Vonzanak az extrém dolgok. Kinek mi számít extrémnek, én például szeretném egyszer körbefotózni a világ olyan helyeit, ahová nagyon kevés ember jut el. Például jó lenne egyszer egy háborúban fotózni. Ez biztosan hülyén hangzik, hiszen egy háború alapjáraton nem jó, ettől függetlenül ha lenne rá lehetőségem, én megpróbálnám. De mondhattam volna az ejtőernyőzést is, egyszer biztosan sort kerítek rá.
Vannak viszont dolgok, amiket mindig is elképesztő badarságnak tartottam, mindamellett hogy megmagyarázni nem tudnám. Ilyen a kötélugrás. Sosem láttam értelmét valamilyen nagyon magas pontról való leugrásnak úgy, hogy az emberre ráerősítenek egy kötelet, ami az utolsó pillanatban visszarántja (ez gondolom olyan érzés lehet, mint amikor a busz 120 kilométeres óránkénti sebességről másfél másodperc alatt megáll, majd újra másfél másodperc alatt ismét azzal a sebességgel halad tovább).
Szóval oké, hogy extrém dolgok, mindenkinek más az extrém, mindenki mást próbálna ki – én a bungee jumpingot biztosan nem. Pláne, hogy sokkal jobb és biztonságosabb módok is vannak a magasság kedvelőinek.
