Szegedi Ifjúsági Napok 2008 - 3. nap
Itt a SZIN-fesztivál harmadik napjának összefoglalóját olvashatod.
| | | 3. nap
A további erre.
Igazság szerint az utolsó napot nagyon vártuk, egyrészt a remek programok, másrészt amiatt, hogy reggelig tartó szórakozást, majd első vonattal való hazajövetelt terveztünk. Nagyjából jól is sikerült, találkoztunk is, de sajnos voltak bakik – ezekről majd lentebb.
Godot Dumaszínház
Az est sztárvendégei Kovács András Péter és Kiss Ádám voltak, eddig úgy vettem észre ezen az előadáson volt a legnagyobb nézőközönség, bár a műsor nem volt száz százalékos, Kovács András Péter műsorának első negyedében konkrétan unatkoztunk, de aztán szerencsére nagyon durván beindult, és sírtunk a röhögéstől. Kiss Ádám pedig a szokásos fiatalos lendülettel ugrott neki, szerencsére mindketten új történeteket meséltek el, és viccesen meg is jegyezték, hogy ha valaki videózik-diktafonozik, akkor majd direkt a tévéből ismert sztorikat fogják csak mondani, és legalább meglesz rossz hangminőségben is
.
Kaukázus
A Kaukázus a Godot-val volt egy időben, amit kicsit bántunk, de mivel mostanában két koncertjükön is, múltkor például a , ezért értelemszerűen a Dumaszínházat választottuk. Viszont sikerült az utolsó néhány számot elkapni, melyből kettő az új albumon lesz hallható, mely szintén letölthető lesz a .
– videója a .
30Y
A még nem láttam élőben zenélni, és meg is beszéltük Levvel, hogy a színpadi imázs nem éppen a legmegfelelőbb, ám a zene és a buli annál inkább. Szerintem kicsit döcögősen indult, eleinte nem igazán láttam se elejét, se végét a dolognak, minden szám után eltűntek a színpadról, de aztán szerencsére olyan tizenöt-húsz perccel később megkezdődött a buli, a közönség tombolt, és az MTV Színpad stábja szokás szerint a lehető legprofibb teljesítményt nyújtotta technika terén, mind látvány, mind hangzás tekintetében. Mutattak ők is új számokat, melyeket a várhatóan októberben megjelenő lemezen hallhatnak majd a rajongók.
Péterfy Bori & Love Band
Na, és itt jött az a bizonyos baki, amirőt beszéltem. Ugyanis volt egy ilyen hely, hogy Red Lounge sátor, ahová csak 18 éven felüliek léphettek be, és a mi hatfős társaságunkból négyen a csak majdnem-tizennyolc kategóriában vannak. Eddig nem is lenne baj, mert elvileg a dohányáru-reklámok miatt nem lehet bemenni, de többen mondták, hogy ha van kísérő nagykorú
, akkor nem szólnak. Szóltak. De még ez sem volt gond.
A gond ott kezdődött, hogy egy gyűszűnyi helyre betömörítettek egy olyan koncertet, amely iránt majdhogynem maximális érdeklődés volt, és félperces sorban állás után kiírták a kivetítőkre, hogy teltház. Erre többen egy finom, még többen (köztük mi is) egy határozott anyád
felkiáltással, majd ennek körülbelül tizenkétszeri elismétlésével reagáltunk. De nagynehezen végre odakerültünk a sor elejére, és mit gondoltok be lehetett menni 18 alatt? Persze hogy nem.
És ami bosszantott, hogy a hely ráadásul szűk volt, nem szellőzött, nyomatták a füstöt, és még egy kivetítőt is képtelenek voltak elhelyezni, hogy aki a hátsó sorban szenved, az ugyan lásson már valamit kedvenc előadójából a színpadon. A hangosítás szerencsére rendben volt, de mivel csak ketten jutottunk be, és nem bírtuk az izzadság- és füstszaggal keveredett levegőjű diszkóhangulatot, kimentünk. Ami igazán bosszantott, hogy sem videózni, sem fényképezni nem lehetett. Amennyit láttunk, az nagyon jó volt, Péterfy Boriék a színpadon is kiválóan szórakoztatják a közönséget, és szintén hallhattunk egy új dalt, mely elvileg hamarosan ingyenesen letölthető lesz.
Sajnálom, és nem értem, hogy ezt a koncertet hogy rakhatták be ebbe a sátorba, mért nem egy rendes kültéri színpadot kapott. Egyrészt mert az érdeklődők durván 60%-a 18 év alatt volt, másrészt mert egy ilyen koncertet nem rakunk be egy nyári fesztiválon ilyen helyre. Gondolom valahol pénz cserélt gazdát.
Összességében én remekül éreztem magam. Szeged gyönyörű hely, a SZIN egy nagyjából jól megszervezett rendezvény, elérhő áron, és a néhány bakit leszámítva tényleg kiváló nyárbúcsúztató koncertsorozatról van szó. Viszont két negatívum, mely minket nem érintett, csak Lev barátunkat, és azokat, akik sátoroztak: rendkívül kevés vécé volt, és azok közül is nagyon sok lezárva. Szerintem mégegyszer ennyi ToiToi simán elfért volna. A másik pedig, hogy a lehető legrosszabb helyen jelölték ki a sátorozást. Az egyik rész az elektromos generátorok közelébe, éjjel-nappali búgást és berregést biztosítva, a másik pedig egy olyan sátor mögött, ahol szintén éjjel-nappal ment a zene. Ezeket, és a Red Lounge-os incidenst leszámítva tényleg semmi probléma nem volt. Talán annyi még, hogy szeptember elseje előtt egy nappal kicsit nehézkes kipihenni négy nap izgalmait.
A képeket és videókat igyekszem még ma megcsinálni.
Jövőre szeretnék eljutni a Szegedi Szabadtéri Játékokra is, de szinte biztos, hogy a SZIN-t nem fogjuk kihagyni 2009-ben.