« Showder Klub - zuhan a színvonal »

Méghozzá rohamosan. Konkrétan a második évad annyira gyenge, hogy ha pénzt adtam volna ki érte, valószínűleg visszakérném.

Félreértés ne essék, a nagyok még mindig jók, és minden tisztelet nekik, mert szereztek jó pár könnyesre röhögött szemű pillanatot, de valahogy nem szimpatikus, hogy lassan egy éve mondogatott poénokat hallok itt. És legalább néhány újdonságot illene becsempészni, mert így nem éri meg nézni. Ennyire senki nem akar nosztalgiázni, pláne nem este tízkor. Rendben van, egyértelmű hogy azokat a szövegeket tolják, amiket már élőben előadtak, hiszen ez tévé, és a néző effektíve nem fizet érte, de hogy ugyanazt hallottam itt a tévében, amit nyáron »Szegeden« és amit márciusban »Salgótarjánban« az annyira már nem fáni. Picit így elveszti a varázsát, elvégre a stand-up nem erről szól.

Nem akarok én fikázni, mert valószínűleg feleennyire jó humorista nem lennék, de amit most például Felméri Péter tolt, azt a legnagyobb jóindulattal is a műfaj megszégyenítésének lehet csak nevezni. Ha esetleg elolvasod ezeket a sorokat, akkor hát bocs, de amit itt a tévében toltál, az nagyon gyenge volt. Gyakorlatilag vártam, hogy mikor fognak nekiállni húzni a közönség tagjai. Ahogy mániákus fogalmazott, bármelyik óraközi szünetben jobb stand-upot adok elő, és tényleg.

Somogyi András pedig nagyon jó parodista, de egyszerűen unalmas, hogy már nem is tudom mióta két száma van: az autóbalesetes és a megasztáros. Kéne valami újat is letenni az asztalra, mert ez így szintén nem ér semmit. Ötször-hatszor egy ilyet bőven elég hallani.

Nem is beszélve a háttérben folyamatosan visító-rikító… hát nem is tudom: lényről. Oké, nekem is van egy jellegzetes és azonnal felismerhető, hosszútávon pedig rendkívül idegesítő (pszt) röhögésem, de ez már kicsit sok volt. Valószínűleg került egy kis vér az alkoholszintbe, ami nem baj, de egy tévéadás felvételén nem tudom mért kell ez.

Tudom-tudom, nem kötelező nézni, és egyébként se panaszkodjak, csak hát na.

Egy hétig bírják ki nélkülünk!

Nem lesz nehéz. Sajnos.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Felméri tényleg kurvszar volt.

Viszont engem jobban idegesített a vinnyogó picsa, hogy egyfolytában visított. Ütném míg meleg.
Nekem is gyengébbnek tűnik eddig. Kedvencem trabarna vagy hogy hívják, tehetségtelenség, botrány rossz.
Egyetértek. Csak mondjuk épp mostanában gondolkoztam el azon, hogy talán pont ezért próbálják a YouTube-ról leszedetni a stand up-os videókat. Én is megnéztem régebben egy csomót, ezt az autóbalesetest is már láttam nem egyszer, de aki nem nagyon néz YouTube-ot, annak ez egy új dolog volt. És talán pont emiatt jó az, hogy az előadók műsorait ne tudja bárki megnézni, így védjük az ő munkájukat, meg nekünk is jó, mert hallhatunk új poénokat. Legalábbis ami nekünk új..
SeRapH89: jah, ezt bele is vettem.

rivera: igen, Trabarna jó példa arra, hogy egyszeri-néhányszori fellépőnek mint hangutánzó nagyon jó, esetleg műsörvezetőnek kiváló lenne, de mint önálló stand-uppos, gyenge.

Mao: Szegeden mondta azt hiszem Kiss Ádám, hogy „ha felveszik és feltöltik, akkor elkezdjük nyomatni a régi műsorokat, az meg senkinek nem jó”.
Én személy szerint bírom Trabarnát, de csak azért mert egy utolsó elvetemült autóbuzi vagyok :) A mai adást elég sokan és egyhangúlag szidtátok – amit én ugyan nem láttam, holnap nézem -, de nehezen bírom elhinni hogy ennyire rémes lett volna.
gergő: kíváncsi vagyok holnap mi lesz a véleményed, ha megnézted. :)
Hm, de most gondolj bele, nem találhat ki kéthetente valami újat. Képtelenség. Vagyis lehetséges, de akkor tuti nem ütné meg azt a szintet, amit várunk. Így meg akinek ez új, annak legalább tetszik.
Igen, Szegeden mondta az Ádám. Youtube-on meg azok legyenek csak fenn, amit a tévéban adnak…
Áh, egy részletet láttam csak eddig, mikor a Kiss Ádám beszélt a nagymamákról, akik tüntetnek és tojásokat dobálnak..aztán mondja, hogy „bepörög a fél malaccal”…áh, beszartam a röhögéstől! :D
Tofi: de nem két hétről, hanem nyolc hónapról beszélünk (minimum).
A múltkori adában, ahol KAP volt a műsorvezető, konkrétan azt hittem, rossz részt töltöttem le, mert az első pár percben minden poént ismerem. Aztán leesett, hogy ja, nem, csak múlt szerdán Pécsett konkrétan az összes poént előadta már… (ha nem is az összeset, de 90%-át biztos). Az új részt még nem láttam, viszont szerdán Pécsett a POTE aulában Dombováry István és Bödőcs Tibor – can't wait :)
tényleg egyre alacsonyabb a színvonal. először még csak azokat a poénokat hallottam vissza amik valami istenhátamögötti előadásukról készült mp3-ról voltak ismerősek, de mostmár tényleg olyanok is visszaköszönnek amit a showderben vagy ugyanebben a műsorban láthatott az ember. szomorú, pedig mennyire jól indult tavaly!
Pénteken voltam Hadházi-Aranyosi stand-up-on. Sírva röhögött mindenki. Szerintem annak jó a hétfői klub, aki nem mozdul ki a lakásból és nem ismeri a youtube-ot. Annak idején a nagy humoristák is csak évente újították a poénokat, ugyanazzal hakniztak mindig, de senkinek nem tűnt föl.
Egyébként az idő szerintem elég jó szűrő. Mármint tényleg vannak nagy arcok a csapatban, de olyanok is, akik egy vicces átlagembertől egyáltalán nem hoznak többet.
Meg nekem úgy tűnik, hogy hígul a társulat. A múltkor voltam dumaszínházban, Kőhalmi meg valami kolozsvári gyerek volt(olyan unalmas volt, hogy a nevére sem emlékszem). A srác zárta volna az estet, de Kőhalminak rá kellett tolni még 20 percet, hogy felhozza a közönséget. Esküszöm, kriptahangulat volt, ami szerintem elég gáz, ha egész estés röhögésért fizet az ember…
Igazából nagyon nincs honnan zuhanni.
Jhonny, akkor te nézd inkább a Gálvölgyit :D
Nyilván nem lehet minden felvételre összerakni egy olyan szereplőgárdát, akik azonosan magas színvonalat képesek hozni. Nekem leginkább az tűnik visszásnak, hogy a kevésbé jó előadók látványosan próbálják átvenni a jobbaktól a „menő” poénokat, valószínűleg ezért van mára mindegyiknek egy nevében is vicces, teljesen lúzer haverja, aki persze annyira sík, hogy éppen csak 2D-s, mégis róla szól a produkció fele. Meg jó volna túllépni már ezeken a GPS-es témákon, úgyis mindegyikük ugyanoda lyukad ki a végén.
jó-jó de hol van már a Bödőcs Tibi? „gyárákák! ágyéték baracot” :)
Eddigiekkel nem volt bajom (főleg ha Kiss Ádám is benne volt <3 ), de a tegnapi tényleg nagyon ratyi volt. Kőhalmi mikor felkonferálta Hadházit, ugyanazt a szöveget mondta el amit már egy korábbi műsorban… Én is imádom ezt a műsort, de a végén már oda se figyeltem, a kis román gyerek (nem tudom mi a neve) meg annyira sem vicces mint egy bot, nem tudom minek bele…

A másik a vinnyogó csaj: én a második visítás után kitessékeltem volna a fenébe még a pénzt is visszaadtam volna. Lehet nem tett volna jót a „hírnévnek”, de szerintem így a TV-k előtt is sok embert idegesítettek fel vele vagy épp kapcsoltak el…
Stefanie: attól még hogy kolozsvári, nem román.
na ebben a pillanatban néztem meg ezt a felmérit… hát bmeg, ez gyászosan szar. mongyonle
Szerintem a magyar stand-up comedy gyászosan alacsony színvonalú, legalábbis az angol és amerikai szinthez képest. Nézzünk csak meg egy Whose Line Is It Anyway részt, akár az Egyesült Királyságból, akár Amerikából (szerintem az USA-beli részek jobbak, egyébként). Én átlagosan minden második poénon nevetek, van, hogy hangosan is – és olyankor utólag hülyének érzem magam, de jól esik. Azonban a Showder Clubban, sőt, még a Godotban is, az a tapasztalatom, hogy vagy régi poénokat mondogatnak, vagy – az én ízlésemnek – felháborítóan groteszk poénokat, amitől csak ingerem támad (rothadt paradicsom helyett) bowling-golyókkal megdobálni az előadókat.
Mefi: Kőhalmi szokásosan jó volt (bár volt egy-két poén amit már elsütött korábban), a Somogyin szó szerint szakadtam a röhögéstől és a Felméri ugyan picit gáz volt, de rajta is nevetgettem párszor :)

Ellenben azt a visító-vonyító csajt úgy kib*sztam volna a stúdióból hogy a lába nem érte volna a földet…
Sajnos nem csak a Fábry szinvonala esik, hanem globalice az összes médiáé. Voltam olyan hülye, hogy öt év után vettem egy tévét és bekötöttem a tányéros tévét ezért a fosért. Mindegy. Külföldi adókon néha elkapok egy két jó műsort. Régen csipáztam a Fárbyt, de ez a cuccos most tényleg szar volt. Szar vagyok matekból. Mennyi öt és öt összege?
thingol, sylverdevil: igen, ez megy mostanában.

pitbull: meg élőben nem tudom miket tol mostanában Kőhalmi, de én akárhányszor voltam, kb. ugyanazokat hallottam. És nem csak az, hogy régebbi sikersztorikat is újra elővesz, hanem teljesen ugyanaz, és nagyon kevés pármondatnyi új. Egyébként várható volt persze, hogy ez a dumaszínházba el nemjáróknak lesz jó, de hogy ennyire, azt azért nem gondoltam volna.

Jhonny: hát, azért jelenleg még így is messze ez a legigényesebb szórakoztató showműsor a magyar felhozatalban. A Fábry már évek óta gyengül, szerintem unalmas is, Gálvölgyit tízévesen szilveszterkor még szerettem, mostanában már nagyon-nagyon erőltetett, inkább leköszönni kéne neki is, az Irigy Hónaljmirigy nem az én műfajom, Bagi-Nacsáékat nem bírom elviselni, és nagyjából ennyi is.

Nfol: igen, ez is nagyon jellemző.

mustang: ő az első szezonban is végefelé volt csak ha jól emlékszem. Gondolom jövő hétfőn lesz. :)

Stefanie: Kiss Ádámot nagyon csípem, de mostanában ő is csak rgi sztorikat nyomat. És ahogy hallom többektől, élőben is.

ZsuKov: román az már. :D

sylverdevil: szegény reméljük nem talál ide. :D

madbic: nem nagyon nézek amcsi stand-upot, csak ha bele-belefutok valahol, viszont amennyire tudom, ott tényleg stand-upolnak, azaz kiállnak, és ami eszükbe jut, arról dumálnak. Vagy legalábbis mindig új dolgokról. Aztán lehet ez is csak egy amerikai álom. :)

gergő: hozzáteszem ha még nem hallottad egyiket sem, akkor ez kiváló műsor volt, Felmérit leszámítva. :)

Andrei: ez mondjuk külön van a Fábrytól.
Mefi: nem, gecire nem az és erre rohadtul allergiás vagyok.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Utálom ezt a taknyos időjárást (2009. december 08., 09:00:22)
Hernyó (2008. augusztus 05., 09:01:24)
Mefi eret vág (2009. december 17., 12:01:21)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1174 napja született, 504 szóból, és 2385 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: