« Robin Cook: Kóma »

Robin Cook Kóma c. könyvének borítójaA Kómát (sajnos a magyar változatról nem leltem képet, a könyv pedig visszajutott eredeti tulajdonosához, így lefotózni sem tudtam) már régóta el szerettem volna olvasni, mivel mindenki úgy beszélt róla, hogy Robin Cook legsikeresebb regénye. Én ha lehet inkább úgy mondanám, hogy a legismertebb, mert tartom véleményemet, hogy az általam olvasott könyvek közül, a Méreg volt a legjobb.

A történet már-már a szokásosnak mondható az író eddigi köteteit figyelembe véve, van benne jó orvos, gonosz bűnszövetkezés, egy szövetséges, akiről kiderül, hogy ellenség, és egy félig-barát, akiről kiderül, hogy igaz barát. Aztán persze van szokás szerint bérgyilkos, akinek támadásai elől éppen, hogy megmenekül a főszereplő. Izgalmas, magát olvastató regény, egyszer mindenképp megéri elolvasni.

Az egyetlen, amit úgy nem szeretek, mint amennyire szeretek, ha egy könyvnek nincs vége, tehát úgy fejeződik be, hogy nem derül ki konkrétan, hogy mi történik mondjuk a főszereplővel, hanem az olvasó fantáziájára van bízva. Ez részben jó, mert kicsit elgondolkodtató, részben pedig rossz, mert megeszi az embert a fene, hogy mi van.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Nekem is comám a robin cook.
az előzőnél, aminek a gyorséttermek gondja volt a témája is leírtad ezt a „nincs vége” dolgot… úttűnik ez is kötelező elem nála?
Igen, ez kb. a negyedik könyv, aminek ilyen vége van — vagy nincs. :)
Már megint Robin Cook… Oké, hogy szereted, de mást nem olvasom?
Egyelőre nem. Kategorikus vagyok, amit elkezdek, be is fejezem. Írtam korábban, hogy el akarom olvasni az összes Cook-regényt. :)
Köszönöm, de már nem cserélem le. :) A képet viszont elmentettem.
Hova tűnt innen a kommentem?
Sehova, gyengélkedik az SQL és szerintem el sem küldte, sorry.
Ok. :)

Azt írtam lényegében, hogy a hírös írók csóri 'bértollnokokkal' iratják meg a fejezeteket, majd azokat átalakítják ízlésük szerint, a történetek sémája pedig mindig ugyanaz szinte…
Nem hinném, hogy Robin Cook ilyesmire fanyalodna… Mondjuk abban van valami, hogy rengeteg könyve szinte ugyanarra a sémára épül… :)
Kétéltű: Robin Cookból nem nézném ezt ki. :)

Lassus: igen, ez igaz, sőt a nevek és helyszínek is kísértetiesen hasonlítanak. „Marsha” és „Marissa” pl. több művében szerepel, és a legtöbb történet helyszínét Boston adja. :)
Szerintem a Robin Cook könyveket baromság egymás után olvasni. Attól, hogy kategorikus vagy, így baromi szar. Ha még folytatásos lenne azt mondom. Egyébként a Dan Brown könyveknek is van egy ilyen jellegzetes sémája. Robert Langdon pedig visszatérő hős :).
Igen, egyetértek tiny-val, van benne igazság. A helyedben én sem egyszerre olvasnám el őket, mint ahogy nem is tettem.
Én egyszerre elolvasom a nagyjából húsz darabot, ami van, aztán majd jönnek a Dan Brown kötetek. :)
tiny:Igen, két könyvben. A többiben nem szerepel. :)
chateve:Visszatérő. Egyszer visszatért :D. Még van két Dan Brown könyv, ami itthon pihen, elolvasom azokat is, de előtte pihentetem magam egy kis sokkarátos autóval :)
Na, ha már kötekedünk, akkor kis, vagy sok? :D
Sziasztok!
Én is imádom Robin Cook-ot a kedvencem a Kóma bár az volt az els? amit olvastam és az tetszett eddig a legjobban. Most mindjárt kiolvasom a Méreg cím?t, és elkezdtem korábban az Agyat és a Lázat de nem fogott meg igazán egyik se annyira mint a Kóma. Nekem se tetszett a vége azt hittem felrobbanok dühömben, aztán rögtön arra gondoltam, hogy biztos van folytatása…de tévedtem :(
Mindenesetre nagyon jó írónak tartom, és valahogy mindig van szó Bostonról, meg h az ajkukat harabdálják gondolkodás közben a szerepl?k mint Susan W. a Kóma f?szerepl?je :) És mindig van ki el?l hova menekülni, de szerintem épp ezért nem lehet lerakni a könyveit :)

By: Nóry
Sziasztok!
Soha nem szerettem olvasni,de amikor a kezembe kaptam a „Kóma” c. könyvet és elkezdtem olvasni egyszerűen nem tudtam letenni.Azóta már több könyvét olvastam Cooknak (Sokk,Haláltusa,Agy,Vakság),de sajnos az utolsó könyv amit olvastam már nem hozott olyan lázba ,mint az összes többi függetlenül attól,hogy melyik is volt az .Nagyon egyhangúnak találtam már ezeket a történeteket.Nekem az Agy c. könyv tetszett a legjobban amelyiknek a végét végig bőgtem ez volt az egyetlen könyv amelyik megsiratott.

Minden jót nektek Cook-olvasók!
Nem tudjátok honnan tudnám letölteni a Kóma c. filmet?
Évek óta próbálom megkeresni!
Előre is köszi
Én is évek óta keresem a kómaát filmben, de sehol sem találom:S:S:S:S
Az egyik ismerősöm megvette egy könyvtárban…..de én sehol sem láttam még filmben :( :( :(
Segítsetek légyszi!
Szerintetek melyik a legjobb Robin Cook könyv?? én már olvastam tőle 3-at ( Járvány, Válság, Méreg--> ugyan ilye sorrendben..) Nekem mind a 3 nagyon tetszet, főleg azért mert annyira nem szerettem olvasni…de aztán kerestem olyan fajta könyveket ami ilyen orvosi krimi témán alapszik……..Meg is találtam a legjobb írót (Robin Cook 4ever)

+{Szentem nem baj az ha az ember egymás után olvassa a Robin Cook-os könyveket, hisz én is így tettem és szentem nincs vele semmi baj…szal ne halgassatok az előttem lévőkre}+

Én is olvastam Dan Brown könyvet, cím szerint a Dan Vincosi kódot…és most fogom kezdeni az angyalok és démonokat, mert nekem azt mondták hogy ez is olyan izgalmas és csavart történetű, mint a Da Vinci kód
Dan Brownnak 3 könyvében szerepel Robert Langdon…Angyalok és démnok, Da vinci-kód és Elveszett jelkép. Tekintve, hogy 5 könyve van mondhatjuk hogy Dan Brownnál Robert Langdon visszatérő „hős”.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Jeff Lindsay - Dexter Dicsfényben (2011. november 27., 09:41:38)
Lengyel-magyar két jóbarát (2010. december 23., 10:24:48)
Robin Cook - Haláltusa (2008. január 29., 11:11:11)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2088 napja született, 285 szóból, és 1423 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: