mefiblog - főoldal

A helovinnal kapcsolatban »változatlan a véleményem«, viszont ma gyújtottam négy darab gyertyát, amik sikeresen megolvasztották kissé a »LAMPAN-kámat«.

Ma történt az is, hogy megvásároltam életem első saját, ruhanemű mosására alkalmas elektromos berendezését, avagy közismertebb nevén mosógépét, mely egy Whirlpool AWT 630 típusjelzésű, egynéhány-éves nem éppen kézi készülék. Az első mosást tökéletesen végrehajtotta, el is neveztem Hugónak, mert hogy Hugó a Nem-Hikomat Mosógép, de Sura javaslatára lehetett volna még Mosó G. Péter, így ez a név csak a Mosó-Gé-Pé lehetett volna, ha-ha.

Szerda este hat órakor szeretnék már lenni.

A fontos hírek forrása már évek óta hazánkban is az internet. Nem a tévé, nem a rádió és nem a nyomtatott anyagok információi jutnak el leghamarabb a lakosokhoz, hanem az interneten, gyakorlatilag rögtön megjelenő hírek és újdonságok. A többi médium is szinte csak az internetről szerzi már az anyagokat, illetve a legtöbb újságnak van onlájn változata, sőt, nagyon soknak meg is szüntették vagy tervezik megszüntetni a nyomtatott formáját.

A probléma viszont az, hogy itthon sajnos kevés értékelhető, megbízható hírforrás van. Nem akarok neveket leírni, mert teljesen fölösleges. Mindenki tisztában van azzal, hogy milyen hírportálok és internetes magazinok vannak jelenleg a piacon; én személy szerint legjobban az Indexet kedvelem, talán ők kicsit mást tudnak mutatni, mint a többiek és sokszor kifejezetten jókat írnak, mondanak, mutatnak. Ez szubjektív.

Az elfogultság viszont mindig eleme egy hírekkel foglalkozó médiumnak, olyan pedig tényleg nem igazán található itthon, amelyre azt mondhatjuk, hogy mindenféle halandzsa nélkül a tényeket közli. Ezzel pedig ki is mondtam a Bombahír alapelvét: elfogulatlanság.

A Bombahír mögött nincsen semmilyen politikai erő, nincsenek komoly beruházók, nem egy részvénytársaság a mögötte álló cég formája, nem zsidók, nem nácik és nem cigányok írjákés nincsen tizenötmilliós szerverpark, amely kiszolgálná. Baráti kezdeményezés az egész, olyan emberek ötlete, akik szeretnének valami változást látni, és szeretnének a változások eljövetelének legalább egy csatornát teremteni.

A dolog egyelőre olyannyira nulladik verzió, hogy ez a legelső igazi publikus tesztnap. Korábban már volt néhány hasonló, ahol ugyan lehetett látni az oldalt, viszont nem nagyon lett beharangozva. A mai naptól viszont kőkeményen gurul a dolog, reméljük a legjobb irányba. A lényeg, hogy még előfordulhatnak fatális hibák és tragikus oldalösszeomlások, bár erre gyakorlatilag 1% az esély.

Ötletek, javaslatok, anyázások jöhetnek; mindenki nyitott mindenre.

Voltunk tegnap az IKEA-ban. Nem konkrétan vásárolni mentünk, csak nézelődni, ötleteket meríteni, elgondolkodni a skandináv életstíluson, benyomni egy hot dogot és az ellenállhatatlan svéd mandulatorta egy szeletét. Ilyenek.

Aki volt már az Örs vezér téren található áruházban, az tudja, hogy elég gány. Nem az IKEA tehet róla, egyszerűen a (magyar?) emberek. Mindenféle gyanús elemek mennek százforintos biotésztát enni, amivel nem is lenne baj, hiszen csak száz forint, érthető, azzal már inkább, hogy mekkora disznóólat hagynak maguk után. Vagy például hogy a fiatalok bebújnak minden egyes bútorba már-már szeretkezni, aztán csodálkoznak ha a biztonsági őrök kitessékelik őket, mert egy öregasszony centivel a kezében szívinfarktust kap mikor kinyitja a PAX gardróbok egyikét, és nem a ruhafogast látja ágaskodni.

Ha az ember jobban akar nézelődni, célszerű a kabátokat betenni a kis digitális számzárakkal ellátott csomagmegőrzőbe. Sajnos kevés van belőlük, mindig várni kell kicsit, hogy felszabaduljon egy. Én háromra értem oda, Ingrid kicsit később. Három órától folyamatosan néztem, hogy van-e már szabad csomagmegőrző, közben két nem éppen apró nőszemély is csatlakozott hozzám, Ingrid is megérkezett és végül majdnem negyed négy volt már, mire valaki végre jött és kipakolt egy szekrényt. Udvariasan odaálltam a sráchoz, hogy távozik-e, mondta hogy igen, és raktam volna be a kabátomat, mire a nő odagördül mellém, és erélyes Mi voltunk itt előbb, öcsi! felkiáltással betolja a táskáját, mint reggel a tizenöt szelet szigorúan diétás zsíros kenyeret, vagy isten tudja mit. Én udvariasan mondtam neki, hogy három órája itt vagyok, előbb érkeztek, és ki akartam venni a táskáját, de Ingrid végül visszahúzott, hogy hagyjam inkább.

Azért burkoltan még tudtára adtam, hogy öcsinek nevezze esetleg az édesanyját, akinek a valagából kimászott, ne engem.

Nem azzal van a bajom, hogy valaki azt hiszi, előbb van ott, mikor mégsem. Azzal van a bajom, hogy kikúrt paraszt módjára viselkedik. Ha odajött volna, hogy ne haragudj, szerintem előbb voltunk itt, elmondnom neki udvariasan a véleményem, és talán még át is adom a helyet, mert akkora úriember vagyok. Ha viszont odadöcög és leöcsizik, akkor elküldöm véreres lófitymát morzsolni Afganisztánba.

Annyira felbosszant, hogy az emberekben egy cseppnyi odafigyelés, udvariasság, megértés (vagy nevezzük akárminek) sincsen. Mindenki csak megy előre, löki föl a másikat és kész.

Azért ajándékba egy RIBANC! – Öcsi feliratú kis papírost becsempésztünk a szekrényébe. Apró örömök az életben.

Ha te nem vagy különb annál, amit gyerekkoromban kibűvészkedtem ritmikus kézmozdulatok sorával a nemi szervemből, és nem volt sárga, akkor én mért legyek jóarc?

Az lesz a mai programom, hogy az elmúlt kéthónapos őrülethullámot letudó nyugalmi időszakot kicsit megelőlegezve a felpakolom a »HTPC-t« a nemrégiben beszerzett »Hugóra«, teleengedem a kádat forró vízzel, belefekszem, és végignézek egy sorozatrészt végre nyugodalomban, nem törődök most egyszer a házival, a forráskódokkal és a prezentációkkal, holnap majd megkötöm a nyagkendőm (sic!), kivasalom az ingemet és elmegyek a TDK-ra, aztán húsz óra múlva már csak vigyorgok – vagy így, vagy úgy. És végre átalszom egy éjszakát, a doromboló Kázmérral magam mellett, úgy, hogy nem agyalok mindenféle szaron, ami mostanában történt.

Ha valakit érdekel, holnap ez lesz a program:

Előtte-közte-utána még sok-sok más buzgó fiatal előadó, részleteket a suli honlapján találtok, be lehet jönni elegáns megjelenésben, a biztonsági őröknek persze szólni kell, hogy helló. A helyszín 1119 Budapest, Mérnök utca 39; könnyen megközelíthető a 18-as, a 41-es vagy a 47-es villamossal a hengermalom úti megállóhelyig, vagy a 103-as busszal a Hengermalom út és Etele út kereszteződéséig, a színes panelházakig közlekedve. Az épület az ELTE sporttelepe mellett van, ha ez segít esetleg.

Ennyit akartam csupán.

Képben mondanám el:

Szavakban pedig: megérte két hónapig nem aludni, és idegösszeomlás-közeli állapotba lenni.

Tényleg ezúton is köszönöm mindenkinek, aki támogatott lélekben, nagyon sokat számított, pláne, hogy mostanában részben emiatt mindent és mindenkit elhanyagoltam.

Ami miatt pláne szerencsés a helyzet, hogy 2011-ben diplomázom, pontosan akkor, mikor az OTDK is lesz, így a diplomamunkám felét kell beadnom TDK-diplomamunkaként és még jövőre is tudok indulni egy vagy két témával.

Hihetetlenül örülök neki, nem éreztem még sikert ennyire a magaménak, minden izzadságcseppje az enyém, akárcsak az oklevél is, amit biztosan bekeretezek és felakasztok a falra.

Innen gratulálok az összes többi versenyzőnek, különösen Tomi barátomnak, aki szintén tovább jutott és gyakorlatilag a karrierjét is megalapozta az ötletével.

Ma még nem, de holnap végre kialszom magam, az tuti.

Ha valakit érdekel, alább vannak a szlájdok, a nyertes az első:

• Tanulmányi rendszer fejlesztése
• IKON - internetes konferenciaszervező alkalmazás

Brutális családgyilkosság Tompán, halálos áldozattal járó lövöldézés Budapest nyolcadik kerületében, késelés egy óvodában. Részletek a mai belföldi hírekből.

Mi van itt?

Tudjátok az a legnagyobb baj, hogy az emberekben tényleg nem lehet bízni. Még azokban sem, akiket adott esetben a legeslegközelebb érzünk magunkhoz, például egy családtagba vagy rokonban sem. Nem tehet erről senki, ilyen maga az ember, a génjeinkben van a titkolózás, a mások háta mögött való susmus és az ehhez hasonló dolgok sora.

Azért gyűlöltem mindig is a társaságokat, az emberi kapcsolatokat és az egész hóbelevancot, mert minél jobban belebonyolódik az ember, annál több ilyen susmus lesz, és minél több susmus van, annál jobban tud fájni adott embereknek, meg annál nagyobb az esély a hisztérikus drámajelenetekre.

Sosem voltak nagy elvárásaim az emberekkel kapcsolatban, mindig csak őszinteségre, korrektségre számítottam, mint ahogyan én is mindig igyekszem korrekt lenni, őszinte vagyok a másikkal, és amit adott esetben a háta mögött mondok, azt ugyanúgy a szemébe is. A legjobban pontosan ezért a ne mondd meg X-nek hogy Y azt mondta, hogy Z ezt meg azt gondolja B-ről, amiért azt mondta A-nak jellegű információkat gyűlölöm a leges-leges-legjobban.

Csak sajnos ezek tényleg elkerülhetetlen jelenségek. Én már beletörődtem, hogy nincs olyan kapcsolat két vagy több ember között, függetlenül attól hogy barátságról, szerelemről vagy rokonságról beszélünk, ahol nincs ilyen.

És ne gondold azt, hogy te, aki olvasod ezeket a sorokat, biztonságban vagy, és most be is írnád, hogy jaj, hát nálunk sosincs ilyen, mert valahol mélyen te is tudod, hogy nem igaz. Vagy csak nem tudsz róla, vagy még nem alakult ki vagy még nem látod át a dolgot annyira, hogy rájöjj, az összes ember nem több egy aljas számító dögnél, aki mindig a maga érdekét nézi. A nagyon-nagyon-nagyon ritka kivételeket leszámítva.

Tigi szólt, hogy már látta könyvesboltban az új Cook-regényt; én teljesen lemaradtam róla, pedig anno még időben láttam. Ez egyébként az a darab, amiről volt már »volt már szó«, ennek készült az USA-ban egy minisorozat is.

Igazából magamtól nem néztem volna meg ezt a filmet. Nincs bennem előítélet vagy hasonló; egyszerűen csak nem tudok azonosulni a témával, mint ahogyan a fiú nézők kilencven százaléka sem – szerintem. (Illetve TDK óta tudom, hogy nem szabad leírni ilyen százalékos dolgokat, szóval maradjunk abban, hogy a fiú nézők nagy része nem tud azonosulni a témával.) Ebből kifolyólag sok jelenet, ami egyébként viccesnek lett szánva, még csak mosolyt sem csalt az arcomra.

Ettől függetlenül azért nem volt rossz az összkép. Persze számomra tényleg nem a numero-uno, de voltak vicces jelenetek, és a barátnővel nézős kategóriában közel nem a legrosszabb darab a kétségbeesett kemény világban helyét nem találó Bridget Jones kalandja.

Az ilyen női filmekkel a legnagyobb bajom mégis az, hogy túl kikövetkeztethetőek, így semmi izgalmas nincs bennük. Nem mintha az egész erről szólna persze, én is tudom.

Értékelés: 3 pont

Ugyan a helyes sorrend nem az volt, mint a bejegyzések megjelenési sorrendje, ugyanis a »Bridget Jones naplóját« ezután láttam. Viszont talán így helyes a sorrend, én mindenképpen ezt javaslom, többek között azért is, mert ez a film egyértelműen a magyar Bridget Jones akar lenni.

Ezzel nem is lenne baj (az ugyan nem kellemes, hogy egy-az-egyben koppintja a stílust, de belefér), ami engem a szokásos kikövetkeztethetőségen túl zavart, az sokkal inkább a logikátlansága. Ezzel viszont az a baj, hogy javarészt Ingrid elmesélése alapján tudom, hogy a könyvből rengeteg lényeges infó kimaradt, illetve van nagyon sok kivágott jelenet, amiknek fontos szerepe van, helyettük mégis gyengébbek és kevésbé jelentősek kerültek a végleges változatba, és ráadásul szerintem kicsit hosszabb is lett a kelleténél.

Tetszett is meg nem is, leginkább ezt tudnám róla elmondani.

Értékelés: 3 pont

Erősen gondolkodom rajta, hogy a beszédből (is) fogok megélni, hehe.

Az megvan, hogy a Deák téren a hármas metrónál az oszlopokon gyönyörű, dizájnba illő módon (fehér A/4-es lap, Impact betűtípus) jelzik, hogy az A- vagy B-peronról van-e szó? Konkrétan Újpest-Központ felé B, míg Kőbánya-Kispest irányába A jelzést kaptak a vágányok. Gondolom amiatt van, mert a jobb oldali peron elég megtévesztő lehet, mert ugye mihez képest. Vagy például múltkor a kettes metrón minden megállóban bemondták, hogy igyekezzenek a fel- és leszállással, illetve a középső ajtókat is vegyék igénybe. Új szelek a BKV-nál, mi? Feszinéting.

El kell kezdenem komolyabban foglalkozni az ASP-vel és úgy általában a Microsoft-technológiákkal, de erről majd később. (Egyébként az ASP .net roppant szimpatikus bizonyos tekintetekben.)

Vagy mondjuk ott van a Fesztiválok Éves 2010 fotópályázat oldala. Rámegyek a bejelentkezésre, beírom az adataimat, gombot nyomok, majd visszajön a bejelentkezési űrlap. Nem én vagyok a hülye, mert ha rossz adatot írok be, azt jelzi.

Kormányzati webprogramozás, mi?

Nyilván technikai baki, de akkor is.

Még néhány napja suexID is írt erről a számról, most meg Gergő barátom mutatta.

Több dolog miatt is érdekes, egyrészt maga a zene jóféle, ami ugye nem elhanyagolható egy videoklipnél, de a képi anyag is igazán finom, ugyanis roppantmód színes, részben stop-motion technikát használ, meg első blikkre úgy tűnik, hogy fényképezőgéppel van rögzítve, ez nálam kicsit emel a fényen. Valamint általánosságban rajongok az olyan megoldásokért, melyek minimális befektetett pénzösszegből hoznak össze kvázi profi eredményt. Megtöltve rengeteg kreativitással. Egyszerűen zseniális, na.

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Tudjátok, január 11-én kaptam egy e-mailt. Sok minden történt január 11-én, többek között Tomi barátommal erősen gyakoroltunk a Visual Basic vizsgára, ami közel nem volt végül akkora nehézség, mint amire számítottunk. Tudom a dátumot is, mert pont ekkor volt a tanulós vasárnapunk, cudar hideg időben. Pontosan tíz hónapja volt ez, egyébként.

Sokminden történt azt leszámítva, hogy mi tanultunk, én például néhány nappal azelőtt, egy rohadt hideg estén, mikor épp arra vártam, hogy a cserépkályha felmelegítse a lakást, és a fagyott tömb az ágy végében visszalakuljon azzá, ami korábban volt: a lábam. És akkor, miközben Kázmér álmosan dorombolt az ölemben, elhatároztam valamit. Lényegtelen hogy mit, tényleg az, de mondhatjuk hogy rövidtávú célkitűzésnek, vizsgaidőszak utáni magas prioritású eseményként rögzítettem az agyamban ezt a számomra tényleg fontos dolgot.

És mintha valaki odafönt azt mondta volna, hogy hát vigye kánya, legyen má' jó napja a csákónak, majd néhány nappal később kaptam egy e-mailt, ami gyakorlatilag az egész életemet megváltoztatta.

Szokták mondani, hogy az ember megérzi, mikor ilyen HATALMAS esemény történik, ami az EGÉSZ ÉLETÉT megváltoztatja, és ilyenkor mindenki azt gondolja hogy hát ez bikafos, mint olyan, tudod, bullshit az angolban, de mért is volna az? Én akkor tudtam, hogy bár csak egy mezei e-mail, még csak különösebb fontos megjelölése sem volt. Tényleg tudtam.

Sok minden, rengeteg dolog történt azóta a mezei e-mail óta. Nyilván több ezer másik e-mail is jött, több ezer másik e-mail érkezésekor felcsillant a szemem, hogy na, de az az igazi kis csing az agyamban csak ennél a levélnél volt.

Pedig nem kis dolgok történtek azóta: cégalapítás, állásajánlatok, megrendelések, kapcsolatépítések, megkeresések – és ezek csak az úgymond üzleti életben, nem említve a baráti, családi levelezést és történéseket.

Január 11-e mégis fontos volt számomra, és még ha gyertyát csak február hatodikán gyújtok is, január 11 mégis fontos helyet kapott abban a naplóban, ami nem www-vel kezdődik, és amit nem írok sehová, mégis nagyon sok címkéje és dátumbejegyzésére kereső nélkül is emlékszem.

Mostanában a cipővásárlásokkal mindig jól járok, most is sikerült intézni két teljesen jó Nike cipőt, amik elvileg valami miatt selejtesek (nem jöttünk rá, hogy igazából mi miatt, azon túl hogy Nike cipőkről van ugye szó), szóval a lényeg hogy negyvenezer pénz helyett hatszáz forintért sikerült beszerezni, ami azért nem rossz vétel, legrosszabb esetben felgyújtja az ember, ha tönkremegy.

Így néznek ki:

Nike Capri SI

Nike Air Series 6D

Viccesek egyébként a Nike cipők, nem rosszak, de a Tiszák sokkal-sokkal igényesebbek azonos vagy alacsonyabb áron. Harminc-negyvenezerért olyan gagyi varrások és ragasztások vannak egy-két helyen, hogy boltban ennyiért tuti nem kellene.

Régen volt már úgyis ilyen kocka-jellegű posztolmány. Bizonyára mindenki belefutott már abba a problémába, aki (hatnál-hétnél) több sorozatot figyel, nem tévében, hogy ha adott esetben nem ér rá, nincs kedve, akármi, akkor ezek gombamód tudnak felhalmozódni, utólag letölteni pedig nem mindig szerencsés.

Az »EZTV« nevű oldalt már ajánlottam korábban; itt az összes nem itthon futó, részben amerikai sorozat megtalálható, epizódfigyeléssel meg minden kényelmes dologgal. Nekik pedig van egy olyan szolgáltatásuk, ami az EZRSS nevet viseli.

Amiről pedig írni szeretnék, az egy roppant kényelmes dolog, nevezetesen a kedvenc sorozatok automatikus vagy félig automatikus letöltése. Ez a következőképpen történik: a µTorrent nevű kliensben (illetve nyilván más kliensekben is, amiket én annyira nem ismerek) van lehetőség RSS-feedek betáplálására. Innentől pedig rendkívül egyszerű a dolgunk.

1. Felnézünk a fentebb említett oldalra, majd kiválasztjuk a mi sorozatunkat, valamint annak a minőségét (általában ugye HDTV vagy 720p). Érdemes beírni a címet és a minőséget pontosan, majd ezeket jelezni is az exact dobozka kipipálásával. Megadhatunk egyéb részleteket is, ezek most lényegtelenek. Rákeresünk, majd a lista tetején a Search-based RSS feed hivatkozáson jobklikkelünk, és hivatkozás címének másolását választjuk.

2. Elindítjuk-megnyitjuk a µTorrentet, majd fent a narancssárga RSS-ikonra kattintva hozzáadjuk az új feedet (vágólapról rögtön beolvassa a címét), és bepipáljuk, hogy ne töltődjön le automatikusan. Ez fontos, később mondom mért.

3. Ezekután a beállítások menüben megnyitjuk az RSS-beállításokat, és létrehozunk egy új filtert, amiben megadjuk hogy: melyik évad melyik részétől melyik évad melyik részéig töltse le automatikusan, és adjon-e neki címkét. Előbb azért kellett bepipálni hogy ne töltse folyamatosan ha jön új, mert adott esetben betölt húsz részt, amiből 15-öt már láttunk, tehát a filternél jelen esetben úgy adnánk meg, hogy 3×07-3×22, ami az egész harmadik évadra vonatkozna.

Ami még itt okos dolog, hogy a címkében ha megadjuk mondjuk mint én, a Sorozat\The Big Bang Theory jelzőt, akkor van lehetőségünk beállítani, hogy minden címkével ellátott automatikus letöltés az adott alapértelmezett letöltési mappa címke szerinti almappájába menjen. Tehát nálam a C:\ a letöltés alapja, így az új részek a C:\Sorozat\The Big Bang Theory\ mappába kerülnek.

Innentől kezdve pedig örülünk, az új sorozatrészek letöltése magától beindul amint új rész kerül feltöltésre, és a kliensünk fut. Ha mégsem indulna, vagy valakinek az automatikus mód nem szimpatikus, akkor a harmadik lépést kihagyhatja, és balra a címkék alatt a narancssárga ikonok mellett találja a feedeket, bármelyikre rákattintva a legújabb sorozatok ott sorakoznak.

Megoldható a dolog úgy is, hogy egy feedbe töltjük az összes sorozatot, majd külön filterezgetjük, de nekem ez a megoldás kényelmesebb volt.

Yay me!

Bár lázas vagyok és mégsem tudta az asztalos hozni mára az íróasztalomat, ezen a képen gyakorlatilag tíz percen keresztül visítoztam a röhögéstől, pedig nyilván undorító rasszista poén, és elhatárolódom maximálisan tőle, nem is tudom miféle ördög bútt beléjem, hogy így kacagtam:

Eladó a nemrég előkerült szlovák koronázási ékszer kollekció. A szett tartalmazza a dicső ősök képével díszített koronát valamint az ország-sajtburgert és a sültkrumpli jogart.

A kép egyébként egy teszveszes hirdetésnél látható, amit többek között Shamalt és Zsukov mutatott.

A »költözés« során vetődött fel, hogy ha már új lakás, akkor nem ártana egy normális asztal, mint olyan. Volt egy sarok-üvegasztalom, amit leértékelve vettem valamelyik bútoráruházban (kika?), de túl kicsinek bizonyult és mindenféle egyéb körülmények sem tették kényelmessé a használatát.

Szóval akkor elmentem én mindenhová, IKEA-ba, kika-ba, retz-be meg az összes ilyen bútoros akármibe, de háromféle asztal van:

• számítógép-asztal: ez az, ami mindenre jó, kivéve számítógépezésre. Van egy miniatürizált billentyűtartó, meg valami polc a cédéknek, aztán örüljél. Ha már esetleg írni szeretnél papírra, és két füzetet mellé rakni, akkor gondban leszle;
• hagyományos, mezei, négylábú asztal: ez elég jó cucc, ilyet szerettem volna, de az a baj, hogy horribilis árat kérnek egy olyan darabért, ami még kicsi és kényelmetlen is;
• sarokasztal: ezek jók, kedvencem a sarokasztal, de az új lakásban nincs rá lehetőség sajni;
• klasszikus asztalok: nagyon drága, nagyon nagy, nagyon szép.

Szóval a csóró bloggernek meg valami arany-középút kell, aminek a neve: asztalos. Elkezdtem keresgélni tehát valami normális asztalost, és nagyon-nagyon sok kontár után megtaláltam őket. Gyorsan dolgoznak, szépen, udvariasak, ügyesek – egyszóval minden, amit egy asztalostól az ember elvár.

Tehát a link:
http://belsoepiteszet.net/

Vicces amúgy, hogy emberek mennyire komolyan veszik ezt az egészet. Anyum például mesélte, hogy ma hárman voltak az irodában, mert szinte mindenki szabadságot vett ki emiatt. Ezzel kapcsolatban megkérdeztem egy ismerősömet, hogy náluk hányan voltak bent, és mondta hogy szintén üres a fél iroda.

Nekem a tizenhárom egyébként sem szerencsés szám, ha napról van szó, bár inkább október tekintetében, attól függetlenül hogy milyen napra esik.

Abban viszont biztos vagyok, hogy negyvenéves koromra (vagy előbb) szívinfarktusban vagy idegösszeomlásban fogok meghalni, vagy csak besétálok valami nyitott területre vállamon egy gépfegyverrel.

Mikrohullámú sütő. Teljesen átlagos dolog, kikapja az ember a hűtőből az étket, berakja egy vagy két percre, aztán már nyammoghat is.

Emlékszem én azért, meg biztosan sokan mások is, hogy régen el nem tudtunk volna ilyesmit képzelni. Manapság már tényleg általános dolognak számít, de nekünk például 2002-ben lett meg az első mikrónk (azóta is az van egyébként, elég megbízható készülék, bár általában az ilyen háztartási gépek ritkán romlanak el). Arra is emlékszem, hogy szüleim nagyon ellenezték, mondván nem olyan benne a kaja, mintha hagyományos módon lenne melegítve. Én erre mindig azt mondtam, hogy hülyeség.

Aztán most az új lakásban nem igazán van még mikró, így mindent lábosban melegítek, és azt vettem észre, hogy tényleg sokkal jobb minden, ha nem csak a mikróba van bekúrva. Meg aztán jobban figyel az ember, hogy frissen egye a dolgokat, mert nincs idő mindig a melegítgetésre, meg kinek van kezdve mosogatni.

Összejött már sok apróság a Google háza táján, én meg mindegyikről akartam írni, de így egyszere talán jobb.

YouTube Autoshare

Ha favoritnak adunk egy videót, be lehet kapcsolni, hogy automatikusan megossza a különböző szolgáltatásokon (Reader, Facebook és társai). Adott esetben hasznos lehet, bár én naponta nyolc-tíz videót veszek fel kedvencnek, nem tudom mennyire lenne ez zavaró egy idő után.

YouTube 1080p

Szerintem tök vicces, hogy a YouTube tud már 1080p HD-videókat is kezelni. FullHD, érted. Azért vicces szerintem, mert sokszor még az SD, de mit SD, a webkamerával felvett videókat is alig tudja lejátszani, a 720p videókban ha tekerni akarok akkor bezöldül az egész és így tovább. De nyilván az átlag 4 megabites letöltéssel rendelkező felhasználóknak 1080p kell.

Google kezdőoldal

Nem tudom ez mióta van, nekem tegnap tűnt fel, hogy ha rámegyünk a Google kereső kezdőlapjára (ritkán szoktam nézni, böngészőből keresek), akkor semmi más nem jelenik meg, csak a Google-logó, a keresőmező és az hogy © 2009. Aztán ha megmozdítjuk az egeret, akkor szépen halványulva, fédelve megjelenik a fenti menüsor és minden egyéb. Felhasználói interfész tekintetében okos dolog, hogy először csak azt lássa az ember, amit látni akar, aztán ha kell valami, úgyis az egérhez nyúl. Nájsz.

Google AdSense - átláthatatlan

Nem tudom, ki hogy van vele, szerintem a Google rohadt jó felületeket tud készíteni. A dizájn annyira nem csicsa, ez nem is baj, de a felület mindig átlátható, barátságos és kényelmes. Ellenben az AdSense fekete bárány ilyen téren. Elsőre egyszerűnek tűnik, de valójában nem igazán átlátható, folyamatosan eltűnnek-megjelennek menüpontok (eddig például volt egy olyan lehetőség hogy az utolsó kifizetés óta, az most teljesen eltűnt nálam) és így tovább. Arról nem is beszélve, hogy a magyar változata katasztrofális, pedig egy üzleti szoftvert fontos lenne értelmes emberekkel fordíttatni.

Accountot cseréltem

Ez meg teljesen személyes jellegű. Eddig két fiókot használtam, egyet a szolgáltatásokra, egyet a személyes dolgok intézésére. Aztán mostanában a kettő egyrészt nagyon egybeforrt, másrészt nem olyan a helyzet, mint két-három éve, hogy inkább neten kommunikáltam, úgy értem, hogy neten megismert emberekkel, hanem rengeteg személyes ügyet kell intéznem, amit nyilván nem egy mefi@ e-mail-címről fogok írni. Meg aztán ott van a GMailbe épített cset, amit ugye a GTalk kivált. Letöröltem a Messengert, Skype-ra senki nem jött, GMail-je viszont mindenkinek van. Ha nagyon nincs más, felmegyek MSN-re is, de nem szívesen. Szóval bárki szeretne elérni, a gabor.nadai felhasználónéven talál meg az összes Google-szolgáltatásban. (Vagy legalábbis az olyanokban mint a Reader, a GMail, a GTalk, a Wave és a Calendar.)

Emmán e!

»Még mindig.«

Nyilván ilyen dolgok miatt fogok utoljára könnyeket ejteni lefekvés előtt, meg úgy igazából nem is bánt a dolog vagy ilyesmi, csak néha azért elgondolkodtat.

Hogy mindig magukat viccesnek gondoló emberek mondják meg nekem a tutit. Persze sosem szemtől szembe, mert az annyira nem dívik, viccesebb inkább mindig utalgatni, hátam mögött kibeszélni, meg azzal fenyegetőzni, hogy melyik testrészem lesz porrá zúzva, amitől már általános iskola hatodik osztályában sem ijedtem meg különösebben, mikor először mondták.

Az viszont tényleg nagyon elgondolkodtató, hogy mindig azok mondják meg mással kapcsolatban tutit, akik a legkevésbé ismerik az illetőt. Ha persze valakivel amúgy is rosszban vagyok, nem lep meg hogy köpköd, de mikor olyanok kezdenek el egyik napról a másikra utálni, akikkel mindig jóban voltam, és ha nem is jártunk össze pizsipartizni, de azért megvolt az egymást segítés és a tudomisén mi.

És ami igazán tényleg nagyon vicces, hogy mindig olyanok tudják megmondani az élettel kapcsolatban a tutit, akik büszkék arra, hogy nincsenek kapcsolataik, hogy mindenki elfordul előlük, hogy mindenki megcsalja őket, hogy mindenki ujjal mutogat róluk, és akárhova fordulnak, csak mélyebb és mélyebb gödörnyi szart találnak maguk körül.

Nem kell engem imádni, nem kell engem sztárolni; imádnak és sztárolnak pont elegen ahhoz, hogy jól érezzem magam. Vigasztalni sem kell, mert a legkevésbé sem veszem komolyan az ilyesmit (ha komolyan venném, valószínűleg már elmegyógyintézetben lennék kezelés alatt). Ettől függetlenül vicces, hogy milyenek az emberek.

Rövidre akartam fogni, hogy legalább néhány ember elolvassa és értelmezze, valójában viszont teljesen lényegtelen az egész.

De nyilván én vagyok a szánni való.

Voltunk ma az új szklerózis multiplexben, amit viccesen úgy ejtünk hogy állé, mert nem tudjuk hogy kell, viszont úgy írják, hogy allee, kisbetűkkel. Véleményem szerint egyébként nem jó ilyen nevet adni, legyen bármiről is szó, mert az átlagember nem tudja hogy kell helyesen kimondani vagy leírni. Ilyen tekintetben az árkád-vesztend-aréna-dunapláza és társai sokkal jobbak.

Amennyire én tudom egyébként, ez épült volna a »régi SZÁMALK-épület« helyére, ami talán annyiból lett volna jobb, hogy ott van ugye a Kelenföldi Pályaudvar, de azért így, a Fehérvári úton a négyes villamos végállomásával szemben, a fehérvári úti csarnok mellett sincs rossz helyen.

Amit elöljáróban szeretnék leszögezni: én nem vagyok pláza-ellenes. Szerintem 2009-ben igenis van helye a plázáknak még nálunk is, igenis van bennük lehetőség és sok-sok helyzetben jó, hogy vannak. Mondok egy példát: családi nagybevásárlás. Anyunak kéne sok minden a konyhába, apu szeretne valami könyvet, kislány szeretne új ruhát, kisfiú szeretne új cipőt. Van abban igenis ráció, hogy beülnek a családi kisautóba, elgurulnak egy ilyen monstrumba, lerakják az autót a javarészt ingyenes parkolóban, felcsoszognak, anyu megy a bevásárlóközpontba (értsd: hipermárket), apu elsétál a könyvesboltba, kislány az egyik, kisfiú a másik divatboltba, majd adott esetben beülnek egy moziba is, és hazamennek vidáman. Oké, túlerőltetett amerikai álom, de ez még mindig csak egy lehetséges felhasználási mód.

Mondom rögtön a másikat. Sétálgatsz a barátnőddel, van még tíz-tizenöt percetek, beülni nem szeretnétek már sehová, de jó volna nyáron nem meggyulladni, télen nem megfagyni. Bementek, sétálgattok, nézelődtök.

És így tovább.

A plázák többsége mégis, legyünk őszinték: szar. Ha nekem be kell mennem a WestEndbe, szabályszerűen idegbeteg leszek, a kismilliárd ember miatt, akik folyamatosan lökdösődnek, a szűk folyosóktól, attól hogy télen meggyulladok, nyáron megfagyok odabent és még sorolhatnám.

Ott van az »Arena Plaza«, ami szerintem az egyik legjobb. Van benne Teszkó, jó tágas, nekem tetszik az enteriőr, viszont van egy átka: hihetetlen messze van. Nekem ez nem jelent problémát, az üzemeltetők viszont biztos nem örülnek neki, hogy üres. Ugyanis a WestEnd nem véletlenül van tele: míg várnak sokan a vonatra, beszaladnak inkább oda, rengetegen ott találkoznak, ugyanis az egyik legjobb helyen sikerült felépíteni. Azt hiszem, be is voltak kicsit rezelve, mikor el akarták vinni onnan a Nyugati Pályaudvart.

De visszakanyarodva az allee-ra. Természetesen semmi extra, egy újabb pláza, ahol van C&A (ma hallottam egyébként SeRapH-tól, hogy minden üzletüket megátkozzák, vagyis megáldatják pappal), H&M, Burger King, McDonald's és a rengeteg szokásos húzónév. Nyílt még benne Costa Coffee is (régóta ki akarom már próbálni a Deák téren lévőt egyébként), elég tágas, szép, bár ahogy beszéltük Shamalttal kicsit lányos dizájn. Szóval tényleg semmi több, a szokásos pláza-élmény, de egyelőre azért kicsit jobb, nem az a nyomorult érzés uralkodik az emberben, mint a NyugatVége esetében.

Én mondjuk friss dolgokat szeretek venni, friss dolgokat pedig a piacon. Olyanokra viszont Teszkó, mint például a 80 forintos papírtörlőkendő, mert a konyhába takarítani tökéletes, és az a véleményem, hogy ilyen tekintetben teljesen mindegy, hogy melyik multi kezébe megy a pénz. Zöldséget meg húst pedig a piacon.

Álléálláálláéállé.

Nem csalás, nem ámítás: aki most nem rest válaszolni egy kérdésre, illetve kicsit jóban van Fortuna asszonysággal, az minden egyéb hercehurca nélkül zsebre vághat egy 16 GB-os iPod nano MP3-lejátszót, a legújabbat, fényesen dobozban, meg minden, a Hennel Produkció és a mefiblog közös nyereményjátékában.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Pajesz, macska, kaja – a szokásos videókombó egyenesen a gettóból:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

»Ez a pékség az.«

YouTube videófeltöltő from webkamera kurvaanyja, gyűlölöm, de egy tipp: mindig hagyjátok még jó tíz-tizenöt másodpercig rögzíteni, mert lecsípi a végét az értelem szikrája.

Nemrégiben ugye a Szabadság híd kapott gyönyörű LED-es megvilágítást, amiről kicsit megoszlóak a vélemények, többek között a híd közepén tátongó luk miatt. Most pedig az Erzsébet híd lesz feldíszítve (így egyébként sorban már az összes szebb és nevezetesebb hidunknak lesz díszkivilágítása, ami jó).

A japánok 2006-ban már kacsintgattak felénk, hogy szeretnének valami maradandót az Osztrák-Magyar Monarchia és Japán közötti kapcsolatok felvételének száznegyvenedik, valamint Magyarország és Japán diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének ötvenedik évfordulójára (a kettő egybeesik), ez pedig ez a díszkivilágítás lett. Isii Motoko tervei alapján már el is készültek a fények, holnap fogják felavatni őket.

Az egész elvileg 250 millió magyar pénzbe fájt, és ebből százat a japánok álltak.

Nem lennék amúgy, tényleg nem, és erre betonnál is szilárdabb indokaim vannak, melyeket semmi vagy senki nem tudna megrendíteni.

De ha pusztán gondolat szintjén azt mondanám, hogy mégis, bizonyára nem akkor tenném, amikor minden rossz és kilátástalan körülöttem. Ha valami rossz ugyanis, akkor persze lehet rosszabb, de a statisztika, vagy ahogy a köznyelv mondja: a nagy számok törvénye mégis azt mutatja, hogy inkább javulni szoktak a dolgok.

Nem.

Ha én ilyesmit terveznék vagy ez jutna eszembe, szerintem akkor történne, amikor látszólag minden a lehető legnagyobb rendben lenne magam körül. Hiszen az, hogy minden jó sokkal-sokkal gyanúsabb. Ott már sajnos nagyobb a százalékos esélye annak, hogy valami becsúszik, ami összetöri az egészet.

Nyakatekert gondolkodás, tudom, de mivel tényleg nem fog előfordulni, hogy töprengés szintjénél többet áldozzak az öngyilkosság gondolatára, nem is számít igazán.

Kicsit félve nyomtam meg a play feliratú gombot miután beraktam ezt a gyanús borítóval rendelkező lemezt a szerkezetbe, és az első néhány perc alatt elég magasra szaladt a szemöldököm, hogy most akkor miről is van szó, néhány perccel később viszont azt vettem észre, hogy teljesen belemerültem a filmbe, és vigyorgok mint egy ötéves. Ilyen pedig elég ritkán fordul elő, utoljára a »Becstelen Brigantyk« volt az, ami elérte ezt a hatást.

Még nincs vége, olvasd tovább »

A Napiszar egy viccesnek szánt és nevezhető oldal, mondhatjuk rá, hogy blog, mely nem titkoltan görbe tükröt szeretne mutatni azoknak embernek, akik például meztelenül lefotózzák magukat, majd a képet megosztják a különféle szociális hálókon, mint a mélyen tisztelt iWiW vagy hogy jobbat ne említsek, a MyVIP. Nagyjából naponta olvasom, a feed ott van a Readerben, a felét átlapozva, a másik felén pedig jót röhögve vagy adott esetben elkomorodva szoktam nézni, hogy ilyenek tényleg vannak.

Az mondjuk vicces, hogy a »duplavajas videó« a mai napon felkerült az oldalra. (Nyilván tudom ki küldte be, nem is ez a lényeg.)

A dolog különösebben nem hat meg, inkább viccesnek tekintem a helyzetet, mint szánalmasnak, több okból kifolyólag is. Egyrészt ég és föld az átlag feltöltött személyek képei és az én legszánalmasabb produkcióm között is. Erre persze most tudna sok ember jönni nyálfröcsögtetve, hogy nem, persze hasztalan.

Másrészt úgy vélem, hogy amíg az ember feltölt magáról bárhová képet vagy videót 2009-ben, Magyarországon, annak vállalnia kell a következményét, hogy biztosan lesz valami élettelen, aki elküldi egy ilyen oldalra, majd önelégülten mosolyog teljesítményén. Arról nem is beszélve, hogy mindenképpen máshogy vélekedik a videóról az, aki ismer és lát minden nap, mint aki ezen lát először.

Én meg igazából jót röhögtem az egészen, sőt, valójában furcsállom, hogy csak most került ki bármi is. Viszont a napi köcsög címke fájt picit, minimum egy napi rajra számítottam, de hát nem lehet nagyravágyó az ember. :(

Előtte viszont félig bréking: bemutatták képanyagban a »Google Chrome OS-t«.

Szóval akkor jöttek a Picipuha™ marketingesei és kitalálták, hogy ők megmondják milyennek képzelik az Internet Explorer kilenceset, amihez Tim Burtonnek nincs köze és nem szeptember kilencedikén jelent meg.

Nem tudom mit mondtak, csupán azt nem értem, hogy mért kell egyáltalán magyarázkodni. Az IE nincs abban a helyzetben, hogy győzködni kéne bárkit is. A felhasználók nagy részének teljesen mindegy, mi van, így elindítja az alap böngészőt, ami majdnem biztos, hogy 90%-ban az Explorer lesz. Persze a böngészőválasztós akármi korrekt dolog (megjelenik a kezdőoldalon egy lista, hogy léteznek más böngészők is, kedves felhasználó, és lehet választani, majd letölteni és használni), bár egyelőre csak kezdeményezés amennyire én tudom.

Nem magyarázkodni kellene srácok, akik ott dolgoztok az ügyön, vagy legalábbis úgy tesztek, hanem nekifeküdni, hogy az egyébként jó szoftver végre értelmezze is jól a HTML, CSS, Javascript meg egyéb kódokat. Mert egy böngészőnek elvégre mégis ez volna a feladata. És akkor majd lehet jönni a marketinggel.

Zuhanyfüggöny.

Ha valaki esetleg felismeri a támadót, hívja a képen látható számot:

Durva azért, két éven keresztül gyakorlatilag naponta kétszer-háromszor jártam erre, rengetegszer leptoppal a vállamon.

Tudja, Utivich, azt hiszem, ez lett a mesterművem! – Aldo Raine

A nyár végén látott és hatalmas sikert arató »film« után elolvastuk a nemrégiben beszerzett forgatókönyvet is. Pár óra alatt ki lehet végezni, néhány oldal az egész, csak az elsőket kell megszokni, utána rendkívül olvasmányos.

Van benne néhány, a filmből kimaradt jelenet és néhány apró eltérés is, továbbá sanszos, hogy nem ez az igazi forgatókönyv, annak csak valamilyen kivonata, de így is elég sok mindent leír (hogy áll a kamera, mit írnak ki, hogy legyen a felirat és így tovább). Rendkívül érdekes volt forgatókönyvként olvasni, roppant kemény meló lehet egy ilyen olvasott anyag után az olyan képi világ megteremtése, mint amit a filmben láttunk. Persze Tarantino előnyben volt, hiszen ő maga írta és rendezte a darabot, így valószínűleg a szeme előtt volt végig amit látni szeretett volna.

Csak ajánlani tudom ezt is, akár a filmet.

Értékelés: 5 pont

krys mutatta:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Csak nekem jut eszembe a kérdés, hogy ugyan mi szükség van két E-betűs festékanyagra a Neo Citranban? Konkrétan az E104 és az E127 jelzésűek, nem mellesleg mindkettő be van tiltva az USA-ban.

Nem tök mindegy hogy milyen színű egy gyógyszer? És ha nem, akkor nem lehetne esetleg nem E-betűssel kezdődő anyagokkal színezni, aminek ki tudja milyen káros hatása van az egyébként is legyengült szervezetre? Nem vagyok orvos és sosem voltam ilyen nagy E-ellenes, de azért ez mégiscsak elgondolkodtató.

Nem volt különösebben betervezve hogy megnézem az »Alkonyat« sága új darabját, az Újhold címűt, de aztán ma Ingriddel mégis beültünk a filmszínház egyik nívós termébe. Kevesebb volt ez, mint az előző rész, és nem csak azért, mert mögöttünk a szexuális kiéhezettségben fokozottan szenvedő tizenéves, részben külföldi és biztosan bölcsész-beállítottságú fiatal leányzók megtapsoltak majdnem minden színészt, és sírtak egy-két jelenet alatt, a többit, ami esetleg meg érdekes lett volna, azt ugye végigbeszélték.

Kezdem rögtön a lényeggel. A második rész azért rossz, mert jobb mint az első. Ezt rögtön meg is magyaráznám: az Alkonyat nem volt rossz film. Sokan leszólták és úgy mutatták be, mint valami rettenetesen igénytelen munkát, amit lehetetlen ép ésszel végignézni, pedig nem erről volt szó. Az első rész tökéletesen kielégítette a célközönséget, akik nem titkoltan a tizenhét és húsz év közötti hölgy nézők. Ennyi a trükk. Értelemszerűen nem a filmművészet csúcsát kellett keresni benne, egyszerűen így kellett hozzáállni, és rögtön láthattuk, hogy a film majdnem tökéletes: könnyed, fiatalos, jó zenék, színes és hangulatos fotózás, szerelem, szép lánykák és szép fiúk jobbról is, balról is. Nem adott keveset, de nem is adta meg azt a kicsivel többet, amitől azt mondaná az ember, hogy váó. Nem akart komoly lenni egy komolytalan világban, vagy mi. Ennyit ígért, ennyit adott, aki másra vágyik, ne ebben keresse.

Aztán jöttek az Újholddal, és beleraktak egy adag drámát és komolyságot, ami sokkal igényesebbé tette az egészet, a The Twilight Saga világába viszont kevésbé fér már bele. Ráadásul hülyén vette ki magát, hogy egy komolynak tűnő filmben muszáj kigyúrt meztelen indiángyerekeket mutogatni, hogy a fent azonosított célközönség úúúúmeg áááá kiáltások közepette nedvesedjék a nézőtéren. El kellett volna dönteni, hogy most akkor maradunk a kvázi popcorn hangulatnál, vagy komolyabbra vesszük a dolgokat. Ez például kifejezetten jól sikerült Rowlingnak a Harry Potter-sorozattal, minden egyes kötet egy évvel idősebbnek mutatta be a szereplőket, egy fokkal komolyabban és egy fokkal drámaibban; az olvasó gyakorlatilag együtt növekedett és komolyodott a hősökkel.

Voltak azért jó megoldások is, például ahogyan a két rész, a két szerelem közti különbségeket mutatták be (a vér, a hideg-meleg ellentét és így tovább).

Őszinte leszek: nézhetőbb volt mint az első rész. Biztos vagyok benne, hogy aki az első alatt szenvedett, ezalatt annyira nem fog. Zeneileg kicsit gyengébb volt a felhozatal, de így is kellemes, jól volt elosztva időben, egyáltalán nem lehetett érezni az időhúzást, ráadásul az utolsó jelenetben Michael Sheen színészi játéka (mert azért ismerjük el, hogy abból az első részben sem volt túl sok jó, mármint a színészi játékból) szóval mondjuk úgy megkoronázta az egészet.

Ettől függetlenül nem tudom azt mondani, hogy tetszett, mert egyszerűen nem tudok szabadulni attól a kettős érzéstől, ami végigkövette az egész filmet. Olyan volt, mintha még több nézőt akartak volna megnyerni és becsábítani (pedig így is majdnem tele volt a terem, és akkora sor volt, hogy azt nem részletezném). Mintha egyszerre akarna nagyon laza és nagyon komoly lenni, de a végén inkább csak vicces lesz az egész.

Értékelés: 3 pont

Sétálgattam este víg arckifejezéssel az utcánkban, erre majdnem kettéhasította a járda éle a koponyám azon részét, ahol a kisagyam lelhető. Ezt a majdnem szerencsétlen balesetet annak köszönhettem, hogy motorolaj van a járdán, ami – mivel az út így is nyirkos kissé – nem tűnik fel elsőre. Szerintem ha nem ez a cipő van rajtam, ami, akkor olyat esek, hogy beszerek.

Gondoltam leírom ezt, illetve ezúton is szeretném üdvözölni a nénikéjét és összes élő családtagját, barátját valamint ismerősét annak az aberrált nyomorgödvénynek, amelyik cseszett eltakarítani, ha már valahogy odaintézte azt az adag egyébként életveszélyes olajmennyiséget.

A lónak a túrós hátát, azt nyalogassa az ilyen.

A mai nap tanulsága, hogy valójában tízéves vagyok, ha autó lennék akkor Audi S8, ha filmhős akkor Tony Montana, a szemem az igazi szépséget rejti, mert igazán szép vagyok, csak nem tudom kimutatni ezt (lol?) és végül, de nem utolsó sorban: ha a zombik megtámadnák a világot, akkor legalább öt hónapig életben maradnék.

Jó dolog is a Facebook, nemde?

Gondolom a hír már mindenkinek megvolt, még a múlt héten:

A Sláger Rádió amerikai tulajdonosa, az Emmis Corporation, a mai napon nehéz döntést hozott: jelenleg nem kívánja folytatni az analóg műsorszolgáltatást Magyarországon. Nagyon fájdalmas döntés ez számomra is. Borzasztóan sajnálom, és nem csak az Emmis és a Sláger Rádió dolgozói miatt, hanem amiatt is, hogy Magyarország egy olyan állam, ahol ilyen helyzet kialakulhat - mondta Jeff Smulyan, az Emmis tulajdonosa és CEO-ja.

A Sláger Rádió engedélye november 18-án lejárt. A rádió vezetői még az utolsó napon is reménykedtek abban, hogy tovább építhetik a legerősebb rádiós márkát.

Annyira sok hallgató állt mellénk, mindenki minket szeretett volna hallgatni. Ezért is tartottuk kötelességünknek, hogy ha eleinte nem is országos frekvencián, de szóljunk valahol. Az elmúlt napokban napi 150.000 ember hallgatott minket csak az interneten. Megható leveleket kaptunk, és sokan ajánlották segítségüket ügyfeleink közül is. Ez úton köszönöm nekik is! – mondta Heal Edina a rádió vezérigazgatója.

Bizonyára senkit nem érdekel, meg egyébként is, pfejj, amerikaiak, de azért vicces lehet most a politikai és gazdasági megítélésünk odaát, különösen, hogy a nemzetközi sajtó direkt kiemelte, hogy az Emmis a hazai politikai helyzet miatt kényszerült a döntésre, tizenkét év után.

De nem baj, nem kell ide más pénze, minek az.

Azon mondjuk nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a háttérben az egész turpisságért a Juventus Rádió a felelős, akik meg most örülnek a megugrott hallgatottsági adatoknak. Persze hülyeség, de vicces lenne.

Ha valaki akar, írhat alá petíciót, bár nem hiszem hogy sok haszna lenne.

Még mindig zseniális, talán soha ennyire.

Gondoltam írok már egy ilyen mivanvelemposztot, mert egyrészt régen volt hasonló, másrészt meg jól esne most leírni pár dolgot, amit aztán senki sem olvasna el feltételezhetően.

Azt nem mondom hogy békésem, mert szereztem pár ősz hajszálat (tényleg), de lezajlott az »elszomoríthatatlan rozsomák« hadművelet: elköltöztünk. Az új lakás maga az álom. Nem penthouse, de van eggyel több szoba, ahol ugyan az ágyon kell keresztülbukdácsolni hogy a hatalmas gardróbszekrényt ki lehessen nyitni, viszont elfér egy kis étkezőasztal is, hatalmas íróasztal a nappaliban, nem megyek neki minden második dolognak a szűk hely miatt, és van fürdőkád, ami azért jó tud lenni néha, egy fárasztó nap után. Kell elég sokat költeni még apróságokra (konyhába egy normális munkalap-megvilágító, sín a szekrény alá, néhány könyvespolc a nappaliba, egy puff, képek a falra és hasonlók), de úgy érzem, hogy itt legalább van értelme, mert jól érzem magam. Persze jól éreztem magam a régi helyen is, de azt nem tudtam ennyire a saját ízlésemre alakítani. Tudom, aki meg a konténerben turkál, annak a Hollywood Boulvard lenne a harmadik emelet négy, ahonnan reggel lifttel.

Aztán. A suliban sikerült egy rakat értékes és fontos, továbbá adott esetben olyan kapcsolatot kiépíteni, amiből haszna nem feltétlen lesz az embernek, de mindenképpen jóleső érzést ad, hogy ilyen-olyan emberekről elmondhatom: ismerem őket, beszéltem már velük és miegymás. A mesterséges intelligencia vizsgától ellenben kicsit tartok.

Kaptam továbbá két rendkívül jónak hangzó állásajánlatot is (jelezném hogy ez az első alkalom, hogy ilyenről írok, szóval morzsoljunk el egy könnycseppet), amiből valószínűleg az egyik 100%, hogy bejön, és mellette tud gördülni az egyébként sínen lévő insolis és az iskola is.

Apropó insolis. Nem vagyok profi webfejlesztő, sőt. Érdekel a téma, folyamatosan tanulok, nézem az újdonságokat, követem a trendet, igyekszem egyedi is lenni emellett. Viszont rengetegen kerestek már meg korábban is ilyen-olyan munkákkal, akkor mindig visszautasítottam az iskolára hivatkozva. Mikor rám szólt az egyik srác, aki most a kollégám (alapítótag, cégtárs, nevezzük ahogy akarjuk), hogy csináljunk már poénból valami hasonlót, maximum n+1 cég, amiből nem lesz semmi, őt is visszautasítottam. Többször is keresett, míg végül egyszer rettenetesen felbosszantott, hogy egy olyan cég vállalt egy elég komoly munkát, aki még a frameset-es oldalfelépítésben gondolkodik (vagyis: olyan világban él, amely már öt éve is elavultnak számított), de pénzt azt rengeteget kért érte. Akkor ráírtam, és azt mondtam neki, hogy érdekelne mégis. Gyakorlatilag ha jól emlékszem, pár majd beszélünk róla alkalom után egy hónap kellett ahhoz, hogy létrejöjjön az insolis. Nem bántam meg. Komoly projektünk nem volt még, de felkerestek minket komoly cégek partnerkapcsolat végett, jött rengeteg ajánlatkérés és most is folyamatban van két komolyabbnak tetsző munka, amelyek ha elindulnak, biztosan bevéssük magunkat a magyar webfejlesztők című kőtáblába. Mondtam korábban is, nálunk nincs rizsa: bármit, amit az ügyfél akar, mindent, amit a web megkövetel. Profi, minőségi, megfizethető munka, eszerint dolgozunk, és megbeszéltük mindannyian, hogy akármi is lesz, ezek a szavak óriási betűkkel fognak lógni a homlokunk előtt, még ha csak egy kis munkáról is lesz szó. Mert így lehet normálisan üzemeltetni egy vállalkozást, így lehet megrendelőket szerezni, így lehet kiharcolni a megelégedettséget és elismertséget. Egy, maximum két évet adok az egésznek. Ha addig nem leszünk ismertek, de ami még fontosabb: elismertek a szakmában, akkor itt és most megígérem, hogy abbafejezzük az egészet. Két év. Meglátjuk.

A drágalátos macskám orra pedig begyógyulni látszik, két hét múlva viszem kontrollra, ma pedig megtapasztaltam, hogy az állatoknak van egy érdekes arckifejezésük, amint a serpenyőből rossz pályára került, tévesen így feléjük repülő palacsintát nézik. Gyakorlom egyébként, öt palacsintából egy volt a veszteség, egyet pedig összegyűrtem véletlenül, de azért egész jól megy, az íze meg finom, benne csokikrém, rajta szirup és porcukor, szépen összetekerve, meg hasonlók.

Mást nem. Illetve azt mégis, hogy komoly reformtervezetek vannak a blog komment-életével kapcsolatban. Majd összeszedem ezirányú gondolataimat, és kifejtem egy bejegyzésben az új kódekszet, de most megyek keringő égitest pályáját számító algoritmus, valamint mozi jegyeladási rendszerének feladatspecifikációját kidolgozni.

Majd forgatok egy Kispest című kisfilmet, de legalábbis megírom a forgatókönyvet, és az lesz benne, hogy:

Vagy valami.

Volt már szó az időutazásról, most közelítsük kicsit másként a dolgot egy érdekes gondolattal és egy amolyan apró kis játékfélével, ami egyértelműen arra irányul, hogy kommentek formájában csaljak ki véleményt a mélyen tisztelt olvasóközönségből.

Szóval tegyük fel, hogy ma lefekszel a szokásaidnak megfelelően, ugyanígy ki is alszod magad és holnap szintén a szokásoknak megfelelően fel is ébrednél, ám mikor kimennél a reggeli zabpehely-pirítós-kávé-kakaó-tej-feles-akármi elfogyasztásának céljából a konyhába, menet közben a falra akasztott naptáron fel sem tűnne, hogy nem november huszonhetedike, hanem január nyolcadika van.

Egészen addig nem tűnne fel, míg mondjuk be nem érnél az iskolába, ahol a majdnem egy évvel ezelőtti órák vannak, vagy ha a magam példájából indulok ki, az iskola még nem is abban az épületben van, ahová te mennél, hisz ott csak egy építkezés fogadna.

Képzeld el, ahogy állsz az építkezés előtt, és meglátod a táblát, hogy várható átadási idő 2009. június. Beugranak a nyári emlékek, hogy hiszen már november van, hirtelen nem is tudod hová fordulj, de beesel az első közértbe, ahol ránézel az újságokra, amiken ugye egyértelműen látszik, hogy 2009. január 08. a dátum.

Mit csinálnál? Hová mennél? Kihez fordulnál?

Mielőtt válaszolsz, gondold végig. Két lehetséges válaszod van: megpróbálsz mindent ugyanúgy csinálni, vagy megpróbálsz mindenen, de legalább a hibáidon változtatni.

Viszont itt jön képbe a pillangó- és még ezeregy másik hatás is. Ugyanis mi van ha egy találkozóra öt perccel később érsz oda? Mi van ha valaki, akivel akkor összefutottál, a késés miatt nem szaladsz bele? Ha emiatt egy levelet két perccel később tudsz elküldeni, és pont emiatt elkavarodik a bitek végeláthatatlan tengerében? És még ezer más hasonló apró esemény.

De oké, felvetődik hogy kijavítanád a hibáidat, viszont emiatt másik, akár adott esetben végzetes hibákba futnál bele. Mert nem tudhatod, hogy valami amit most hibának vélsz, később az életed egyik legjobb döntésévé növi ki magát.

És ha valaki odajönne hozzád egy ilyen történettel, hinnél neki? Hinnél egy vadidegen embernek, aki azt mondaná, hogy mához egy évre halálosan szeretni fogjátok egymást? Hinnéd, hogy az, akit a barátodnak vélsz, egy év múlva elárul? Elhinnél egy ilyen sztorit? Mit csinálnál? Hová mennél? Kihez fordulnál?

Adatbázis-szerverek gyakorlaton ülök éppen, Microsoft SQL Server 2008, Microsoft SQL Server Management Studio, vizsga.mdf és társai. Hihetetlen, hogy van valami, amit tényleg jól csinált meg a Microsoft.

Amit igazából mondani szerettem volna, hogy a hétvégén ismét összegyűlt a Monetáris Tanács, a mefbilog financiális divízió és a mefiblog mélyen tisztelt szenátusa, aminek következtében egy szigorú eurós összeg jelent meg egy most megnevezni nem kívánt szervezet (oké mégis: EuroDNS) bankszámláján. Nem sokkal később a Your domain «mefi.be» renewed successfully. Expires on Nov 28., 2010 felirat jelent meg egy bizonyos adminisztrációs felületen.

Újabb egy év, reszkess internetz. ;]

Szeretném ajánlani megtekintésre, ha még nem volt meg valakinek ez a másfélperces, rendkívül tanulságos videó:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Arról van szó, hogy nyílt egy új IKEA-áruház Svédországban, és a fejesek szerettek volna egy olyan marketingfogást, mint »Vatera Vera«, csak annál nyilván sokkal jobb, svédebb, ikeább megoldást.

A dolog a következőképpen festett. Egy már meglévő és kiforrott közösségi szájtra, a Facebookra regisztráltak valami Gusztáv Gerzson nevű átlagos svéd Kovács István névjellegű emberkét, aki természetesen nem létezett a valóságban. Eztán a profilképek közé feltöltöttek tizenkét csak IKEA-termékekből (ráadásul nem az olcsóbb félékből) berendezett szobát, és közölték hogy aki először címkézi meg a tárgyat a nevével, az hazavihette azt ingyen és bérmentve.

Mint a videóból látszik, az egésznek hatalmas sikere volt, nem véletlenül.

Az IKEA mint vállalat hihetetlenül sikeres. Meglátásom szerint minden komolyabb multinak, akik áruházakkal foglalkoznak, át kellene gondolni, hogy ebben az irányban mozogjanak. Apróságok, mint például a kasszák. Ki van írva hogy itt csak bankkártyával tudsz fizetni, ott tudsz számlát kérni, itt csak a sárga szatyorral gyere, ha pár dolog van, oda csak nagy dolgokkal menj és így tovább. Utóbbit a TESCO is elkezdte most művelni.

Azt akarom mondani hogy a jó példa már megvan, csak követni kellene.

Az előbb krys mutatta a hírt, melyben a szöveges leírás az index szerint csak erős idegzetűeknek ajánlott:

Esélye sem lehetett a megállásra annak a metróvezetőnek, aki vasárnap halálra gázolt egy férfit. Nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint az sem kizárt, hogy az áldozaton több szerelvény is keresztülgázolt, mire az egyik bevonszolta az állomásra.

A férfi holttestét csak akkor vették észre, amikor az egyik szerelvény alatt füstölni kezdett. A holttest a futósín és az áramszedő sín közé szorult és begyulladt.

A nyomok alapján az ismeretlen férfi tíz méter mélyen besétált a Kálvin tér felől érkező alagútszakaszba. Forrásaink szerint a metróvezető az ottani fényviszonyok közepette nem is láthatta.

Felmerül ezzel kapcsolatban a kérdés, hogy vajon milyen módon tud valaki besétálni tíz méter mélyen egy metróalagútba. Ugyanis legjobb tudomásom szerint az állomásokon elhelyezett érzékelők ha valaki a peronra lép, automatikusan elindítják a kérjük hagyják szabadon a biztonsági sávot hangjelzést és eközben jeleznek a forgalmi ügyeletesnek is, aki monitorokon lát minden eseményt. De ha nem is ad, akkor is az lenne a dolga, hogy az ilyet megakadályozza. Olyan szerintem nincs, hogy az ügyeletes kimegy pisilni vagy kávézni, illetve azt sem tartom kivitelezhetőnek, hogy ne látná, ha valami ilyesmi történik, elvileg tehát őt is felelősségre lehetne vonni az üggyel kapcsolatban.

Nem tudom hogyan működnek ezek a dolgok, és bizonyára inkább azt kellene elővenni, aki besétált az alagútba, mivel itt teljes mértékben kizárható bármilyennemű véletlen. Nincs erre magyarázat, hogy valaki mért sétál be és mért teszi adott esetben tönkre egynéhány ember életét azzal, hogy ő a sajátját megunta.

Az viszont tuti, hogy ilyennek nem szabadna egy jól szervezett metróállomáson előfordulnia.

Az pedig érdekes, hogy »Kálvin tér« ismét.

Voltunk szombaton Bécsben, az esemény képi összefoglalója emerre:

A további bécsi képek erre.

Tömören és röviden: Bécs klassz hely. Mint turista most voltam először, általában csak átutaztunk Ausztrián (illetve egyszer vásároltunk valami kis vidéki közértben, de azt hiszem ez nem számít igazán). Rendkívül szép hely, sok mindenben hasonlít Budapestre, de sajnos inkább csak a közös kulturális múlt az, amin ez meglátszik, ugyanis sokkal tisztább, vidámabb és szervezettebb az egész város.

Megnéztük a Szépművészeti Múzeumot; azon túl hogy a kiállítások jók voltak, az épület rendkívül impozáns, a termek igényesen vannak elrendezve, jók a fények és lehet fényképezni mindenféle külön fotósjegy vásárlása nélkül. (Van néhány terem, ahol nem, vakuzni az egész épület területén tilos.) Láttunk még két Hunderwasser-házat is, majd sétálgattunk a Márjahilferstrásszén.

Ami vicces volt, hogy az első paraszt, aki telefonon zenét hallgatott meg fütyörészett, nem meglepő módon magyar volt. Amin viszont meglepődtem, hogy előbb hall az ember magyar beszédet, mint németet például ahogyan sétálgat a a híres Mariahilfer Straße-én.

Az viszont hülyeség, hogy túlontúl olcsó lenne. Az outletek biztosan, de hogy a bevásárlóutcákban semmit nem lehet olcsóbban megkapni, az biztos. Vagy amennyivel olcsóbb, az nagyjából az utazás költsége.

Továbbá nagyon tetszettek a pékségek. Mindenféle finom, krémes, nagy és ízletes, sós és édes nyalánkság kapható, gyakorlatilag minden második sarkon. Kolbászt akartunk enni, de éhesek voltunk, így a végén döner kebapot ettünk, pirított pitában, juhtúróval. Három euró volt, de a végére már majdnem sírtunk, akkora adag volt, pedig nem a norbiápdét étkezési szokásokat követjük.

Kipróbáltuk a metrót is, három megállót mentünk az U3 jelzésű vonalon, ami itt nagyon tetszett, hogy például minden állomáson van mosdó, ötven centért lehet igénybe venni, a vécésnénik pedig rendkívül szigorúak, az ember még ki sem lép a fülkéből, már ugranak ellenőrizni hogy nem lett-e szétgányolva. A jegyeket automatából lehet megvenni, rendkívül sok tábla van ahonnan információt lehet szerezni természetesen angolul is. Szóval az egész rendszer áttekinthető, olyannak aki először utazik, nem okoz nagy nehézséget megérteni hogy fog eljutni A-ból B--pontba.

Összességében tényleg nagyon tetszett, eddig nem gondoltam még csak lehetőségként sem német nyelvterületen való letelepedésre, de Bécsen hazafelé jövet a buszon komolyan elgondolkodtam.