« A nagy energiaital teszt »

Eddig jól megvoltam nélküle (és valószínűleg megleszek ezután is), de Hegyalja feszten kortyoltam bele életem első energiaitalába, hiszen gondoltam majd jól feltölt energiával... A nagy lóf@szt. Node mégis melyik a tuti? Azt még nem tudom. Ettől függetlenül nézzük kategóriájuknak megfelelő sorrendben, hogy az ízlésficammal rendelkező ízlelőbimbóim szerint melyik milyen.

A top megamárkák

Red Bull: Szárnyakat ad. Nah persze... Olcsónak koránt sem nevezhető a maga átlagos 250 forintos árával (amiért ugye ha éppen valami lehetőleg fog és gyomorgyilkos dolgot akarok venni, akkor már 1 liternyi kólát vehetek, és még csokira is marad), azonban egész kellemes íze van, amit egy kis leginkább páfrányra emlékeztető mellékíz próbál megtörni. Öt csillagból mindenképpen megérdemel egy négyest.

Bomba: Bamba discomájerek és "keményvagyokmertapavettnekemegykocsit" arcok között talán a legnépszerűbbnek nevezhető márka, hiszen a maga 3-400 forintos átlagos árával nem is próbál a tömegek itala lenni. Ízre talán veri a vörös bikát, ám a maga furcsa kávéra, majd később átázott kartondobozra emlékeztető mellékíze az utolsó kortyoknál már jóval zavaróbb, mint a páfrány. A politikai korrektség miatt adnék neki négyest, de csak hármast érdemel.

Középkategória

Burn: Mindenképpen talán a legjobb ízű energiaitalról van szó, bár 2-300 forintos árával még mindig túl drágának tartom egy 2 decis szintetikus löttyhöz képest. Kellemes, és leginkább a pezsgőporra emlékeztető mellékíze sem töri meg a tutti-frutti varázsát, tehát mindenképpen ötöst érdemel, és ezzel már meg is verte mindkét űbermárkát.

Hell: Avagy maga a pokol. Na jó, persze nem, teljesen korrekt italnak tartom, hiszen bár íze nem olyan erős, mint a Burn-é, mégis arra emlékeztet a legjobban, a 150-190 forintos átlagos ára pedig már elfogadható. Meglepő, hogy fentről haladva ez az első olyan ital, melynek tulajdonképpen nincsen mellékíze, és ettől lesz jó. Négyes.

Lejjebb...

Blue Bear: Nah a Blue Bear a maga átlagos 99-150 forintos árával is teljesen jól teljesít, és az íze is "energiaitalos". Nevével ellentétben nem kék, és nem medve, de iható. Érezni rajta a ragasztót, a vegyészek munkáját és természetesen mindenféle kőolajszármazékot is. Hármas, mert bár nincsen vele baj, mégis valahogy nem az igazi.

Green "toi-toi" Fitt: Nah igen. Ez az a förmedvény, amit soha, de soha többet a számhoz nem emelek, bár nem tudom konkrétan megfogalmazni, hogy miért. Talán a tutti-frutti mellé társuló "fogmosás után beleköptem kétszer" íze, vagy a leginkább frissen fertőtlenített, de még enyhén húgyszagú toi-toi wc szaga tehet róla? Esetleg az, hogy az íze minél tovább iszod annál inkább hasonlít a már említett pottyantós slozira? Nem tudom. Átlagos fogyasztói ára valahova 70 és 100 forint közé tehető, de nekem ingyen se kellene. Az ötös skálán minusz ezret érdemel, ám rendes leszek: 1 pont.

Mixxed Up: Sehol sem láttam még ezt a fajta energiaitalt, csak és kizárólag a házunkkal szemben működő ABC-ben, azonban szeretem nagyon. Ízre teljesen rendben van (bár kicsit vizezett hatású), azonban 99 forintért zseniális. Ötöst az ár/érték aránya miatt érdemel, ám ízre csak négyest kapna. Rendkívül idióta afféle "12 éves vagyok, ám menőgyerek" csomagolása (mérges cicával az elején) persze nem olyan trendi, mint pl a Red Bull doboza, de ez kit érdekel, úgyis egy a lényeg ezeknél: megiszod, és jól bemesélheted magadnak, hogy most frankón feltöltöttek energiával.

És mi a tanulság mindebből? Nem mind arany ami fénylik, azaz ha már kémcsövekben kotyvasztott trutymókkal tömjük magunkat, akkor nem feltétlenül a "minél drágább, annál jobb" elvet kell követni. Igazság szerint az összesnek ugyanolyan íze van, ám mindegyiknek van egy csak rá jellemző speciális mellékíze. Ez persze nem jelenti azt, hogy én nem csak az árra figyelnék vásárláskor, hiszen ezek nem akkora különbségek, hogy ezért mást vegyek, ám a teszt szemponjtából ez a kis különbség éppen kapóra jött. Ha odafigyelsz erre, és mindet végigkóstolod, akkor teljesen észrevehető a közöttük lévő különbség.

Az átlagos fogyasztói árat 8 debreceni bolt alapján állapítottam meg, ez városonként és boltonként is jelentősen eltérhet.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
az összes ugyanolyan, kivéve a burn
Nagyjából igen, de mindnek van jellemző mellékíze. Ettől függetlenül a toi-toi szaron kívül csak árra figyelek, hiszen akkora különbség azért nincsen köztük, de tesztelni jó volt :D
én ma mondjuk valami spiritet ittam :D
1,5 lityós Kobra az igazi
vegigsirtam ezt a postot, de azt nem ertem, hogy mi alapjan soroltad oket kategoriakban?
a burn k*rvara nem kozepkategoria. :D
H mennyire „menő” cuccok.
a mixxed up lidl-ös [ejtsd: lidülös] termék és szerintem is magasan veri az összes többit :)
hopp az elobb egy +n becsuszott. szerintem a burn meg a hell akkro ezalapjan siman top megamarka, mostanaban mindenhol azok mennek.
Shamalt: Az tény, h minden szórakozóhelyen és boltban ottvannak, azonban szerintem a red bull és a bomba még mindig nagyobb márka mint ezek.
smv: a burn is k*rva meno, má' nemazé', csak sz*r helyekre jarsz. :D
Azert az eredeti teszkos enerdzsidrinket jol kihagytad, mi?
Huh, bombát nem ittam még sosem, és pont ma voltam a tescoban, választhattam, hogy tesco drink, vagy bomba, így gondoltam a bomba inkább kell bele, mint a tesco cucc. de majd jön a 2. szám is vmikor :D
TV Energiaital. (Teszkó Valjús) Gyümölcspálinkákkal kiváló. Ezen kívül kéretik a posztba beleírni, hogy Kobra FTW, ahogy már Lev említette :)

A koffein meg taurin a lényeg, nem az íz. De egyetek inkább amfetamint (és/vagy származékait), az tényleg felpörget! :P
Mindegyik 30 illetve 32-es hatóanyagilag, tehát mind1 melyiket iszod.
Mondjuk azért azt nem árt tudni, hogy a Burnt leszámítva (abban más a színezőanyag) minden energiaital ugyanolyan. Nekem is egy bennfentes súgta meg, hogy gyakorlatilag ugyanaz van az összesben, ugyanolyan receptúra alapján készülnek! :)

Mondjuk én a Red Bulltól sokszor álmosabb és fáradtabb leszek, mint voltam. :)
suexID: Én ugyanígy vagyok sokszor a kávétól. Ilyen szintetikus szirszarokat meg nem iszom.
ÁTÁZOTT KARTONPAPÍR BAZMEG ÜTÖM MAGAM :D
Én nagy híve vagyok az általam csak „igénytelen energiaital”-oknak nevezett termékeknek.
Már az ős-ős-ős idők óta vedelem őket és meg kell valjam, hogy a hatásuk kivétel nélkül mind ugyanaz. Én már csináltam „mit tartalmaz” összehasonlításokat is és tényleg mindegyikben pöccre ugyanaz van, nagyon-nagyon minimális csak az eltérés. A koffein és a taurin a lényeg, de azok max mennyisége hatóságilag szabályozott. Anno volt valami európai ország, ahol betiltották a redbull-t, mert az ott megengedett max mennyiségnél több taurin volt benne.
Szögezzük le, hogy minden rákkeltő, így teljesen mindegy mit iszol, redbull-t vagy teszkó völjút.

Még egy utolsó kis kanyar a végére. A redbull azért olyan kiba drága, mert megfizettetik veled a marketingköltséget. A Burn-től ne ájuljon el senki, mert kicsi lóf@sz 99ft-os termékként kezdték (2-3 éve), csak valami okos marketinges kitalálta, hogy ha adunk neki egy kis reklámot, meg promótáljuk pár rendezvényen, akkor elkérhetünk érte akár 200-at is. Tegyem hozzá bejött az elképzelés. Viszont kizárt dolognak tartom, hogy a receptet megváltoztatták volna, pont ugyanazt a mérget kapod most kétszázért, mint anno 99 pénzmagért, csak most nagyobb a nyereségráta. Egyébként a teszkó völjús enerdzsi-üccsi is valamelyik low-end energiaital újrapalackozva.
RaszP.: ez fél háromkor még viccesnek tűnt. mondjuk most is az :D

tesco energiaital ftw, 2 litertől már simán rájön az emberre a remegés, tapasztalat.
Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy a „fertőtlenítős” energiaital neve Fitt Energy, és a Sparban kapható (legalábbis a nyírbátori Sparban mindenképpen van). Ezt csak azért tartottam fontosnak tisztázni, hogy még véletlenül se vegyen senki ilyet! :-)

Ja, és a 2. tesztbe a Plus-os energiaitalt (a neve most nem ugrik be) is vedd be.
Amióta a franciáknál lehet redbullozni például Bordeauxban lehet kapni kannás red bullt (1.5 lit, 2 lit). Szerintem ez már a legalja.
Andrei: Kannás redbull? De erre az van írva itt nálunk, hogy napi max. 3-at lehet belőle inni, akkor külföldön jobb az emberek tűrőképessége? :D
Red Horse: Nagyjából RedBull ár, de híg cukrozott lötty. Energiaitalnak nem nevezném.

Delhaize 365: sajt márkájú energiaital a Delhaize lánctól (olyasmi mint a lidl, aldi, stb, csak premium termékekkel) elég jó bár erősebb a mellékize a Redbullnál.

Aldi energie: na ezt a vacakot vedd meg és kibontás nélkül dobd ki.
és mennyibe van? 10 euro? :D
suexID: Nem tudom. Bordeauxban valami kisvállalkozás árulja, egy ismerősöm hozott onnan. Borászok csinálják azt is.
aero.: Nem nekem hozta, hanem magának. Amúgy literenként 2,50 EUR, ami kb 600 Ft.
Amúgy nem akarok kukacoskodni, de nem energiaital-teszt? :)
Levee: Nem akarok kukacoskodni, de nem :D Ez energiaital teszt :D
őő arról hallott már valaki hogyha sok (tényleg sok) energiaitalt iszik meg valaki akkor kéket húgyozik?
Nagyon drágák:
-Red Bull: népszerű, savanyú.
-Burn: kevésbé népszerű, szintén savanyú.
-Sexxx: legkevésbé népszerű, mézes(!) és afrodiziákum (vagymi).

Közepesen drágák:
-Bomba: kevéssé népszerű, kevéssé savanyú.
-AfriCola: népszerűtlen, kólaízű.

Olcsók:
-XL: népszerű, kevéssé savanyú.
-HELL: nagyon népszerű, kevéssé savanyú.

Nálam az AfriCola a nyerő, persze kevés helyen lehet kapni. Régen a HELL-t nyomtam, mert egy Red Bull árából hármat is vehettem.
Nagyjából mindegyik hatásos, csak hányok már a tuttifruttitól.
mandark: én hugyozok kéket a hülyeségedtől :D :D
RaszP.: nem velem történt meg, csak mesélték. én nem iszok energiaitalokat.
smv: hatóanyagilag? az magas koffeintartalom 30-32mg/100ml
Burn szeirntem felsőkategóriára hajt mivel coca-cola, és szeirntem túl édes max 4-es.
jah és TESCO VALUE (79) or KICKER (150) (poweered by tesco) kimaradt. Mind2 ugyanaz más cimkével. És 79ért tutijó az előző, midnig hubi, jéger, vodka mellé tolom bumnak. ;)
Lin3Lord: Me nem a koffen és a taurin hat? De. És igen 30-32 szokott bennük lenni.
Konkrétan mind szar, és hányás ízük van.
Hatása meg biztosan van, már csak a koffein miatt is, de egyik rendkívül vézna ismerősömnek még az erei is elpattannak az orrában, ha ilyet iszik.
Ha már ilyen kell ahhoz, hogy felpörögj, akkor régen rossz. Tipikus bulizni megyek, mert az menő arcok.
Egyik réteg, akik pezsgőhöz veszik, mert „úgy jobb”. Másik réteg, aki munkába menet „bedobok egyet, hátha segít valamit”. Meg van még a számítástechnikus, akinek „alap a cigi és az energiaital, ezek nélkül nem élek”. Én speciel egy nonstop-ban dolgoztam éjszakásként és literszám ittam, hogy bírjam a pörgést. :)
Inkább kóla, az legalább finom.
tiny: Ízlések és pofonok, én meg azt találom szar ízűnek, valamint 1 pohár kóla után olyanok lesznek a fogaim mintha fél kiló nugátot tömtem volna be a számba.
kisPocok: Jah ez igaz. Bár ilyennel még nem találkoztam (mármint hogy valaki az energiaitalt szereti, a kólát meg nem), ezért mertem ezt így leírni :)
Tegnap bementem egy boltba – volt egy kis szabadidőm – így direkt megnéztem az energiaitalokat:
Redbull (2,5dl) 350 körül
Bomba (2,5dl) Akciósan 200
Go fast! (vagy valami ilyesmi) 390
XL (2,5dl) 190
Burn (szuperfémpalackban) ~300 felett
Hell: nincs

(Az árak HUF -ban értendőek és az általános forgalmi adót tartalmazzák)

Namármost valaki írta, hogy csak a burn jó, szerintem olyan tömör szirup íze van, hogy 2 deci vízzel higítva lenne jó íze.

tiny: Néha azért iszok kólát is, mert kell. :)
XL-t 99 forintért ittam most, illetve volt szerencsém a Bul-Dózer nevű izéhez is :D
Most 125 Ft.-ért Maxout-ot iszok, és nekem bevált.
http://maxout.maxoutenergy.com/
Go Fast! a legegyedibb ízű és összetételű az összes közül, igaz az árán is meglátszik. Az összetételében viszont főként B-vitaminnal operálnak, és nem csak koffeinre, ahogyan teszi ezt kis mértékben pl. a burn is.
most vettem a tecsóba ezt a kick nevű förmedvényt, mivel ebből 1 liter volt annyi(300JMF) mint egy redbul(2,5dl). megittam a felét valamennyire használ.
Nekem a Burn a bejövős, csak hát mindegyiktől elalszom. :D
Jól utánanézhetett a drága postolo 3-400 forintos ár a bombára. Ezek után kemény összehasonlítás az egész.
smv: rábasztál, mert többszörösen összetett szó, tehát kötőjeles ;)
Szerintem ez mindenkinek meg kéne, kóstolni alapjaiban megváltoztatja az energiaital fogalmát http://www.pimpjuice.hu
én szerintem a red bull ,bomba és a burn a legjobb
A pussydrinks is más mint a többi!

http://pussydrinks.hu/
nálam most a favorit a Playboy Energy Drink! hiába mondjátok, lekörözi a vörös bikát! És itt még csajok is vannak!!! :) nézegessétek őket, az oldal címe www.playboyenergy.hu! gyönyörűek!
Szerintem azért kezdték el egy éve leszólni az energiaitalokat,mert vannak akiknek csípi a szemét az üdítőitaloktól elvett piacrész!!! Mi nem káros a mai világban,amikor minden kemizálva van?! Ha nem ízlik,ne idd meg,igyál ásványvizet…attól nem lesz bajod :-) !
„Szeretem” azokat,akik leugatják az energiaitalt,és miután megírták a fikázó bejegyzést,kimennek az erkélyre rágyújtani!
Summa: Ízlések és pofonok…
Én ma don't stop-ot ittam. Egész elviselhető volt és csak 100Ft. A héten valamikor láttam először ilyet a penny market-ben. Asszem a planet energy hejett rakták be és ugyanúgy 100Ft. Mind2 jó volt de a régit már megszoktam. Az új don't stop szerintem olyan 3-4 pontot kapna.
Én ma reggel éltem át életem eddigi legrosszabb, energiaitalokkal kapcsolatos élményét. Egy fél literes Kobrát fogyasztottam épp, kortyolgatva, amikor is minden kortynál hozzáért benne valami a számhoz. Végül elkaptam a számmal, megfogom, és akkor látom, hogy egy k**va nagy pók. Ez halál komoly; ha nem velem történik, el se hiszem talán. Hát én akkorát köptem a csapba, képzelhetitek… Természetesen nem élt, de ez nem változtat a tényen. Ez aztán az igazi minőség ellenőrzés. Mindenesetre máskor nem iszom átlátszatlan flakonból.
B ki nagyon nem találtad el mer a bomba még a tesco ba is 169 ft nem azér mondom mint ha cigány lennék de a tescoba 359 a monster 0,5 literes a redbull 359 és az 250 ml es és az ize is jobb
és ez egy kib..szot nagyon elrontott teszt semmi köze a valósághoz
még a blue bear az kellemes izü mint a seggem juka kb.
igyatok gecc sparo budget energia italt mer mindenap ijet iszok mer 200 ft bol naponta nem jut sok másra ojan égetett odakozmált savanyu ize van reggel de ugy délben is kb délután fele amikor meleg lesz egészen kellemes ez egy ojan energiaital ami világszezon mer változtatja az izét
ijet lássatok
Nem tom sztem ha eminem mellé álna mindenki mivel eminem támogatja ezt a szart inná velem együtt mint lásd a hulk hogan és a playboy energiaitalt.
Hát ez elég gyér írás, ha színvonalas tesztelést szeretnétek látni, a pcdome.hu-n Barthezz barátom bejegyzéseit lessétek meg. Ez az írás kb. annyit jelent, h életbe 1x ittál pár különböző energiaitalt, már azt hiszed h mindent tudsz róluk, közben teljesen nincs igazad. Ez arról szól h mindegyik ugyanolyan szar, a Burn elmegy, de azért mégiscsak az is szar… Ígyál többet, légy nyíltabb rájuk, és egy elfogadható blogot szedj össze… Mer ez nem az.
Ökrös Márk de nagy tapló vagy..
#68
Oxxo energy drink
Én most ittam egy új energiaitalt OXXO energy drink névre hallgat! Szerintem nagyon finom és igazi cukor van benne (nem az a pancsolt ízesítők) + ásványvízzel készül! :D
:-D ez a reklám helye mi?
…de tleg jó:-)
Én hetfön megyek megkostolni az új Hellt :) Lurdy házban lesz :) iszonyatosan varom, mert csak jót hallottam róla idáig
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Robin Cook - Invázió (2008. március 11., 02:56:40)
Tojásrántotta (2006. november 30., 03:41:52)
Mustáros-fűszeres karaj, vegyes rizzsel (2008. március 17., 10:03:25)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1279 napja született, 936 szóból, és 4588 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak:

sky customers service