« Jenő, aki Jencike »

Jencike, a cirmoscica, haj!

Ő Jenő, aki Jencike, az új jövevény. A neve még változhat. Anyum a munkahelyén találta, már sintért akartak hozzá hívni, úgyhogy inkább hazahozta; pár falat kaja mindig akad, hely meg van bőven, ráadásul mióta szegény »Julcsa« elment, azóta vágyik egy saját macskára.

Az apróság egyébként hatalmas fazon; kandúr, nagyjából három hónapos lehet, az egész macska a tenyeremben elfér, játszik-eszik-alszik ciklusban éli életét és rettenetesen fél »Kázmértól«, aki pedig azonnal atyai taslik sorozatával jutalmazza, fújás-köpködés közepette, amint egyméteres közelségbe kerül hozzá.

Remélem összeszoknak majd, bár annyira nem baj ha mégsem, mert míg Kázmér velem van az esetek többségében 'pesten, addig Jenő otthon lesz a nógrádi gettóban. Remélem még azt is, hogy azért szerencsésebb lesz, mint szegény »Blacky«, igyekszünk majd mindent megtenni ennek érdekében.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Aranyos kis érdeklődőnek tűnik. Jó ötlet volt megmenteni, az ilyen hírek mindig megmelengetik kicsiny szívemet! :)
De szuki sziszátok vaaaan! :D
Erdekes. Nekem is volt egy fekete meg egy cirmos macskam, ugyanezekkel a nevekkel. Illetve a fekete meg megvan, a masik mar nincs, merthat ok 97-es evjaratuak es testverek voltak. Most van 1db albino macskam, meg 3 cirmos egy szurke cirmos es egy fekete. Tobbszor mondtak ram hogy macskabuzi vagyok :) Nem veletlenul asszem. De van egy nemejuhaszom is azert :)
legrosszabb esetben 4-5 hónap múlva elválaszthatatlanok lesznek. tüneményes cicus. mééégfotókat!! :o)
Jajjj de kis drága :) :) :)

Imádom a cicusokat :) A sajátomat is az utcán találtam (fekete kandúr), meg aztán egy másik kis sárga (kb2- 3 hónapos) odaszokott hozzánk, mire Pici őrá is fújt, morgott, aztán volt hogy már együtt ettek, csak hát szegény kis Zsömike véletlen autó alá szaladt…:S:S
Betonfalat felhúzni!Szomszéd kutyát likvidálni!
Istenem de kis édes :) És nekem a neve is tetszik :)
Tofi: az enyémet is, egyébként.

Split: köszi.

Penya: én inkább állatbuzinak szeretem titulálni magam. :D

mazsola: hát bízom benne. ^^

Melcsi: szegény. Ezért sem merem őket annyira kiengedni.

ElevX: szomszéd kutya macskabarát szerencsére, inkább a mi kutyáink nem azok.

Dorka: anyumnak annyira nem, szóval esélyes hogy változni fog. :D

RaszP.: maga perverz, kedves Raszputyin kartárs.
ha mér ennyi cicát összegyűjtöttél, it's time to play.. whack-a-kitty!
http://www.youtube.com/watch?v=Q_u[…]
Milyen kutyád van?Véreb?
Nem is tudtam, hogy hurcibálod Kázmért. Milyen alkalmatossággal? Vonat vagy busz? Hogy viseli? :)
PAStheLoD: szinte mindig; vagy vasárnap viszem magammal buszon, vagy pedig anyumék hozzák fel kocsival mikor jönnek. :) Teljesen jól viseli egyébként, ha előtte nem evett sokat és elment vécére. Lefekszik és átalussza az utat. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

TCS-NT (2007. július 04., 07:26:04)
Sajtos-borsos sörkorcsolya (2008. augusztus 04., 12:24:09)
Kétéves Kázmér (2009. október 24., 10:50:16)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 969 napja született, 253 szóból, és 1273 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: