Mielőtt átadnám a műveleti naplót, egy gyors, kisebbfajta kitérő. A napokban újra végignéztem az első három részt. Az első nekem egyszerűen klasszikus, azt hiszem ezzel mindent el is tudok mondani:

A másodiknak nagyon jó zenéje volt, évek óta megvan, de kicsit nyálasabb lett a kelleténél (úgy látszik, ezek a második részek már csak ilyenek, ha megnézzük például a Csillagok háborúját).

Na, aztán jött a harmadik, amelyet már a Bad Robot és JJ Abrams csinált. Ez ismét visszahozta az életet az egész történetbe. Nem akarok megint JJ Abramsszel jönni, mert tudom, hogy uncsi már, de tényleg: amihez ő nyúl, az – nekem – csak jó lehet.

A negyedik rész ha lehet még jobb is volt mint a harmadik. Hosszú, az biztos, de a 133 perc minden másodpercét élveztem. Ha belegondolok, nagy fordulatok nem voltak, de olyannyira nagyon kiszámíthatatlan sem volt a film. Tényleg nagyon pörögtek az események, egyik pillanatban Budapesten meghal valaki, a következőben már Moszkvában látunk egy börtönt, néhány perccel később pedig Dubajban köhögünk a portól. Tom Cruise-nak megnőtt az orra, de ez nem akadályozza meg őt abban, hogy egy százötvenmillió méter magas épület oldalán mászkáljon egy kötélen. Van mellette ismét egy csinos lány, most beraktak egy vicces, korábban technikai fiút, aki most a terepen van, és egy meglepetésembert.

Ha eddig nem lett volna egyértelmű, nagyon tetszett a film. Főként azért, mert pont azt adja, amit ígér: egy pörgős akciófilm, kémekkel, atombombákkal, verekedéssel és robbanó dolgokkal. Erről kellene szólnia egy akciófilmnek.

Ez a film ékes példája annak, hogy az IMDb-skála sem feltétlenül mérvadó. A »Cowboyok és űrlények« 6,2 pontot kapott, míg ez 6,5-öt. Én azonban előbbin nem éreztem jól magam, míg ennél gyakorlatilag végig. Vidám, színes, jópofa film a Morning Glory. Nekem amiatt is érdekes volt, ami miatt például a »30 Rock«: jó látni, hogy az USA-ban egy sorozat vagy tévéműsör is milyen igényes tud lenni, milyen komoly, tényleg alkotói munka áll mögötte. Persze itthon is biztosan van hasonló, de sokkal ritkább.

Nagyon jó volt a kaszting is, tökéletes volt a három főszereplő. Rachal McAdams nagyon jól hozta a pörgős, tehetséges, munkájának élő főszerkesztőt, Harrison Ford itt sokkal jobban alakított (vagy csak jobban illett hozzá a szerep), Diane Keaton pedig az egésznek megadta a kis pluszt.

Egyszóval nagyon tetszett, pont azt kaptam, amire vártam.

Az előző »Sherlock« tetszett, bár mély nyomokat nem hagyott, olyannyira nem, hogy a moziban csücsülve szinte semmi komolyabb dologra nem emlékeztem a filmből. Persze, ez nem probléma vagy ilyesmi, mert én személy szerint nem is ilyen élményt várok ezektől a filmektől.

A filmet nézve azért beugrottak a dolgok, és igazából a második rész sokkal jobb volt. Na de mit várunk, Robert Downey Jr. és Jude Law hozzák a szokásos szintet, amolyan mérnöki pontossággal. Nem szakadtam a röhögéstől, nem izgultam magam halálra, mégis, tök jó volt ez a két óra a moziban. Voltaképpen akinek Guy Ritchie filmjei bejönnek, az biztosan nem fog csalódni benne.

Őszintén szólva az első gondolatom az volt, mikor anno tudomást szereztem erről a filmről, hogy beng, mekkora ötlet, és mért nem jutott még eszébe senkinek. Vegyük a két legsikeresebb műfajt: a földönkívüliset és a tehenészembereset, rakjuk őket össze, és kész is.

Voltaképpen ennyi a története ennek a filmnek is, és az egész itt van elrontva. Ugyanis azzal, hogy berakják Harrison Fordot, Daniel Craiget és Olivia Wilde-ot néhány jól maszkírozott, nyálkás marslakó meg egy adag CGI-vel odamókolt villogó űrhajó közé, még nem lesz jó. Az, hogy az egész nem jó életérzést még elhúzzák két óráig (két óra, az előzetesekkel és reklámokkal kettő és fél, dzsíz), úgy, hogy eközben semmi, de tényleg semmi nem történik, csak ront a helyzeten.

Kedvenc színészeim, tök jó alapgondolat, rengeteg potenciál. Ezeket ígérte a Cowboys & Aliens, de cserébe csak két unalmas órányi bambulást adott. Voltak jó pillanatai, de ennyi.

Értékelés: 2 pont

Háttal nem kezdünk mondatot, szemben is csak oldalazva, de hogy őszinte legyek, hát nem is tudom a véleményem ezzel a filmmel kapcsolatban. Ott alapból el volt rontva kicsit a dolog, hogy én egy vígjátékra számítottam (azt is vártam), de ez sokkal inkább egy főként romantikus film (nem feltétlen a jó értelemben), amin lehet röhögni is.

Ezt félretéve nem lett volna rossz, habár engem nagyon emlékeztetett »40 éves szűzre«, az pedig annyira nem jött be. Carell itt is hasonló figurát játszik.

Nagyon jó volt ellenben a kaszting. Ott van például Ryan Gosling, akiről kiderült, hogy tudja mozgatni az arcát, ezt a »Drive-ban« annyira nem tapasztaltuk. Na és ugye ott van Emma Stone.

Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy ajánlanám-e ezt a filmet. Biztosan nem nézem meg újra, nem haltam volna bele, ha nem látom, viszont nem bántam meg, hogy láttam. Talán így a legkorrektebb.

Ez volt tavaly az a film, amitől nem vártam sokat, végül azonban nagyon bejött. Az előzetes alapján jópofának tűnt, amolyan mozizós féle filmnek, aztán talán az egyik legjobb tavalyi darab lett, habár még mindig nem az örökké emlékezős kategóriában.

Az eredeti történethez csak részben kapcsolódik, inkább annak egy újragondolása, amire könnyen mondhatnánk, hogy csak bőrlehúzás, de jelen esetben win-win a szitu, mert a kész anyagon ez kicsit sem érződik. A főhős Cézár, akit egy gyógyszer tesztelésére tartott majom újszülöttjeként a kutatás vezetője visz haza. Bár eleinte küzd a helyzettel, végül persze rendkívül megszereti az állatot, amely ráadásul hihetetlen intelligenciával rendelkezik, amelyet egyértelműen anyja gyógyszeres kezelésének köszönhet.

A befejezést szokás szerint kicsit elmaszatolták, 2011 nem a király befejezések éve volt, de ez sem rontott sokat az élményen.

Szóval klassz film volt, kedves és egyben izgalmas történet, király szórakozás. Kedvet is kaptam az eredeti film megnézéséhez.

Értékelés: 4 pont

Jason Bateman a »Förtelmes főnökökben« már bizonyított, és itt is nagyon penge volt, szerintem jól áll neki ez a műfaj. A Testcsere egy szalagon gyártott film, tökéletes példája az amerikai filmiparnak, viszont aki szeret két óráig agyatlanságokon röhögni, és kikapcsolódni úgy, hogy különösebben mély tartalmat nem vár, annak szerintem tetszeni fog. A Förtelmes főnököknél szerintem nem jobb, de a kétórás nevetésadag garantált.

A történet mondjuk olyannyira lerágott csont, hogy említeni is fáj: két, egymástól teljesen független életvitelű jóbarát (a jómódú, sikeres karriert befutott, családos, tökéletes és a még-mindig-gyere, folyamatosan csajozós, feje-lágya-be-nem-növős) egy esti berúgás után azt kívánják bár megkaphatnák a másik életét – és mit nem, reggelre ki-ki a másik testében ébred. Innentől nem kell mesélni a történetet.

Annak pedig különösen örülök, hogy Olivia Wild egyre több filmben jelenik meg.

Pici komoly gondolat is áramlott azért a vászonról, de éppen annyi, hogy még ne rontsa el az ember jókedvét.

Vicces film volt, nekem tetszett.

Értékelés: 4 pont

Az van ezzel a filmmel, hogy voltaképpen tetszett, annyira viszont nem, hogy ne tudjam elvonni a figyelmemet a tucatnyi, nekem logikailag át-nem-gondoltság eredményének tűnő bakiról.

A sztori röviden annyi, hogy a főhős egy vadidegen ember testében találja magát, nem sokkal később pedig kiderül, hogy az egész színjáték valamiféle szimuláció, ahol valaki életének utolsó nyolc percét élheti újra. Az egésszel itt rögtön az volt a bajom, hogy az utolsó nyolc perc valószínűleg csak az adott illetőre és szűk környezetére vonatkozik, akkor viszont hogy-hogy van internet, hogy-hogy látják az egyéb helyszíneket és eseményeket stb.

Szóval klassz film volt ez, de pontosan az ilyen apróságai miatt nálam nem lett az a mindent megváltó darab, amire még sokáig emlékezni fogok. Inkább ez is az egyszer megnézzük fiókba került; egyszer viszont kifejezetten jó szórakozást nyújtott.

Értékelés: 4 pont

Egy nem is olyan távoli jövőben rájöttek arra, hogyan lehet megakadályozni az emberek öregedését. Mindenki, aki eléri a 25 éves kort, abban az állapotában élhet tovább, akár örökké is. Hogy megakadályozzák a túlnépesedést, az emberek idővel fizetnek. 25 éves korában mindenki kap egy évet. Ha a bal kezén világító biológiai óra (ha-ha) eléri a nullát, az illető meghal.

Ebben a világban a gazdagok halhatatlanok lehetnek, míg a szegények napról-napra élnek.

Nekem tetszett a film, habár kóros időutazás (és bármi idővel kapcsolatos) téma rajongója vagyok. Biztosan nem egy mindent megváltoztató darab, és nem is olyan, amit sokszor kell megnézni, hogy összeálljon a kép; sokkal inkább egy könnyebb esti kétórás.

Take your time. It's free.

Amit kicsit szerintem jobban kifejthettek volna, az az egész történet (főként az idő, mint fizetőeszköz) előzménye.

Újabb film »Justin Timberlake« szereplésével, és itt sokkal nagyobb szerepet kapott egy teljesen más filmben, de ez is jól állt neki, mint ahogyan Amanda Seyfried is – akinek pedig ez a frizura állt kifejezetten jól.

Értékelés: 4 pont

Múlt pénteken csak úgy beültünk az első filmre, ami jött velünk szemben. Oké, valójában a rövid leírást elolvastam, és az időutazás szónál megtetszett. Hiába, ez a téma örök kedvenc lett.

A történet arról szól, hogy egy házasság előtt álló párocska elkíséri a csaj szüleit apja üzleti útjára, Párizsba. A srác egy menő hollywoodi forgatókönyv-író, aki első regényén dolgozik éppen. Az alapjában véve romantikus alkatra persze abszolút jól hat Párizs, elképzeli a kedvenc korszakában, a 20-as években, amikor minden szebb volt és jobb. A menyasszony kicsit idegesítő, és persze folyamatosan látni, hogy valójában nem is igazán illenek össze. Az egyik este másfelé mennek, és a srác eltéved útközben, de talál egy helyet, ahol egy taxiba beülve visszautazhat a 20-as évekbe, ahol kedvenc íróival és művészeivel találkozhat.

Kedves történet, az elején talán picit elnyújtották a Párizst bemutató képkockákat, a végén pedig kicsit gyorsan befejezték a történetet. Az nem derül ki végül, hogy tényleg időutazott-e, vagy csupán annyira megérintette Párizs, hogy odaképzelte magát.

Értékelés: 4 pont