« Apple Event 2010 - Bemutatták az iPad-et »

Bár nem volt tervezve, de ha valaki erre jár, tömören és röviden itt is lesz élő közvetítés a lényegről. Ami várható: az Apple csodagépe, a 2010-es nagy lövés, a tábla illetve 4.0-s szoftver iPhone-hoz. iPhone 4G mint olyan nem tudom hogy lesz-e, én ebben nem annyira hiszek. (Meg nem is annyira szeretném, ami azt illeti. :D)


Összefoglalom röviden: az Apple állításával ellentétben az újdonság nem az iPad volt hanem az iPhone. Az, hogy annak a tudását átrakták egy nagyobb eszközbe nem technológiai forradalom.

iPhone-nal kapcsolatban semmi, az iBook Store jó ötlet, az iPad-nek lehetnek jó használási módjai és elérhető áron adják (ott kint), annyira nem fogja megváltani a világot, de tény hogy ez is sejtetni véli a jövőt: egér és billentyű távozzanak, más eszközök felé kell kacsintgatni. Én ebben hiszek, aztán ha valaki másban, lehet vitázni.

Nem volt akkora ujjongás, mint az iPhone bejelentésekor, ez a lényeg.

Apple iPad

iPad lett a neve, és így néz ki:

Steve Jobs kezében az Apple iPad-del

Gyakorlatilag az összes korábbi sejtés beigazolódott, nem rossz készülék ez, sok helyen hasznos lehet háztartástól az oktatáson keresztül a nagyvállalatig bezárólag. Lehet kapni előfizetéssel meg csak Wi-Fi-vel is, használtan lesz majd negyven-ötvenezerért, és akkor sokaknak elfér majd. Technikai dolgok:

  • 1 GHz Apple A4 proci na, mi lett a Samsunggal?
  • 16GB vagy 32GB vagy 64GB flash memória
  • 802.11n WiFi
  • Bluetooth 2.1 + EDR
  • 30-lukas csatlakozó, hangszóró, mikrofon, iránytű, giroszkóp;
  • 10 órát bír az akku;

Az élő közvetítés maradványai

20:39Vége.
20:36Jahogyja, úgy néz ki vége van. Ennyit az iPhone 4.0-ról, de hátha visszajön Steve hogy one more thing.
20:35Most nem tudom mi van, valaki szivárványsört ivott és kihányta a kijelzőre a maradékot.
20:32Na, térjünk a lényegre: ippon.
20:29Mondjuk Steve kicsit túlreagálja ezt, közel nem ez az Apple csúcsa eddig, hanem az iPhone.
20:25Na, van hozzá dokkoló is, elég korrekt azért így a végére.
20:22A legdrágább 900 USA dollár, 64 GB, 3G + WiFi, de van aranyközépút is nyilván.
20:19Kezdőár 500 USA dollár, vagyis durván százezer forint, ez persze mire beér hozzánk sokkal több lesz. Ennyiért viszont nagyon megéri, ha bejönne itthon is ilyen áron, mondjuk ötezerért havonta T-vel, hasonló feltételekkel, akkor talán.
20:16AT&T-nél elég olcsó, 30 dolcsi havonta korlátlan nettel, de ez nem jelent semmit.
20:05Szerintem kint százezer forint körül lehet majd kapni, a Touch és a fehér Macbook közötti áron.
20:02Lesz rá iWork, ez már mondjuk értelmes.
19.59Amazon kezdhet imádkozni.
19.56iBook végre jól hangzik, betörnek az e-book picara.
19.52Játékokat demózzák, uncsi, semmi extrát nem mutattak eddig. Azért ez annak is köszönhető sajnos, hogy mindenki találgatott, így a 90%-a bejött.
19.39Lehet a futó alkalmazásokat iPhone-méretben meg nagyítva is használni, nem vicces annyira ez sem, egyelőre -2% körüli a részvények zuhanása, most kell venni.
19.34Technikai dolgok fentebb.
19.25Még mindig tart a demó, de a részvények közben vészesen zuhannak, ha nem robbantanak, baj lesz.
19.19Technikai bemutató megy, elég összecsapottnak tűnik, mintha egy hete fogták volna az összes rumort és egybegyúrva összeraktak volna valamit.
19.14Részemről nincs akkora nagy wow-élmény mint az iPhone-nál, tényleg úgy néz ki mint ahogyan azt tippelték és gyakorlatilag egy nagy iPhone-ról van szó, ami még nem laptop.
19.10iPad a neve.
19.08Megyünk a tablet felé, látszik hogy az infók nagyrészét ők fecsegtették ki egyébként.
19.05250 000 000 iPodot adtak el 2001 óta, mondja Steve bácsi.
19.00Menetrend szerint kezdünk.
18.50Tíz perc van még az indulásig, van közben videó is, sokszor beszélnek de van helyszíni közvetítés is.
18.47Indul a mandula.

Apple mefiblog logo

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
szerintem egy vicc.
taccs xl :D
Első körben csalódás, főleg ha 100ezer huf feletti árcetlit ragasztanak rá… :D Persze még lehet, hogy meg tud győzni élőben, de fotók alapján ez így :(
kukac7, smv: jaja.

Az a baj, hogy a sejtegetések nagyon-nagy része bevált, még a kép is. Anno az iPhone-nál ez nem így volt, ezért volt akkora hatással.
Jók az élő közvetítéseid, mefi. Gondolom ájfonról megy.
Dávid: szerintem mar az ipad-rol, mert mar 5kor nala volt. :D
Igen? :) Akkor mondjuk még viszonylag jó neki :D :D :D
„16GB-64GB flash memória nem értem a kötőjel szerepét ezesetben;”

Mindig így írják ki, nyilvánvalóan 32GB is lesz a kettő között.
Elég jó az ár/érték arány. Kezdhetek gondolkodni :D
kukac7: a végére azért nem olyan rossz.

smv: itthon nem fogják megvenni, az fix.

Dávid: köszi, de meg is halnék ha ez iphone-ról menne. :D

SeRapH: :D :D :D

kukac7: jaja. :D

Marci: igen? nem ilyenre emlékeztem, gondoltam hogy ez lesz csak félreérthető hogy most mi is van.

Péter: fotózás köben sem rossz.
Mefi: fotozasra mar inkabb ott a laptop nem?
en nem latom ertelmet.
akinek van macbookja, minek venne ilyet.
ha jol lattam a tech kiirasnal, csak a 3g-snel van gps.
kukac7: nézd, 130 + 40 a fotós kit, 170-ért nem igazán kapsz jó minőségű flashmeghajtós eszközt, amit vihetsz külső fotózásra, és KIVÁLÓ minőségű kijelzője van. Utóbbit az Apple tényleg hozza. Szóval látok benne lehetőséget.
egér és billentyű távozzanak, más eszközök felé kell kacsintgatni

Azért a billentyűzetet nem kéne temetni. Az egér viszont tényleg nem egy kényelmes eszköz. Lehet a billentyűzetet is képernyőre rakni, ha már nyomkodható az is, de az – még – nagyon idegen nekem.
az a4 procit is a samsung gyártja
Mondjuk az is hülyeség, hogy mindenki az iPhone-hoz hasonlítgatja. Ez egy iPod.
Marci: ez igaz, amikor a keynote-t néztem, az első gondolatom az volt, hogy ez egy ipod touch xxl. Valószínű a májusi keynote lesz az új 4.0-ás szoftveré, utána pedig az új generációs iphone. Ezek után, már csak ezt remélem :D
Lehet bele SIM-kártyát is. :)
az egér miért is szar? de komolyan. A kezünk nem takar vele a képernyőből, sokkal kisebbet kell mozdítani a kezedet, hogy a képernyő két vége között átkeljt, satöbbi.
Eddig sem voltam MacI rajongó. Ezután sem leszek. Annyira túlhájpolták a belépőt, hogy nem tudták a termékkel tartani az iramot. Elgondolkoztató, hogy mennyi köze van a 2Kt-nek, meg az n900 hájpnak a dologhoz. Steve, hát izé. Ez kicsit félresikerült.
human: mert például túlzottan csavarodik közben az alkarod, egyébként meg van olyan megoldás, ami nem takarja ki a képernyőt, a két pont közötti átkelés meg csak beállítás kérdése
az ipaden át kell mozgatnod a kezed, nem beállítás kérdése, ha a másik sarokban akarsz kattintani az 9 colnyi mozdulás.
Mefi: Csak mellesleg közlöm, hogy manapság egy épkézláb fényképezőgéphez ingyen kapsz egy TV-kábelt, amivel egy bármilyen tévére rá tudod nyomni a képet, de ha van laptopod, akkor azon ingyen van kártyaolvasó, s a laptopon nem csak 1024x768-ban tudod megnézni a nyerset, hanem már egy laza retusálást is össze tudsz dobni. Apropó… nem értem, miért csak a tábla alján van csatoló. OK, dokkolás, de mondjuk próbáld meg dokkolóval ölbe venni, vagy mondjuk kézben tartani, hogy aztán jól a csatolt eszközre essen, ha kicsúszik a kezedből.
Amúgy ha valakinek táblagép kell, nem egy játék, akkor nézze meg a Wacom Cintiq-et!
human: én nem mondom hogy szar, nekem nincs vele bajom, meg szerintem grafikai munkára jobb is.

Andrei: akkora nagy durranás nem volt mondjuk, tény.

Tigris: csak mellesleg közlöm, hogy épkézláb fényképezőm van és kaptam hozzá kábelt, de egy terepi fotózáshoz nem fogok magammal televíziót vinni. A rajztábla meg az iPad között pedig van azért különbség.
human: most az egér hogy jön az ipadhez? azt hittem az asztali pc-k alternatív irányításáról beszélünk
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Utántöltés (2008. január 23., 02:25:18)
Lúúúp (2006. december 10., 12:17:03)
Jahúpromó (2007. január 03., 04:07:36)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 745 napja született, 1022 szóból, és 5279 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak:

Hard Sex Tube - for every fan of hot porn videos and free porn