« Vezettünk villamost »

Különböző szempontokból meg nem említett barátaink egy felejthetetlen élményt biztosítottak nekünk nemrég: a BKV majdnem négyezer forintba kerülő diákbérletének pluszszolgáltatásait élvezve kipróbálhattunk egy felújított Tatra villamost a forgalomban, nem mint utas, hanem mint vezető. Megnyomkodtuk a vészjelzőt, bemondtuk a mikrofonba hogy csöcs, illetve gonoszul röhögtünk azokon, akik azt hitték, hogy hajnali egykor még jár villamos.

A társaság tagjait alkották a titkos személyeken túl Ingrid és netman is, mindannyian elégedetten konstatáltuk, hogy villamost vezetni jó dolog.

Én egyébként tizenéves fejjel e vonat nem felújított változatát vezettem már, mint ahogyan azt »korábban írtam«, az egyik legnagyobb élményem volt, most egy kicsit ez talán jobban tetszett.

Készült egy kép is, amely a We am fotósorozat újabb tagjaként lesz dedikálva, ha befejeztem az utómunkálatokat. Ezt a képet pedig netman készítette rólam, amint én készítettem egy képet Ingridről, mielőtt ő megkezdte a jármű vezetését:

Backstage

A titkos személyeknek ezúton is köszönjük a lehetőséget. :)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Láttam képet a facebookon(?) és budafokon voltatok tátrázni :O
Ó te mázlista állat, te :D
de egy buzi vagy hogy nemszoltal hogy erre tolod a pofad :D
Áh, tényleg egy élmény lehetett. Sura, villamosra rendes jogsi kell, vagy olyan „jártassági” mint hajóra?
Rendes „V” kategóriás rózsaszín plasztik kártya.
Így van. A rendes jogsira ráteszik a V kategóriát. Ismerősömnek akinek van B is és V is azt mondja, hogy az egyik a „B”udapesti a másik meg a „V”idéki. (Ilyen kis vitszes világban élünk itt a kisalföldön)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Kikapcsolódás (2006. május 11., 11:48:27)
Challenge24 verseny (2011. február 20., 11:01:30)
Utazgatunk (2008. július 25., 03:45:48)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 650 napja született, 315 szóból, és 1690 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: