Eddig azt hittem gyorsan olvasok, de Stephen King Az című könyvét nem is igazán emlékszem, mikor nyitottam ki először, talán még február környékén, mire most a napokban sikerült az utolsó oldalát is balra fordítani a kétkötetes darabnak. Sok időm nem volt olvasni, de azért napi öt-tíz percet mindig szántam rá. Hihetetlenül olvastatja magát, ez többek között annak is köszönhető, hogy a két kötet háromnegyedéig gyakorlatilag semmit nem tudni, csak össze-vissza dobálnak minket időben, emberek és történetek között. Aztán a végén haladunk afelé, hogy összeáll a dolog, de mindeközben én olyannyira beleéltem magam, hogy szinte száz százalékos részletességgel láttam magam előtt az eseményeket, ilyet és ennyire pedig ritkán tapasztaltam ezidáig. Végig arra gondoltam, mennyire jó filmet lehetne belőle forgatni (belenéztem a 90-es évek tévéfilmjébe, melyet készítettek, és kicsit csalódtam is), és persze erre nulla lehetőségem van, de egy fotósorozaton mindenesetre gondolkodom.
Bár félni vagy rettegni nem lehet az olvasás közben, hátborzongatóan felidézi a gyerekkori félelmek és fantázia erejét, belemászik az ember fejébe, apró kis bogarakat ültetve mindenfelé és még napokkal utána is eszembe jutnak jelenetek, fel-fel lapozok fejezeteket.
Összességében tetszett, a legjobb könyvélmények közé tudnám sorolni eddig, attól függetlenül, hogy a végét kicsit befejezetlennek éreztem, attól kicsit többet vártam. Vagy csak másra számítottam, ki tudja.
Egy biztos: fordulatos, nem könnyedén kiszámítható és elgondolkodtató regény az Az, mindenképpen érdemes legalább egyszer elolvasni.
