« A Világ Legfantasztikusabb Találmánya »

Ma felmosás közben feltaláltam A Világ Legfantasztikusabb Találmányát. Nem tudom létezik-e ilyen, én még nem láttam, így elkönyvelem a saját sikeremnek a felfedezést, ha pedig létezik ilyen, akkor is, mivel nem láttam ilyet korábban.

A dolog rettenetesen triviális, annyira, hogy le sem merem írni, mert még a viledától jönnek és megölnek. Le kellene védeni a dolgot, komolyan.

Szóval ügye mikor felmos az ember, akkor a koszos rongyot belecsavarja a vödörbe, a kosz visszakerül így a tiszta mosószeres vízhez, majd ismét belemártja a tisztítószerbe, ezáltal valamennyi kosz biztosan rákerül a felmosott felületre. Az első ábrán egy átlagos vödröt láthatunk felülnézetből:

Alapvödör

Az én találmányom mesterien egyszerű, mint ezt már korábban kifejtettem. A dolog lényege, hogy a vödör konténerét kettéválasztanánk, és a csavaró felület alá csak vizet öntenénk, míg a másikba mehetne a tisztítószeres lötyi. Kép:

Turbóvödör

Először belemártjuk a tisztítószeres vízbe, aztán felmosunk, aztán csavarunk (a koszos lé egy része belemegy a koszgyűjtőbe), majd újabb adag lébe mártjuk. A dolog hatása fokozható, ha tiszta forró vizet öntünk a koszgyűjtő részbe, és először oda facsarnánk a koszt, majd tisztító, facsar, tisztító.

Hát nem zseniális?

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Rossz hírem van: évek óta van ilyen, a takkernénik állandó tartozéka jobb helyeken :D
Encsi: az nem csak arra való egyébként, hogy lehúzza azt a speckó fejű törlőrongyot? :D

De nem baj, én így is a magam sikerének könyvelem ezt el!
Mefi, mennyit ittál? :D
wantoo: semennyit, pont ez a baj. :D
Mefi: ennyire nem vagyok otthon a témában :D de láttam már takarítónéninél, meg Krysnek is ilyen van :) Viszont továbbfejleszthetnéd, mert a koszos lét elég nehéz kiönteni belőle úgy, hogy ne menjen mellé :D
Mefi, ha átjössz kölcsönadom az ilyen osztott vödrömet :D
Akkor mást mondok! Nekünk van ilyen :D
Legalább te is kitaláltad.. ez már valami. Se. =Đ
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Hol vannak a magyar villamosok? (2009. március 13., 10:47:40)
Eladták James Bond autóját (2010. október 28., 09:57:07)
Robin Cook - Fertőzés (2007. október 11., 03:39:37)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 727 napja született, 317 szóból, és 1480 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: