Megérkeztünk épségben, a Finnair Airbusán az egyik stewardess úgy nézett ki mint egy terminátor, nem tudtam róla levenni a szememet, a nőn volt vagy ötkiló alapozó, és gyorsan meg is beszéltük, hogy bizonyára elfelejti lemosni este. A gépen a honlapon leírtakkal ellentétben volt meleg étel, lasagne, finom volt. Továbbá amit én még nem igazán láttam, hogy a gép alján és elülső részén volt egy-egy kamera, melynek a képét mutatták le- és felszállás alatt valamint után, meg néha bevágták a GPS képét, mely írta hogy mennyi idő van a megérkezésig és ilyenek. A kamera volt az újdonság csak. Imádok repülni, amúgy.
Finnország egyelőre furcsa. Nem rossz értelemben, csak itt van például Tampere, a második legnagyobb város. Tágas, szellős, tiszta és rendezett, azonban ahogy sétálgatunk, alig vannak emberek az utcán. Kicsit olyan, mintha egy zombis filmben lennénk, ahol már az emberiség nagyrésze kihalt. Nem is csoda hogy annyi a rokker errefelé.
A finnek rendkívül aranyosak, segítőkészek, mosolygósak, szinte mindenki tudott eddig angolul és szépek a lányok (bár egynél egy sem szebb).
Tampere egészen pontosan rohadt drága, ilyenek hogy négy centiliter ital három euró egy kiskocsmában, az előbb felkutattuk a várost valami finn jellegű ételért, de végül egy hamburgerdébe ültünk be, ahol nyolc euróért (1 900 forint körülbelül) egy Burger King-féle Whopper menünél picit kisebbet fogyasztottunk (jelzem, hogy a Whopper otthon 1 170 forint). Persze az átlag havi háromezer eurós fizetésekhez képest lehet hogy nem sok, nekem viszont kicsit magas.
Ezek vannak nagyvonalakban, most valami olyan Wi-Firől írok, ami nem a szállodához tartozik, mert az ledob, de itt meg nem félek a sniffeléstől mert be tudok lépni a modem adminfelületére, szóval szeretjük végeredményben az olyanokat akik vesznek vezetéknélküli rútert, és csak használják.
Pass: admin
:D Tipikus.