« Egyedül járok »

Már sokszor megfogalmazódott bennem a kérdés egyébként: nem gáz egyedül beülni valahová?

Én sosem szerettem egyedül beülni enni, inni vagy akármi más helyre (talán egy kávézóba igen, olvasni), mert valahogy az ilyen mindig jobb társaságban.

Sokszor nézem például gyorséttermekben, hogy a vevők többsége legalább másodmagával megy, de sokszor öt-hat fős társaságokról van szó, és amikor valaki beül egyedül, olyan bánatos-magányos farkasnak tűnik, pedig közel sem biztos, hogy az.

Vagy például egy kricsmi. Nem az a fajta, ahol az ember ismer minden vendéget és azért megy le egyedül, mert úgyis talál valakit, hanem az ilyen javarészt jön-megy stílusú kocsmák, ahol mint a filmekben, az emberek ülnek egyedül és kortyolgatják az italt.

Ti hogy vagytok ezzel: beültök valahová egyedül vagy csak ha nagyon muszáj?

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Én speciel tök rosszul tudom magam olyankor érezni, mikor útközben nagyon megéhezek, vagy megszomjazok és be kell ülnöm valahova egyedül. Ált. ilyenkor a telefonomon pötyögök…átlátszó! :D
Én már nyaraltam is tök egyedül. Azt hittem baromi szar lesz és rohadt nagyot csalódtam… Marha jó volt.
Velem nagyon sokszor megesik, hogy megyek hazafele és elmegyek egy kávézó, vagy étterem/gyorsétterem mellett, megkívánok valamit és beülök egyedül. Egyáltalán nem tartom cikinek vagy gáznak. Az egyetemen is van olyan, hogy a barátaimnak órája van vagy sietnek haza, de én éhes vagyok és beülök a menzára. De ha a barátaim meghallják, hogy egyedül voltam, mindjárt mondják is, hogy miért nem szóltam nekik, hogy végül elmegyek, meg milyen rossz lehetett. De nem az, tényleg! :) Néha kifejezetten jó egyedül, nem kell alkalmazkodni/sietni/várni/stb.
en netezni ulok be egyedul kb ilyen helyekre.
Konferenciára szoktam egyedül járni, az annyira nem kellemes érzés számomra; de például beülni valahova enni az másabb. Ettől függetlenül természetes, hogy társaságban jobb „mindent” csinálni …
Én nagyon gyakran (hetente 3-4 alkalommal) ülök be ilyen helyekre egyedül, a wifi és a légkondi miatt főleg. Tanulni például itthon nem is tudok rendesen, meg olvasni is jobb máshol. Moziba is járok egyedül, néha hiányzik a társaság, de a filmre lehet legalább figyelni.
Simán! Egyedül beülni jó!
Engem speciel sokszor megnyutat az egyedüllét. Mármint ebben a pusztán fizikai értelemben. Ha az ember eszik, iszik valahol, az szerintem egyáltalán nem gáz, ha egyedül megy be, én legalábbis régebben rendszeresen beültem egyik kedvenc helyemre reggelizni, és közben átolvastam a híreket, rajzolgattam, zenét hallgattam.

Ez egyébként 99%-ban saját magadban dől el, mármint nem hiszem, hogy a társadalmat érdekelné, hogy te most egyedül beültél valahova vagy sem. Ha te jól érzed magad úgy is, akkor miért ne tennéd?

Én egyetlen helyre nem szeretek egyedül járni, az pedig a mozi. De közös ismerőseink között is akad kapásból két ember, akik azt mondják, hogy az jó dolog. :)
Én nem szeretek egyedül bemenni sehova (boltba sem nagyon) mert különböző fóbiáim vannak.
Tofi, ZsuKov: : én is telefonon netezek általában, ja. :D

The Hedgehog: nyaralás az más, simán bevállalnám. Bár ez attól is függ, hogy van-e éppen barátnője az embernek.

Anita: ebben van logika egyébként, néha jól esik az ilyenféle magány.

Kokan: milyen konferenciákra? :)

Gigi: mondjuk te nem is a nyüzsis helyekre ülsz be, hanem pl. oktogonon a kriptába, ugye. :D

kelemenbandi: és hová szoktál? :)

suexID: ja, egyedül mozizni én sem szeretek annyira, nem tudom miért. Ha teljesen egyedül lennék a teremben, akkor mondjuk szeretném.

maniakus: miféle fóbiák?
Mefi: Priviben esetleg :)
maniakus: kifejthetnéd egy mélben. :)
Én nem szeretek túl sokáig egyedül maradni a gondolataimmal, ráadásul többesben tényleg meg lehet úszni a fóbiákat.
(Nem tudom, neked milyen van, mániákus (szabadékezetelni?), én speciel kiborulok a vásárlás aktusától, az aprópénz érintésétől/hangjától/látványától pedig kifejezetten rosszul vagyok. Persze legyőzöm, ha nagyon muszáj, de minden szempontból jobb, ha valaki más fizet :).
panna: sokan egyébként a vásárlásokban annál a pontnál készülnek ki, mikor kommunikálni kell az eladóval. Ahogy én észrevettem, ez itthon tízből nyolc emberre igaz, és ehhez bizony nagyban hozzájárul az eladók bunkó hozzáállása. Mert ugye ha kedvesen mosolyognak rád és segítőkészek, könnyebben elmondod mit szeretnél, mintha hülyének néznek és flegmák.

Én a gondolataimmal lefekvés előtt szeretek egyedül lenni, a kötelező fél óra agyjáratás alatt.
panna: ezt inkább privátban szeretném elmondani, vagy eszmétcserélni, vagy ilyesmik, ha lehet.

scullyfan[kukac]gmail[pont]com
@Mefi: budapesten gödör, tandem, ezek fikszek, meg éppen amit találok
Mefi: Most például hacktivity-n voltam, és előreláthatólag webkonf-ra is megyek ( minden hasonló témával kapcsolatosra, ami elérhető és tudok róla )
Szerintem ez attól függ, hogy az ember milyen beállítottság. Én pl imádom amikor társaságban vagyok, de olykor szükségem van magányra, hogy lenyugodjak, rendezzem a gondolataim… stb. Jól esik és nem érzem azt, hogy ezzel kilógnék a tömegből. Szerintem ma is el fogok ücsörögni a McCafében egy bögre valami mellett, mert az jó és lehet finom kávét kapni kaja jegyért :D
legtöbbször egyedül kajálok (tegnap például 840-ért a tiroli vendéglőben, ajánlom mindenkinek), mert lakótársam 5 napra hoz fel kaját :D ha egyetemen kajálok, akkor persze többen vagyunk.
Néha szeretek egyedül beülni, főleg gyorskajáldába, gyorskávézóba. Kajáldába ugye azért, mert ha éhes vagyok, nem feltétlenül vagyok másodmagammal :)
Kávézóban meg jó elővenni a laptopot és neonomádkodni… Bár mostanában már nem nagyon csinálom.
Hát én nagyon utálok egyedül lenni, úgy általában is. Pont ezért szerintem még életemben nem fordult elő, hogy egyedül beültem valahová. De talán ez annak köszönhető, hogy mindig – de tényleg – van velem valaki. Nyaralni egyedül? Kizárt :D Boltba is utálok… mindenhová utálok bemenni, ha nincs velem vki :)
kelemenbandi: ha jössz legközelebb 'pestre, vagy ha lesz spottr-meeting, összefuthatunk akár!

Kokan: webkonfra én is fogok valószínűleg, majd összefuthatunk akkor! :)

Franyek: McCafé elég jó hely, igen. :D

wing: köszi, majd kipróbálom!

TcT: igen, kávézókban ez tényleg hangulatos.

Zs: akkor itt te vagy most a kirívó eset. :D
SZVSZ én értékelem nagyon a társas összejöveteleket, de eszméletlen üdítő tud lenni egy könyv társasága egy kávézó eldugott sarkában
Reja: Coffeshop Company nagyon jó ilyentéren, az emeleten a könyvespolc előtt egy bőr fotel. <3
Én nem szeretek egyedül beülni még enni sem. Valahogy kellemetlenül érzem magam olyankor.
Talán vásárolni szeretek egyedül egyedül( :]), mert akkor nem akasztom ki a másikat azzal, hogy 5 perc után feladom és hazamegyek.
egy haverom mondta, hogy az az igazi alkesz, aki egyedul iszik a kocsmaban.
nos, velem mar esett meg ilyen. :D
szeretek neha beulni egy-egy kedvelt helyre, mielott mondjuk talalkozok a tobbiekkel.
Mefi: Az e-mail címemet tudod, ha jössz írj egy levelet
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

A jöttöd csendes volt (2010. március 04., 11:35:50)
ÉLŐ: Csináld magad körvaku fotósoknak! (2009. február 11., 09:41:45)
Programozás (2006. február 11., 11:38:15)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 871 napja született, 189 szóból, és 875 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: