Nemlátom, kattintok, meglátom!

Szóval akkor tízes skálán mennyire lesz rosszfenék idén a Sziget? Placebo? Hurts? Mando Diao? Subways? Wow. Ebben a videóban csak olyan zenekarok vannak, akiket egyébként is meg akartam nézni, a Mando Diaóra például csak úgy ki akartam ugrani Berlinbe, de aztán nem jött össze.

És ehhez még csak hozzájön, hogy az elmúlt két napban hihetetlen jó idő volt, szinte érezni lehet az érkező tavaszt, habár eközben szibériai hideget ígérnek.

Én emlékszem, hogy mi délelőtt akkor pont a Váci utcában sétálgattunk nővéremmel, és valamerre ott akartunk ebédelni, de végül hazamentünk, és nem sokkal később hallottuk a robbanást. Akkoriban az ötödik kerületben laktunk, úgy hárompercnyi sétára az Aranykéz utcától. Először persze nem tudtuk mi történt, azt hittük valami építkezés vagy ilyesmi, de amikor fél órával később anyukám telefonált teljes rémülettel, hogy ugye rendben vagyunk.

Érdekes lehetett máskülönben a kilencvenes években, amikor nem sokkal a rendszerváltoztatás után a modern bűnözés kezdett elszabadulni: leszámolások, robbantások, védelmi pénzes balhék és miegymás. Akkoriban az internet még nem olyan volt, mint most és én sem igazán érdeklődtem a téma iránt tízévesen, most viszont szívesen olvasgatok a témában. 1998-ban rengeteg robbantásos merénylet volt Budapesten, szinte minden hónapra jutott egy, néha több is.

Lehet, hogy ez csak a mai robbantás miatt jutott eszembe.

Vannak viszont dolgok, amiket mindig is elképesztő badarságnak tartottam, mindamellett hogy megmagyarázni nem tudnám. Ilyen a kötélugrás. Sosem láttam értelmét valamilyen nagyon magas pontról való leugrásnak úgy, hogy az emberre ráerősítenek egy kötelet, ami az utolsó pillanatban visszarántja (ez gondolom olyan érzés lehet, mint amikor a busz 120 kilométeres óránkénti sebességről másfél másodperc alatt megáll, majd újra másfél másodperc alatt ismét azzal a sebességgel halad tovább).

Szóval oké, hogy extrém dolgok, mindenkinek más az extrém, mindenki mást próbálna ki – én a bungee jumpingot biztosan nem. Pláne, hogy sokkal jobb és biztonságosabb módok is vannak a magasság kedvelőinek.

A tünetek

Gyakorlatilag úgy ébredek, mint akit agyonvertek, azonnal lenyomom az ébresztőt, még öt perc, még öt perc, még öt perc. Mióta az eszemet tudom, ez így van, ráadásul a családban mindenki így ébred, anyukám órákkal előttem ébredt anno, hogy fel tudjon kelteni. A tévére ébredés, hangosodó ébresztő, sok ébresztő, messze az ébresztőt az ágytól és egyéb megoldások egy ideig mindig jók, de később immunitást fejleszt ellenük a szervezetemben található Alvásminőségi Biztos.

Mit lehet tenni?

Kis guglizás után rájöttem, hogy nem vagyok egyedül ezzel az egésszel. Nagyon sok hasznos infót találni a neten, én ezek közül gyűjtöttem össze párat, amelyeket most a napokban igyekszem betartani.

Sok helyen úgy kezdik, hogy feküdjünk le korán. Persze, nagyon vicces. Hozzáteszem, hogy amikor sokáig alszom, akkor sem ébredek sokkal jobban, maximum magamtól, de a folyamat nem sokban különbözik.

Na de, beszéljünk az érdekes dolgokról.

Feküdjünk le nyugalomban

Ez már sokkal inkább érdekes dolog. Este kicsit készüljünk fel az alvásra, a lefekvés előtti öt-tíz percet töltsük valami relaxáló, kellemes dologgal. Doromboltassuk kicsit a macskát, ha nem egyedül vagyunk, kedveskedjünk kicsit egymásnak, ürítsük ki az agyunkat az egész napi káosz után, igyunk egy kis vizet és nyúljunk el az ágyban. Én általában este szoktam átgondolni az aznapi eseményeket, és készülök fel a holnapiakra, de lehet, hogy ez is egy rossz taktika, most igyekszem inkább arra koncentrálni, hogy pihentetően aludjak (habár az alvással sosincs bajom). Az is fontos továbbá, hogy igyekezzünk ne összeveszve lefeküdni. Se a párunkkal, se mással, mert ez az egész éjszakára hatással lesz, így a reggeli kelésre is.

Fontos a felszerelés

Ez az, ami egyáltalán nem hülyeség. Jó minőségű matrac, megfelelő takaró és ágyneműhuzat, kényelmes párna. Nekem a »memóriahab« bevált, de mindenkinek más lehet a jó. Fontos még, hogy legyen jó idő a szobában, ne túl meleg és ne túl hideg (előbbinél nem alszunk jól, utóbbinál reggel rossz kimászni a takaró alól).

Legyen fény

Magamról tudom, hogy ha leengedem a redőnyt, és koromsötétben ébredek, akkor bizony a koromsötétben alszom is tovább. Ha felhúzom a redőnyt, mindig könnyebben megy a kelés. A dolog hátránya, hogy néha így már korábban is felkelek, bár ez télen nem veszélyes.

Vizes borogatás, kávébab

Nagyon sok helyen olvastam, hogy érdemes egy jó hidegvizes törölközőt vagy valami hasonlót az ágy mellé készíteni. Ez reggelre nem lesz olyan hideg, de ha az arcunkra tesszük, akkor sokkal könnyebb felébredni, és nehezebb visszaaludni. A másik hasznos dolog, hogy tegyünk néhány szem kávébabot magunk mellé, és együk meg reggel. A pohár víz egyébként szintén hatásos.

Reggeli jutalom

Ezt is saját magamon vettem észre: ha reggel valamilyen nagy nap van, szinte azonnal kelek, bármennyi alvás után. Ha például megveszek valamit, amit már régóta szerettem volna vagy mondjuk elutazom, vagy találkozom valakivel akivel régóta nem stb., ezek mind-mind elősegítik a reggeli szenvedés kihagyását. Persze, nehéz minden reggelre értelmes motiválóerőt találni.

Atomrobbanás

Egyszer véletlenül maximum hangerőn maradt a két másfél méteres hangfal, és reggel rádióra ébredtem. Nos, nagyjából ötméternyi távolság volt az ágyam és a hangfalak között, de egy másodperccel később nyomtam le. Utána annyi adrenalin volt a szervezetemben, hogy délben nyugodtam talán le, szóval lehet, hogy nem a legegészségesebb módszer, de biztosan hatásos.

Teremtsünk rendszert

Nagyon fontos, hogy nem az alvás mennyisége számít, hanem az azonos lefekvés és felkelés ideje. Ha minden nap ugyanannyit (ez személyenként változó, nekem hat óra általában elég) alszunk, ugyanakkor kelünk és fekszünk, sokkal hamarabb szokja meg a szervezetünk az ébredést.

Ezek vannak, ezeket igyekszem a napokban tartani, kipróbálni, aztán összeírni, melyik jó és melyik teljesen hülyeség. Érdekel egyébként, hogy másnak mik a módszerei, hátha már valaki felfedezte a tutit.

Voltak eddig a tökéletes étkezési utalványok, amelyből ha jól tévedek havonta 18 000 forintnyit kaphatott az ember maximum, béréhez arányosan. A dolog azért volt jó, mert a munkáltatónak nem került sok pénzébe, cserébe sok helyen elfogadták, így a munkálkodó tényleg pénzt kapott.

Na de, jött akkor a sok csalás, meg a hentesnél meleg ételjeggyel fizetés (mert egyébként sok munkáltató végtelen sokat adott ebből, fizetés helyett), és akkor az állam különböző módokon szigorított.

Idővel végül ez sem bizonyult elégnek, ezért gondolták oké, az összes kajajegynek szia van, majd mi megcsináljuk a sajátunkat, Szent Erzsébet, aki az ételt adja neked. A vicc, hogy ha szintén jól vagyok tévedve, akkor ebből havonta á lá máximum ötezer forintot kaphatsz. Ami azért vicces, mert ha valaki ebédel valami menüs helyen, az mondjuk 800-100 forint, visszaadni nem lehet belőle, szóval elég volt egy hétre. Ha meg húst akarsz venni vagy valami ilyesm… ja várj, azt nem vehetsz belőle.

Arról már nem is beszélek, hogy semmi kommunikáció, semmi érdemi tájékoztatás. Ha az ember nem jó helyen dolgozik vagy nincs témában otthonosan mozgó ismerőse, szopkodhatja össze az információt a minőségi kormányzati weblapokról.

A SZÉP-kártyával még egyet tudnék érteni (egyébként azzal is, hogy az étkezési utalvány elektronikus legyen), de azt meg ki fog kapni, senki. Például korábban a BKV-s dolgozók is kaptak olyan belépőt, amivel havonta egyszer családostul elmehettek például a Széchenyi Gyógyfürdőbe, most meg nem kapnak ilyet.

Értem én, hogy gőzmotor, de mi hajtja.

Mennyire elgondolkodtató szerintetek az, hogy míg ezekben a törökök által üzemeltetett éttermekben ők a pult mögött nevetve, falatozva, italozva dolgoznak, dirigálva a pult mindkét oldalán fillérekért gályázó magyaroknak? És az, hogy ha bejön egy török, teljesen más ételt kap, mint amelyet nekünk adnak el? Engem sokkal inkább érdekelne az autentikus, igazi török konyha, semmint az európai igényekre szabott változat. Valamilyen szinten ezért is jók az amerikai-jellegű gyorséttermek, mert ott többé-kevésbé minden országban ugyanazt kapod. (Legalábbis egy termékre vonatkozóan.)

Arról nem is beszélve, hogy míg régen a néhány Star Kebab és Istanbul étterem, ami volt a városban, egy szerintem kifejezetten király hely volt a keleti csemegék beszerzéséhez, mostanra a modorosan felszolgált hideg, minőségileg gyenge ételek központja lett.

Ezek főként tegnap fogalmazódtak meg bennem, amikor egy eldugott helyen ettem egészen finom gíroszt, nem törökök által elkészítve.

Szerintem tök jó dolog, hogy alapjáraton nem kell cigifüstöt szívni sehol, és azzal is egyetértek, hogy a dohányáruk árát felfelé mozgatják, ez talán jó ösztönzőerő lehet a leszokáshoz. A dohányzás egy egészségtelen, gusztustalan szokás. Én nem utálok persze senkit, aki mégis csinálja (nehéz lenne így például a szüleimmel), de ettől még a tényen nem változtat.

A túlszabályzást viszont előnytelennek tartom, mert például egy megfelelően szeparált helyiségben engem csöppet sem zavar, hogy valaki dohányzik, amíg nem kell megfulladnom a dohányfüstben. Arról nem is beszélve, hogy »amint írtam korábban«, a dohányos ember sehol nem dohányozhat, ami végül csak ahhoz vezet, hogy mindenhol dohányzik majd. (Lásd például most a szórakozóhelyek előtt, mindenki kimegy bagózni.)

Elmondom mit szeretnék:

• 140×90-es takaró;
• nagypárna és hozzá kispárna;
• zöld, barna, sárga színek játszanak;
• vagy valamilyen durvább anyag, vagy ez a viszonylag fényesebb típusú.

Nincs, nem volt és nem is lesz. Próbáltam már az IKEA-ban (itt volt még eddig a legjobb felhozatal, de nem győzött meg); a Kikában (egyáltalán nem volt ilyen szín) és még a METRO-ban is, ahol mindig szokott lenni. Továbbá persze ötvenmillió egyéb helyen. Otthon szüleimnél nekem is van egy 200×90-es takaró, és tök jó dolog, de szerintem kis hazánkban annyira nem elterjedt a kétszemélyes takaró, ettől függetlenül mégis rengeteg huzatot találni ezekre, sokkal többet, mint a 90×200-asra.

Szóval ha van valakinek tuti tippje, hogy a világ legjobb ágyneműit hol lehet beszerezni Budapesten és környékén, ne tartsa magában az információt.

Lehetett volna nagy felhajtás és sok felesleges hajcihő, de nem volt. Tizenkilenc év után úgy gondolom, nem is ez a fontos.

Vannak emberek akiknek ez a szertartás és a körülötte lévő dolgok fontosak, és vannak olyanok, akik hosszú évek után tesznek egy afféle hivatalos pecsétet a kettejük kapcsolatára.

A végeredmény pedig ugyanaz: boldogság, kiváló ebéd és részemről egy üveg jóféle vörösbor.

Szóval ezek vannak, karácsonyi láz ezerrel. Szerencsére tavaly annyi csomagolópapírt vettem egy kedvezmény keretein belül, hogy még az unokáimnak is abból csomagolok majd.