mefiblog - főoldal

Megmondom őszintén, nem szeretem sem a zsidózást, sem pedig azt, hogy rengeteg zsidó mai napig elnyomottnak, átvertnek, megalázottnak érzi magát. Könyörgök, nem 1938 van, hanem 2008. Ami történt, megtörtént, ráadásul több mint hatvan éve. Voltak a második világháború előtt is elég megrázó mészárlások (például az örmény népirtás), aztán azok mégsem vonulnak fel, kapnak segélyt és még sorolhatnám. Vagy ha igen, nem feltűnően, és nem dörgölik az emberek orra alá. Félreértés ne legyen: nem azt mondom, hogy nem volt zsidó holokauszt, pusztán azt, hogy fölöslegesnek, erőltetettnek érzem azt, ami ma megy. Minden héten van valamilyen zsidó holokauszt, minden hónapban felvonulnak, és panaszkodnak, minden évben elmondják, hogy ez a nemtudomhányadik-évforduló. És így egyáltalán nem lepődöm meg azon, hányan zsidóznak nyálukat fröcsögtetve, valahol meg is értem őket.

Tényleg ennyire nehéz tovább lépni? A történteken változtatni úgy sem lehet. Elfeledni jóideig (soha?) nem fogják a történteket. Aki nem akar róla tudomást venni, így sem fog. Aki pedig tényleg megemlékezni szeretne, az nem felvonul, hanem otthon gyertyát gyújt, vagy kimegy a temetőbe, és gyászol.

A »múltkori dilemmát« végül azzal zártam, hogy átváltok flickrre, ami hosszútávon az »imago« megszűnését eredményezi majd. Avagy megszűnni nem fog, de a flickr-féle diavetítés virít majd ott. Többek között azért döntöttem így, mert közelebbről megnézve a flickr archiválási lehetőségei nagyon csábítónak tűnnek, másrészt két évre 49 USA dollár nem sok a pró akkontért, harmadrészt sokkal-sokkal-sokkal több emberhez jutnak el bizonyos képek, és ez jó.

Valamint használom az utóbbi időben a delicious mókát is, ami pedig azért jó, mert egyrészt bárhonnan el tudom érni a könyvjelzőket, másrészt ha ne adj isten elszállnak a búkmárkok a böngészőből, akkor van róla másolat. A búkmárkokat is használom, hozzáteszem, mivel mondhatja nekem bárki, hogy elavult, bizonyos esetekben sokkal kényelmesebb.

A twitter használatát egyelőre nem tervezem, mégpedig azért, mert roppant addiktív jószág, bőven elég a helyi megfelelője, »mizu« névre keresztelve.

Valamint szeretném megjegyezni, hogy két napja megint belevágódtam a mefiblog-hegesztésbe, és az új verzió (ami majd nyáron fog startolni valamikor) bitangjó lesz, sokkal okosabb, sokkal ügyesebb, sokkal letisztultabb, sokkal kényelmesebb, sokkal tisztább és szárazabb érzés!

Végre nálam volt a gép, lefotóztam az idei kerti szépségeket, erre található a mai termés, ezek már a flickrre mentek, »ahogy ígértem«. És ezzel kapcsolatban még valami: az új stratégia az, hogy ezentúl igyekszem a képeket nagyobb (minimum 1024×768 pixeles) felbontásban adagolni, hátha valaki örül ennek. Kérésre pedig küldök nagyobbat is. Ha.

Viszont növényszakértő olvasóimtól kérdezném (Balázsra gondolok konkrétan, de bárki jöhet), hogy mi a neve ennek a jószágnak itt lentebb, és mik a jellemzői, én ugyanis buta vagyok hozzá, és csak három dolgot tudok:

• durva kinézetű hangyák vannak rajta, amik kiszívják a gyantaszerű anyagot a bimbókból, és megeszik a különféle rovarokat;
• tavaly még nem volt itt;
• szép.

Előre is köszi.

Azon gondolkodtam tegnap, hogy rég volt már ennyire semmilyen szombatom, aztán eszembe jutott, hogy csütörtök van. Ma pedig azon gondolkodtam, hogy rég volt már ennyire mozgalmas szombatom, majd eszembe jutott, hogy péntek van. Holnap nem merek belegondolni, hogy min fogok gondolkodni.

Ma többek között meghámoztam kétkiló újburgonyát, valamint apummal összefogva letekarítottuk a kertibútorokat (két sörpad asztallal, egy ráadás asztal és egy hatalmas kondér), holnap ugyanis bográcsozni, jabocs kertipartizni fogunk, idén először. A menü marha- és vaddisznópörkölt, sztrapacskával és krumplival, ízlés szerint aláhúzással kell jelezni, én az utóbbit fogom választani.

Hát ezek történtek többek köztt, így ezen a mozgalmas szombaton pénteken.

Jaj nekem, bekapcsoltam a gépet, megszegtem a sátán akarom mondani shátdándéj. Hozzáteszem magasról nem érdekel a dolog. És most itt nem arról van szó, hogy mennyire vagyok vagy nem vagyok gépfüggő (nyáron általában egy hónapig még gépet sem látok), nem emiatt kapcsoltam be. Hanem mert szól a zene, megy a le- és feltöltés, a bográcsolós képeket folyamatosan töltöm át a fényképezőről, néha ránézek a csetablakra is, hátha valaki beírja, hogy nudli.

A számítógép – mindamellett, hogy sokszor tényleg megkeseríti az ember életét, és csak a baj van vele – egy remek eszköz, fölösleges köntörfalazni, az ember sehol nem lenne a technológiája nélkül, sőt kimondom: ez a világ sokkal rosszabb hely lenne számítógépek és mindenféle más eszközök hiányában. Vagy legalábbis kényelmetlenebb.

És akinek ebből az jön át, hogy én egész nap izzadva rohadok a gép előtt, soha nem megyek ki a kertbe, soha nem kerékpározom, soha nem olvasok vagy foglalom el máshogy magam, és mind-mind ezek ellen tüntetek, az vessen magára!

Az van, hogy kedvenc beképzelt kommunista hadvezérünk, avagy Zsuki feldobott egy jó témát, és mivel nála nem tolong a tömeg, én feldobnám itt is.

Szóval, lehetne egy bloggeres-biciklis túrát, megspékelve akár egy kis fotózással (ezt már feldobtam korábban is, akkor sokan érdeklődtek, most a posztot nem találtam konkrétan). Mindezt 'pesten, és körényékén. Persze semmi komoly, mert a fővárosban egy eléggé megviselt kerékpárral tolom, tehát nekem durva hegymenet fel és le annyira nem játszik, mondjuk inkább egy Margitsziget-Belváros-Gellérthegy útvonal, de ez részletkérdés. A lényeget Zsuki fentebb linkelt bejegyzésében lehet elolvasni.

Szóval, a kérdés: kit érdekelne egy közös biciklizős-fotózós megmozdulás, valamikor mondjuk a nyári szünetben?

Persze ha elviselhetetlen fejünk van, és a kutya sem kíváncsi rá, azt is megértjük ám. ;]

Szóval bográcsoztunk. Hát régen ettem már ennyire betegre magam. Ha most nem szedek fel pár kilót, és ilyen vékony maradok, akkor soha többé nem hízom meg, ez már biztos. Amit ettünk, itt lentebb (képanyag pedig erre található) :

• marhából és vaddisznóból készült pörkölt: ez elég vadul hangzik, de valami isteni aromája volt;
• pirított petrezselymes újkrumpli elmaradhatatlan;
• sztrapacska: én ebből nem ettem, pörkölttel annyira nem szeretem;
• pirított szalonna: elvileg a sztrapacskára, de én megettem egy adagot azért kenyérrel;
• tócsni: két szelet befigyelt;
• meggyes, almás és túrós rétes: (ki-ki melyikből, én mindháromból, az ötödik szeletnél hagytam abba :D);
• fejessaláta és kovászos uborka.

Az igazság az, hogy ez a vidéki élet »legjobb része«, amit semmi pénzért nem cserélnék el.

Végezetül pedig egy kép a sok közül, nem fényezni szeretném magam, de hihetetlenül sikerült elkapni azt a pillanatot, amikor a fakanál éppen elhagyja az anyagot. És a vicces, hogy ez egy teljesen spontán kép, tehát nem beállított. Arra is rájöttem ma, ismét, hogy imádok embereket fotózni. Amikor nem tudják, hogy fotózva vannak persze, és természetesen mosolyognak, röhögnek; ilyenkor annyira jó portréképek készülnek, hogy kár is részletezni.

Ezzel az orgonával szeretnék minden kedves jelenlegi, vagy leendő anyukának boldog anyák napját kívánni, különösen az én egyetlen drága jó édesanyámnak!

Emlékszem régebben a Gellért-hegyre jártunk orgonát lopni. Meg volt az íze, hogy a rendőrök tudtán kívül, de az orruk előtt minél több virágot vigyünk haza nővéreimmel. *Nosztalgia*

Gondoltam egy órával később jövök, egy órával később is érek 'pestre. Gondoltam. Gondoltam lesz hely a buszon. Gondoltam. Gondoltam ilyenkor nem lesz forgalom. Gondoltam.

Sikerült kifogni egy teljesen megtelt buszt, és így is a harmadikra fértem csak fel. És akkor még az M3-ason is baleset volt, csak a poén kedvéért. De ami a legfelháborítóbb, hogy még ilyenkor is annyi gyökér ember van az úton. Például a motoros menne el bal oldalt, és alig akarnak odébbhúzódni. Még a lábát is kitette, nehogy valaki rányissa az ajtót. (Nem lepett volna meg, ha lett volna ilyen.) A sok-sok irányjelzés nélküli bevágódásról nem is beszélve. De legalább abba a szájbaborogatott elakadásjelzőbe tenyerelne bele. Ja hogy Suzukid van, bocs.

Gyalázat, amit ebben az országban közlekedésnek csúfolnak.

Ez a háromezredik bejegyzés.

Kaptam egy körlevelet, »iWiW-klubbal kapcsolatban«:

Kedves Gábor!

Nem vagy elég aktív a iwiwE klubban. Ha nem teszel ellene -50 napon belül, akkor meg fog szünni a tagságod a iwiwE klubban!!

Üdvözlettel:
iWiW

Ezt így szó szerint. A rengeteg hiba miatt arra gondoltam, hogy biztosan valami kamu levél, de nem: tényleg az iWiW-től küldték. Nem igazán értem mi ebben a logika, így nagyon sokan meggondolják majd, hogy belépjenek-e valamilyen klubba.

Szóval, megkezdődött az idei érettségi szezon. Én ugye »tavaly értem«, és igazság szerint visszatekintve, mai fejjel, nevetségesen könnyű volt, tényleg. De kell a kis félsz, kell az egészséges vizsgadrukk. Én így gondolom legalábbis.

A magyar nyelv és irodalom ma a szokásos volt: szövegértési feladatsor, valamint szabadon választhatóan egy érvelés szöveg alapján, egy mű elemzése vagy két mű összehasonlítása volt a feladat. Azt gondolom, hogy ezeket kis odafigyeléssel bárki megtudja oldani, ráadásul ott a bónuszfeladat, az érvelés, amibe mindig olyan egyszerű témát raknak (tavaly például a könyvek kontra elektronikus hordozók volt), amihez biztosan hozzá tud szólni az ember.

Szóval ez van, sok sikert mindenkinek, aki húzza az ipart (a teljesség igénye nélkül: Efke, Linelord, maat, Rejjus és Zsuki)!

Négy óra múlt negyven perccel, öt perc múlva háromnegyed öt, húsz perc múlva öt, holnap meg kedd lesz:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Csak még ezt az egyet engedjétek meg:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Egy Uri családból származó Geller…

Igazából már nem akartam írni róla, de a végén mégiscsak. Szóval megkockáztatom, hogy idáig ez volt a legjobb adás. Kőhalmi Zoltán mint házigazda a legjobb választás volt, bár azt kicsit bántam, hogy »Salgótarjánban márciusban« ugyanezeket a poénokat adta elő, és ami ott közvetlennek tűnt, itt mint kiderült, csak egy betanult mozdulat. Sebaj, ettől függetlenül jó volt.

Első fellépőnek Hadházi László remek volt, rögtön az elején sírvaröhögtem, pláne amikor elővette ezt a górés hangot. Szupkay Viktor is sokkal jobban küldte, mint múltkor, most legalábbis sokkal többet röhögtem rajta, pláne az elején a blogos viccel, miszerint halálosztó feje van. Az utolsó körben nem értettem a srác nevét, ráadásul a webszájton sincs fent, mindenesetre az biztos, hogy valamilyen Dániel. A lényeg, hogy valami fantasztikus volt, tőle származik a fentebbi idézet, és ahogy előadta Uri Gellert, nekem konkrétan potyogtak a könnyeim.

Szóval ez volt az ötödik, mondhatni jubileumi adás, az egyik legjobb.

Az egyetlen dolog, ami szerintem igazán megéri a Mekiben, mivel jól is laksz vele:

• 1 db BigMac;
• 1 db sajtburger;
• 1 db nagy krumpli;
• 1 db fagyi;
• 4 dl üdítő.

A lényeg a sajtburger, ugyanis pont az, amitől úgy érzed, hogy sikerült jól laknod. Erre a WestEnben lévő Mekiben (most voltam kb. harmadszorra ott, Burger King párti vagyok) mit hagy ki a csávó? A sajtburgert. Ráadásul ketten voltunk, és mindkét sajtburgert lespórolta. Ráadásul amikor mentünk be, épp felmosott két csaj, mi meg udvariasan megvártuk, nem gyalogoltunk át, erre beszól, hogy a másik irányba is mehetnétek akár, mindezt persze flegmán. És akkor itthon jön a meglepi: se sajtburger, se nyugta.

Azt nem értem, hogy a csávó mért nem rakta bele. Csak a véletlen jöhet szóba, hiszen neki abból – elvileg – semmi haszna, hogy kettő sajtburgert nem ad ki. Vagy suttyomban megette az ebédidejében? Tényleg nem tudom. Mindenesetre ha legközelebb esetleg arra járok, biztosan megjegyzem, hogy most ne hagyjatok le semmit, ha nem .

A tanulság pedig, hogy mindig bele kell nézni a zacskóba, ha nem helyben fogyasztod.

– Vannak álmatlan éjszakái?
– Nem, de magával tartok egyet!

Gyerekek, ez egy olyan film, amit mindenkinek látni kell. Komolyan! Ehhez képest az összes képregény-adaptáció egy nagy kalap barna salakanyag. Cinikus beszólások, parasztvakító technológiai trükkök, akciódús harcjelenetek, és egy cseppnyi romantika, nem több.

Ami nagyon tetszett, hogy nem tökölnek, belevágnak az akció közepébe, majd amikor forró a pita(!), kiírják, hogy 36 órával korábban, sorozatoknál lehet gyakran találkozni ezzel. Aztán ottvoltak a cinikus beszólások. Féltem a szinkrontól, de szerintem egész korrekt lett, bár eredetiben is meg fogom nézni, többek között »Human véleménye miatt« is. És ami még nagyon-nagyon tetszett, az a zene. Az AC/DC és Ozzy Osbourne annyira idevágó, hogy azt lehetetlen szavakba önteni.

Egyetlen dolog jött be kevésbé, hogy a kütyükkel, trükkökkel kicsit túllőttek a célon, viszont ez azért nem feltétlen kontra, mivel sikerült elérni, hogy ezzel is pörgősebb volt a történet. A lyukasmarkú robot például fantasztikus volt. Kissé persze előjöttek itt is a klisék, de belefér.

Egyszerűen nem tudok mit mondani, teljesen megéri megnézni, sőt!

Értékelés: 5 pont (Az eddigi legjobb képregény-adaptáció amit láttam.)

Bemegyek a bauMaxba, veszek egy baltát, felmegyek a marketing osztályra, megkérdezem ki találta ki ezeket az éneklős, idiótánál-idiótább reklámokat, és pontosan annak a személynek az orra elé, az asztalba, fogom belekúrni a baltát, hadd rettenjen meg.

Háromféle reklám van: az első az, ami annyira rossz, hogy már jó, tehát mindenki megnézi, beszélnek róla, a termék eljut a közönséghez. Lásd: Sziget 2008 (Iron Maiden befigyel?), Na ki a király? reklámja, amiben szerintem mindenki felismeri valamelyik ismerősét.

A második a teljesen jó reklám, ami esetleg vicces, érdekes, akármilyen, megnézi az ember, szintén terjeszti, és talán még emiatt ki is próbálja a terméket. Lásd: »Coke Zero reklámok«. Maga a termék kalap szart nem ér (számomra), mégis, a reklám zseniális.

És van a harmadik, amikor annyira szar a reklám, hogy a néző/hallgató érzi magát kellemetlenül. Na ilyen a baumaxos éneklős, vagy mondjuk a hüvelygombás. Persze a cégnek jó, mert én is éppen erről írok, de a közönség pedig kaparja a falat. És ilyeneket nem kéne, mert az emberek ezért gondolkodnak azon, hogy belekúrják-e a baltát a tévébe.

Hm, ez a Magyar Informatikai Egyház egész értelmes kezdeményezésnek tűnik. Mindenesetre értelmesebb, mint teszem azt a Szcientológia Egyház, ami körül óriási hájp van, sztorik, legendák, és közben mégsem ér semmit. Ráadásul az Informatikai Egyházhoz való csatlakozással sokat nem is veszt az ember, mivel:

• nem szednek semmilyen pénzt;
• nem a megfoghatatlannal kábítják el az embereket (soha sem látott személyekkel és szimbólumokkal bűvölve);
• nem utasítanak el más vallásokat, mondjuk ez konkrétan nem hat meg.

Szóval küldtem egy levelet, hogy mi-hogy-merre, kíváncsi vagyok, mi sül ki majd belőle.

Na, küldtek egy válaszlevelet, hogy köszönik az érdeklődést, és ha tényleg érdekel, akkor hamarosan lesz majd egy összejövetel, amire szeretettel várnak. Majd küldenek körlevelet, hogy mikor. Nem rossz.

Nem részletezném, pusztán egy sorba leírnám, de azért mégis bejegyzésbe: megvolt a »háromezredik bejegyzés«. Pezsgő. ;]

A négyezredik bejegyzésig nem írok semmit.

Mégis részletezném. Ez nagyjából ezer bejegyzés egy évre. Egymillió karakter. Átlag napi három poszt. És nagyjából minden perce vidámság. Konklúzió: megéri blogot írni.

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Szóval tegnap elkaptam egy orosz közszolgálati adón sugárzott, orosz, második világháborús filmet. Nagyjából tíz-tizenöt percet néztem belőle, és érdekes, de egyben igen mókás is volt, ugyanis: nem volt szinkronizálva, hanem alámondással oroszosították. Na de képzeljük el a szituációt, amint két szigorú Wehrmacht-tisz, vigyázállásban, pattogó német nyelvvel beszélgetnek, és mindezt egy unott oroszhangú nő tolmácsolja nekünk.

Ami pedig roppant tanulságos volt, hogy míg a németeket szigorú, vidámság nélküli, feszengő bandának mutatta be, addig az oroszok egyfolytában vigyorogtak, vedelték a vodkát, szerelmeskedtek, és a végén megnyerték a háborút.

Ezek vannak.

És valóban. Mert tény, hogy a romák Magyarország barna színfoltjai, de egészen addig, míg ez a színes világ ilyen és ehhez hasonló eseményekkel jár, addig köszönöm szépen, de maradnék én a szürkeségnél!

Aki esetleg nem értené: A Szerencsejáték Zrt. és a Teisteddki nevezetű akármi kitalálták, hogy reklámozzák a romákat. Amikor ezt a képet láttam RaszP blogján, először azt hittem kamu. Erre ma sétálok a Deák Ferenc téren, a villamospótló járatok felé, és pontosan a mozgólépcsővel szemben, a fornettis melletti lépcsőkre egy hasonló reklám van felfestve, NE TAPOSS A ROMÁKRA felirattal, valamint egy hatalmas roma gyerek nyomtatott képével. Majdnem leszédültem a lépcsőről, de komolyan.

Hol élünk?

Vannak olyan könyvek, amiket az ember életében legalább egyszer el kell olvasnia, hogy másként tudjon gondolni dolgokra. Ilyen például »George Orwell 1984« című műve, és ilyen Robin Cook Szöktetés című regénye is. Az első húsz-harminc oldal annyira jelentéktelen volt, hogy nem is tudtam, merre fog menni (ráadásul semmi orvosi dolog nem volt benne, ami Cook főtémája ugye), aztán a negyedik fejezet környékén beindult, és szabályszerűen nem tudtam letenni.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Bár nem is tudom van-e értelme, a könyv témájú bejegyzéseket olvas-e egyáltalán valaki.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Legyalogoltam a lábamat, meg körbejártam a fél hetedik kerületet, mivel a metróépítés miatt sikeresen nem tudtam arra menni, amerre szerettem volna. Hát ez van. Viszont találtam két hangulatosnak tűnő kifőzdét, valamint egy régimódi hentest, ahol lehet kolbászt-hurkát enni. Big sziti lájf, helló!

Azon gondolkodtam, hogy sokszor nem is kéne GPS, meg térkép, elég lenne egy iránytű ahhoz, hogy pontosabban tudjak közlekedni. Mondjuk ritkán megyek olyan terepre, amit nem ismerek, de azért előferdül.

Valamint az tűnt még fel, hogy olyan emberek, akik nálamnál sokkal jobban vezetnek, legalább egyszer biztosan megbuktak valamiből (KRESZ, rutin, forgalom), míg én, aki hát nem vagyok egy Sumájer, elsőre átmentem mindenből, és még a vizsgabiztos is megdicsért. Tényleg nem értem. Viszont a legnagyobb probléma az, hogy a jogosítvány megszerzése alatt nem vezetni tanítanak meg, hanem felkészítenek a vizsgákra.

Az van, hogy most először mondom azt, hogy nagyon-nagyon megérte »Google hirdetéseket kirakni«, ugyanis éppen a »Robin Cook - Szöktetés« című bejegyzésnél voltam, amikor kiszúrtam az alábbi reklámot:

Robin Cook Budapesten
Alexandra Könyvesház, Nyugati tér Május 13., kedd, 17 óra!
www.alexandra.hu

Hát mondanom sem kell, hogy ott leszek, és kérek aláírást az egyik könyvbe, és az arcába mondom, hogy az egyik kedvenc íróm, és.

Bele sem merek gondolni mi lenne, ha tiltva lennének a hirdetések, és utólag tudtam volna meg.

Ide begéptelem egy elég hosszú szöveget, aztán kitöröltem. Fölösleges leírni ugyanis nekem, amit szerettem volna. Majd megteszik mások. Történészek mondjuk. És máshová. Történelemkönyvekbe.

Helyette csak annyit, hogy: Moszkva, a második világháború európai befejezésének hatvaharmadik évfordulója:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Kaptunk ismerőstől ukrán csokit. Lévén hogy egy árva szót nem értettem a csomagoláson található feliratból, tartottam tőle, hogy »konyakos meggy« lesz, és meg is ijesztett a szirup, de szerencsére nem az. Étcsokoládéban ilyen karamell-szerű töltelék, és ebben valamilyen gyümölcsszirup. Szerencsére nem radioaktív, és nem is világítok a sötétben, tehát nagy baj nem lehet.

Valamint Tigivel lövöldöztünk airsoftos Glockkal, és hát egész jó dolog, gondolkodom is egy böszme elektromos M4-es beszerzésén, csak most konkrétan nem akarok kiadni erre harmincezret. Inkább a jövendőbeli gépre, ami vagy »Pentax K10D«, vagy az új szerelem, egy Nikon D80 lesz.

Most pedig pirított krumplis tésztát fogok fogyasztani, kovászos uborkával, miközben »kedvenc doktorunk« legújabb kalandjait figyelem. További kellemes szombat estét kíván a mefiblog interaktív média vezetősége (és nem szerkesztősége, mert az mostanában annyira trendi lett).

És akkor mondja valaki erre a készülékre, hogy nem irgalmatlanul stílusos – nem fogok hinni neki:

Aztán ott a tudása. Hát az iPhone bizony elbújhat mögötte, bár mivel nagyobb, valószínűleg nem tudna. De mindenesetre a Diamond sem egy utolsó darab, ezeket rakták bele, jól:

• 2,8"-os, 640×480 pixel felbontású kijelző;
• 528 MHz-s processzor; 4 GB ROM; 192 MB RAM;
• Bluetooth; Wi-Fi (802.11b/g); Bluetooth; GPS; FM-rádió; CSD; HSDPA; UMTS; GPRS; EDGE;
• 3 MP-es beépített kamera fényképezésre; VGA-kamera videótelefonáláshoz;
• 900 mAh-s akkumulátor (ez mondjuk gyanús);
• 110 grammos össztömeg;
• 10,2 centiméter magas; 5,1 centiméter széles.

A vas elméletileg nyáron, Windows Mobile 6.1-es oprendszerrel érkezik, és valószínűleg az Androidot is támogatni fogja. Az áráról nincsen információm, de százezer körül lesz, úgy érzem. Instant get, mi?

Azon beszélgetünk MSN-en smv-vel, hogy ha most újraszületnénk, és választhatnánk országot, hová mennénk. És ahogyan jobban belegondoltam, a válasz az, hogy ide, Magyarországra. Persze valószínűleg elmegyek majd (egy időre), és valószínűleg vannak ennél sokkal jobb helyek, de mégis, magyar volnék, vagy mifene.

Szép nyelv a francia, de hiányozna a magyar. Szeretem a pizzát, de hiányozna a marhapörkölt. Szeretem New Yorkot, de hiányozna Budapest. Szeretem az angol metrókat, de hiányozna a Kisföldalatti. És így tovább. Hiányoznának a magyar emberek, hiányozna az a megmagyarázhatatlan, és ugye sokszor pokolba kívánt érzés, amit lehet akár magyar mentalitásnak is hívni. Hiányoznának a magyar emberek, barátaim, családom. Hiányozna a magyar történelem. Hiányozna az ízes káromkodás. Meg még egy tucat más dolog, esemény, érzés.

Jó dolog magyarnak lenni, és nincs az a pénz, amiért változtatnék ezen.

Az a helyzet most, hogy rajtam kívülálló okokból kifolyólag Firefox böngésző használatára kényszerülök. És az van, hogy ezt a böngészőt egyáltalán nem nekem találták ki. Nem azt mondom, hogy rossz, mert valószínűleg aki Internet Explorerről áll át, annak ez a legjobb megoldás, valamint aki évek óta használja, biztosan leszúrna egy ilyen kijelentésért.

Én viszont egy mocskos Opera-használó vagyok, piros O betű for the mac, ezt szoktam meg, ez nálam az alapértelmezett (minden tekintetben). Például zavar, hogy nincs az Operában ismert okos ki-bekapcsolható sáv, ahol nagyítani-kicsinyíteni, valamint egyszerűen keresni lehet az oldal tartalmában. Vagy például míg az Operában a Ctrl+klikk úgy tölti be az oldalt, hogy biztosan frissíti, addig a Firefoxban ez az új tabon való megnyitás. Vagy ha véletlenül hozzáérek a laptop tacspadjához, és visszalépek egy oldalt, akkor a begépelt szöveg szépen elveszik, míg Operában nem. (Tudom, ez biztonsági akármi, de lehetne legalább bekapcsolható funkció.) És még sok-sok más apróság, ami nem a Firefox hibája, és mindenféle beépülőkkel orvosolható, pusztán megszokás kérdése. Tehát azt kell mondanom, a Firefox egyáltalán nem az én böngészőm, még ha szebb-gyorsabb-okosabb is.

Egyelőre lehet hozzászólni, de kivétel nélkül, minden x-böngésző-a-legjobb és flémkommentet törölni fogok!

Hát skacok, az van, hogy ez a film egy mestermű, így vastagon szedve, meg még talán alá is húzva. Viszont ha megkérdeznék tőlem, hogy miért mestermű, nem tudnám úgy megfogalmazni, hogy tényleg éreztessem mennyire hatalmas alakotás.

Az egész film (mind a két és fél órája, nem gyenge) hátborzongató, elgondolkodtató, megrázó, vicces és drámai egyben. Egyszerűen nem tudom leírni, hogy mennyi mindent közvetít. Ami még rátett nagy lapátokkal nálam, az Daniel Day-Lewis és Paul Dano játéka (érdekes hogy ugyanez volt a keresztnevük a filmben is), valamint a zene, ami bátor húzás volt, de nekem nagyon bejött. Mondjuk azt egyáltalán nem bánom, hogy nem moziban néztem, mert eléggé hosszúra sikeredett, de érdekes, hogy egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy hosszú volna a film. Vasárnap esti kikapcsolódásnak viszont tökéletes volt. Meg egyébként is. Megérdemelte a két Oscar-díjat.

Értékelés: 5 pont (Kiváló alkotás, igazi mestermunka.)

Ez a nem gyenge:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

A cucc valódi, nem kamu, mozog, vetít, zenél és minden ami kell. Frankón rendelhető (szállítással és mindennel egyébbel együtt nagyjából hatszázezer forintnak megfelelő euróért hozzák ki Magyarországra), van neki a webkamera és a projektor változata, utóbbiban DVD-lejátszó, HD-projektor, iPod-dokkoló, beépített hangrendszer, fény- és hanghatások, mindenféle ki- és bemeneti port valamint egy az Ezeréves Sólyomról mintázott hiperszuper távirányító is helyet kapott.

Nem gyenge, azt kell mondanom.

Szóval, nem csalás és nem ámítás, »Robin Cook Budapesten« járt.

Kattintásra jön a többi kép is!

Most minden szándékos vagy véletlen beképzelt hangnemet félretéve állítom, hogy a mefiblog lesz az egyik legkorrektebb médium, amelyik hírt ad az eseményről. A legtöbb helyen összecsapták a dolgot, a stop.hu portálon például Robin Cook politikus képét mellékelték. Na de a lényeg.

Az van, hogy Robin Cook egy intelligens, elegáns, jó humorú, közvetlen és barátságos író. Hatvannyolc éves, de rendkívül fiatalos, állítása szerint rengetegszer kosárlabdázik, az igazi kikapcsolódást a sport jelenti számára. Említette, hogy a hotelből látott néhány magyar srácot kosarazni, és nagy volt a kísértés hogy csatlakozzon, végül nem tette; nem akartam elverni azokat a magyar srácokat, mondta viccesen. Mindenkivel kezet fogott, dedikált, beszélgetett, mosolygott.

Harmadszor járt Magyarországon, utoljára 18 éve. Azt mondta, azóta sokkal tisztább, szebb és barátságosabb város lett Budapest.

Házas, egy nyolcéves fia van. Mint elmondta, teljesen megváltoztatta az életét; minden este rajzfilmet néz (azóta utálja az animációs filmeket); öt óra előtt kel, így nem igazán tud éjszaka írni, pedig általában ekkor szokott. Egy könyvet nagyjából egy év alatt ír meg, de. A leghosszabb időt a kutatás veszi; képzésekre jár, orvos barátaival beszél, műtéteken vesz részt, mindezt azért, hogy minél hitelesebb dolgokat tudjon írni. A legrövidebb idő konkrétan a könyv megírása, ez nagyjából két hónapot vesz igénybe. Majd vár a borítóra, a kiadásra, és ez volt egy éve.

Mint kiderült, a regényeiben sokszor visszatérő Jack Stapleton alakját kicsit magáról mintázta; ő is kerékpárral közlekedik ugyanis New York utcáin (közeledve a hetvenhez!), és minden délután ötkor kosarazik a közelben lakó huszonéves fiatalokkal. Valamint Robin Cook is szemészettel foglalkozik. Azt mondta, azért választotta az orvostudomány ezen területét, mert itt van a legkevesebb vér, itt a leggyorsabb egy beavatkozás, és itt kötelező ülve elvégezni mindent.

Nekem rendkívül szimpatikus volt, hogy elismerte, »első könyve«, az A Gyötrelem éve nem sikerült túlságosan jól. Nem volt rossz, egy dolgot leszámítva: unalmas volt. De nem adta fel, két év alatt elolvasott többszáz regényt, igyekezett megtanulni, hogyan tudja borzolni a kedélyeket, hogyan tudja izgalomban tartani az olvasót. Azt mondta, ha szeretnél írni egy bestsellert, nem szükséges elolvasnod többszáz könyvet, olvasd el a »Kómát«, abban minden benne van. És tényleg; míg első könyvét ezres, másodikat és az azt követőket milliós nagyságrendben adták el, szerte a világon.

Nem tartja magát írónak, minden könyv megírása előtt attól fél, hogy most nem lesz az igazi. Első könyve után nem sokkal filmforgatás volt a kórházban, ahol dolgozott. Egy sorozatot forgattak (nem tudom a címét sajnos), amiben egy rakat ember egyszercsak eltűnt, és a főszereplőnek kellett kinyomozni. Megkérdezte a rendezőt, hogy mi lenne, ha írna néhány forgatókönyvet. A rendező azt mondta, miért ne, mire írt egy párat. Az egy csapat ló tűnik el a lóversenypálya kellős közepéről. Miközben ment a műsor, felhívta a rendező, hogy kapcsolja be a tévét – ez a jelenet ment benne.

A filmipart viszont nem kedveli. Úgy véli, hogy Hollywood mindenkitől lop, rendkívül kevés eredetiséget nyújt a közönségnek. Sokáig próbált filmek forgatásában segédkezni mondtak róla jót és rosszat, végül beintett nekik; úgy véli, nem ő neki van rájuk szüksége, hanem fordítva. Viszont sok év után végre újra sikerült filmközelbe kerülnie. A napokban jelenik meg egy kisebb sorozat, mely legújabb, még meg nem jelent könyvének lesz előzménye. Egy rész két perces lesz, mobiltelefonra jelenik majd meg, lesz eleje, közepe és vége.

Állítása szerint (és ez bár túlzónak hangzik, teljesen igaz), ő volt az, aki megteremtette a regények orvoskrimi műfaját. Ő volt az első, aki olyan témákhoz nyúlt hozzá, ami nagyon sok embert érint, és nagyon kevesen gondolnák, mennyi minden rossz dolog történhet. Amikor arról írok, hogy egy orvos rossz ember, a legkevésbé az orvosok lepődnek meg ezen. Ezen nem árt elgondolkodni. Gyűlöli a gyógyszergyártó óriáscégeket, úgy tartja, hogy az egész világot meglopják.

Személyes véleményem az, hogy Robin Cook hatalmas ember. Több(száz?)millió eladott regény után sem lett arrogáns, beképzelt, leereszkedő, a dedikáláson már két óránál tovább maradt, mégis mindenkivel beszélgetett, mosolygott. Örülök, hogy Magyarországra jött, és még jobban örülök, hogy találkozhattam vele.

Máshol

• Interjú a TV2 oldalán;
• Interjú a KönyvesBlogon.

Az hanyas, hogy egy weboldal 1400×1050-es minimum felbontást ajánl az oldal megtekintéséhez? De legalább már Firefoxot, nem Internet Explorert, és ez jó. Mindegy.

Egyébként »tegnap« a könyvesboltban tolvajnak néztek. Ugyanis vittem egy majd' húszéves könyvet, a »Mutációt«; egy nagyjából kétéveset, amit Tigi adott kölcsön, valamint lekaptam egyet ott a polcról. Hétméter Tibor biztonsági menedzser főbiztos úr ugye éppen nem volt a helyén, így megmutatni se tudtam neki, gondoltam nem lesz baj. Gondoltam. Kifelé menet a húszéves darabot értelemszerűen nem akarták kifizettetni, a másikat meg direkt mutattam is, és mondtam, hogy ezt hoztam, de nem hitték el. Amikor kérdezték, hogy látta-e az őr, mondtam hogy nem volt ott. Na itt aztán jöttek a bizalmatlan pillantások. Érted, mutatom, hogy sárgább, rongyosabb, lazább, néhol gyűröttebb az egész könyv, se ármatrica nincs rajta, se lopásgátló. Végül nem kellett kifizetnem, de azért jól esett a három nő lekezelő pillantása. (Persze sok könyvre rá tudják tenni a lopásgátló vijjogtató lószőrt, úgy, hogy a borítő kellős közepére, leszedni meg csak szakadással tudod.)

Már előre látom, hogy ezt a filmet nagyon-nagyon le fogjá(to)k szólni, pedig 85 percnyi sírvaröhögést garantál. Egyrészt remekül megfogták a mostanában divatos képregény-adaptációk gyenge pontjait, és tökéletesen kifigurázták; másrészt ami nekem nagyon tetszett, hogy a poénok eléggé naprakészek, alkalmazkodnak 2008-hoz, a webkettőhöz és a gíkmániához. Volt itt YouTube, Google, Mac, Windows, iPod (iDrink! :D) és minden ilyen manapság trendi egyéb cucc. Leslie Nielsentől tartottam kicsit, nem igazán tudtam elképzelni, hogy így 2008-ban mit tud letenni az asztalra, de teljesen korrekt volt, mondhatni kellemes csalódás.

A sok-sok angol szóvicc miatt javallott felirattal, vagy eredeti nyelven nézni, mi is így tettük.

Értékelés: 4 pont (85 perc garantált nevetés, ha ismered a szituációkat.)

Szóval, most egy kis reklám. Egyre többen vagytok kedves olvasóim, és egyre többen vagytok, akik hozzá is szóltok a bejegyzéshez. Ennek (az esetek többségében örülök is), de annyi embernél csak egy csúnya szürke fantomképet látni, valami izgalmas-színes-saját képecske helyett, ott a név mellett a hozzászólásnál. Aki nagyon-nagyon nem tudná miről magyarázok: »itt egy korábbi leírásom«, elég szájbarágós, igen, de valakinek ez kell, ami egyáltalán nem baj.

Profibbaknak pedig csak annyit írnék: kérlek titeket, regisztráljatok, legyen képetek! Akik az eredeti dolgokat szeretik, azok a Gravatart válasszák, akik pedig a magyar változatot részesítenék előnyben, azok az MKavatar oldalán regisztráljanak. (Én az utóbbit preferálom, de mindkét rendszer képei megjelennek itt.)

Előre!

Kattintásra jön a többi kép is!

Voltunk ma mindenfelé a Belvárosban csavarogni. Az megvan, hogy a Budavári Siklóra egy felnőtt jegy kemény hétszáz magyar birodalmi egység? Diákjegy nincsen, csak 14 éves korig kedvezményes négyszázforintos. Azért kemény.

A Váci utcában meg valamit forgattak, de nem lehetett túl komoly, mert a képen látható Elvis-jelölt terelgette az embereket; egy német csoportot jó bunkón odébbküldött, azok meg németül szidták mint a bokrot. Az mondjuk vicces volt, ahogyan magyarul mondta a németeknek, hogy értem én ám a nyelvet, nem kell itt osztani. Újabb tíz turista, aki megtapasztalta, mennyire bunkó is néhány magyar. Köszönjük, Elvis!

Múltkor írtam ugye a »HTC Touch Diamond« fantázianévre hallgató vadállatnak ígérkező készülékéről, erre ma csíptem el a PDAMánián az alábbi videót:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

A cucc egyébként üveg előlapot kapott, valamint raktak bele giroszkópot, tehát az iPhone-hoz hasonlóan érzékeli ha döntögetik ide meg oda.

A mefiblog tudósítói éppen most küldték a rövid videót műholdas kapcsolaton keresztül, amelyen látszik, amint Kázmér a macska üti-vágja a mefiblog live késő éjszakai sóműsorának guruját, a címke-eltávolító műtétje után lábadozó Hamit, a medvét:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

A medve állapota egyelőre nem megerősített, az elkövető szabadlábon.

Szóval az van, hogy tegnap éjjel valamint ma reggel, fáradt szemmel, sajgó derékkal és háttal ismét rájöttem, mennyire kényelmes dolog is az e-book. Nem téríteni, nem győzködni szeretnék, azért sem, mert néhány évvel ezelőtt még én is úgy tartottam, hogy hülyeség az egész. Mára persze rájöttem, hogy ez egyáltalán nem így van.

És most nem arról van szó, hogy torrenten töltsük le a Szabó Ervin Könyvtár teljes anyagát. Nekem konkrétan az összes elektronikus könyv megvan nyomtatott változatban is (bár így is annyi könyv van a házban, hogy nem tudjuk hová tenni), ráadásul az olvasmányok nagyon nagy része beszerezhető legálisan, ingyenesen.

Egyetlen Robin Cook-regény van, amit még nem olvastam, és ez az egyetlen, ami nincsen meg e-bookban, így a hagyományos változatot olvasom. Általában legtöbbet egyhuzamban (egy-másfél óra) lefekvés előtt szoktam olvasni. És itt jött a baki, ugyanis »'pesten« a galériában, ahol alszom, nincsen olvasólámpa. Eddig nem is zavart, hiszen PDA-n olvastam, nade most nyomtatott könyv, kellene fény, nem is kevés. Az meg nincs.

És itt jön be a kényelem szó a képbe. Ha valamit csinálnom kell (legyen az munka vagy szórakozás) igyekszem minél kényelmesebben csinálni. És ha folyton helyezkednem kell, tartani a könyvet, lapozni, lámpát kapcsolgatni, könyvjelzőt használni, akkor bizony az olvasás sok-sok esetben elveszti a varázsát. Például ha utazom Olaszországba busszal (16 órás út), nem tudnék olvasni éjszaka, mert pampognak a lámpa miatt. Vagy például van az a pillanat, amit biztosan mindenki ismer: amikor már leragad az ember szeme olvasás közben. Ilyenkor megnyomok egy gombot, és alszom. Míg a könyvbe be kell rakni a könyvjelzőt, be kell csukni, le kell rakni, a lámpákat le kell oltani, el kell helyezkedni, és akkor jöhet az alvás. Az a bizonyos pillanat meg már Kínában van. Vagy ha éppen olyan helyre megy az ember, ahová nem tud csomagot, vagy konkrétan könyvet vinni, de ugye a telefon, PDA akármi mindig ott van a zsebben. Sokkal több helyen tudok tehát olvasni. Nem is beszélve a mindenféle takarékossági szempontokról.

Akárhonnan nézem tehát, nekem a könyv olvasása egyetlen egy pozitívummal bír: konkrétan a könyv örömének pozitívumával. A lapok szagával és ropogásával, a borítóval, és így tovább. Amíg ez az egyetlen szempont áll sok-sok kényelmi szemponttal szemben, addig bizony az e-book a tökéletes választás számomra. Nem is beszélve arról, hogy manapság olyan igénytelen könyvek jelennek meg (nehezen olvasható betűk, rossz kötés stb.), hogy néha már ezt sem igazán hiányolom.

Ezek mind-mind lustaságból eredő igényeknek tűnnek, pedig egyáltalán nem azok. Az e-book egy olyan dolog, amit egyszer próbál ki az ember, és utána szinte biztos, hogy csak így akar olvasni.

Két, egymástól teljesen független dolog, egy bejegyzésben. Az egyikről csak egy mondatban. Bár az Én, a kém nem a legjobb film a világon, mégis, legalább egyszer érdemes megnézni, mert ez talán az egyetlen olyan film, amely Budapesten játszódik, és Budapest nem Párizsként vagy valami kelet-európai országként van bemutatva, hanem mint Budapest, Magyarország fővárosa. Ami ugye nálam »favorit«. Bár a csajnak a hónalja elég gáz volt, hehe.

A másik dolog eléggé felkapott téma mostanában, de eddig nem nagyon írtam még róla. Szinte mindenki csak úgy ismeri, mint az amstetteni rém. Nos, tegyük túl magunkat a kezdeti meglepődésen, a sokkon, hogy mennyire beteg legyen valaki ahhoz, hogy ilyen dolgokat tegyen, mennyire beteg az a valaki, aki mindezek után sem érez megbánást vagy nem érzi magát bűnösnek. És akkor bennem – és valószínűleg nem csak bennem – felötlött a kérdés: hogyan lehet az, hogy senki nem vette észre? Senki nem hallotta a pincéből jövő zajokat; senki nem vette észre, hogy hét emberre vásárolnak, pedig csak négyen vannak; senki nem vette észre, hogy a férfi mindennap körbejárja a kertet; senkinek sem volt feltűnő, hogy milyen érdekes szabályai vannak a házban való lakásbérlésnek és még sorolhatnám. Aztán persze most előkerül a sok-sok ember, aki sejtette már évek óta, csak hát mégsem tette ellene semmit. De azért sejtette. Hát köszönjük. Az egész sztori nekem nagyon-nagyon sántít. Nem, nem mondom, hogy meg sem történt, pusztán valami bűzlik, de nagyon.

– Helló, a Barnabás itthon van?
– Helló, öh, nem igazán ismerem őt.
– Van cigipapírotok?
– Hm, bocs de nincsen.
– Öreg hiba!

Ez hazafelé történt a ház udvarában, gőzöm sincsen ki volt a kérdező fél.

De nem is erről akartam beszélni, csak megzavartak. Belvárosi házhoz híven két sarki közért van a környéken; az egyik közelebb, a másik távolabb kicsit. Általában a közelebbibe szoktam járni, ma valamiért a távolabbiba mentem. És az állam majdnem leszakadt, amikor lekaptam a szokásos visszaváltható kétliteres szprájtot a polcról, és megláttam az árcédulát: 375 magyar birodalmi váltó. Hát komolyan meglepődtem, pláne hogy általában 200 forint körül mozog.

Sikerült kettő után nem sokkal ágyba kerülni, és fél hatkor kelni. Nem tesz jót a néha fel-felfedezhető agyműködésnek, az van.

Kettőkor feküdtem, fél hatkor keltem, nyolcra Budapesten voltam (újfent baleset volt az M3-ason, kettő is), kéz zárthelyi az iskolában egy villamosságtanból és egy analízisből, ebéd otthon, sorozatnézés, szokásos kockulás a komputer előtt, majd mentünk McCafé-ba (egész korrekt hely, rengeteg ehető és iható finomság kapható; a profiterole-lal nagyon szemeztem, de aztán valami miatt mégse), utána egy darabig Hoffman Mónia koncertjét bámultuk a Jam Pub előtt (szintén remek hely, egyszer mindenképpen kipróbálom, bár ez a szingliparti baromság elég nagy idiótaságnak tűnik), legyalogoltunk-lemetróztunk a Deák Térig, vettük Pizzát a Hátban, amit elfogyasztottunk a Gödör környékén, figyelve az embereket és az éjjeli nyüzsgést. (Ismét egy negatív magyar pizzaélmény: úgy megörültem, mikor kérdezték, hogy vastag vagy vékony legyen-e a tészt, bólogattam, hogy utóbbi, és rendeltem egy natúr sonkásat, ehelyett kaptam egy szalámisat, vastag tésztával; persze egy dolgot utálok a pizzán: a szalámit, és mivel elvitelre vittük, sajnos későn vettem észre.)

Most néhány perc múlva háromnegyed tizenkettő, és én pedig szeretem a pörgést. Most viszont alvás.

Átlagos mit-csináltam-ma bejegyzésünket olvashatták. Steve Ballmer megdobálója pedig monnyonle, de erről majd holnap.

Szóval, »ígértem, hogy írok róla«. Az van, hogy én sem kedvelem a Microsoftot, tény, hogy nem a legeslegjobb cég a világon; mindent és mindenkit megvesznek kilóra, mindenhol az ő termékeik vannak, amerikaiak és még gazdagok is. De. Ne felejtsük el, hogy a Microsoft üzleti szemmel nézve egyáltalán nem csinálja rosszul a dolgait, sőt, szerintem kifejezetten le a kalappal előttük.

Steve Ballmer 2000 óta Microsoft vezérigazgatója. Úgy hiszem, hogy ha van valaki, aki úgymond apait-anyait beleadott a cég működésének érdekében, az pontosan ez az ember. Lehet őt utálni, lehet őt tolvajnak titulálni és lehet még sok-sok más dolgot is csinálni. Akár megdobni tojással.

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Csak éppen ezt nem Magyarországon kellene, nem a Budapesti Corvinus Egyetemen, leégetve, sőt szégyent hozva ezzel saját magára, az egyetemre és nem utolsó sorban az országra is. És ráadásul hülyét is csinált magából az egész világ előtt, mert Ballmer teljesen jól kezelte a dolgot. Még azon is túlteszi magát az ember, hogy a csávó egyáltalán nem tud angolul. Mert ugye egyáltalán nem szégyen az, ha valakinek rossz a kiejtése (nekem sem a legjobb), értelmes ember ilyen ért nem szól; a cél a kommunikáció, hogy megértesse magát, és ez konkrétan sikerült is. Teljesen mindegy, hogy ezt tökéletes, vagy tökéletlen angolsággal történt-e. Pontosan emiatt nem is igazán értettem egyet a sok-sok beszólással, amit anno Demszky kapott az idióta kiejtése miatt. Lehet őt is utálni persze, csak nem ezért, ezzel ugyanis senkinek nem ártott, míg mással igen.

És akkor itt van ez a gyerek, tele indulattal a Microsoft ellen, amit valahogyan (tegyük hozzá jogosan, mert egyébként nem mondott hülyeséget) le akar vezetni. Csak sikerült neki elkúrnia, teljesen nevetségessé tennie magát és minket. Az idióta angolságával, ami ebben a szituációban kifejezetten kínos, illetve az idióta megmozdulásával, ami akár rosszabbul is elsülhetett volna, de nem sült, mert még dobni sem tud. És így csak röhögnek rajta, nem veszik komolyan.

Az van, hogy én erre a csávóra nem tudok úgy tekinteni, hogy igen, valaki végre odaszólt, sokkal inkább csak úgy, hogy megint egy tojással dobáló idióta.

Most mondd, hogy nem jópofa:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Egyébként nevetségesen erőltetik mostanában az egészséges életmódot. Vegyél vérnyomás- és vércukorszint-mérőt, figyeld naponta kétszer hogyan állsz, egyél sok-sok-sok zöldséget, vitamintablettákat, mozogj rengeteget, ne egyél semmi zsírosat, jól gondold meg, hogy tényleg éhes vagy-e, és ha nem, inkább menj sétálni a szabadba, vegyél bifiduszos joghurtot, mindenből a »szívbarát verziót« válaszd, ha bármi tüneted van, azonnal fordulj orvoshoz, és még lehetne sorolni.

Ebben ugye az a jó, hogy akit nem érdekel, azt teljes mértékben hidegen hagyja ez a kampány, aki pedig egyébként is érzékeny erre a témára, az esetleg fejvesztve rohan megvenni a mindenféle cuccokat, a biztonság kedvéért.

Nem emlékszem már ki, hol és mikor mondta, hogy ez a sok kampány pont amiatt van, mert túl egészséges az átlag ember, a különböző gyógyászati eszközöket és pirulákat készítő cégeknek pedig nem ebben van a biznisz. Rá kellett tehát állniuk arra, hogy ne csak a beteg ember szedje a bogyókat, hanem az egészséges is. Persze nem akarok elmenni egy ezek-a-gonosz-gyógyszergyártók vitába, mert semmi értelme nem volna, de azért érdemes jobban belegondolni.

Például nem rég fejeződött be egy eljárás, az egyik interneten árusított pénisznövelő szerkezetet gyártó cég, és egy elégedetlen felhasználó között, utóbbi javára. Nem a hatással volt a gond, ugyanis vitán felüli volt, hogy a cucc tényleg megnöveli pár centivel a műszert, csak azt még az apróbetűs részben sem közölték, hogy cserébe maradandó impotenciát okoz az esetek nyolcvan százalékában. És mint kiderült, ennek a szerkezetnek a fejlesztője és forgalmazója egy eredetileg potencianövelő szereket készítő és forgalmazó vállalat volt. A következtetéseket vonja le mindenki maga.

Nos, az előbbi néhány percben eldőlt, hogy sikerült befejezni a második szemesztert, többé-kevésbé jó eredménnyekkel. Minden relatív mondjuk. Sokkal jobbat szerettem volna, de sajnos nem jött össze (nagyrészt persze a saját hibámból), de ahogy mondani szokás, majd legközelebb. Viszont az összes kreditet sikerült megszerezni. A következő két szemesztert mondjuk amiatt várom, mert több szimpatikus tárgy lesz, mint idén volt.

Tehát akkor mostantól szánsájn-hepinessz.

Mármint görög görögdinnye. Nem volt olyan jó, mint mondjuk másfél hónap múlva lesz, de ahhoz képest kifejezetten, hogy május van; inkább amolyan szezonvégi dinnyének tűnt, kissé kásás, kissé zsengébb ízű. Igazából már vagy két hete szemezünk vele, aztán most lett elegendő bátorságunk, hogy vegyünk is egy felet. Megérte. A cseresznye se néz ki rosszul, de háromzer forint picit soknak tűnik egy kilóért cserébe. Viszont múlthéten ettem nektarint, és az már tökéletes volt.

Gyümölcsrovatunkat olvashatták.

Ez a második ételjellegű poszt ma, bár nem is ez a lényeg most. Szóval azt vettem észre, hogy egyre több Wrigley's (és más hasonló) termék érkezik kishazánkba. Évekkel ezelőtt még volt három, legföljebb négyféle rágógumi (hasamra ütöttem), most meg a nagyobb üzletekben van egy majd' egyméteres pult, ahol csak a különféle fogbarát cukorkák és rágók kaphatók. Bár tény, hogy néhány el is tűnt; ilyen például a Juicy Fruit, mely nagykedvencem volt anno. Viszont többhetes keresgélés után találtam végre 14 darabos laprágós Orbitot, ami rulez dolog. (Bár a reklámja kevésbé.)

És ezt az egyre-több-dolog-a-polcokon hatást nem csak a rágógumik terén látni, nemrég például egy olyan sajtfélével találkoztam, amit eddig csak Olaszországban láttam.

Aazt akarom mondani, hogy ez jó.

Van nekünk három tündéri vérebünk. Mephisto a házban, Gina és Junior pedig a kertben. Ők gondoskodnak arról, hogy este úgy hajthassam a fejem a párnára; hogy ne rettegjek, ha nyitva maradt a bejárati ajtó; hogy biztos legyek benne: nem fognak éjjel betörni. Hogy nem fogják elvinni az értékeinket, nem fognak a mi házunkban járkálni idegen emberek. Sőt, más házában sem. Erről már írtam néhányszor.

Arról is írtam már (»nem is egyszer«), hogy van néhány szomszédunk (számszerint jelenleg három), akik képtelenek megoldani, hogy a kutyáik ne az utcán szaladgáljanak egész nap. Persze mit várok egy olyan családanyától, aki megengedi a hétéves fiának, hogy este tíz óra után az utcán labdázzon. Leginkább azt nem értem, hogy minek az ilyen embernek kutya, és minek rögtön négy-öt. Általában két-három állat szaladgál az utcán, de volt már rá példa, hogy majdnem tíz tett ugyanígy. Volt már arra is példa, hogy évekkel ezelőtt három kutya miatt estem pofára, és tört össze a telefonom. Szintén volt példa arra is, hogy kisiskolásokat kergettek és téptek meg (kétszáz méterre van nagyjából az iskola). Ezekkel persze nincs gond, ezek a dolgok nem zavarnak senkit. (Az utolsó mondat ironikus.)

És akkor itt jön a képbe az én két drága ebem, akik évente kétszer csinálnak olyat, hogy átmennek a szomszédba. A kerítésen keresztül, amit a szomszéd évek óta képtelen megcsináltatni. A szomszédhoz, akinek a kutyája a konyhánkban járt már, akinek a kutyája minden szilveszterkor itt ücsörög, reszketve a petárdáktól, akinek a kutyáját minden ilyen esetben épen és egészségesen visszavittük. Akit a mi kutyáink nem bántanak. Na ez a szomszéd az, aki fogja, és kiengedi az utcára a két átszökött kutyát, szándékosan. Jobb esetben ez minimum egy szolid kurva anyád elmorzsolásával jár, hiszen jobb bele sem gondolni, hogy a kutyát elütheti egy autó, elviheti valaki, esetleg tűzharcba keveredhet egy (vagy ugye több) másik kutyával, és ez csak néhány dolog, ami történhetett volna.

De nefélj: ilyenkor mindhárom szomszéd kint óbégat az utcán, hogy ilyen hogy történhetett, hogy két kutya is kiment az utcára, hogy hallod, és hozzák a telefont, és fotózzák, és megy majd a feljelentés. Az, hogy más kutyája mindennap (jelenleg is) az utcán tölti az ideje nagy részét, az nem számít. Az, hogy más kutyája kergeti az embereket, az nem számít. Az, hogy a mi kutyánk hét év alatt először kiment az utcára, az már feljelentést von maga után. És ez természetes, törődjünk is bele. (Annak az ecsetelésébe már bele sem kezdek, hogy a kutya azért tud átmenni, mert a drágalátos szomszéd évek óta képtelen megcsináltatni a saját kerítését.)

Ez megy kis hazánkban, így viselkednek a civilizált emberek Salgótarjánban, 2008. május 23-án, reggel öt órakor.

Ez a kibaszott nagy rögvalóság. Ez az, ami még engem is képes kihozni a béketűrésemből, ami miatt bejegyzésben káromkodok, pedig nagyon igyekeztem, hogy ne tegyem.

Az megvan, hogy a főváros majdnem kétmilliárdért azért cserélt le a Magyar Posta által telepített vadiúj postaládákat, mert nem a megszokott helyen szemben, hanem bal oldalon látható a címke, hogy mikor is ürítik? Van itt pénz kérem, van itt pénz. Mindegy.

Ez egyébként a címkéről jutott eszembe, amiről igazából írni akartam. Merthogy az új motorban, ami készül, most hogy van rá időm, egyre gyorsabban, valószínűleg júliusban már az fog dorombolni, szóval ebben az új motorban lesz címkézés, nem csak a bejegyzésekre, hanem az összes tartalomra, ami címkézhető. És például egy linket beküldő ember adhat címkét, többet is, de nem hozhat létre újat.

Valamint »van még itt egy ilyen is«. Először úgy gondoltam, hogy egyszerű oldal lesz, amit frissítgetek, de aztán rájöttem, hogy okosabb megoldás ezt is lekódolni, és beépíteni a blogba (tervezem egyébként ugyanezt a »Sorozatmániával« is). A dolog lényege egyszerű: különféle szórakozóhelyek, címmel, Google Maps térképpel, esetenként leírással. Ez mondjuk úgy lenne nagyon jó, ha lenne egy remek étteremkritikus blog, képekkel, névjegykártyákkal (az éttermeknek mármint) és így tovább. Mint ahogyan »anno írtam«.

Ezek vannak.

Nos, idén is megejtem szokásos olaszországi utamat, melynek időtartama valószínűleg három-négy hét lesz. Az időpont még nem biztos, vagy június második, vagy július első felében indulok, ez még a jövő zenéje.

Viszont, idén úgy gondoltam, hogy kicsivel több blogcsászár gondoskodik a rendről-fegyelemről, és talán néhány bejegyzést is írnak majd. Ábécésorrendben, név szerint: Balázs, GazVezír, smv és Zsukov. Míg én távol leszek, ők fogják szórakoztatni a mélyen tisztelt olvasóközönséget, és ők fogják ellátni a szokásos teendőket a mefiblog háza tájékán (meglocsolni a logót, megetetni a zenegépet, gereblyézni a kommenteket és így tovább).

Ennyit szerettem volna.

Esemvé dobott meg az alábbi jóság linkjével. A dolog nem más, mint egy ingyenes, webkettes nyelvtanulást segítő közösségi oldal, logikusan egymásra épülő leckékkel, ellenőrző tesztekkel (kiejtés, nyelvhelyesség, szókincs, hallott szövegértés és fogalmazás), rengeteg nyelven. A dolog szépsége, egyrészt, hogy a közösség szervezi, így elég kevés esély van rá, hogy hiba csúszna a valamelyik feladatba; valamint hogy rengeteg nyelven lehet tanulni; csak néhány a sok közül: angol, német, olasz, orosz, japán, kínai és még rengeteg más is. Alapvető dolgok elsajátítására, ízelítőt adni egy nyelv ismereteiből vagy csak felzárkózásra, gyakorlásra szerintem verhetetlen, sokkal jobb, mintha kiadna az ember harmincezreket nyelvtanulásra.

Én az angolt kezdtem el ismételgetni, valamint belekezdtem az olaszba is. A haladást pontokban mérik, egy feladat egy helyes megoldása átlagosan egy pontot jelent. A feladatok eléggé vegyesek. Általában először az adott témakör szavait, mondatait és egyéb körülményeit ismerteti (beszélve természetesen), majd ezután egy kép alapján történő kattintgatós ellenőrzés, egy hallott szövegértés alapján történő szintén kattintgatós ellenőrzés, majd egy fogd és vidd alapú mondatösszerakós feladat következik. Az angol nyelvűben van kiejtésteszt és mondatalkotás is, előbbihez kell persze mikrofon, meg Flash-lejátszó, ilyet az olaszban nem láttam.

Mivel ez közösségi szájt, lehet felvenni ismerősöket (ha valaki esetleg regisztrál, mefi néven talál meg), aztán meg lehet nekik mutatni a kitöltött tesztlapot, hogy értékeljék, és lehet egymással is gyakorolni.

Egy próbát mindenképpen megér, sőt.

Négy dolog van mára, egy bejegyzésben, szóval haladjunk.

Az elsőt Balázs küldte, itt van a linkfalon is. Arról van szó, hogy egy – egyébként szerintem undorítóan kinéző – a Magányos Cowboyom nevet viselő szobrocskát, melyet fémből és üvegszálból készített egy Takashi Murakami nevű fickó, cirka 2,3 milliárd forintért(!) sikerült eladni. Egyrészt kinek van erre ennyi pénze, másrészt mért nem a mefiblogot támogatja vele. Egyébiránt nem kommentálnám. Tovább.

Második fülesünket Babarum cimborától kaptuk, itt arról van szó, hogy a koreaiak kidolgoztak egy MT9 névre hallgató formátumot, mely nem titkoltan az MP3 utódja kíván lenni. Itt persze az olvasók kilencven százaléka elmosolyodik majd, hogy jó nekem az MP3, vagy valamelyik másik, nade ekkor jön az adu: ebben az új formátumban jelenleg hat különböző csatorna van (hat különböző hangszernek vagy énekesnek), és mindegyik külön-külön szabályozható. Tehát a kedvenc rokkzenénkben levehetünk minden háttérzenét a gitárszóló alatt, vagy ha nem tetszik az ének, egyszerűen elnémítjuk és így tovább. Ebben van fantázia, nem is kevés. Kérem a következőt.

A harmadik dolog, amiről írni szerettem volna, az a Goldenblog 2008. Eddig az én szememben egy felfújt, jelentéktelen, teljesen érthetetlen nyertesekből álló versenynek csúfolt valami volt. Viszont elolvasva azt a kevés információt, amit írnak, talán van rá egy szempillányi remény, hogy idén egy korrekt blogverseny lesz. Aztán majd kiderül, hogy beborul-e. One to go.

És végül csak úgy idekúrom ezt, elnézést kérek érte, én sem gondoltam komolyan, hirtelen fellángolás volt csupán. Egyébként nem lesz semmiféle ilyen, csak néha rámjön, van már körülbelül négy darab hasonló eldugva a könyvtárszerkezetek legmélyén.

Mefi voltam, a hétfő blogger, köszöntem a figyelmet.

Az a nagy helyzet, hogy ki kell mondanom, még ha meg is sértődnek páran, de meghalok, ha nem írhatom le, hogy szinte az összes blogon található bejelentkezős-regisztrálós rendszer, egy nagy kalap bálnabánat. Írnám a kommentet nagy hévvel, erre csak egy link, vagy sokszor csak egy üres felirat vigyorog rám gizdán, hogy regisztrálj, vagy jelentkezz be. És akkor kattintok, bejelentkezek, visszadob, és máris elveszett a pillanat varázsa.

Vagy minden egyes alkalommal be kell írnom azt, hogy szerda van, az anyádat; vagy hogy Mefi volnék, és van blogom meg e-mail-címem is.

Az összes gagyi. Kivéve egyet. És most majd megint kapom az ívet, hogy nyalizok, meg egyebek, pedig erről szó sincs, elég csak kipróbálni, és rögtön megszereti az ember. Szóval egyetlen helyen van ez a dolog ügyesen megoldva, mégpedig Haszprus blogján. Ha valaki kommentált már ott, tudja mi a módi; ha reigsztrált vagy, jelentkezz be, ha nem, add meg a neved és írj. Na de nem ám egy sima szöveg van, hanem a komment után van egy űrlap a bejelentkezésnek és van egy a név megadására is. Nem kell hat másik oldalra ellátogatni, egy helyben, ügyesen megoldhatod. És ez jó, ezt a példát követni, mondhatnám, ezt a mintát szabványosítani kellene. És amikor én ezt anno megláttam, már akkor tudtam, hogy ha valaha írni fogok bejelentkezést, akkor az így fog kinézni.

Ennek fényében, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, a mefiblog nagyrabecsült olvasóközönsége, szeretném bemutatni a mefiblog v3 intellinges bejelentkező formuláját:

mefiblog v3 intelligens bejelentkezés – a Haszprus Überblog után szabadon.

Azért intelligens, mert ha belekattintasz például a név mezőbe, és elkezded írni a nevedet, azonnal eltűnnek a regisztrációs-bejelentkezős mezők; míg ha pont bejelntkezni vagy regisztrálni szeretnél, abban a pillanatban eltűnik a vendégeknek szóló mező. Lehet, hogy még egy AJAX-alapú bejelentkezéssel is megtoldom, de ezt nem ígérem. Tehát ha kommentálnál, de véletlenül elfelejtettél bejelentkezni, vagy még nem reigsztráltál, de szeretnél, rögtön, a komment megírásával egy időben megteheted ezt. Időt, pénzt, energiát és biteket spórolva meg ezzel. Továbbá ezzel, és »és a hasonló megmozdulásokkal« szeretném elősegíteni a reigsztrációs rendszerre való legzökkenőmentesebb átállást.

Előre, aki ért hozzá, mondja, hogy tényleg nem-e hülyeség-e ez-e; én, mint naiv felhasználó úgy vélem, hogy nagyon nem. És a naiv felhasználó agyával kell gondolkozni, tehát.

Ezen remélem nem csak én mosolyodtam el (Raszp például biztosan el fog):

Kemény; fűnyírás előtt találtam a kertben vagy negyven(!) darab hangyatojást, gondoltam ha befejeztem a melódiát összeszedem a »teknősöknek« (mivel azok imádják, és a friss csak jobb, mint a szárított). Durván egy óra múlva mentem vissza, a sok hangyának meg a tojásoknak hűlt helye se maradt. Nem gyenge. Persze egyértelmű, hogy megsejtették galád szándékomat, és tették a dolgukat, de ettől függetlenül is le a a kalappal. (Pedig gyűlölöm a hangyákat.)

– Hát, gyerekek, itt a nyár! – jegyezte meg bölcsen Mefi, miután durván háromórányi folyamatos kerékpározás, és folyadékkészletei jelentős részének elpárologtatása után betolta járművét helyére, és beállt a zuhany alá. A rekordhőmérséklet 32°C volt.

Szóval, a magyar emberek még mindig nem tudnak közlekedni, bár sokkal jobban tudnak, mint mondjuk más országokban. E szintén bölcs elméletet – újra – az alábbiak alapján sikerült felállítani:

• gyalogosok össze-vissza, ha rájuk szólsz, vagy finoman csengetsz-dudálsz, elküldenek a kurva anyádba, így;
• hétméter magas, szőrös karú, aranyórás, Izom Jenő névre hallgató egyed áll az egyméteres út közepén, látja, hogy három kerékpár érkezik nagysebességgel, de nem húzná be izmos karját, inkább még kiteszi, hogy lásd, ki is az úr a háznál;
• negyvenes asszonyság kikúrja eléd a babakocsit, aztá állj meg ahogy tudsz (nem tudom, amikor én babakocsival közlekedtem, sosem toltam magam elé átkelésnél, mindig leléptem, aztán húztam magam után, biztos én vagyok a hülye);
• Megvettem Az Első Autómat Hitelre Géza jól megnyomja a dudát, igaz te már rég hatméterrel odébb vagy, ő meg attól is hatméterre, de azért a kurva anyádat, te köcsög biciklis;
• napszemüveg nélkül meghaltam volna;
• irányjelzés minek;
• jobbkéz-szabály minek;
• pöttyös az inged?

De azért jó volt. A Margitsziget meg jó hely, bár vannak furcsa arcok (pláne női arcok). Fényképezőt meg sikerült otthon hagynom. És képzeljétek, láttam egy emóst (én [emós]-nak ejtem, mert megtehetem). Szegény olyan szomorú fejet vágott, hogy majdnem megkérdeztem tőle, adjak-e neki egy szikét, vagy meghal magától. Komolyan, Isten ezeket azért teremtette ilyen arcberendezkedéssel (szomorú szem, sírásra álló száj, tudod), hogy emósok legyenek, és pattogatott kukoricát ropogtatva röhög rajtuk, hehe.

Az van, hogy a YouTube a szememben azóta egy silány, igénytelen vacak, mióta találkoztam a vimeóval. Mondom milyen bajaim vannak a YouTube-bal:

• mostanában hihetetlenül lassú, mind tíz-, mind kétmegás nettel;
• a feltöltés rengeteget rosszalkodik, és ráadásul nem is jelzi, hogy merre tart;
• undorító minőség, szélesvászon hiánya;
• bár elvileg bele lehet tekerni a videóba ha még nem töltött be, nekem sokszor úgy is rakoncátlankodik, ha betöltötte már. Kattintok, tölt, tölt, tölt, aztán semmi. És ezt rengeteg gépen tapasztaltam már, rengeteg böngészővel;
• idegesítő, hogy rengeteget kell várni feltöltés után;
• nem tetszik sem a lejátszó, sem az oldal;

Ezzel szemben ott a vimeó, ami sokkal barátságosabb kinézettel bír, egyelőre kellően gyors, támogat HD-t(!), tökéletesen működik és kellemes megjelenése van mind a lejátszójának, mind az oldalnak. Egyetlen hátránya, hogy várni azt itt is kell a videókra, de cserébe remek feltöltője van:

Ami miatt még nálam kiemelkedik a vimeó, hogy a videó szimplán letölthető az eredeti (például WMV) formátumban, nem kell mindenfelé hekkelgetni, hogy kapjunk egy undormány minőségű fájlt. Egyáltalán nem rossz ez. Viszont attól tartok, hogy a vimeó nem lesz akkora bombasiker, mint a YouTube, ugyanis ez sokkal inkább a saját videókra van kihegyezve, mintsem a videóklippekre, filmjelenetekre és hasonlókra.

Egy apróbb sztori: egyik kedves ismerősöm mesélte ma, hogy nővére feltöltött egy házilag készített videót, valami háttérzenével. Erre a BMG küldött neki egy üzenetet, hogy szerzői jogi probléma miatt átvették a videót. Értsd: a videó fennmaradt, de feltöltőként a BMG szerepel.

Végezetül lentebb egy »korábban már bemutatott felvétel« vimeós változata (a különbség szemmel látható és füllel hallható):

Kázmer veri Hamit – Mefi felvétele a Vimeón.

Szóval, vimeo-YouTube 1-0.

Plastik Józsi mondta, hogy a vimeó a videózás flickr-je, szerintem igaza volt.

Na, megjött a sorozatfinálék ideje is, avagy már el is múlt talán, mindegy. Múltkor vártam a »Lost« duplarészes fináléját, aztán jutott csak eszembe, hogy ezen a héten lesz. Volt is szedfész. Egyébként én ezt várom talán a legjobban; amikor végre választ kap az ember néhány kérdésre, aztán rögtön az arcába tolna húsz másikat, ami miatt biztosan végigizgulja az egész nyarat, vagy legalábbis szeptemberben biztosan leül megnézni a szezonpremiert.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Nos, a sulinak nemrég volt egy játéka, ahol többek között egy Nintendo Wii játékkonzolt is lehetett nyerni. A szerencse pedig úgy hozta, hogy én vagyok a nyertes személy. (És igen, sikerült nem leírnom, hogy OMG NYERTEM EGY WIIT!!!!44négy!)

Még semmilyen játékom nincsen hozzá, csak az alap sportos akármi, de egyelőre hihetetlenül tetszik. A poén, hogy tényleg megmozgat, komolyan, amikor boxolni kellett, én hülye nyomkodtam a gombot, aztán sírtam a röhögéstől, ahogyan kalimpáltam a fehér kis kütyüvel, és jöttek az ütéshangok. Zseniális. Ha a »GTA IV« megjelent volna erre, akkor most sírnék, így viszont csak roppant vidám vagyok.

A cucc hihetetlenül profi. Zenél a kontroller, szól hogy hány darab van bedugva, jelzi hogy bírja benne az elem, finoman érzékeli a mozgást, szép a megjelenése, gyorsan kapcsol be, van benne Wi-Fi, kezeli az SD-kártyákat, szép kéken világít a lemezolvasó (saját magától húzza be ráadásul) és még sorolhatnám. Ami még tetszik, hogy nem kell minden játékban megadni profilt, elég léterhozni egy úgynevezett Miit (egy kis figura, ami testreszabható), majd a játékban rákattintani, hogy ezt akarom. Imádom ezt az eszközt, már most.

Majd valami játékot is igyekszem hozzá beszerezni, meg láttam valamilyen tokot, amivel úgy lehet összerakni a két kontrollert, mintha egy fegyver lenne.

Még nem néztem meg, majd itt lesz, hogy milyen volt (remélem az lesz, hogy OMG), de nem bírom ki, hogy ne írjam le, MA »LOSZT« ÉVADFINÁLÉ!

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Az igazság az, hogy rengeteg magyar instant webkoppintást láthattunk a webkettes mizéria keretein belül, ami semmi másról nem szólt, minthogy ugyanolyan dizájnnal átvesszük az ötletet, adunk neki hangzatos magyar elnevezést, összecsapunk alá valami motort, aztán hadd szóljon.

És akkor itt van az Inda, amely szemmel láthatóan nagyobb és népszerűbb külföldi szolgáltatások szintjét tartva, de közben érezhetően saját ötletekkel, kinézettel és ami a legfontosabb: olyan emberek számára készítenek szolgáltatásokat, amely nem csak a hozzáértőknek, hanem a kevésbé jártas felhasználóknak is elérhető.

Lényegében három dologra lettem figyelmes: indafotó, indamail és az indafon. Az első egy a flickr-höz hasonló fotómegosztó, magyarul, pompás megjelenéssel, átlátható, egyszerű és logikus kezelhetőséggel, megfelelő tárhely-mérettel. Második egy a GMail babérjaira törő levelezőszolgáltatás, két gigabájtos tárhellyel és rendkívül kényelmes kezelhetőséggel. A csapat még egy vicces reklámvideót is készített hozzá, érdemes megnézni. Az indafon pedig egy netes telefon, amely böngészőn belül működik, tehát nem szükséges semmilyen külön program letöltése. Indafonosokat ingyen, vezetékes és mobiltelefonokat pedig rendkívül olcsón lehet hívni. A megjelenése és kezelhetősége szerintem szintén kellemes.

Szóval, én azt mondom, hajrá Inda, valahogyan így kellene csinálni a dolgokat 2008-ban, amikor az internet mondhatni a fénykorát éri. Nem egy-az-egyben átvéve, hanem saját ötletekkel, több embernek elérhetővé téve, saját megjelenéssel dolgozni. És biztosan jól csinálják, mert szerintem nem kevés embernek jutott eszébe, hogy hm, talán átállok erre.

Az még oké, hogy szombat reggel hat előtt néhány perccel a szomszéd benzines fűnyírójának üzemtesztjét hallgatom, rendben. Még azzal a tudattal is megbékélek, hogy a szomszéd kölyke és kutyája »ismét az utcán rohangál«, rendben. De hogy egy kis takony purdé (aki korábban egyébként is »bemutatkozott már«) felkapjon egy követ, és megdobja vele az erkélyen pihenő kutyát, az már mondhatni az utolsó csepp.

Effajta problémáim megoldását hosszútávon egy lőfegyver mihamarabbi beszerzésében látom.