Nemrégiben megjelent a legújabb Dexter-könyv, teljesen véletlenül vettem észre valamelyik Libriben, gyorsan be is szereztem.

Azt semmiképpen nem mondanám, hogy rossz volt, de talán ez a sorozat leggyengébb darabja. Kis össze-visszaság, kevésbé érdekes események és nem túl sok fordulat vezette végig a sztorit. Délutáni-esti olvasnivalónak nem volt rossz, de azért az előző részek sokkal izgalmasabbak, reméljük, a következőnél jobb lesz a helyzet.

Értékelés: 4 pont

Őszintén szólva, én kedvelem Frei Tamás munkásságát. Amennyire emlékszem tökmag koromból, a család mindig együtt és vidáman nézte a Frei Dossziét meg az éppen mindig aktuális műsorát, és akkor, televíziós riporterként ő tényleg olyan helyekre is eljutott, ami nekünk, kis elszigetelt országban lakó nézőknek a szájunk eltátását okozta. Nem tudom, hogy ha most nézném, így éreznék-e, de akkor nagyon is így éreztem. Aztán ott van még a »Cafe Frei«, ami szintén egy jó dolognak tekinthető kishazánkban – én mindenesetre kifejezetten szeretek oda járni.

Frei Tamás most könyvet írt. Azt mondta, hogy az évek során kitanulta a konspirációs regény amerikai stílusjegyeit, és ebben maximálisan igaza is van. Néha kicsit túlzásba viszi ugyan a konspirációt és a szálak ide-oda rángatását, de egyébként ez is inkább csak a könyv elejére jellemző. Ritkán lassulunk le, akkor viszont sokszor eléggé, de javarészt mégis pörgős a történet, olvastatja magát. Merthogy az A megmentő egy konspirációs regény. Nem jobb, nem rosszabb mint a többi, én mégis tudjátok mért szerettem igazán? Mert magyar ember írta. És bár az egész világot körbejárhatjuk az olvasása során, mégis Magyarországról olvasni sorokat egy ilyen amerikaias regényben jó dolog. És nem az amerikai cukormáz miatt, hanem mert nekem például szívem vágya lenne egy hasonló történeten alapuló »magyar akciófilm«, magyar helyszínekkel meg minden. Talán egyszer még meg is érjük.

A könyvben egyébként sok érdekességet olvasni, elvileg a történetet leszámítva minden igaz és hiteles forrásból származik, tegyük fel hogy tényleg, ebben az esetben tényleg elgondolkodtató egy-két sor.

A befejezést itt is kicsit összecsapottnak éreztem (mostanában ezt több helyen is amúgy), nagyon el volt húzva a végjáték és végül semmi extra nem volt, sok szál be sem lett igazán fejezve. Sokat nem ront persze az összélményen.

Hogy tetszett-e? Igen. Elolvasom-e a következő részt, A bankárt? Igen.

Kettő, kicsit független dolog. A címlapon szintén amerikaiasan vannak idézetek nagy neves újságíróktól. Talán a Népszavától valaki írt egy két bekezdésnyi szöveget, teljesen korrekt, alatta a Nők Lapja Cafe magazin szerkesztője meg az alábbit írta: Frei egy intelligens, művelt pali.. Ehhez szeretnék külön gratulálni, mert egyrészt semmi köze a könyvhöz, másrészt nevetséges. A másik dolog pedig, hogy kicsit zavaró volt a sok dőlt betűkkel szedett szó. Néhol ez egy kicsit szájbarágós jelleget kölcsönzött. Illetve, még egy bónusz: négy elírási hibába futottam bele, ami persze nem vész, de furcsa, máskor ritkán találok ilyesmit. (Meg hát minek van a korrektor meg a rektor meg a raptor.)

Értékelés: 4 pont

Megjelent Robin Cook bácsi legújabb könyve, amit Tigi barátomtól kaptam meg karácsonyra. Az egyik kedvenc írómról van szó, azonban a legújabb regényeinél azt vettem észre, hogy a szalagon hirdetett élmény, miszerint Robin Cook hetvenévesen is ugyanolyan bámulatosan nyűgözi le az olvasót és izé, szóval ez annyira már nem jön át. Izgalmas volt helyenként a történet, de közel nem hozta a régi szintet, arról nem is beszélve, hogy belekezd három történetbe, míg végül az egyiket fejezi csak be, nagyjából.

Ettől függetlenül a természetgyógyászokról alkotott képet sikerült kicsit megbolygatni, ha ugyan megváltoztatni nem is, de azért egy bogárka bekerült a fülbe ezzel kapcsolatban.

Ami mellett még nem tudok elmenni, az a tagadhatatlan Dan Brown utóíz. Volt már korábban – jóval Dan Brown előtt – hasonló téma körbejárva, és Dan Brown stílusjegyeit mellőzve is sikerült izgalmasra venni, így most annyira nem állt nekem össze, hogy mért kellett ilyen irányba vágtatni. Végső soron nem volt vele gond, mert az ember izgatottan várta a végkifejletet, csak aztán a katarzis maradt el.

Pontot sem igazán tudnék rá adni, egynek nem volt rossz, de biztos hogy nem olvasom újra, úgy mint egyéb regényeit.

Eddig azt hittem gyorsan olvasok, de Stephen King Az című könyvét nem is igazán emlékszem, mikor nyitottam ki először, talán még február környékén, mire most a napokban sikerült az utolsó oldalát is balra fordítani a kétkötetes darabnak. Sok időm nem volt olvasni, de azért napi öt-tíz percet mindig szántam rá. Hihetetlenül olvastatja magát, ez többek között annak is köszönhető, hogy a két kötet háromnegyedéig gyakorlatilag semmit nem tudni, csak össze-vissza dobálnak minket időben, emberek és történetek között. Aztán a végén haladunk afelé, hogy összeáll a dolog, de mindeközben én olyannyira beleéltem magam, hogy szinte száz százalékos részletességgel láttam magam előtt az eseményeket, ilyet és ennyire pedig ritkán tapasztaltam ezidáig. Végig arra gondoltam, mennyire jó filmet lehetne belőle forgatni (belenéztem a 90-es évek tévéfilmjébe, melyet készítettek, és kicsit csalódtam is), és persze erre nulla lehetőségem van, de egy fotósorozaton mindenesetre gondolkodom.

Bár félni vagy rettegni nem lehet az olvasás közben, hátborzongatóan felidézi a gyerekkori félelmek és fantázia erejét, belemászik az ember fejébe, apró kis bogarakat ültetve mindenfelé és még napokkal utána is eszembe jutnak jelenetek, fel-fel lapozok fejezeteket.

Összességében tetszett, a legjobb könyvélmények közé tudnám sorolni eddig, attól függetlenül, hogy a végét kicsit befejezetlennek éreztem, attól kicsit többet vártam. Vagy csak másra számítottam, ki tudja.

Egy biztos: fordulatos, nem könnyedén kiszámítható és elgondolkodtató regény az Az, mindenképpen érdemes legalább egyszer elolvasni.

Ezt a könyvet csak ajánlani tudom bárkinek, aki egy picit is foglalkozni akar Javascripttel. Az alapvető információktól kezdve a különböző népszerű gyűjtemények (JQuery például) bemutatásán át, a Cometig nem bezárólag minden megtalálható ebben a cirka hétszáz-egynéhány oldalas vékonynak nem nevezhető kötetben. Az ára is hasonló vastagságú: nyolcezer pénzt kérnek érte, de tényleg megéri. Rendkívül olvasmányos, a kódok jól áttekinthetők és logikusak, a feladatok átgondoltak és szerveroldalon PHP-kódokat is mellékelnek. A benne található forráskódok letölthetők, azokat folyamatosan frissítik.

Az egyetlen probléma a fordítással van, itt-ott hibás ragozások, kis- és nagybetűk, hülyén fordított szavak és hasonlók, de ezt a hasonló szakmai irodalomnál már megszokhattuk.

Az a helyzet, hogy Dan Brown zseniális író. Ezt így vastagon le kellet írnom. Tudnék jobb írókat említeni, te is tudnál olyan írókat említeni akik sokkal komolyabb műveket tettek le az asztalra és mindenki tudna még ezernyi más jó írót mutatni. De akárcsak J. K. Rowlingnak, neki is megvan az a tehetsége, hogy egyszerűen elvarázsolja az olvasót. Lehet, hogy az információk nagyobbik hányada nem is igaz, de a rendkívül színes a fantáziavilág, a lebilincselően izgalmas történet, az érdekes karakterek és nem utolsó sorban a meglévő információk kiváló felhasználása és alkalmazása, beillesztése az eseményekbe. Mindkét írót szerintem ezért illeti minimum a zseniális szó, még ha valami kalapos bölcsész meg is szándékozna verni e kijelentés miatt.

Az Az Elveszett jelképet azt hiszem októberben láttam először a könyvesboltokban, akkor még Lost Symbol felirattal, angol nyelven, és emlékszem hogy december első hetében loholtam egy emberke után a metróban, hogy tényleg a magyar könyvet láttam-e a kezében. Egy könyvárussal beszéltük is, hogy rendkívül jó piacfogás volt, hogy nem tököltek a fordítással, karácsonykor így rengeteget el tudtak belőle adni – nem mintha amúgy gond lenne ezzel.

De beszéljünk végül a regényről, elvégre ez a bejegyzés arról szólna. Egyszerűen mesteri, Brown eddigi legjobb alkotása, ehhez kétség sem fér. Sikerült megtalálnia az egyensúlyi állapotot a »da Vinci-kód« és az »Angyalok és Démonok« között. Utóbbi ugyanis túl izgalmas volt, tényleg, fájt a fejem mire elolvastam másfél nap alatt, annyira letehetetlen volt. Ez viszont pont kellemes volt.

A történetben van egy-két apróság, amit az előző könyvek olvasása után rögtön ki lehet találni, ezt leszámítva viszont kiszámíthatatlan és változatos a sztori, ide-oda váltakoznak a szálak, új karakterek jönnek, régiek eltűnnek, és semmi sem állandó. A végén a főpoén egy nagyon pici része sejthető volt, de ezt leszámítva semmit nem tudtam megtippelni. Mesterien van bemutatva, fel- és levezetve az egész.

Hihetetlenül magával ragadott és tetszett ez a darab, remélem Dan Brown tervez még két-három Langdon-féle regényt, mert nagyon szívesen olvasnám még. Erre is megérte éveket várni.

Értékelés: 5 pont

Az van, hogy Cook bácsi kijött a formájából. Röviden összefoglalva egy unalmas, összecsapott, a történetet az utolsó tíz oldalban kibontó és elrontó regényt kap az, aki az Idegen testet elolvassa. Nem szenvedés a könyv, mert úgy lehet olvasgatni, de az egykoron letehetetlen láznak már nyoma sem volt. Ezt a legutóbbi két-három darabnál már egyre erősebben lehetett érezni, de csak mostanra hatalmasodott el az érzés olvasás közben. Vagyis pontosan az, hogy semmilyen érzést nem vált ki.

Egy dolog tetszett igazából, mégpedig az, ahogy minden fél érdeke szöges ellentéte volt a másikénak, mégis végül ugyanaz az út vezetett a megoldáshoz.

Többet nem tudok és nem is igazán szeretnék elmondani róla.

Értékelés: 3 pont

Tudja, Utivich, azt hiszem, ez lett a mesterművem! – Aldo Raine

A nyár végén látott és hatalmas sikert arató »film« után elolvastuk a nemrégiben beszerzett forgatókönyvet is. Pár óra alatt ki lehet végezni, néhány oldal az egész, csak az elsőket kell megszokni, utána rendkívül olvasmányos.

Van benne néhány, a filmből kimaradt jelenet és néhány apró eltérés is, továbbá sanszos, hogy nem ez az igazi forgatókönyv, annak csak valamilyen kivonata, de így is elég sok mindent leír (hogy áll a kamera, mit írnak ki, hogy legyen a felirat és így tovább). Rendkívül érdekes volt forgatókönyvként olvasni, roppant kemény meló lehet egy ilyen olvasott anyag után az olyan képi világ megteremtése, mint amit a filmben láttunk. Persze Tarantino előnyben volt, hiszen ő maga írta és rendezte a darabot, így valószínűleg a szeme előtt volt végig amit látni szeretett volna.

Csak ajánlani tudom ezt is, akár a filmet.

Értékelés: 5 pont

Stephen Kingnek hihetetlen fantáziavilága van. Talán azt is lehetne rá mondani, hogy őrült, mert aki egy ilyen komplex történetet képes töltőtollal papírra vinni, meg egyáltalán, arról minden bizonyossággal állítható, hogy – természetesen a legpozitívabb értelemen – nem normális.

Tilos az ugrálás, tilos a játék; MNUSZ; a vonal és hasonló teljesen értelmetlen szavak. Több száz oldalnyi felvezetés, öt-hat ember teljes élettörténetét egészen a gyerekkoruktól kezdve ismerhetünk meg, szépen apránként adagolva minden információt. Amikor elkezdtem olvasni, még nem igazán tudtam, milyen irányba fog majd tartani (fülszövegeket sosem olvasok), mire pedig eljutottam a történet háromnegyedéig, már nem tudtam.

Kiváló, hosszú és rendkívül érdekes olvasmány, csak ajánlani tudom. Nem azért, mert hát a sztefönking írta, hanem mert tényleg jó.

Értékelés: 5 pont

Stephen King mostanában egyik legemlegetettebb regényéről van szó, mely vitatottságát egyértelműen a mai átlagember mobilhasználati szokásainak köszönheti; vagyis annak, hogy tíz emberből kilenc mobiltelefonnal jár még a vécére is, a tizedik pedig éppen csak otthon hagyta. (Érdekes élmény volt mondjuk ezt a könyvet e-book formájában mobiltelefonon olvasni, de hát belefér.)

Az alaptörténet annyi, hogy egy lüktetésnek nevezett folyamat eredményeként egy őszi napon minden mobiltelefon csörögni kezdett vagy csak egyszerűen a már vonalban lévő hívás helyett egy olyan vírust terjesztett, ami elmebeteggé tetté azt, aki éppen a füléhez tartotta a készüléket. A lüktetés pillanatok alatt történt, hiszen aki látta a pánikot, rögtön a zsebébe nyúlt, hogy haza vagy bárhová máshová telefonáljon. Persze volt néhány ember, akinek nem volt mobilja vagy csak egyszerűen otthon hagyta. A könyv az ő történetüket meséli el az új, vérszomjas mobilbolondok világában.

Érdekes történet, bennem több dolog is megfogalmazódott mikor a végére értem. Egyrészt rögtön láttam, hogy valaki-valamikor ebből filmet fog csinálni, ha még nem csinált, mert a könyv valahogy végig adja az ember agyába a képeket és mintha egy kész forgatókönyvet olvasna. Ez talán amiatt is van, mert hihetetlenül részletesen le van írva minden, még ha csak egy apró mozdulatról vagy leírásról van csupán szó. Ráadásul Kingnek van egy rendkívül humoros stílusa, de minden humoros sor mögött ott van a feszültség, a várakozás és még ha rohadt hosszú is az egész könyv, az ember csak halad vele előre, mert kíváncsi a végkifejletre.

Elgondolkodtató, vicces, sokszor drámai de leginkább mégis hátborzongató könyv ez. Negatív tulajdonságaként csak a befejezését tudom említeni, de ezt mindenki maga dönti el.

Értékelés: 4 pont