« Star Trek »

Leszögezném az elején, hogy nem vagyok Star Trek-rajongó. Nem utálom, vagy ilyesmi, egyszerűen kimaradt az életemből. Annyit tudok, hogy Spocknak neveznek egy gondozatlan szemöldökű, hegyes fülekkel rendelkező úriembert, aki nem manó, de furcsán állnak az ujjai ha integet. Meg rémlik még valami Enterprise is, aztán itt ki is merült az ebbéli tudásom. Ezt a filmet is inkább két név, Zachary Quinto (aka Sylar a »Heroesból«) és J.J. Abrams miatt néztem meg.

Star Trek 2009

Az elején kicsit zavaros volt, de annak ellenére, hogy tényleg semmit nem értek a témához, a végére összeállt és kialakult egy végeredményben elég jó kép. Nem mondom, volt zavaró tényező, például ez a bociszemű juhász kategóriába eső tipikus amerikai szépség, a szilikonozott ajkaival, ráadásul férfi is, aki nélkül nem is lehetett volna ez egy vérbeli amerikai film, de ezt már megszokhattuk. Szóval ő kicsit tenyérbe mászó volt például, de ezt leszámítva nem igazán volt más. Abrams meg tud rendezni, nem lep meg hogy sokan már most ráakasztották az új Spielberg jelzőt, bár ettől még nyilván messze van.

Ami tetszett, hogy az egész olyan valódinak tűnt. Persze tudja az ember, hogy tizenkét kilónyi tömény számítógépes grafika az egész, és még a hárommal odébb lévő párhuzamos galaxisban sem fordulhat elő ilyesmi, de mégis, néha olyan természetesen, könnyen hihető volt. Például mikor az elején indulnának el azzal a batár nagy hajóval, és lefullad, akkor ahogyan azt az ezüst színű kis kart visszahúzza az emberke, abban van valami természetes, mint amikor egy átlagos sofőr üresbe teszi az autóját. Ilyen apróságokból rengeteg volt egyébként.

Az öreg Spock pedig biztos jó marketinghúzás volt, hiszen a régi rajongók biztosan szívesen látták.

Összességében tetszett. Nem leszek ezek után sem a Star Trek rajongói klub tagja, de sikerült egy olyan filmet összehozni, ami a témában teljesen hülyéknek és talán a rajongóknak is egyaránt tetszik, talán ez a legnagyobb erőssége.

Eredeti cím:Star Trek
Műfaj:sci-fi
Időtartam:127 perc
Megjelenés éve:2009
Főszereplők:Chris Pine, Zachary Quinto, Leonard Nimoy, Eric Bana

Értékelés: 4 pont
Értékelés: 4 pont

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
így a képre nézve star trek tizenhat évesekkel, de meglesem, mert nekem is teljesen kimaradt, egy-két vasárnap délutáni random matiné kivételével.
Abszolút nem rossz film, anno IMAX-ben láttam (nem 3D), megfogott rendesen, de Star Trek fan én se lettem. Egyébként KB nálam még mindig ez az év Sci-fije.
Vale: ha ismered a Star Treket (mármint jobban mint én) szerintem még nálam is jobban élvezed majd. :)

Zsoc: hát ja, job sci fit én sem nagyon láttam idén. Bár ha a Distrinct 9 annak számít, akkor de.
Mefi: Egész jó volt a D9 is, de az nekem kevésbé jött be.
Zsoc: nekem a dokumentarizmus miatt nagyon.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Hívatlanok (2008. szeptember 27., 10:52:47)
Spancserek (2009. április 26., 09:15:46)
007: Goldfinger (2009. január 15., 10:33:29)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 796 napja született, 551 szóból, és 2668 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: