Szerencsére, most remekül vagyok, sőt, le is kopogom, hogy azóta talán csak egyszer voltam kicsit taknyos, de semmi komoly.

Nagyon régóta szerettem volna kinézni a március tizenötödikei ünnepségre, idén sikerült is. Valaki azt mondta nekem egyszer, hogy azért nem jár ilyesmire, mert az egész a politikáról szól; de hát könyörgöm, 1848 is a politikáról szólt, csak akkor kicsit másképpen. Ma kimentem a Parlament elé, fotóztam egyet, aztán elindultam valami tömeggel, és sodródtam az árral. Úgy sétáltam a Duna-parton, hogy próbáltam értékelni és átérezni az egészet. Lesétáltam gyakorlatilag a Köröndig, közben meg-megálltam egy-két kis rendezvénynél, az egyik helyen például idős nénik és bácsik táncoltak különböző népdaloktól a rock and rollig mindenfélére:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Láttam tüntetőket is, de nem vette észre semmi kirívó dolgot, habár tudom, hogy voltak ilyenek, de az arány a fontos. Valahogy így van ez rendjén, mert nincs jobb alkalom a tüntetésre, ezzel egyetértek, de most mégsem éreztem azt, mint néhány éve, hogy a tüntetők inkább csak azoknak ártottak, akik szerettek volna megemlékezni.

Nekem most kellemes emlékeim vannak ezzel az egész mai nappal kapcsolatban.

Ezen a – valljuk be, nem túl jó minőségű – képen Mile Máté látható, első budapesti fotókiállításának, a Négyzetpillanatoknak a megnyitó ünnepségén. A képeket szeptember végéig az Odeon Lloyd moziban lehet megtekinteni. Máté kiváló fotós, megérdemelte ezt a kiállítást, menjetek el, és nézzétek meg a képeit, igazán megéri!

Kicsit most megint bánom-szánom, hogy elhanyagoltam a fotózást, de már felírtam a következő féléves célkitűzések közé, hogy ezen változtatni kell.

Amit kicsit furcsállok, hogy a libegőn és a gyerekvasúton nincs diákkedvezmény, és ugyan ezek annyira nem vészesek (a két vonatjegy 1200, a libegőre a menetjegy 750), de például a budavári siklóra 850 forint egy menetjegy, és a gyakorlatilag félperces élmény ennyit annyira nem ér meg. Illetve ilyen árak mellett nem értem mért panaszkodnak, hogy a fiatalok otthon ülnek vagy a parkban bort isznak.

Klassz nap volt, a lábainkat persze nem érezzük, de jobb nem is lehetne.

Ettől függetlenül nagyon sokszor hallottam a körülöttem lévő emberektől, hogy nem a legtutibb, sőt, többször azt is, hogy ez a legrosszabb. Nekem csak a második Szigetelésem volt ez, így ezt annyira nem tudom megítélni.

A mai napot az újdonsült Rock-Metál Nagyszínpadon a Tankcsapda szokásos füstös-lángszórós-ventilátoros műsora, a Pop-Rock Nagyszínpadon a The National közönséghez mászó énekese, a motorkerékpáros üresség és a fekete-fehér kivetítőn közvetített fehér hazugságok zárták. Kicsit tavaly mintha nagyobb buli lett volna a Muse-on, legalábbis a tömeget nézve biztosan.

Tegnap Kate Nash koncertje nagyon hangulatos volt, különösen a viccelődés a házasodni vágyó sráccal, akit még a színpadra is felengedtek. A 30 Seconds to Mars megmondom őszintén hogy nem volt sosem a kedvenc zenekarom, ezután sem lesz, noha a hangulat nagyon jó volt és amennyire le tudtam szűrni, a rajongók élvezték is a sót. Máskülönben tudtátok, hogy a »Mr. Nobody« egyik főszereplője a 30STM frontembere?

A Kaiser Chiefs koncertje egy külön blogbejegyzést is megérne. Zseniális hangulat volt, Ricky nem tudom mit szedett előtte, de annyit futott, nevetett, ugrabugrált és mégis végigénekelte az egészet, tökéletesen. Amikor az egyik legjobb számukkal kezdtek, már sejthető volt, hogy jó este elébe nézünk. Tavaly a már sokszor említett Muse-on volt nagyjából ilyen vidámság.

Jó buli volt, reméljük jövőre kicsit pörgősebb lesz és többen jövünk majd össze, nem ilyen szétszórtan.

Az egész Gesztizmusról annyit, hogy ez a gringó-izék vállalhatatlan, ellenben nekem az egyik legkedvesebb gyerekkori élményem volt, mikor nővéremmel megnéztük a »Kalózok« című filmet, aminek ügye az azonos nevű Jazz+Az album adja a tampondalait és bizony a Jazz+Az nagyon jó, Váczi Eszter hangjától pedig szerintem minden embernek feláll valami a hátán, vagy máshol. Nekem mindent megért, hogy láthattam két zenekart, amelyeket már többet lehet sosem fogok.

A hangosítás mondjuk idén is nevetséges, valamint volt két nagyon vicces srácz, akik valami beksztéjdzs belépővel úgy gondolták, hogy sétálgathatnak a színpadon a reflektorfényben, mert végül is az emberek azért mennek el a Szigetre, hogy őket nézzék, véletlen sem az előadókat.

Amit továbbá nem értek, hogy oké, idén már csak kártyával (PayPass jellegű cucc) lehet fizetni a Szigeten, ami okos dolog, de akkor lehetne úgy csinálni hogy minden második sarkon feltöltőállomás van, és mondjuk 2011-ben elkérni 100 forintot egy bankkártyás tranzakcióért kicsit szintén nevetségesnek érzem. Arról nem beszélve, hogy tavaly ingyen osztogatták a kártyát, nyakba akasztós tokkal, most meg azért is külön lehúznák az embert.

Szóval zsír a buli.

Megmondom őszintén, most én voltam a tipikus koncertező, aki ismeri az előadó három számát, azt is csak azért, mert mindenhol hallani, és kvázi lehetetlen nem ismerni.

Ettől függetlenül két dolgot jegyeznék meg: a hangosítás sokkal jobb volt, mint »például a Szigeten«, ami azért ugye kicsit drágább mint az ingyenes Kapcsolat Koncert. A másik pedig, hogy Kesha szívvel-lélekkel ott volt a színpadon. Én nem ismertem ezt a csajt korábban, de hogy lenyomott még egy-két neves előadót is, abban biztos vagyok. Énekelt, ugrált, gitározott, csillámport szórt magára és a nézőkre, fotózott, elhozta az anyukáját, kiabált, bemutatott a tömegnek, meghatódott és könnyezett (vagy legalább úgy tett, mintha) és szóval hasonlók. Minden számát végigénekelte, szerintem élvezhetően, élőzene volt mögötte, és ami a legfontosabb: jól éreztük magunkat.

Abszolút nem bántam hogy kimentünk, a sok bunkót leszámítva király buli volt, akárcsak az utána hajnalig tartó beszélgetés és italozgatás. (Mondjuk az vicces, hogy Terézvárosban 22.00 után nem vehetsz alkoholt.)

Ezek voltak ma.

A Parlament egyébként gyönyörű épület, nem most voltam itt először, de egy élmény volt úgy jönni-menni, hogy gyakorlatilag bárhová mehettünk házon belül. Kipróbáltuk az alagsorban lévő büfét is, ahol finomat ebédeltünk, illetve egyéb helyiségekben is jártunk, ahová még a király is csak gyalog szokott. Az ülésteremben történt az átadás, felejthetetlen élmény ott hallani a Himnuszt.

Ami miatt a Parlament kifejezetten szerethető, hogy lehet fényképeket készíteni. Állvánnyal meg táskákkal rohangáltunk az egész épületben, és senki nem szólt ránk (na jó, egyszer véletlen hozzáértem egy karácsonyfához, és elküldtek a fenébe). A díszőrségről videót is készítettem, bár sok minden nem látszik rajta. Ezt is feltöltöm majd, csak jelenleg a YouTube 195 percet mond egy húsz megabájtos fájlra, ami hát ugye vicces.

Itt vannak a képek: