mefiblog - főoldal

Nem tudom hogy tényleg nem áprilisi tréfa-e, és tényleg nem a Nokia-Apple flém miatt, de ez azért elég komolytalan:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Plastik-poszttal rég értettem ennyire egyet.

Na, ez viszont tuti hogy eddig nem volt ilyen, mert egy újabb keresésnél változott át, viszont egyelőre gyűlölöm:

Azoknak kéne a Google oldalait csinálni, akik a Google Mobile cuccokat rakják össze, mert azok viszont csillagos ötös kőprofi anyagok.

Elmesélem a vicces sztorit, ami a minap esett meg velem.

Pörgős nap volt, háromszor étkeztem normálisan napközben, otthon meg éppen semmi nem volt, de mivel annyira tele voltam, nem is vittem semmit.

Éjfél körül mégis hihetetlenül éhes lettem, de olyan szinten, hogy a szemem nem kopogott vagy csengetett, hanem szabályos időközönként UDP-csomagokat küldött. A hűtőben volt kettő darab túró rudi és hat darab tojás, ezekből azonban nem állt szándékomban táplálékot varázsolni, így meglátogattam a netpincért. Azon túl hogy a rendelést csak harmadszorra sikerült leadni valamilyen technikai okból kifolyólag, a házhoz szállításra hetven percet írtak, ami egyenlő volt az éhhalállal.

Negyed kettőkor még csak sejtettem, fél háromkor már biztos voltam benne, hogy túró rudis tojásrántotta lesz a vacsorám (nem, a rudikat már sokkal korábban befaltam), kimentem hát a konyhába, és:

Mefi: csinaltam magamnak tojasrantottat
Mefi: hat tojasbol
Mefi: es megszortam egy kis pizza fuszerkeverekkel a hatas kedveert
shamalt: megeszed es csenget a futar  :D
Mefi: akkor
Mefi: megetetem vele a pizzat
Mefi: kihanyatom vele
Mefi: ujra megetetem vele
Mefi: majd meggyalazom a hullajat tobbszorosen
Mefi: mikozben elmagyarazom neki az analog ora mukodeset

Ahogy ezt a sort leírtam, el sem hiszitek mi történt: csöngetett a futár, hogy jaj lerobbant, és így meg úgy röstelli, hogy csak most ért ide. Ekkor már háromnegyed három volt, szóval hajnal háromkor még megettem a pizzát, majd lefeküdtem aludni.

Azért mondjuk hívhattak volna, meg ilyenkor illene azt mondani hogy mínusz x százalék, ami most kimaradt, de hát ez van.

A vicces az volt, hogy közben értékeltem a rendelést felháborító-katasztrofális-soha-és-többé jelzőkkel, valamint a Netpincérnek is írtam egy szívhez szóló levelet, hogy tudom én, nem az ő hibájuk, de azért tudják. Még zárójelben azt is odaírtam, hogy nem baj, túléltem már máskor is az éhen halást.

Nálunk a GDF-en, egészen pontosan mérnökinfón úgy néz ki az élet, hogy az első hat szemeszterben fix órarendünk van, nem babrálhatjuk a tárgyakat, maximum felvehetünk olyanokat is, amiket elvileg nem tanulnánk. Nagyjából így kell elképzelni. Az utolsó félévben van lehetőség a fakultációs tárgyak felvételére, minimum tíz kredit értékben. Nemrég jött a levél, hogy lehet választani. Hat szemeszter után most voltam először igazán csalódott. A lista:

• Windows Server 2008 üzemeltetés (4 kredit)
• Virtuális valóság modellezése (3 kredit)
• Minőség és megbízhatóság (4 kredit)
• Assembly programozás (4 kredit)
• Szociológia (3 kredit)
• Elméleti fizika (4 kredit)
• Webanimáció (3 kredit)
• Válogatott fejezetek a matematikából (4 kredit)
• Hibatűrő rendszerek (4 kredit)
• Távérzékelés (4 kredit)
• Nagyteljesítményű számítógépek (4 kredit)
• Nyílt operációs rendszerek (4 kredit)
• Windows 7 üzemeltetés (4 kredit)
• Filozófia (3 kredit)

Egyszerűen szomorú vagyok, az Assembly-t leszámtva egyetlen programozási tárgy nincsen, de van cserébe filozófia és Windows 7. A linuxnak (nyílt oprendszerek) mondjuk örülök. Emlékszem, fél éve még vártam a C-t, az Informixet, az SAP-t vagy akármi érdekes dolgot, ezekhez képest visszalépésnek érzem bármelyik tárgy felvételét (talán az Assembly-t nem).

Ha körülnézek, akkor a legtöbb házasság konkrétan romokban hever, vagy egy hajszál választja el a mosolygást és a bútorok egymásra dobálását. És ezzel a legnagyobb baj akkor van, amikor a házasságban már gyerek is van. Ugyanis emlékszem, hogy mikor kisebb voltam (12-13 évnél fiatalabb), szüleim legkisebb vitájuk esetén is olyan gyomoridegem volt, mint egy másnapos lónak, és talán félelmet is csak akkor éreztem. És ennélfogva roppant mód feszélyez, amikor azt látom, hogy a házasság romokban és a gyerek szívja meg a legjobban. És megszívja, biztosan megszívja, még ha jól is viseli, mert legminimálisabb esetben gyomoridege lesz, rosszabb esetben elkanászodik még rosszabb esetben pedig kialakul a házasságról és gyermekvállalásról egy teljesen negatív kép az agyában. De persze az is előfordulhat, hogy pont nem.

Azt nem értem, hogy ha két ember már összeházasodott, és hatalmas a közös múlt, de még hatalmasabb a közös jövő, köszönhetően az utódoknak, szóval egy ilyen helyzetben mért nem lehet elismerni, hogy a másiknak igaza van, és mért nem lehet leülni megbeszélni a problémákat. A legtöbb helyen ugyanis ebből adódik a sok konfliktus. És egy (vagy több) gyerek után nem csak annyi, hogy akkor költözzünk szét, és holnaptól nem kapsz reggelit az ágyba.

Lehet én látom rosszul.

Nem viccelek, gyűlölöm mindhármat. Az egyik ilyen dolog az evőeszköz fogsoron való csikorgatása. Tarkón tudnék csapni bárkit aki ezt műveli, és a legviccesebb, hogy ha ezt jelzem, akkor még direkt csinálni szokták. Fogzománc, szia. Aztán ott van a táblán való kaparászás, ami annyira nem vész, de azért simán feláll tőle a hátamon a szőr.

De az ultimét, amivel a világból ki lehet űzni, az a villanykörte becsavarása. Nem tudom miért, de mindig olyan félelmem volt, hogy felrobban a kezemben, meg egyszerűen hátborzongató az érzés, ahogyan szorul bele az izzó a foglalatba.

Nektek melyek az ilyen világvége hangulatot okozó mozdulatsorok?

Hogy a vidéki román szomszédom az anyanyelve szerinti popzenei kultúra gyöngyszemeit hallgatja vasárnap délelőtt; ami zavar kicsit, az a hangerő, ugyanis a három utcával lentebb lakók már lassan folyékonyan beszélnek románul, annyira jó a móka. De ami tényleg vicces, hogy a közlekedési és egyéb híreket ugyanilyen hangerővel hallhatjuk, éppen ezért tudom, hogy ma ünnepi, holnap vasárnapi menetrend szerint közlekednek a Volán járatok, míg a MÁV több kocsival indít vonatokat.

Valamilyen számozott ember pedig egy Olaszország-közeli területen megáldotta az egész emberiséget, szóval elvileg minden jó lesz majd.

Az utóbbi néhány napban a kialvatlanság fő okozója a Rovio gyöngyszeme, az Angry Birds nevezetű játék, mely a Nokia gyermekmegőrzőjében és az Apple alkalmazáspiacán egyaránt fellelhető. Az alábbi másfél perces videó összefoglalja a lényeget:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Szóval az aranyos zöld malackák megunták a banánt, vagyis jelen helyzetben a fű rágcsálását, és szemet vetettek a vicces madárkák tojásaira. De persze azok nem hagyják annyiban a dolgot, ezért egy csúzliból önnön testüket feláldozván állnak bosszút, malacok tömegeit pusztítva.

Aranyos zene, aranyos grafika, vicces játék, néha a falhoz vágnád tőle a telefont, szóval minden tökéletes.

Ismét egy szellemileg magasröptű, talán tölteléknek tűnő bejegyzéssel fogok jönni, pedig már évek óta fel akarom tenni ezt a kérdést. Mutatok egy képet:

Ismerős valakinek ez a kis piros lábos? Nem pont ugyanilyen, de fő jellemzői a belül ehhez hasonlító minta, kívül piros szín és a hihetetlen strapabíróság. A profi teflonlábosokat négy-öt év múlva ki kell dobni, ez a darab pedig olyan hatvan év körül jár és mégsem ragad le benne semmi. Nem vicc, a nagypapám valami huszonéves korában vette, és vitte magával a munkahelyére lecsót melegíteni. Én meg több mint hatvan év után belevágom a borsófőzeléket, felrakom a tűzhelyre és másodpercek alatt megmelegszik, a hangulat miatt ráadásul még tányérba se teszem át, mert ebből enni élmény a javából.

Szóval amit én igazából kérdezni akartam, hogy van-e még valakinek hasonló lábosa, vagy tárgya, amit még hatvan év után is használ elégedetten. Illetve hogy találkozott-e már valaki a mostanában kapható hasonló láboskákkal, és hogy azok vannak-e ilyen királyak, mert ha igen, veszek négy-öt, legyen az unokáimnak miről blogolnia majd egy húsvét hétfőn két falat sonka között.

Ha kocka lennék, úgy tudnám kifejezni az elmúlt két hét napjait, hogy a Things nevezetű tennivaló-kezelő alkalmazás piros buborékában a figyelmeztető szám tíz felett, a telefont öt percre nem sikerül leraknom, e-mail legalább három érkezik tíz percenként, amire természetesen fél perccel ezelőttig kellett volna választ adnom és a naptárban egyetlen üres nap volt, a mai, az is csak azért üres, mert suliban voltam.

Nem mintha panaszkodnék, mert perverz módon élvezem az egész szituációt, de azért durva, amikor az ember egyik pillanatról a másikra beletoppan négyféle mondjuk úgy, hogy életbe, és mind a négyben egyszerre kell lapátolni, a legjobbnak lenni, sokszor úgy, hogy a négy élet érdeke egyáltalán nem fedi egymást. Szóval na. Most is éppen hangosan csuklom, nem tudom ki akar tőlem valamit.

Egyébként várom már Finnországot, már kaptunk képet a szálláshelyről, ami hát nyilván gagyi (annyi elég róla hogy egy folyó mellett a hegyekben van nyolc ház, és azok közül lakunk majd az egyikben), most viszont álomra hajtom a fejem, mert dolgozik bennem a három áfonyás-túrós palacsinta.

Rengeteg dologról akarok máskülönben írni, csak valahogy egyikre se jut most időm.

Szóval, nem is tudom, talán másfél vagy két éve tervezem már, hogy meglepem magam egy normális órával. A múltkor begurultam és bementem az első óraboltba (jó, ez nem egészen igaz, mert miután az egyik helyen nem volt semmi, megnéztem azt a helyet, ahol mindig ilyeneket nézek), és lecsaptam erre. Egyszerűen nevetséges áron volt, 15 000 forintról leértékelve 13 000-re, bűn lett volna otthagyni. Elegáns, szép, kényelmes, két év garancia van rá, 50 méterig vízálló és ilyenek. Nem egy Rolex, arra még várni kell pár évet, de én imádom.

Van egy másik CASIO-m is, amelyet még a nővéremtől kaptam évekkel ezelőtt, van vagy tízéves, az inkább sportos-fiatalos-kilencvenes évek fíling, csak teljesen szétment rajta a szíj. Valószínűleg azt is meg fogom csináltatni közel-hamar, aztán rákenroll.

Nosza, Vendelinkém:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Alap jelenet ez, és persze not safe for work meg minden. Én meg jellemzően mindig akkor futok bele, mikor éppen roppant éhes vagyok. Most éppen Shamalt mutatta.

Agyhalál egyébként repülővel utazni bárhová. Biztosítás, repjegy, csomagméret, csomagsúly estébé. És ugye a vicc, hogy a Malévnál meg a Finnairnél teljesen különböznek a dolgok, de hogy viccesebb legyen, még a belföldi járatoknál is más, így végül húsz kilogrammos feladandó csomag lehet, ami vicces, mert 9 napra megyünk, mosógép nincs. Persze lehet trükközni, nyilván ezt is fogom csinálni, de valahol picit bosszant hogy 110 000 forintos repülőjegyért még 2 500 forintos túlsúlydíj van kilogrammonként.

Várom már Finnországot, folyamatosan szívom az információkat, valamint az angol szavakat magamba (finn szavakat még nem néztem, bár főként angol nyelvű társaság lesz). Aztán remélem lesz majd Wi-Fi is, bár ez nem egyértelmű még, mert a hétoldalas tájékoztatóban azt írták hogy van Wi-Fi, de nem csatlakozhatunk a hálózathoz. Elválik majd.

Első dolgom a telefonban a roaming-mód bekapcsolása, még mielőtt jön valami félmilliós számla.

Múltkor a Madách Színház igazgató páholyában (ezt leírva-kimondva roppant jól hangzik, máskülönben semmi extra, a leghátsó sor mögött van az egyik ilyen páholy, benne hat darab szék, az egész poénja hogy kisebb az esély arra, hogy valami tahó szomszédot fog ki az ember) megnéztük a címben említett darabot. Olyan kis elegánsan fogalmazok, na.

Első sorban a színházról. Azt vettem észre, hogy manapság kétféle ember jár színházba. Az egyik a kopasz, akit nevezzünk mondjuk Tibinek, ilyen fehér Nike feszítős pólóban, meg koptatott földműves nadrágban, mely világoskék színű, vele pedig Cuncimókuska, akin nagyon élénk miniszoknya van, meg akkora magassarkú, hogy az valami órás műszerének is elmehetne. Ők így ketten beülnek megnézni egy fil… vagy miez műszín szóval tudod, ami van a színházban. A másik meg Benedek, aki rendkívül intelligens, a TESCO-ban vásárolt zakója van rajta, ami alatt az ing ugyan nincs kivasalva, de azért térdre gecik, színházba járok, hát mi vagyok én ha nem művelt. Aztán még vannak olyanok mint mink, akik csak beülnek a kikapcsolódás miatt. Mert elvégre a színház erre lenne való, még ha az ára miatt sokakat távol is tart.

De a színdarabról. A mese New Yorkból jött, a mostani formájában Balla Eszter, Pikali Gerda, Magyar Attila és Nagy Sándor adták elő, a be- és átvezető éneklésekről pedig Szente Vajk gondoskodott. Itt szeretném megjegyezni, hogy Balla Eszter egyszerűen zseniális, végig felpofoztam volna, annyira jól játszotta az idegesítő feminista nőt, és bár ez egy ellentétesnek tűnő mondat, de tényleg dicséret illeti őt. Néhányszor észrevehetően elrontotta a szöveget, de ezt is ügyesen kezelte. Magyar Attila szerintem ebben a darabban tökéletes volt, bár tudom hogy többen nem kedvelik őt, ami pedig plusz dolog, hogy egy sokáig csörgő mobiltelefont sikerült beleiktatnia az előadásba, úgy hogy hosszú másodpercekig szólt a taps utána.

Összességében tetszett, bár talán picit túl limonádé volt a történet, értem ezt úgy hogy egy vígjátéknál persze nem drámát akar az ember, de egy icirpicirit lehetett volna súlyosabb, mint vígjáték, nem ennyire laza. Például mikor vége volt az első felvonásnak, azt hittem vége van az egésznek, el nem tudtam képzelni mit húznak még ugyanennyi ideig.

Drága Olvasóközönség!

A holnapi nap során, korán elszaladok leadni voksomat egy pártra, mely olyan mint a másik kezem, mely nem bal, csak még ikes is, majd ha minden jól megy, egy remélhetőleg maximum 8 kg kézi- valamint egy 20 kg tömegű feladott csomaggal felszállok a Finnair egyik Airbusára, ahol a becsekkoláskor (de gáz ez a szó) ablak melletti ülést választva három óra és tizenkét percig utazom, és feltételezhetően egy sziget helyett (ahol mindenféle fekete füstök kísértenek, meg számokkal kerülök kapcsolatba mint mondjuk a nyolc vagy a tizenhat) Helsinkibe érkezem, hogy rövid várakozás után még egy órát és húsz percet tölthessek egy kisebb gépen, amely Finnország második legnagyobb városába, Tamperébe visz, ahol végül a Hotel Victóriában tölthetem az éjszakát.

Ezek vannak így nagyjából. Amennyiben lesz lehetőség csatlakozni az nagy világháló forgatagába, folyamatosan igyekszem ontani az érdekes és kevésbé érdekes dolgokat, apróságokat twitterre, random képeket flickrre vagy tumblrre, az ételekkel kapcsolatos dolgokat pedig a mit ettem ma blogra hányva, csak hogy tökéletes legyen a webes szféra, ha már.

Nagy fel!

Megérkeztünk épségben, a Finnair Airbusán az egyik stewardess úgy nézett ki mint egy terminátor, nem tudtam róla levenni a szememet, a nőn volt vagy ötkiló alapozó, és gyorsan meg is beszéltük, hogy bizonyára elfelejti lemosni este. A gépen a honlapon leírtakkal ellentétben volt meleg étel, lasagne, finom volt. Továbbá amit én még nem igazán láttam, hogy a gép alján és elülső részén volt egy-egy kamera, melynek a képét mutatták le- és felszállás alatt valamint után, meg néha bevágták a GPS képét, mely írta hogy mennyi idő van a megérkezésig és ilyenek. A kamera volt az újdonság csak. Imádok repülni, amúgy.

Finnország egyelőre furcsa. Nem rossz értelemben, csak itt van például Tampere, a második legnagyobb város. Tágas, szellős, tiszta és rendezett, azonban ahogy sétálgatunk, alig vannak emberek az utcán. Kicsit olyan, mintha egy zombis filmben lennénk, ahol már az emberiség nagyrésze kihalt. Nem is csoda hogy annyi a rokker errefelé.

A finnek rendkívül aranyosak, segítőkészek, mosolygósak, szinte mindenki tudott eddig angolul és szépek a lányok (bár egynél egy sem szebb).

Tampere egészen pontosan rohadt drága, ilyenek hogy négy centiliter ital három euró egy kiskocsmában, az előbb felkutattuk a várost valami finn jellegű ételért, de végül egy hamburgerdébe ültünk be, ahol nyolc euróért (1 900 forint körülbelül) egy Burger King-féle Whopper menünél picit kisebbet fogyasztottunk (jelzem, hogy a Whopper otthon 1 170 forint). Persze az átlag havi háromezer eurós fizetésekhez képest lehet hogy nem sok, nekem viszont kicsit magas.

Ezek vannak nagyvonalakban, most valami olyan Wi-Firől írok, ami nem a szállodához tartozik, mert az ledob, de itt meg nem félek a sniffeléstől mert be tudok lépni a modem adminfelületére, szóval szeretjük végeredményben az olyanokat akik vesznek vezetéknélküli rútert, és csak használják.

Megjöttünk Virratba, ahol gyakorlatilag a vendégházakon és egy szupermarketen kívül semmi nincsen, ellenben a finn billentyüzetkiosztás bár szokatlan, de majdnem teljesen jól használható magyar mondatok alkotására, az idöigénye megint más kérdés.

Az ételek finomak, ma valami lazaclevest fogyasztottunk, ami gyakorlatilga a magyar krumplileves lazaccal. A szupermarketben 2 euró másfél liter kóla, viszont minden üveget vissza lehet váltani, 15-20 centes összegért.

Most business intelligence elöadás lesz, a mai legjobb prezentáció egyébként magyar volt.

Na, most hogy a technikai részleteket elemezzem, egy olyan teremben ülünk, ahol van 15 + 1 darab 21,5"-os előző szériás iMac, előttük valami nem komolytalan USB-szintetizátorral és digitális audió- valamint videóeszközzel. És ez a terem nem egyedi. És tegyük hozzá, hogy vidéken vagyunk, egészen pontosan az istenek hátai mögött.

További érdekességek. Az első három napban mindenféle (természetesen a magyarok hibájából adódó) adminisztrációs problémák miatt másmilyen vendégházba kerültünk, mint a többiek, de mivel egyedül vagyunk benne négyen, gondoltuk szólunk a szervezpnek hogy jó lesz nekünk ez, mert három nap után visszacsomagolni mindent annyira nem vicces. Erre ő mosolyogva annyit mondott, hogy nézzük meg a másik vendégházat, és inkább csomagoljunk, mert nem akarunk majd maradni. Persze igaza volt, amiben mi vagyunk most, az egy kicsit tábor-jellegű egycsillagos vendégház, közös tusolóval, míg a másik egy négy csillagos (nem viccelek), szaunával és saját fürdőszobával rendelkezlő minivilla. Erős.

Amit akartam mondani, így vastagon kiszedve, hogy mindenki próbáljon ki egy ösztöndíjas utazási lehetőséget, ha van rá lehetősége. Hihetetlen itt a hangulat, mindenki vigyorog, el vagyunk kényeztetve, rengeteg más országból érkező, más kultúrával rendelkező embert ismerhetünk meg, és mindeközben egy tucat érdekes dolgot tanulunk.

Isteniek a finn ételek. A meglepő, hogy nem igazán használnak sok húst, és mindent apróra vágnak, mégis laktatóak. Mondjuk tegnap kicsit furcsán néztek rám, hogy 16 darab húsgolyót fogyasztottam, majd utána kétféle szendvicset meg egy almát, de ez más kérdés. Hallal eddig egyszer találkoztunk, viszont az is finom volt. Desszertnek szinte csak gyümölcsös szirupszerű anyagokat kapunk, amelyek leginkább a nagyon sűrűre darált kompót és nagyon híg lekvár keverékére hasonlítanak. Ami még szimpatikus, hogy mind az egyetemen, mind a vendégházaknál svédasztalos az étkezés, és a görögök mondjuk akkora adagokat szedtek, amiért otthon már kinéznének a konyháról, de itt csak mosolyognak.

Az ételekről folyamatosan készítek képeket, ide kattintva a tamperei képek láthatók, ha esetleg érdekel valakit. NSFW, persze.

Tegnap este volt karaoke buli is, kellő mennyiségű alkoholmennyiség elfogyasztása után mindenki énekelgetett, még a tanárok és rendezők is. Van egy brit idősebb tanár, aki már évek óta itt él, hatalmas fazon, a filmekben látható vén róka vagyok de azért tudok fiatalos lenni szereplőkre hasonlít, roppant vicces és segítőkész. Azon picit röhögtem, mikor a brit tanár poénkodott valamit a francia lányról (semmi sértő, csak vicces volt), majd először én, aztán egy német tanár röhögött fel.

Ezek vannak, meg a bárányfelhők, és most tényleg, mert nagyon-nagyon szépek a felhők itt. Tudom hogy hülyén hangzik, én is röhögtem anno mikor Gigi mondta ezt, de így van.

A vállalhatatlan kép igazából magáért beszél, trükkösebbek Facebookon találnak még többet is. (Egyébként ma azt beszéltük egy osztrák tanárral, hogy emiatt is zseniális a Facebook: évek után is lehet tartani a kapcsolatot egy vagy több külföldi programban megismert, a világ másik feléből érkező emberrel.)

Tegnap elvittek minket egy magánterületre, ahol hatalmas erdő, saját tó és rendkívül hangulatos faházak voltak. A program a következő volt. Először hatfős csapatokra osztottak minket, tüzet kellett raknunk (elvileg gyufával, de mondták hogy megpróbálhatjuk csiholni is, legyen elég ennyi ezzel kapcsolatban, hogy nem élnénk túl egy repülőgép-szerencsétlenséget), majd keresni megfelelő faágakat, amelyekre helyi kolbászt felhúzva és megsütve hotdogot készíthettünk. A tészta valam isteni volt, nekem szerencsére szét sem esett, a helyi kolbász pedig szintén zseniális. Utána lehetett még halat feldolgozni is, két már megölt egykiló feleti harcsaállat filézését hajtottam végre, a finn tulaj rengeteg trükköt mutatott, talán öten ha kipróbáltuk, de én élveztem.

Egy német srác olyan élvezettel ütötte le a halat, hogy kicsit megijedtem tőle, illetve volt egy francia fiú (az egyetemes közvélemény az, hogy meleg, de ez nem releváns, mint ahogyan az sem, hogy francia) rámászott a jégre, az előzetes tiltás ellenére is, majdnem beleesett, de csak a lába ázott el, aztán próbálta megmelegíteni a zokniját, ami felgyulladt. Este a szervezőktől kapott ünnepi átadás keretein belül egy új párat, biztos nem röhögtek rajta.

Eztán egy komolyabb szaunázásra mentünk, amiről meg röviden annyit, hogy a finnek tudnak valamit. Bent izzadsz fél óráig a 110 °C-os szaunában, majd kimész a -4°C-ba, és az hagyján hogy melegnek érzed, de mikor belemerülsz a mínusz tizenfokos tóba, úgy érzed mintha forró fürdő lenne. Majd nyugodtan visszacsoszogsz a szaunába, és ezt játszod egy óráig. Könnyű levezetésként pedig beülsz a forró fürdőbe, kint a szabadban. Zseniális.

Végül családias vacsorázás. Rendkívül jó volt az egész program, nem tudom mikor voltam ennyire jó kirándulás-jellegű megmozduláson utoljára. Olyan isteni finom áfonyatortát ettem, hogy az valami hihetetlen volt. Két csaj lopott fejenként két-két darabot, és végül megállapodtam velük, hogy ha az előadásomban megemlítem a ninja style szavakat, akkor kapok két szeletet. Értelemszerűen a sütiért bármit. :]

Az előadás jó volt, hatan kérdeztek, ami az átlag nullához nézve rekord volt, tettünk bele pár jó poént is, amin röhögtek szerencsére, és bár mindenki fáradt valamint álmos volt a reggeli korai órákban, mégis éberen figyeltek. A végén egy német srác odajött és azt mondta, hogy bár nem IT-s, de eddig ezt élvezte a legjobban. (Én máskülönben egy másik magyar srác előadását élveztem eddig legjobban, utána jöttek a németek iPhone alkalmazásfejlesztéssel, és ma egy talán litván hölgy weboldalak szervezésével kapcsolatban.)

Ezek vannak.

Apropó, többen zaklattak képekért. Lesznek, de egyrészt nem tudom (és nem is akarom) mindenhová vinni a gépet, másrészt nem volt időm felrakosgatni.

Tegnapelőtt a prezentáció leadásának és sikereinek örülve házavató bulit csináltunk, a rekord mennyiség negyvenhárom ember volt, de végül mindenki megfordult itt, és aminek örültünk, hogy azt mondták ez volt eddig a legjobb buli. Végül már úgy kellett kitenni négy német srácot, mert nem igazán esett le nekik, hogy a felkapcsolt lámpák, kikapcsolt hangfalak és hasonlók a buli végét jelzik hajnali fél ötkor. Bosszúból lelocsolták a teraszt négy dobozos sörrel, ami nem volt vicces, mert állhattunk neki a mínuszokban letakarítani. Viszont az tuti, hogy ha jó bulit akarsz csinálni, akkor csak egy magyar és egy görög ember kell hozzá. Egyébként így nézett ki a napkelte errefelé:

Tegnap pedig voltunk állatkertben Tuuriban, nem a legnagyobb állatkert a világon, de megérte megnézni, a medvék például roppant mód aranyosan produkálták magukat, a farkasok pedig egészen közel jöttek a kerítéshez, valakinek ahogy láttam még az egyik orrát is sikerült megvakargatni, én mondjuk ennyire nem bíznék bennük. Kicsit kevés volt a három óra alvás, nem is akartunk menni, de aztán fenn voltunk estig, még egy

Ami kicsit aggaszt, az a hazautazás, bár egyelőre úgy tűnik, hogy csak hétfőig lesz légtérzár, legalábbis Budapesten, itt viszont a helyi hírek szerint komolyabb a helyzet. Egész nap esik egyébként a hamuval vegyes hó, húszpercenként váltakozik a hét ágról sütő nap és a borús, szakadó hó között az időjárás. Amennyire tudom az Erasmus (vagyis inkább a Tempus) csak az ideiglenes elszállásolást fedezi, egy új repülő és/vagy bármilyen más utazásra alkalmas jegyet már nem, úgyhogy remélem csütörtökön rendben hazaérünk majd.

Ma viszont egész nap pihenünk, délben kolbászsütés lesz, este pedig valószínűleg alvás. Holnaptól folytatódnak a workshopok (utálom ezt a szót) illetve az előadások.

Jó, még egyelőre nem, de azért (és bocsánat) kurva vicces, hogy pont akkor van a világtörténelem második legnagyobb légiforgalmi korlátozása, mikor Magyarországtól laza ezerhétszáz kilométerre tartózkodom.

Jelenleg egy olyan alternatív lehetőség él, hogy komp és busz segítségével mindenkit hazavisznek, ami azt jelenti hogy egy kvázi eurotúra szerű élményünk lesz, Lengyelország, Észtország és egyéb helyeken keresztülutazva.

Nagyon-nagyon bízom benne, hogy 22-én legalább a mi gépünk fel tud szállni, illetve hogy ha felszáll, akkor rendeltetésszerűen tud majd leszállni, nem ötvenkilónyi hamuval a bal és/vagy jobb hajtóműben, valahol a semmi közepén, orral a földbefúródva. Bár már látom előre, hogy a nem-repülésnek pontosan 99% esélye van.

Finnair weboldal:

Finnair is doing its best to resume the schedule flights as soon as airspace restrictions permit to do so. We may be forced to do additional and last-minute cancellations if airspace restrictions are extended. We regret the inconvenience and will do our best to assist passengers. Minimum check in time in the internet is 3 hours before the flights departure. Online check-in is suspended for cancelled flights and flights with unconfirmed flight schedule.

Malév weboldal:

Due to the volcanic activity in Iceland there are disruptions in the operation of Malév flights. Please check your flight before going to the airport.

Vettünk tegnap szőlőt, az volt ráírva hogy Thompson Seedless, és bátorkodtam elsütni a poént, hogy őt hamar kitiltanák egy torrentoldalról, de igazából mire mindenkinek leesett, már halott voltam. Ellenben a következő torrentoldalra így fogok regisztrálni.

Budapesten, a ferihegyi nemzetközi repülőtéren, valamelyik kifutópályán este hét óra előtt néhány perccel, nem törődve holmi hamuban sült pogácsával az alábbi események történtek:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Tudnék mesélni, izgalmas utazás volt, de szerencsére épségben és időben hazaértünk, ráadásul ahogyan hallottam, a mienk volt az utolsó előtti gép, amely az esti légtérzár előtt el tudta hagyni Finnországot. Reggel a kompra már nem tudtunk jegyet venni, viszont háromórányi rohangálás után arra a következtetésre jutottam, hogy tuti repülni fogunk, mert még a főstewardess is azt mondta, hogy 90%. Aztán amikor megkaptuk a jegyet és mentünk csekkolni, kicsit már nyugodtabbak voltunk, bár az alábbi kép elég ijesztő volt, minden frissítésnél gyomorgörcs kínzott bennünket:

A lényeg hogy végre itthon vagyunk, végeredményben hihetetlenül jól éreztem magam, szerintem az elmúlt kicsivel több mint huszonegy év legmeghatározottabb eseménye volt, rengeteg új emberrel ismerkedtünk meg, sikerült a nyelvet is gyakorolni, más kultúrákat láthattunk közelebbről és még kismillió más dolog. Az egészséges étkezésnek persze a mai naptól vége, és kicsit hiányozni fognak a barátságos emberkék, valamint a naplemente és a -kelte Virratban. Nem élnék Finnországban, de biztosan visszamegyek még egyszer, mert ez az élmény felejthetetlen.

A tegnapi Mozifanatikusok éjszakája jó volt egyébként, sokkal kevesebb voltak mondjuk mint tavaly és azelőtt, viszont ott kezdődött a kaland, hogy a bejáratnál udvariasan megkérdezte két fiatal biztonságiőr megnézhetik-e Ingrid táskáját. Első pillanatban haboztunk persze, hogy most mégis mi, aztán a következő az volt, hogy egy fiatal kopasz hülyegyerek odaugrott, kvázi megrángatta a táskát ami a nyakában lógott. Becsempészett italt-ételt kerestek, és ez rendben is van, de mint arra felhívtam a figyelmét, nem tahó paraszt módjára kell intézni. Nyilván ezek után még mi lettünk megfenyegetve a különböző testrészeink különféle módon való eltörésével.

Entertainment in the Palace way.

A hatvanas évek szürkének tűnő Angliájában egy fiatal lány és egy nem igazán fiatal úr szerelmes története. És akkor egy mondatban sikerült összefoglalni a filmet – vagy nem.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Aranyos animációs film, melyet a Dreamworks hozott, lényegében. Nem meglepően a d-betűs cég hallatán már lehet skatulyázni: bugyuta kinézetű szereplők, gyöngécske sztori, sok vicces jelenet, utóbbi pedig inkább a legelső jelenségnek köszönhető. És erről is volt szó.

A történet egy olyan szigeten játszódik, ahol békességben élnek a vikingek, és mikor szükséges, sárkányokat gyilkolásznak, azok ugyanis mint röpködő báránylopó kártevők fordulnak elő. A falu egyik legügyetlenebb kisfiúja sikeresen elfog egy olyan sárkányt, amelyet még senki nem látott, és amint közelebbről megnézi, rájön, hogy a sárkányok valójában kedves és aranyos lények. Persze itt jönnek a bonyodalmak.

Tetszett, bár akkora katarzis nem volt, mint a Pixar műveinél, viszont nagyon kellemes másfél óra volt, sokat mosolyogtunk rajta, és azt hiszem ennél több nem igazán számít jelen esetben.

Értékelés: 4 pont

Ez volt a harmadik film, amit meg tudtunk nézni az éjszaka során, és bár annyira nem akartuk, végül nem kellett nagyot csalódni. Persze a poénok 90%-át Scherer Péter hozza, nagy megváltást nem kell tőle várni, csak egy átlagos limonádé film. Persze így sajnos ez nem meglepő, mert hát magyar darabról van szó, azonban egy kicsit jobb forgatókönyvvel szerintem még kifejezetten jó is lehetett volna, így viszont annyira kiszámítható és helyenként unalmasan hétköznapi volt, hogy több szót sajnos nem nagyon érdemel. Ráadásul a címnek kicsit nyúlás-szaga van.

Értékelés: 3 pont

Mindenki millió irányból szidja az OTP Bankot, sokszor egyedüli entitásnak érzem magam, hogy nekem semmi problémám nincs velük. Ma viszont mikor utalni akartam, abba a zavaró hibajelenségbe ütköztem, hogy bár a devizanemet megköveteli, a listában csak egy elem látható, méghozzá a célszámla devizaneme, ettől függetlenül az űrlapot elküldeni nem lehet, mondván devizanem megadása kötelező. Oké, gondoltam küldök egy levelet az OTP-nek, hogy most ilyenkor mi van. Két perc múlva jött az automata válaszlevél, még két perc múlva egy hús-vér embertől (ráadásul egy hölgytől!) kaptam udvarias hangvételű levelet a továbbiakról.

Ettől függetlenül gondolkodom egy másik számla nyitásán, ahol olyan kártyát igényelnék, amely nem VISA, dombornyomású és lehet vele vásárolni az interneten. A külön számla oka egyszerű: ezen mindig annyi pénzt tartanék, amit vásárlásra szánok, illetve külföldre utazásra. Így ha ellopják a kártyát, vagy bármi történik, mégsem férnek hozzá a hivatalos számlához, ahol a lottóötöst tartom.

A kérdésem az volna, hogy kinek melyik bankkal vannak jó-rossz tapasztalatai. Első körben én az UniCredit Bankon gondolkodom, de még nem nyomoztam nagyon.

Hát mi ez, ha nem azonnal beszerzendő jóság:

Helló, Mefi vagyok, Apple Macintosh számítógép tulajdonos, ma találkoztam először az Apple-szervizzel, a képen éppen szidom a létező összes számítógépet:

A képet netman készítette, és ennyire azért nem vagyok vékony.

A csodás »Döme névre hallgató« 24"-os csodában található, találd ki milyen, segítek, »Hitachi« márkajelzésű merevlemez a mai napon tragikus halált halt. Volt előjele a dolognak, ugyanis közel nem éreztem az esetek nagy részében a Mac-sebességet, a Windowson futó HD Sentinel izé pedig 100 napot jósolt a merevlemeznek. A tanulság, hogy Hitachi merevlemezt többet sosem.

Istenigazából ma kurvaanyáztam először az Apple miatt, ugyanis a garanciális gépek illetve mindenféle olyan eszközök, amikben merevlemezek vannak, szóval ezek javításakor nem adják vissza a régi merevlemezt, ami azért picit bosszantó tud lenni.

Két hét Mac nélkül, adatveszteség szerencsére nincs (pár óra munka ugrott, de pótolható, csak attól függetlenül bosszant), a következő komolyabb beruházás egy valamilyen Wi-Fi-n keresztül működő külső merevlemez.

Máskülönben itt is köszönöm Andris és netman segítségét, jó dolog ha az embernek ilyen segítőkész barátai vannak. :)

Twitteren zöldcitrom jelezte, hogy a YouTube a véglegesített új kinézettel együtt már magyarul is tud.

Eddig ha láttam valamiféle szemetet egy tömegközlekedési járművön, például tökmag héját, mindig gondoltam rá, hogy ha ezt eredményező tevékenység végzésén kapnék valakit, biztosan elbeszélgetnék vele, persze tényleg csak beszélgetni, hogy mégis mi.

Ma leült mellém egy úriember, aki elkezdett tökmagot enni, és szemrebbenés nélkül szórta a kisföldalattin a földre a héjmaradványokat. Ha a fizikai adottságok nem lettek volna rám nézve halálosak (értsd: két ülésen sem fért el kényelmesen), és nem nézett volna ki pszichopatának (értsd: napszemüveg, rózsaszín farmering, aranyóra, aranyékszerek, fekete rövidnadrág és csizma, de a hab a tortán a Lady Gaga Pokerface mint csengőhang volt) akkor biztosan elmondtam volna neki, hogy a földalattin szemetelni nem vicces. Meg úgy egyébként sem.

Így viszont csak csöndben ültem tovább, és azon gondolkodtam miféle káromkodásokat mond majd a takarító az éjszakai műszak alatt.

Ismét, most »nem a Plurk készítőit« illeti a leszidás, hanem a YouTube e területen dolgozó munkatársait.

Tegyük fel, hogy egy olyan házban lakunk, ahol koromsötét van a belépéskor, de jobb oldalon van egy villanykapcsoló. Idővel ha belépünk és sötét van, rögtön jobbra nyúlunk. Aztán egyszercsak fogják, és mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül átrakják e kapcsolót a bal oldalra. Képzeljük el milyen ijesztő lehet, hogy egy koromsötét házban vagyunk, a kapcsoló medig ismeretlen helyen.

Ez elsőre hülyeségnek tűnhet, de a felhasználói interfész ajánlások nem véletlenül jöttek-jönnek létre, így az sem véletlenül van minden ehhez kapcsolódó irodalomban vastagbetűkkel szedve, hogy a konzisztencia egy rendkívül fontos dolog. Így például az eredetileg jobb oldalon lévő hangerőszabályzót bal oldalra tenni súlyos hiba, és erre ő is rá fognak jönni, mert már most minden második ember anyázik.

Amúgy azt nem értem, hogy a Google-nél mért nincs egy Steve Jobs-szerű karakán csávó, aki azt mondaná, hogy gyerekek, van egy-két dizájn ami nagyon gáz, le kellene cserélni olyanra, mint például a mobil G-termékek, mert azoktól a júzerek a farkukat verik, a jutyúbtól meg a hajukat tépik, értik?