Előzmények:
Avagy még mindig rulez, de vannak dolgozói, akik nagyon nem azok. Tíz óra után vagyunk néhány perccel, főhősünk (Mefi az, igen) már kimászott az ágyból, és túl van reggeli frissítő zuhanyzáson. Egy szál rövidnadrágban ül típusjelzésű hordozható számítógépe előtt, éppen leveleit és feedjeit olvassa, miután egy tudatta a világgal, hogy felébredt. Ekkor váratlanul kopognak az ajtón, Főhősünk (aki még mindig Mefi) tudja, hogy a posta kézbesítője az, hiszen csomagot vár. Jól hallhatóan kikiált egy pillanat
szót, felkapja magára pólóját, bezárja , majd kinyitja az ajtót. És ekkor jön a nem várt hidegzuhany: az ajtó előtt nem áll senki.
Ekkor főhősünk (ugye már tudjuk ki?) előtt lepereg egész élete egy harminc-egynéhány fokban elkövetett séta a Nyugati Pályaudvar felé, amit szeretne kihagyni. Képzelődéséből a bejárati kapu hangos kattanása rángatja vissza a valóságban. Hirtelen bezárja az ajtót, és egy jól irányzott sprinttel a kézbesítő után ered. Hiába, még csak helyét sem találja. Talál viszont egy aranyos kis hivatalos papírost postaládájában, miszerint nyolc óráig átveheti küldeményét a Teréz körút 51-53 szám alatt.
Nincs mit tenni, főhősünk öltözik, megeteti-megitatja macskáját, elbúcsúzik tőle, és nyakába veszi a várost. Nagyjából húsz percig tartó utazása közben rengeteg kellemes megjelenésű hölgyeményt lát, majd mikor megérkezik a – szerencsétlenségére nem légkondicionált – régimódi, ám felújított épületbe, felsétál az első emeletre, és néhány perc várakozás után sorra is kerül.
Kedves, tanuló szőke hölgy kérdezi mosolyogva, hogy miben segíthet. Főhősünk udvariasan elmondja, hogy csomagja jött neki, átvenné ő azt, és odanyújtja a kísérőlapot valamint személyi igazolványát. Rövid várakozás után szőke hölgyemény megjelenik szomorú arccal, hogy még nem ért ide a csomag, valószínűleg a kézbesítőnél van, és elvileg rá szokta írni, hogy hat után menjenek érte, de most nem tette.
Ekkor főhősünk egy igazán nagy lélegzetet vesz, és lemond arról, hogy az egész épületet a levegőbe repíti, udvariasan elköszön a hölgytől, és az azóta már valamennyit emelkedett hőmérsékletben hazacaplat. Útján ismét rengeteg csinos hölgyet lát, ám egy pulóvert és hosszú nadrágot viselő fiatalember teljesen lelombozza őt.
VÉGE.
Szóval a postásnak üdvözlöm az összes élő hozzátartozóját, hogy nem tudott még várni fél percet. Úgy, hogy biztosan hallotta amit mondok, mert a bejárati ajtó feletti ablak tárva nyitva állt. Mondjuk a postán rendes volt az egyik idősebb nő, mert mondta két anyukának, hogy jöjjenek előre, kisgyerekkel ne várakozzanak már a kánikulában. És igaza is volt.
Úgyhogy, lesz még egy köröm a kis csomagocskámért, hogy a szöcske toszná meg.
Ez az egy „szerencsés” eset történt velem, amúgy mindig ezt csinálják, vagy arra is lusták hogy feljöjjenek a negyedikre hogy itthonvagyok-e, egyszerűbb bebaszni a papírt a ládába azt este 6 után másszak át a városon mert lusta fasz a kézbesítő.