Elmesélhetném, hogy a tegnap nem gondoltam volna, hogy szarabb lesz, de aztán Mr. (sőt, ez tuti hogy nő, basszus, de az is, hogy egyedülálló) szóval Ms. Élet mosolygott egyet, megnyomott valami istenverte kapcsolót a Hogyan-Szívassuk-Teremtményeinket
vezérlőn, mely felett egy címkén az én nevem állt. Ez a pillanat lehetett az, amikor döbbenten konstatáltam, hogy meghalt a császár, Vilmos, a kijelzője. Minden működik, még az érintőképernyőn is tudok emlékezetből navigálni, annyi csak, hogy a kijelző megszokott ábrái és betűi-számai helyett hófehérség és fekete törés-szerű vonalakat meg pixeleket rajzol ki. Tipsi-tapsi.
De azért még ma is lehetett fokozni az élvezeteket. Tudniillik kék-lila-zöld vagyok, gyakorlatilag nem is karmolások, hanem döfések vannak rajtam, de a nyolcezer forintos gyógyszer mai adagját így sem sikerült beadnom a macskának.
Majd szerintem rágyújtok meg elkezdek inni én is – másnak is annyira segítettek ezek. Vagy mondjuk felállok a Szabadság hídra, és kiverem a farkam a Dunába, hátha bezárnak egy gumiszobába.
De hát az élet szép, nem igaz, hogy szép?
Kitartást, nálam is vanna ilyen periódusok :)