« Mikrosat Villanj-körte »

Mikrosat Villanj-körte

Vásároltam ma az Extreme Digital Visegrádi utcában található egységében (az összes budapesti boltban voltam már, és ezt ajánlom leginkább, ugyanis a munkatársak segítőkészek, és nem viselkednek úgy, mintha ők tennének szívességet azzal, hogy kiszolgálnak). Kicsit féltem tőle, hogy bruttó tizenkétezer forintért milyen minőségű és teljesítményű lesz a készülék, de kellemesen csalódtam.

A csúnya kartondobozban van egy kiváló minőségű állvány (fotózásra is használható), egy fehér áteresztő ernyő, egy szabvány E27-es foglalat, melybe csatlakozik a szabvány E-77-es menettel rendelkező villanófej, valamint egy szinkronzsinór. A cucc nem egy stúdióvaku persze a maga 45 Ws teljesítményével, de nagyjából egy órán át fotózgattunk vele, és ezalapján teljesen meggyőző, tablófotó-jelegű képekre tökéletes, de ha valaki megtoldja esetleg plusz egy-kettő darabbal, akkor rendkívül olcsón összeállított egy magyar-német-kínai gyártmányú stúdiófelszerelést, amivel már bátran lehet koptatni a zárat.

Tervezem még fotós háttér és háttértartó beszerzését is, de most erre nincs ötvenezer forintom (kábé ennyibe fáj), úgyhogy addig megelégszem az IKEA-ban vásárolt olcsó textilanyagokkal és ezek cellux illetve ruhacsipesz segítségével történő rögzítésével.

A Pixinfón van egy részletes leírrás, és néhány tesztkép tárgyfotóról, én pedig bedobnék a közösbe egy általam készített portrét. Ilyen (és ennél akár jobb) minőségre képes a Villanj-körte, mely szerintem kiváló vétel volt:

No Country for Old Man - Flickr
No Country for Old Man
(Canon EOS 40D; Sigma 70-300 APO DG Macro; ISO 100; F/14; 1/332 mp)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Erről a képről a Spy vs. Spy jut eszembe, és arról meg ez, amit most láttam nem is olyan rég:

http://drangolin.net/~ralesk/nvspy[…]
majd csinálhatnál egy blogger-arcképcsarnokot, ha már így belejöttél
Szerintem király. Lehet, hogy én is benevezek egy ilyesmi cuccra, ha már kitapasztaltad az előnyeit és hátrányait. Gratula hozzá.
Hm, tényleg jó fotó. Majd beszélünk a részletekről ;)
Ralesk: nekem a Batman Dark Knight-féle Two-Face jutott. :]

Vale: akár. :)

Andrei: egyetlen hátránya van gyakorlatilag: hogy semmit nem lehet rajta állítani. Ezt leszámítva pedig jóság.

Levee: oks. :]
Lehetséges, hogy erről a későbbiekben majd írj részletesebb beszámolót is? Pl. összehasonlító képekkel, meg ilyesmi? Mert már hónapok óta én is szemezgetek ezzel (meg egy tárgyfotó-sátorral is – csak ez nem tartozik ide). Előre is kösz.
Na és persze gratula :)
Ha tudtam volna hogy kell, szoltam volna, hogy akcio van most ra a hirlevelre feliratkozottaknak. 50%-os kedvezmeny van egyebkent, az enyemert is megyek nemsokara.
3napja vett a bátyám ilyet 12helyett 6ér valahol asszem
adriankoooo: Részleteznéd? Mert 50% kedvezménnyel tuti érdekelne :) Köszi
Segitek, csak inkabb mailezz egyet.

adriankoooo@ es gmailes vagyok.
DarkEvil:

Ahh utalom szemetelni a Mefi blogjat, de itt egy teszt a cuccrol:

http://pixinfo.com/cikkek/mikrosat[…]
adriankoooo: Ment a mail :)
DarkEvil: vegyél. Tényleg. Ha vakuzni akarsz, ennél jobb megoldást úgysem találsz, maximum valami régi vakuval, de akkor meg külön kell összeeszkábálnod a dolgokat. Ajánlom, ezen a téren a legjobb vétel.

adriankoooo: küldök én is egyet, mert tervezem egy második beszerzését is. :)

adriankoooo: egyébként benne van a posztban is a link, az a poén. :D
Az állíthatóság nem gond, mert az ember arrébb teszi más szögben és kész :D Amúgy az az én nagy bajom a fotóaparáttal, hogy soha sincs vége az upgradeknek. Pont a nyáron vittem eladni a 20D-t, mindenféle kiegészítővel, meg vagy 10 optikával és már alig várom, hogy összejöjjön egy magasabb kategóriára. Pl 5D vagy hasonló. Beteges, mert a régi vázak, 10D, 300D, 20D, 350D is mind jól dolgoztak, de nekem több kell :D 8 mpx már elég egy plakáthoz RAW-ban. Bőven.
Andrei: nekem a nagy álmom az 1Ds vagy a 3D (de mivel a Canonnál kezdtem el a DSLR-bizniszt, ha esetleg tényleg összejön majd ennyi pénz, akkor valszeg 1Ds lesz). Egyébként állíthatóságot úgy értem, hogy digitálisan. :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Utazás (2006. augusztus 11., 12:38:44)
Auschwitzi képek (2006. augusztus 11., 12:21:06)
Charlie Wilson háborúja (2008. február 11., 08:20:21)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1208 napja született, 424 szóból, és 2113 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: