« Gáspár Laci nem takarít »

Én megesküdök bármilyen ceremónia keretein belül, szívre meg bibliára tett kézzel is akár, hogy nem állt szándékomban látni a tévében Gáspár Laci Megasztár-győztes balassagyarmati származású művészurat, de sajnos a dolog megtörtént. Amivel nem is lenne baj, de. A dolog úgy nézett ki, hogy a TV2 csinált egy Havas kaland nevű kis kiruccanást a legutóbbi megasztárosoknak, szupervendégként Gáspár Lacival. Arról szólt ez, hogy elmennek Franciaországba síelni, közben veszik őket kamerával, móka, kacagás, és ezt egy héten keresztül adják az Aktívban. Nade, Laci már az úton fel volt háborodva valami miatt, mikor pedig megérkezett, és meglátta az önkiszolgáló apartmant (értsd: nekik kellett volna kitakarítani maguk után), közölte, hogy ne kamerázz, megyünk haza úgyis.

Szóval érted, megnyeri a Megasztárt, kis Porsche segítségével utazgat, aztán a busz meg a takarítás már nem dívik.

Persze nem azt mondom, legyen szép autója, vegyen többmilliós Marshall erősítőt, nem irigylem tőle, tényleg nem, hiszen egy művész, nálam ezerszer jobban gitározik és énekel, elismerem. És nem is az a bajom vele, hogy cigány, tényleg nem. Hanem az, hogy ne felejtsük már el honnan érkeztünk, és kik voltunk, mielőtt mi lettünk a felkapott hírességek. Közhely, valóban, de nem érdekel, mert egy tehetségkutatóban felkapott, korábban sehol nem bemutatott ember ne adja elő a kiskirály szerepet. Vagy adja, de akkor meg ne a tévében csinálja.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Az az ember eleve egy szánalom. Gondolj bele Győzikének kéne legyél a rokona…
EmceeMike: Győzike, akivel már a névrokonság is túl sok :D
Szeretnék elhatárolódni a szerző mindenféle rasszista megnyilvánulásától, ami nem tesz jót a roma-magyar békének, ebben a feszült, szélsőjobb által generált helyzetben. Ha tudná a kedves szerző, hogy a roma kultúrának milyen hagyományai vannak nem írna ilyen botorságot. Tudvalevő, hogy a roma egy vándor nép, mely az évezredek során már annyit buszozott kontinensről-kontinensre és szállt meg a világ minden táján, hogy egyszerűen, genetikailag beléívódott az, hogy nem lakik önkiszolgáló apartmanban.

Nyilván Ön, kedves blogger nem ért egyet velem, de ezzel csak azt éri el, hogy Önt is besorolom a rasszista, kirekesztő társadalom söpredéke kategóriába, és kívánom mielőbbi megvilágosodását.

maniakus
„már annyit buszozott kontinensről-kontinensre és szállt meg a világ minden táján, hogy egyszerűen, genetikailag beléívódott az, hogy nem lakik önkiszolgáló apartmanban.”
miiivaaan? :D
ez most itt irónia vagy komolyan gondolta?
Bocsi, előre is nem ismerem a kommentelőket.
Érezd a szarkazmust.CobraStyle:
Egyet kell értsek maniakus nevű kommentező társammal, egy embert kirekeszteni pusztán azért, mert hű népének hagyományaihoz, botorság. A művészúr romához méltóan viselkedett. El kéne már felejteni ezeket a divatjamúlt neonáci eszméket.
Nem hagyhatjuk, hogy ezek az ordas neofasiszta eszmék teret nyerjenek. ÉRTITEK, POLGÁRTÁRSAK? MINDEN RENDES ANTIFASISZTA KÖTELESSÉGE, HOGY VISSZASZORÍTSA EZEKET AZ ANTI-EUROPÉER NÉZETEKET!
fel háborít ez a fasiszta hozzá álás nem jövök ide többet!!!!!!!!!!!!!44

majd meg látjátok amikor a gagyar márda el kezdi az embereket ki irtani az embereket ,hogy igazam volt!!!!!!!!!!!!
Néha a kommenteknek nagyobb az élményszorzója mint a bejegyzésnek. :D
„(…) ne adja elő a kiskirály szerepet. Vagy adja, de akkor meg ne a tévében csinálja.”
Vagy adja, és csinálja a tévében, csak akkor ne csodálkozzon ha az emberek hirtelen elkezdik nemszeretni. Bár akik az Aktívra tapadva nézik a kalandjait, azoknál sosem lehet tudni. (A Győzike show is már mióta megy, azt is nézi valaki…)
szerintem azt, hogy művész-e és hagyott-e valami maradandót maga után, majd eldönti az utókor úgy 100 év múlva. addig egy ember, aki ebben találta meg a hivatását.
mazsola: Hagyott maradandót, hisz Mefi írta, hogy nem takarít… :D

Óriásit csalódtam benned, hogy ezekkel az ordas neonnáci eszmékkel azonosulsz és nem vagy hajlandó felszedni a mocskot roma polgártársaid után. Mi az, hogy takarítson? Csak azért, mert cigány??? Dolgozzon helyette az ilyen fasiszta söpredék!!!
„Sajnos azt látom, hogy nagyon sokan nem tudják megfelelően kezelni a sikert és a népszerűséget, úgyhogy én szerencsésnek tartom magam, amiért képes voltam megmaradni annak, aki azelőtt is voltam. Mit? Ja, abból a huszonötezres pezsgőből kettőt légyszi…”
„Gáspár Laci Megasztár-győztes balassagyarmati származású művészura..”

soha nem volt megasztár győztes…
Igen, ezeknél az embereknél pontosan ez a baj, hogy elfelejtik honnan jöttek jelen esetben Laci egy balassagyarmati büdös lábú senki volt, most meg már hogy Porschevel utazgatunk mindjárt elfelejti ki is volt ő.
ez a klasszikus dalszöveg jutott eszembe a Jurassic 5-tól:

„Yo, we are no superstars
Who wanna be large and forget who we are
Don't judge us by bank accounts and big cars
No matter how bright we shine we're far from being stars
Cause stars fall, and disintigrate before they hit the
Asfalt, they incinerate cause we came…”
István: mert akkor minimum magánhelikopter kéne neki ;)
Igazad van Mefi… Az a hülyeség az egészben, hogy tényleg a TV-ben csinálja, és aki nézte a korábbi Megasztárt az tudja, hogy akkor milyen volt és most milyen… Elég csak a Hal a tortán-ra gondolni… Egyszerűen egy nagyképű barom!
Maerlyn: nem csak névrokonok. :]

Szeretnék érdeklődni, hogy a tisztelt urak milyen tudatmódosító szereket használnak.

Mainframe: ó, meglepődnél, hogy a Győzike sót milyen sokan nézik. Persze ne mazért mert szeretik őt vagy ilyesmi, pusztán élvezik kiröhögni más nyomorát. Vagy legalábbis ezt mesélik.

mazsola: teljesen korrekt, ahogy írod.

ahus: :D :D

Nfol: meg hogy ő megmarad családapának, aztán hallottam hogy a diszkóban verőlegényeivel akart elveretni valami csávót, hogy a nőjét felszedje.

István: nem ő volt az év férfi előadója vagymi?

Zs: azt szerencsére nem láttam.
Nem kell valakit ugy elitélni, hogy nem is ismeritek! Én hál Isten olyan szerencsés vagyok, hogy ismerhetem Lacit személyessen. A rajongói klubbja tagja vagyok és ő rendszeressen találkozik velünk, töröd velünk! Egyátalán nincs elszálva, olyan mint egy hétköznapi ember, sajnos a médiába néha a szájjába rágják, hogy mit mondjon és csináljon és ez a tv nézők számára ugy tűnik, mintha ez lenne a valódi személyisége!
Sajnoss van olyan szerencséss, hogy nem rúggják néhha szájjábba!
Mozilla rulez…
Zoli: én nem ítéltem el, egyszerűen nem szeretem.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Majd hívunk valami sztárot (2009. október 07., 11:18:40)
Madarsko (2007. november 20., 06:52:07)
Gravatar (2006. november 18., 12:26:19)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1094 napja született, 318 szóból, és 1461 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: