Hosszabb lélegzetvételű bejegyzés következik, betűfóbiások és a hosszabb lélegzetvételű írásokat nem kedvelőket kérjük, hogy a vágány mellett fokozottan vigyázzanak! A vonat előreláthatóan tizenöt percet késik.
Mai történetünkben főhősünk (), aki mindenhol igyekszik foggal-körömmel védeni fővárosunk közlekedési vállalatát (amely jelen esetben a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság, továbbiakban BKV), mert ha jobban belegondolunk, tényleg nem olyan rossz az. Főhősünk kiemelten szokta védeni az ellenőröket, bár előfordul, hogy például megjegyzi azoknak érdekes szokásait, mint például az közben való menetjegy-ellenőrzés, de hát ennyi ember közül óhatatlan, hogy akad néhány selejtes. Főhősünknek (aki még mindig Mefi) tehát még mindig nincsen problémája az ellenőrökkel, megmutatja szépen a jegyét, köszön, általában visszaköszönnek, és megy tovább útjára. Egyetlen egyszer volt problémája, egy 2005 júliusában történt meleg nyári napon, amikor galád módon sietnie kellett, és igénybe vette a Budapesti Észak-Déli Metróvonalat, közismertebb nevén a kékmetrót (továbbiakban M3). A Lehel téren szeretett volna bekapcsolódni az utazás orgiájába, ám a jegykiadó készülék elromlott, a forgalmi ügyeleten pedig tizenkét perc várakozás után is a Rögtön jövök!
feliratnak tudta csak megmutatni gyönyörű barna szempárját. Ekkor hősünk (Mefi az) eldöntötte, hogy bliccelni fog, megteszi e négy megállót jegy nélkül, lesz ami lesz.
Itt követte el a hibát.
Történt ugyanis, hogy leszállásnál egy unott női hang közölte vele a hangosbemondón keresztül, hogy Megkérjük kedves utasainkat, hogy készítsék elő jegyüket vagy bérletüket, mert a kijáratnál ellenőrök dolgoznak.
Lévén hogy főhősünk egy udvarias, őszinte ember, odament a legszimpatikusabbnak tűnő ellenőrhöz, aki egy negyvenes hölgy volt, és elmagyarázta neki a történteket, valamint azt, hogy akár vesz most két vonaljegyet, és kilyukasztja, de nagyon kellene sietnie, mert ha nem ér oda, abból baja lesz. Erre Izzadságfoltos Hónap Dolgozója
Ilona, (fiktív név, továbbiakban Ica) közölte, hogy lehetetlen hogy nem tudtam jegyet venni, és a forgalmi ügyeletes biztosan ott volt, sőt mi több, a jegykiadó automata is működött. Mikor finoman nemtetszésemet fejeztem ki ezzel kapcsolatban, odahívott két biztonsági őrt, akik hétméteres megjelenésükkel, és ezzel pontosan megegyező intelligencia-hányadosukkal főhősünket igazolványának felmutatására kényszerítették, majd néhány perccel később egy néhány- (5?) -ezer forintos büntetés befizetésére szolgáló sárga szelvénnyel, ismertebb nevén csekkel távozott. Megalázottnak és átvertnek, a rendszer áldozatának érezte magát, de szülői támogatással befizette a komoly pénzbüntetést, és úgy érezte az élet megy tovább. Azóta már csak dacból is védi a BKV-t, és tény, hogy mióta veszi a bérletet, nincs probléma. Abba ne menjünk bele, hogy egy turista e magyaroknak talán mindennapos kalandot, mit kalandot drámát miként élte volna meg.
Ám a történet itt még nem állt meg.
Főhősünk ma hazaérkezésekor egy vékony borítékot talált az asztalán, ami egy Dr. Akárkitől érkezett. Nem értette a dolgot, mikor kibontotta a borítékot, és észrevette a már ismert sárga szelvényt, először azt hitte, valamilyen adományokat gyűjtő intézet találta meg, de rögtön rájött, hogy teljesen másról van szó, amikor elolvasta az első néhány sort, melyben kiderült, hogy Dr. Akárki a BKV megbízásában dolgozó jogi személy, és szeretne főhősünkön 13 000 (azaz tizenháromezer) erősödő magyar forintot, mondván 2005-ben M3-at használt, kifizetetlenül.
Ekkor főhősünk – hogy főhősünk szavaival éljünk – elmorzsolt egy kurvaanyádat, majd mérlegleni kezdte a lehetőségeket. Ha nem fizeti be a tizenhárom ezer magyar birodalmi erősödő váltót, akkor – ahogyan erre a levélben is felhívták figyelmét – számíthat rá, hogy a BKV perre viszi a dolgot, és fizetheti az ügyvédi költségtől kezdve Ica hónaljdezodorját (hogy ott baszta volna meg a villanypásztor amikor aláírta a csekket, már bocsánat) is. Ha befizeti, akkor ismét úgy érzi, hogy lehúzták, átverték, megalázták, és ezután képtelen volna a BKV-t dicsérni (bár ez még mindig nem konkrétan a BKV hibája, ugye), és úgy érezné magát, mint aki hátsót csinált az elsőből, vagy segget a szájból, ha úgy jobban fekszik.
Főhősünk a hibás persze, hogy 2005-ben nem tette el az átkozott kis csekk második felét, ami igazolja, hogy ő bizony befizette az átkozott pénzt, és e botor cselekedete most tizenháromezer vérrel-verítékkel megkeresett erősödő magyar pénzegységbe fog kerülni, amiből már kiférne egy , meg hozzá egy pohár bambira.
És főhősünk egyébként nyugodt auráját kicsit megrengette, írhatnánk azt is flegma módon, hogy telibekúrt módon felbaszta az agyát, de nem írunk ilyet, mert ez egy kulturált blog, kulturált főhőssel, és kulturált íróval, még akkor is, ha e két személy egy és ugyanaz. A nap tanulsága: mindig tegyétek el a csekket, gyerekek, mert ellenkező esetben megbasz a végzet villanypásztorral.
VÉGE.
