No, drága barátaink, ma hétkor tehát kezdetét veszi a . Kis technikai dolog: a műsort mindenképpen itt a blogon nézzétek (már ha nézitek), a cím változatlan: . Mivel a kezdetben használt Ustream kiszolgáló robbanásig túl van terhelve, nem merjük rábízni az adást, ami talán egy újabb elveszett felvétellel, és folyamatos szaggatással járna; ezért a nevű akármivel fogunk sugározni, de gány módon a csetablak megmarad Ustream-féle, ott valószínűleg többen regisztrálnak. Aztán lehet idővel csinálunk valami saját csetmegoldást, egyelőre ez tűnik a legjobbnak.
Előreláthatólag szünet nélkül, legföljebb 20.30-ig tart a móka, mert én pártyba (yay) vagyok hivatalos, Zsukinak és Rejának pedig nem ártana hazaérnie időben. Meg egyébként is, a jó gyerekek nem néznek sokáig internetévét. Igyekszünk, teljes erőnkkel azon leszünk, hogy készüljön felvétel, reméljük nem szól közbe semmi.
Ha valaki esetleg nem értené (nem kell röhögni, lehet, hogy van ilyen), akkor nagyvonalakban erről volna szó: ez egy élőben nézhető interaktív beszélgetős műsor, olyan mintha a tévében lenne, csak mégsem. A fentebbi linkre kattintva lehet nézni, és hozzászólni a műsorhoz.
Mert akkor szeretni fogunk. ;]
Kedves rádiónéző gyermekek az éterben! Úgy hozta a sors, hogy a soron következő, nyár- és vizsgaidőszak köszöntő valamint tanévbúcsúztató adására:
2008. június 14-én szombaton 19.00-kor
kerül sor. Várunk mindenkit szeretettel, lesz Nintendo Wii-parádé, beszélünk majd róla, hogy milyen lett-lesz a bizonyítvány, és persze a szokásos aktuális dolgok.
A hosszú szünetre való tekintettel kétféle játék lesz; az egyik egy a just for fun kategóriába esik: június 13-a éjfélig (azaz jövő hét szombatig) bezárólag a mediagetszik@gmail.com címre küldjetek egy levelet, amiben az áll, hogy CSOKITAKAROK (vagy valami hasonló, teljesen mindegy, és a beérkezett feladók között fejenként egy, összesen öt tábla csokoládét sorsolunk ki.* Ez persze a viccesebb része, de lesz a szokásos által támogatott játék, sőt, sorsolás is, kettő darab játékos kerül be az üvegbe, így összesen négy játékos közül nyer majd valaki ajándékcsomagot.
Lesz majd még banner, illetve van itt egy ICAL-link, ami azért jó, mert a Google Calendar segítségével beállíthatsz SMS- vagy e-mail-értesítőt, így biztosan nem felejted el:
.
Ennyi.
*A játékban egy fő egyszerre egy e-mail-címmel vehet részt, többszöri levélküldés nem növeli a nyerési esélyeket. Valószínűleg nagytáblás (300 g) Milka lesz.
A következő Médiagetszik adásról (két választ is meg lehet jelölni, értelemszerűen nap és óra):
A videó még feldolgozás alatt áll, elvileg előbb-utóbb megtekinthető lesz, stay tun'd!
No, megvolt a második adás. Igazából egyórásra terveztük, de a jóhangulat miatt 86 perces lett. Szerintem sokkal jobb volt az előző adásnál, mert:
Rejjuska, a mi édes háttértündérünk remekül ellátta a technikai hátteret helyettünk, és még szépen mosolygott is;
sikerült a ;
sokkal jobban átnéztük a témákat, sokkal többet szóltunk hozzá, sokkal jobban megszerveztük;
az a kis lámpaláznak, ami az előző jelen volt, most nyoma se;
több volt a kacagás.
Ami viszont – hát nem azt mondom hogy rossz volt, de mindenesetre kellemetlen, hogy:
elég kevesen voltunk: múltkor hetven-akárhány egyedi néző, most harminc-akárhány;
a játék elég nyögvenyelősen ment.
Éppen emiatt tartanék itt egy kis közönségszavazást két dolgoról. Az egyik, hogy neked mikor lenne a legjobb időpont, amikor szívesen néznéd, és tudnád is nézni; a másik pedig, hogy a szkájp-féle játék helyett legyen-e alapdíjas SMS vagy chatjáték?
Ma rendhagyó alkalommal két nyertes volt: smv és thingol, ők bekerülnek a sorsolásba, ami az ötödik adásban lesz.
Valamint találtam egy blogbejegyzést is, ami a Médiagetszikről szól, , köszönjük neki! (Ha van még bejegyzés linkeljétek bátran.)
Én a mai adást egy erős ötösre értékelném, a múltkori négyes után. Az ustream meg zsírjó, van save to YouTube funkció, yap!
A következő adásra 2008. április 28-án, hétfőn, hatórás kezdéssel kerül sor, mindenkit szeretettel várunk, a módi a . Most még írunk róla bejegyzést, a későbbiekben valószínűleg nem, csak fent virít majd a banner.
Megpróbáltuk kicsit későbbre tenni, ennél jobban sajnos nem megy (mi is dolgozó-tanuló emberek volnánk), valamint most valószínűleg csak 60 perces lesz, szünet nélkül.
Decc ól.
Ma egy csaj a metrón Nokia 3210-es(!) telefonon a kígyós játékkal küldte. Ó, édes nosztalgia!
Zajlanak amúgy az előkészületek, hamarosan Zsuki is ideér; most ment el a fővilágosító, az operatőr még állítgatja a kamerát, de a narancssárga jelzés már villog, ezzel jelezve, hogy bármelyik pillanatban kezdetét veheti a balhé; a sok-sok kábel csak úgy behálózza a környéket, a kamera már villog, és hamarosan kigyullad a piros CSEND! ADÁS! feliratú lámpa az ajtó felett, pont abban a pillanatban, amikor a rendező elkiáltja magát, hogy tessék!
2008. április 14., 20.17.22 – kiegészítés
No, megvolt az első műsor. A sikeres nyertes kopa volt, köszönjük neki a játékot! Átlag negyven nézőt produkáltunk, ami szerintem teljesen korrekt volt. Voltak eléggé gázos bakik, amik szintén az első adásra hivatkozva nem számítanak fűbenjáró bűnek, ami viszont nagyon nagy baj, és ezért én kérek elnézést, de nem sikerült a felvétel, ugyanis az elején elfelejtettük bekapcsolni, utána meg egyszerűen nem jelent meg a hiányos felvétel. Kicsit szomorú, de hát ez van.
Az elején érződött a lámpaláz, nekem egészen a START gomb megnyomásáig nem volt, de amikor felkapcsoltuk a lámpákat, és éreztem, hogy most negyven ember minket néz, na akkor azért megdobbant a szív. Négy-öt perc után viszont teljesen jó volt, én legalábbis nagyon jól éreztem magam, Zsuki szintén. Hogy az ő szavaival éljek: Akkorák vagytok, hogy a hajzselé súrolja a plafont! (nem biztos hogy pontos az idézet, majd átírom ha nem). Az after elvetemült volt, de ha valaki látta már Hamit a medvét, akkor semmi meglepőt nem tapasztalt.
Ami fontos; visszajelzések alapján a következő műsor rövidebb lesz és később fog kezdődni. Szünet nélkül egy óra mondjuk és hét-félnyolcas kezdéssel.
Képeket, blogbejegyzéseket, idézeteket és minden hasonlókat bátran küldjétek kommentbe, nem haragszunk meg!
Köszönjük nektek ezt a vidám két órát, találkozunk legközelebb!
Megkezdtük a promózását. Van itt fent egy banner, ami egy fix oldalhoz repít (ennek címe: ), itt van csevegőablak és a videót is nézni lehet, természetesen; előbbihez még mindig ! A banner nem hiszem hogy roppant zavaró lenne, ha mégis, nem nagy művelet letiltani. Nem lesz kint mindig, de tervezzük egy műsorújság elhelyezését valahová, amiben előre két-három adás dátuma rögzítve lesz.
Ami fontos: lesz nyereményjáték! Frankó nyereménnyel. Az első adásban a nyertes megkapja nyereményét (figyeld a szóismétlést), utána pedig a hetente kikerült sikeres játékosok közül havonta sorsoljuk ki a nyereményt. Itt (is) szeretnénk megköszönni és az ő remek webboltjának támogatását ezügyben!
Valamint ha lesz erre igény, négy-öt fő jöhetne nézőnek, élőben mármint. Talán több ember is elfér, de öt kényelmesen biztosan. Ez persze a jövő zenéje. Mint ahogyan az is, hogy tervezzük sztárvendégek meghívását (már folynak az egyeztetések Fekete Pákóval és Győzikével!) így emelve az esemény fényének lumineszcenciáját (mely egyébként sem halovány!). ;]
2008. április 14. hétfő, 17.00
Médiagetszik; ez a neve annak a kezdeményezésnek, amit Zsukival és Levvel cirka . Próbálunk egy politikailag független (értsd: attól hogy vörös a háttér, nem fogjuk A Párt istenítésével kezdeni), érdekes, naprakész, vicces és legfőképpen interaktív, élő, beszélgetős műsort készíteni, hírekről, technikáról, filmekről, sorozatokról, könyvekről, internetről, és egyéb dolgokról, amit bárki nézhet, és amihez bárki hozzászólhat.
A helyzet egyelőre úgy néz ki, hogy kétszer negyvenöt percben, közte egy kis szünettel tálaljuk a dolgot, vonalegyenes élő adásban, mindenféle cenzúra nélkül. Elmondjuk a véleményünket dolgokról, a nézők (ha lesznek) megírják kommentben, levélben, az élő chatablakban, vagy éppen Skype-on, aztán lehet anyázni.
Néhány fontosabb tudnivaló, ha megmozdult a fantázia:
az első adással április 14-én hétfőn, 17 órai, hajszálpontos kezdéssel indulunk;
a műsort lehet nézni itt, Zsuki blogján, vagy a legjobb, az ustream oldalon, ahol a csetablak is elérhető: ;
a cseten való hozzászóláshoz ;
van Skype-fiókja a sónak, így lehet elérni: mediagetszik;
ha érdekel valakit: várjuk két-három csetmoderátor jelentkezését, de csak akkor, ha az esetek 90%-ában, de legalább az első adáson biztosan jelen tud lenni!
Egyelőre ennyi, ha még lesznek információk, természetesen előre is közöljük.