Viccesek az emberek.
Arra gondolok, hogy nagyon kevesen vannak tisztában az érzelem szó jelentésével. Ha szeretsz valakit, az egy érzelem. Ha jóban vagy valakivel, az is egy érzelem. Ha utálsz valakit, az szintén az. Ellenben ha valaki felé nem táplálsz érzelmeket, akkor vagy semleges. Nem akarod őt megölni, nem mondod mindenkinek hogy mekkora buzi (még ha tényleg az is), nem gondolsz rá egy nap órákat és így tovább.
Tehát: ha valakit nem szeretsz, és tényleg nem érdekel, nem foglalkozol vele. Oké, menjünk tovább.
Aztán vegyük ugyanezt tárgyakkal. Én gyűlölöm a gombát. Ha a piacon meglátom, hányingerem van. A pacallal ugyanez a helyzet. Így nem nézegetem a pacalos recepteket, nem szagolgatom a piacon a gombát, és nem járok olyan helyre, ahol ez a kettő a specialitás.
Tehát: ha valamit nem szeretek, azzal egyszerűen nem foglalkozom, kerülöm.
Vegyük például a blogokat. Kismilliót olvasok, de legalább tízszer ennyi van, és abból biztosan több mint száz, ami még véletlenül sem érdekel. Nem kattintgatok rá naponta, nem járok oda félóránként és nem írok hozzászólást. Mert nem érdekel.
És tudjátok miért viccesek az emberek? Mert van két olyan olvasó (bár ezt a szót én általában megtisztelve használom; megtisztelően érzem, ha valaki olvas, az ilyen emberek kivételével), név szerint Balázs és moikboy, akik elvileg olyan hű-de-nagyon utálnak engem, mégis, találgassatok, ki a TOP 3 látogatója a blognak. Segítek, az első én vagyok.
Szóval viccesek az emberek(?), hogy elvileg bár olyan rettenetesen szarul írok, rettenetesen béna vagyok, rettenetes életem van, rettenetes emberek vesznek körül és úgy egyébként is én vagyok A Világ Legnyomorékabb Embere, mégis naponta legalább fél órát arra áldoznak az életükből, hogy az én nyomorék világomban időzzenek.
Most mindamellett hogy egyértelművé válnak a szerepek (ki a nyomorék, ki nem), én a napi 24 órából fél órát is sajnálnék bármelyikük életének legapróbb töredékével foglalkozni. Valójában már azt az időt is hihetetlen pazarlásnak tartom, amíg ezt a bejegyzést megírtam, mert ezalatt két öblöset szarhattam volna, és az a két öblös barna porcelántöltelék is különb lett volna ettől a két embertől. Szóval most még annyira sem fogom átnézni, hogy elgépeltem-e valamit, mint általában szoktam.
Mert leszarom. 
