Az új adatvédelmi szabályzattal is egészen hasonló a helyzet. A napokban már lehetett olvasgatni mindenfélét, hogy jön egy sokkal újabb Google, sőt, az utóbbi időben néhol már aktiválták is ezt a szolgáltatást (nekem nagyjából három hete érezhetően mások a találatok, mint azelőtt), ma reggel pedig hivatalosan is bejelentették. A módszer ismét a szokásos: ha használod a szolgáltatást, tudomásul veszed, hogy március elsejétől ezek az új játékszabályok.

Az új irányvonalnak több lényeges pontja van. Egyrészt a könnyű átjárhatóság és információmegosztás a Google alkalmazások (Calendar, Reader, GMail, YouTube stb.) között, másrészt ehhez kapcsolódóan a Google+ és egyéb szolgáltatások közötti információáramlás révén a személyre szabott keresési találatok. Hogy ez jó-e? Nekem személy szerint nem szimpatikus, főként azért nem, mert általában új dolgokat szeretnék megtalálni, ezért keresek. Vannak helyzetek, amikor ezek nem igazak, de általában helytálló, és úgy vélem, hogy ezzel kicsit egy irányba leszek terelve valamilyen besorolás alapján, ami nem feltétlenül tetszetős.

Ami szerintem gáz, az a kommunikáció módja (ha nem tetszik a rendszer…), illetve az, hogy a Google megint be akar törni a szósöl világba a Google+-szal, minden erőforrást (most már a keresőt is, a legfőbb hajót) abba az irányba terelgetik, holott az emberek nagyobbik részének nem tetszik, hiszen senki nem akar egy új Facebookot.

Máskülönben rendkívül érdekes lesz a SEO piac alakulása ezeknek fejében, mostantól valószínűleg a közösségi szolgáltatások kerülnek a keresőoptimalizálás első pontjába.

A kalózkodás elleninek titulált, valójában azonban az internet súlyos szabályozását kezdeményező Stop Online Piracy Act mozgalom habár elsőre leszavazásra került, később ismét napirendi pont lesz. Ezen a ponton gurultak be a net nagyjai, és mondták azt, hogy elég.

A helyzet komolyságát amúgy szerintem mi sem példázza jobban, hogy a Google ismét kiírt egy aprócska üzenetet a keresője főoldalára. Ilyen utoljára és eddig csak egyszer »történt« a történelem során.

A net a szabad információáramlásról szól, mondhatnánk a modern ember kollektív tudata. Senki – legyen szó emberek vagy országnyi emberek csoportjáról – nem tudja megakadályozni. Próbálkozni lehet, de azt meg csak a kutyák szoktak.

Az egész dologról Tim Berners-Lee (játszóterünk, Az Internet atyja) is negatívan nyilatkozott, és elmondta: támogat minden SOPA elleni mozgalmat.

A dologból persze úgy sem lesz semmi, túl nagy lett már ahhoz a visszhang.

Egy nagyon érdekes cikkben azt tárgyalják, miért tartalmaz az alap verzió mégis egy kis Flash-t.

Számomra az egész történet rendkívül tanulságos. A HTML 5 ereje hatalmas, rengeteg potenciál van benne, és már most kitűnően használható bizonyos dolgokra. A nem is olyan távoli jövőben szerintem természetes lesz, hogy ilyen megoldásokat látunk. Azt gondolom, a Flash sem fog eltűnni, egyszerűen csak az egész átalakul, és egy sokkal jobb, sokkal izgalmasabb massza lesz. Az utóbbi években egyértelműen látszik, hogy a web sikere töretlen, pontosan az ilyen sikeres technológiai előrelépéseknek, és az ezeket megvalósító, alkotó, kísérletező kedvű fejlesztőknek köszönhetően.

Érdemes a játékot is kipróbálni.

A felhasználói élmény mindenkinek mást jelent. Nem kell messzire menni, mert a hétköznapokban is ott van. Sőt, pontosan a hétköznapok apró dolgait átlátva lehet jó felületet tervezni. Mondok egy példát. A GDF új épületében a férfi mosdók a következőképpen néztek ki: két helyiség, az egyikben szelektív hulladékgyűjtők és egy nagy toalettpapír tekercs, amin volt úgy cirka százméternyi anyag. Ha szükséged volt rá, letekerted, bevitted magaddal a fülkébe, és elhasználtad. Elsőre jónak tűnik, hiszen csak egy helyen kell cserélni, de a dolog egyáltalán nem kényelmes.

Ugyanis ha valaki előtted megy be, például az egyik tanár, akkor kicsit kellemetlenül érezheti magát, hogy megáll előtted az ajtóban, és tekeri le magának a papírt. Vagy például mivel előre nem tudja az ember, hogy mennyi papírra lesz szüksége, ezért leteker annyit, amennyit nem szégyell, a végén pedig vagy ott hagyja, vagy eldugítja vele a vécét.

Nem szabad a spanyolviaszt újra feltalálni.

Nekem a felhasználói élmény, és kicsit továbbmegyek: ha valami szép, akkor az művészet. Ha valami kézreálló, az praktikus. A kettő együtt az, amit én dizájnnak nevezek. A dizájn pedig jó dolog.

Azt figyeltem meg, hogy az UX-specialisták főként magyarok, vagy legalábbis elég sok köztük a tehetséges, és szakmailag elismert magyar. A héten például egy projekt keretein belül lehetőségem nyílt együtt dolgozni Rung Andrással. Pontosan olyannak képzeltem el egy felhasználói élmény felelőst, amilyen ő. Nem mondott világmegváltó ötleteket, egyszerűen pontosan azokat a milliméteres, nüansznyi kiegészítéseket adta bele a projektbe, amitől tökéletes lesz. A cseresznye a hab tetejére. Érdemes volt vele együtt dolgozni, remélem, nem utoljára volt szerencsém hozzá.

Egyszóval, nagyon érdekes és izgalmas téma a júzer ixperiensz, mostanában igyekszem sokat olvasgatni erről. Érdeklődőknek ajánlom máskülönben a UX Myths nevű oldalt, ahol tipikus félreértéseket tisztáznak felülettervezéssel kapcsolatosan.

Hatalmas igazság. 2011-et egyesek a technológia forradalmának éve, és ebben azért van is némi igazság. Az egész internet jelenség az elmúlt évek során akkorává nőtte ki magát, annyi lehetőséget hozva, amekkorára és amennyit még az alkotói sem sejtettek anno.

A legidegesítőbb jelenség mégis az, amikor ráugrik az ember egy tartalomra nyálát csorgatva, ahelyett azonban csak egy figyelmeztető üzenetet kap: ez a tartalom nem elérhető az országodban. Kösz, igazi jóarczok vagytok!

Hogy mi áll a dolog mögött? Szerzői jogok és a reklám. Utóbbi egyszerű: az egyesült államokbeli reklámoknak mi nem lehetünk célközönségei, oké, látjuk, még talán tetszik is, de nincs piaci értéke annak, hogy mi végignéztük azt a reklámot. A szerzői jogi téma már összetettebb, annyira nem is értek hozzá, de azt látom, hogy itt olyan akadályokba ütközünk, amelyek többségét teljesen feleslegesen állították fel. Csak elég legyen annyit mondani, hogy minden USB-pendrive megvásárlása után afféle adót fizetünk bizonyos szervezeteknek. És ha már maga a »Google« is szigorúan veszi ezeket a szabályokat, akkor azért érezhető a helyzet komolysága.

Az egész téma most amiatt jött fel, hogy gondoltam próbáljunk ki valami on-demand zenei szolgáltatást. (Az on-demandre van már valamilyen megfelelő magyar kifejezés?) Szóval valamilyen zenetárt, ahol nem az albumok megvásárlásáért fizetek, hanem valami havidíj fejében azt és annyiszor hallgatom meg, amit szeretnék. A gondolat nem lehet nagyon elveszett, hiszen tucatnyi ehhez hasonló szolgáltatás van, végül a Spotify-ra esett a választásom. Persze hamar a kedvenc üzenetünkbe ütköztem, és miután gyorsan körülnéztem, nem volt nehéz megállapítani: az összes on-demand zenei szolgáltatás csak az Egyesült Államokban érhető el. Ennyi, kész.

Sőt, a »Deezer«, amely egy francia projekt volt emlékeim szerint, szintén nem elérhető Hongriában. Kivéve persze ha valaki regisztrált már korábban.

Lehet ügye ingyenes VPN-ekkel szórakozni, de az ilyen megoldásokat mindig is rühelltem. Sőt, az egész helyzetet rühellem. A végén persze eképpen oldottam meg, és a legtöbb szolgáltatás csak regisztráció során ellenőrzi, honnan jöttél, ha már regisztráltál, és használod a cuccot, nem. A Spotify maga egyébként nagyon jó cucc, megérte kipróbálni, és gondolkodom a közepes csomagra való előfizetésen is (havi hat dollárért végtelen muzsika, reklám nélkül).

Modern világ problémája, teljesen egyetértek, viszont kicsit olyan ez, hogy míg a szüleink nem utazhattak akárhová, addig mi ugyan utazhatunk, ellenben a neten próbálnak minket határok közé szorítani.

Sokan ilyenkor azzal jönnek, hogy oké, de hát az emberek erről beszélnek napok óta, így végső soron ez is egy jó marketing volt; de kérdezzünk csak meg a Nescafé-nál pár fejest, hogy ők mit gondolnak erről – biztos vagyok benne, hogy egészen más véleményen lesznek. Valószínűleg egy-két ember az állásától is elbúcsúzhat így karácsony előtt.

Az onlájn marketing minden pozitív tulajdonsága mellett egy veszélyes móka is lehet. Szerintem mostanában talán ez az egyik legérdekesebb szakma, mert aki jól tudja használni, hatalmas fegyvere van, amellyel rengeteg bevételt és látogatót szerezhet egy projekt.

Ettől függetlenül végtelen szituáció adódik, amikor perzisztens, biztonságos módon kell eltárolni jegyzeteket. Erre próbáltak már sokan sokféle megoldást bevezetni, de szerintem egyik sem volt olyan sikeres, mint ez a kedves elefánt.

Arról van szó, hogy az ember létrehozhat jegyzetfüzeteket, amelyekbe belerakhat gazdag szöveges formátumú (szóval hogy ne legyek ilyen úri ficsúr, olyan cuccot, ami lehet félkövér meg rózsaszín és Comic Sans), képekkel, videókkal és zenékkel tarkított jegyzeteket. Ezeket lehet címkézni, kategorizálni és akár még hangjegyzetet is fűzhetünk hozzájuk.

Az extra poén, hogy a létező összes (vagy legalábbis nagyon sok) böngészőhöz, oprendszerhez és mindenhez van kiegészítés vagy alkalmazás, amely szinkronban tartja a sok okosságot.

Király cucc, ha ne ismernétek, ajánlom meghitt szívvel.

Tigi mutatta a Play framework nevű Java-Scala jóságot, ami annyira nem is újdonságerejű, nekem azonban teljesen annak számított. Habár beszélek Java nyelvül, és próbáltam is néhány robusztus keretrendszert, valahogyan mindig arra jutottam, hogy ez az általam ismert weblapok felépítéséhez túl nagy. Biztosan van olyan projekt, ahol elengedhetetlen mondjuk egy JSF használata, én még nem találkoztam ilyennel (ezért is dolgozom főként PHP rendszerekkel).

A Play legnagyobb előnye, hogy az alkalmazást elindítva rögtön egy szervert kapunk, amely valamilyen porton már ki is szolgálja a kéréseket. A Javától szokatlan módon nem szükséges folyton újraindítanunk változásoknál, a böngészőt frissítve rögtön látható a változás. A hibákról persze gyönyörű stack trace-t kapunk, ezt a böngészőben is megjeleníti, ha kérjük. A beállítások rendkívül egyszerűen, és az alap fájlban mindent felsorolnak, megjegyzésbe téve, így nem szükséges doksikat bújni első alkalommal. Pillanatok alatt elindul, letöltöd, kicsomagolod, két sort beírsz, és fut az alkalmazás. A CLI logikus és egyszerű, a könyvtárstruktúra szintén.

Huzamosabb ideig nem foglalkoztam a cuccal, de rengeteg blogbejegyzést olvastam a témában, és komolyabb terhelésű rendszereknél előszeretettel használják, mivel különösen jól skálázható. Az egyetlen probléma, amire sokan panaszkodtak, hogy a szerver első indítása egy nagyobb kód esetében fél perc is lehet, de úgy gondolom, ez belefér.

Próbáljátok ki, érdemes!

A jó, és nagyon-nagyon sikeres alkalmazások (Where's My Water?, Cut the Rope, Angry Birds stb.) csupán néhány alapelvre támaszkodnak. Legyen szép a felület és az ikon, tudjon valami újat mutatni (még ha valami lerágott csontra is húzzák rá azt az új bőrt), ne legye több 1 eurónál és legyen értelme, hogy elfoglal egyet a 16-os rács rései közül. Ennyi. Ha ezeket sikerül összehoznod, te is tudsz milliókat hozó appeket készíteni. Persze, a dolog nem ilyen egyszerű.

Ehhez képest mit látok a magyar piacon? Másfél eurónál kezdődnek a legolcsóbb alkalmazások, csúnyák és voltaképpen nagyon kevés nélkülözhetetlen darab van.

Mondok egy példát.

A Sanoma, mint Magyarország egyik vezető tartalomszolgáltatója, anno, egyébként elég hamar, előrukkolt a Mozi24 nevezetű szoftverrel. Egy tök jól kinéző, nagyon hasznos alkalmazásról van szó: megnézhetjük az ország összes mozijának aktuális műsorát, olvashatunk a filmekről, kereshetünk időre, akármi. Zseniális ötlet, tényleg. Nagyjából egy vagy másfél évig, magam sem tudom, teljesen ingyen lehetett letölteni, reklámok nélkül.

Történt azonban nem is olyan régen, hogy az alkalmazás kétfelé vált: lett egy fizetős és egy ingyenes változat. Utóbbi reklámokkal, előbbi 1,5 eurós (450 forintos) áron. 450 forintot fizessek, hogy megnézzem a moziműsort. Nem a pénzzel van a baj. Ha lenne 79 cent, akkor azt mondanám, hogy király, támogassuk magyar szoftverfejlesztő felebarátainkat, terjesszük az igét, és alleluja. Így azonban egy meggazdagodni vágyó banda szerencsétlen karcsapásait látom az egészben.

Ami olcsó és jó, azt az emberek veszik. Ráadásul nem ismerik a piacot. Másfél eurót még az ehhez sokkal jobban hozzászok(tat)ott amerikaiak sem feltétlen adnak ki egy alkalmazásért, nem hogy a magyarok, ahol sokan még a 79 centes átlagárat is sokallják.

Ha be akarunk törni az iOS világába, nem kerülhetjük el a tényt, hogy az iOS-felhasználók többsége finnyás kis köcsög, aki bizony fennakad azon, ha egy app csúnya, drága és használhatatlan. A szabályokat pedig nem nehéz kitalálni: elég megnézni a toplistákat a fizetős alkalmazások közül.

A keresőn vitatkozni is felesleges: tökéletes volt a ráncfelvarrás, pont ott igazítottak, ahol kellett, elegáns, letisztult, minimalista és minden. A napokban megjelent új Reader és GMail dizájn is jól sikerült – természetesen szokni kell még, és nyilván a váltás során voltak technikai bibik, de nekem ettől függetlenül tetszenek. A Readerben kicsit tartalom-központúbb lett a megközelítés, kevesebb nyomkodható dolog elérhető: balra a lista, jobbra a tartalom. A szürke keretezés kicsit idegesítő. A levelezésben elsőre a jobb és bal oldal valamint a középső rész külön-külön görgethetősége a szokatlan, de például az e-mailek tartalmának elrendezése sokkal kényelmesebb.

Összességében pedig jó látni, hogy végre ilyesmire is fordít erőforrást a Google – házon belül biztos ment a huzavona, elvégre egy gyakorlatilag tíz éve változatlanul kinéző cucchoz nagyon nehéz érdemben hozzányúlni. Nekik azonban egyelőre úgy tűnik, sikerült mindezt jól megcsinálni.

Ja igen, azt elfelejtettem hozzátenni: hatalmas fekete pont viszont a mobil nézetek újításáért – a kereső pl. kifejezetten használhatatlan, mert folyamatosan ugrál, a törlés gomb miatt nem lehet javítani a beírt keresési kifejezéseken, az azonnali kereső lassúvá és akadozóssá teszi, hasonlók. Azon a részen kicsit mintha hanyatlás lenne.