással bárki megnézheti a filmet. A lényeg, hogy olyan szinten virágnyelven volt a felirat, hogy az valami kanfasztikus. Tehát van egy ilyen mondat, hogy What the fuck is this? amit sikerült úgy fordítani, hogy Ez micsoda?. Nem kommentálnám.

Kap három pontot, mert a látvány azért vadóc volt, de ez a három pont egyáltalán nem mérvadó, rajongó ismerőseim szerint remek a film.

Eredeti cím:AVPR: Aliens vs Predator - Requiem
Műfaj:sci-fi, horror
Időtartam:86 perc
Megjelenés éve:2007
Főszereplők:Steven Pasquale, Reiko Aylesworth, John Ortiz

Értékelés: 3 pont
Értékelés: 3 pont

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
most már kitalálhatnád milyen egységes mefiblog vízjellel látod el a filmkritikákhoz tartozó fotográfiákat ;)
gergő: soha nem egységes, mindig tartalomfüggő. Egy alapjáraton sötét képre nem fogok rákúrni egy virító zöld csálá szalagot. ;] Egyébként csak három van.
Haver szerint szánalmasan szar lett a sztori, meg alapjaiban gyalázza meg az alien és a predator filmek történelmét.

Szerintem pár alapvető dolgon kívül egy egész kellemes, nézhető film.

[spoiler]
Személyes kedvenc. Megérkezik drága predátorunk, hogy feltakarítsa a szemetet és eltörölje a nyomokat.
Épp a kék predátor pisát öntözi szét mindenfelé, ami bármit elpárologtat, amikor a rendőr besétál mögé az erdőbe… Rendőr barátunk észre veszi, hogy itt valami nagyon nem stimmel, és lehet hogy inkább futni kéne. Helyes meglátás.
Erre a predátor mit művel??? Elkapja a rendőrt, megnyúzza és felakasztja a fára lógni, hadd vegye észre boldog boldogtalan… OMGWTF.

A másik vicces dolog, az az atombomba a végén…
[/spoiler]

Ui. remélem müxik a spolier tag. Ha nem, akkor sry :D, lelőttem pár poént.
Azt hiszemj rajongóként mondhatom azt hogy ez a film (és már az első is, szerintem) gáz, szar, szánalmas hulladék volt. Egyre inkább kezd átmenni az Alien-Predator vonal abba, hogy másfél óra koromsötétben hörgés és fegyvervillogás, holott ez nem volt mindig így, vagy okosabban tudták használni, vagy nemtom. Inkább megnézném még egyszer az Aliens-t (a 2.-at a sorban), mint ezt egyáltalán (ha tudtam volna hogy ilyen).
egyszer nézhető szerintem. az első rész még be jött valamennyire, de ez.. ahogy te is irtad inkább a technika volt a pozitívum
Zsoc: sztori az gyakorlatilag nulla. Eléggé olyan érzése van a dolognak, hogy jobb storit akartak, de nem hagyták.

Mainframe: „Egyre inkább kezd átmenni az Alien-Predator vonal abba, hogy másfél óra koromsötétben hörgés és fegyvervillogás […]” ez mostanában a horrorfilmekre is igaz, pedig nem jó dolog.
Zsoc: Predator barátaink az eddigi filmjeikben is csak a technikájukat féltették, a megnyúzott tetemek miatt nem fájt a fejük.

Számomra egyébként a tényleg gyalázatos első AVP után üdítő élmény volt a Requiem, pedig Alien-fannak tartam magam. Az biztos, hogy nem kimagasló alkotás, a közelében sincs a régi filmek, vagy egyes AVP videojátékok, könyvek és képregények zsenialitásának, de kellemes élmény, hiszen ismét korhatáros, a predatorok és az alienek kinézetét/hangját is megpróbálták az eredeti filmekben látottakhoz hűen megvalósítani, a zene pedig fantasztikus.
Ha a valóban égbekiáltó hülyeségek nem lennének benne (pl. az iszonytatóan klisés befejező-jelenet, vagy a tini-szerelmi szál), egészen jó filmnek is nevezném. Persze csak a szájensz-horror-eksön-fiksön kategória keretein belül, elvégre nem mindenkinek a gyomra veszi be az ilyesmit olyan hálásan, mint az enyém.
Én ezt egyszer úgy „néztem”, hogy a fejem mellett volt a laptop, és vki próbálta nézni, míg én aludtam. Vagy én próbáltam aludni, míg valaki nézte. :)
Nem sok maradt meg.
Izolda: akkor neked is tetszett. :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Zsenikém - Az ügynök haláli (2008. december 29., 03:04:27)
Spíler (2009. július 13., 07:35:55)
Becstelen brigantyk (2009. augusztus 24., 12:43:19)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1391 napja született, 476 szóból, és 2322 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: