« Jericho finálé »

Jericho finálé

Nos, az eredetileg lelőtt »Jericho«, amit végül ugye néhány szem mogyoró hatására folytattak.

A második évad idejére aztán jött még a sztrájk is, hát nem valami szerencsés helyzet. Pedig kár, a Jerichóban rengeteg lehetőség rejtőzött, úgy látszik, sajnos egy olyan részét próbálták megfogni, ami a többségnek kevésbé tetszett. De ami mindenképpen pozitívum, hogy a második évadban sokkal több akciójelenet volt, még ha érezni is lehetett, hogy szűkösebb a költségvetés.

Valamint az is jó volt, hogy nagyjából befejezett történetet kaptunk az arcunkba, de legalábbis befejezettebbet, mint az első évad végén. Persze még így is jócskán lett volna mit megmagyarázni, de a lényeges dolgokat megtudtuk: ki, miért, hogyan.

Még mindig sajnálom kicsit, remek sorozat volt ez, kár, hogy vége. De legalább megkapta az esélyt a visszatérésre, amit mondjuk a »Tru Calling« nem.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
szvsz a legutolsó rész baromi pocsék lett, mivel másik négy történéseit sűrítették bele. és hát ez a befejezés, omg. jobb sorsra lett volna érdemes a jericho, rip.
gergő: jobb sorsra lett volna érdemes, tény, de a körülményekhez képest remek befejezés volt. Persze egy átlagos résznél több nem volt, tény. Mondjuk azt sajnáltam, hogy semmi „thanks” vagy valami.
Mefi: nem volt rossz rész, csak nagyon zsúfolt volt. Ugyanezt szétszedték volna két, de inkább három felé akkor a tíz ujjamat megnyalom utána. :)
gergő: nekem pont a zsúfoltsága miatt jött be.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Párbeszédek (2006. június 11., 01:33:44)
Helló, Tampere! (2010. április 11., 10:35:01)
Flickr pro accountért pamparamm (2010. október 11., 04:55:03)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1385 napja született, 271 szóból, és 1404 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: