« Hangfoglalás »

Hangfoglalás

Sajnos-szerencsére kevesen tudnak a Hanfoglalás nevű rendezvényről. Sajnos, mert aki nem látogatja meg, az tényleg sokat veszt, és szerencsére, mert így legalább nem volt nagy tömeg. Arról van szó, hogy rengeteg koncerten túl, a SYMA sport- és rendezvénycsarnokba (a kettes pirós metróval a Stadionok állomásnál kell leszállni, hogy odajuss) kipakoltak több száz, vagy talán több ezernyi hangszert és hangtechnikai berendezést, és ezt mind-mind ki lehet próbálni, ingyen, és bérmentve. Van itt az olcsónak számító százezres gitártól kezdve a több százezres összegű szintetizátoron keresztül, többmilliós stúdiótechnikai keverőpultig minden. Én basszusgitáron játszottam, és kipróbáltam a létező összes elektromos dobot (hadd ne mondjam, mennyire csurgott a nyálam). Mindenhol a legújabb Macintosh gépeket lehet látni, és még sikerült kipróbálnunk a Guitar Herót is, egy nagyjából másfél méter átmérőjű HD-ready tévén. Ráadásul minden nagy világmárka képviselete jelen van, és szinte minden termékre öttől húsz százalékig terjedő kedvezményeket biztosítanak.

Sőt, Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa mellettem játszott, lentebb van róla fotó is.

Tényleg remek élmény volt; ma, holnap és holnapután tart még a rendezvény, bátran ajánlom mindenkinek. Örülök neki, hogy ezt megszervezték, és pláne örülök, hogy teljesen ingyen. Tényleg jóleső érzés volt látni sok fiatalt, akik zenélnek, és az idősebbeket, amint vadidegeneket rántott hirtelen össze egy gitárról vagy éppen trombitáról folyó beszélgetés. A tovább mögött ízelítőül néhány kép.

HonfoglalásElektromos gityók, mindet ki lehetett próbálni és meg is venni.

HonfoglalásGyönyörűen szólt.

HonfoglalásŐt is (!) ki lehetett próbálni.

HonfoglalásAkusztikus részleg, volt még több is.

HonfoglalásHelló, mi?

Fejes Tamás, Tankcsapda zenekarFejes Tamás – Tankcsapda

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
ott a gitárom :D basszusgitároknál alulról a 2. :) amúgy érdekes, lehet elkéne nézni
A Tankcsapda dobosát Fejes Tamásnak hívják. Molnár Levente a gitáros… :-)
Alap, hogy ott leszek. :) Vasárnap délután megyek szerintem.
Mao: tényleg ne hagyd ki, aki profin játszik, annak ez maga a mennyország. :)

Pézsmatulok: *fejére-csap* mindig keverem őket, köszi. :]

dasler: én megyek holnap meg holnapután is. :)
Hajjaj, Mefi, Debrecenben Fejes hangszerboltjában majd megmondom néki, hogy Cserkónak nézted :) No para, mással is megesik az ilyen.

Erről mindig lemaradok, pedig egy jó Tama dobcuccot de megszólaltatnék! Majd jövőre.

Igazából jó dolog ez a dob, a nagyobbik baj ezekkel a hipercyber elektromos műdobokkal van. Olyan, mint a különböző WC-papírmárkák: a különbséget csak használat közben érzed meg. A hiányzó réteg pedig nem más, mint a normál hangszer két legnagyobb előnye: az érzés és a fa finom illata. :) :(
Mefi: Oké, ha meglátlak rádköszönök! :D Egyébként meg bocsi, nem vettem észre Pézsmatulok kommentjét. :$
Harag Atya: most az elektromos dobokról alkotott véleményem mondjuk megváltozott, meglepően jól szólnak, nem gondoltam volna. :)

dasler: oké. Semmi baj. :)
Mefi: bizonyám, az elektromos dob nagyon nagy jóság. gondolj csak bele, nincs annyi szenvedés az összerakással, szállítással, bemikrofonozással ha koncert van vagy felvétel. na meg persze a szomszéd se szól be :D

E videó láttán nekem is újdonság volt, nem tudtam, hogy lehet „effektelni” a dobot, szóval hogy máshogy szóljon egy cin, ne cin hangja legyen hanem mondjuk valami más. ez mekkora zsír már azért.
Mao: jah, én is kellemesen csalódtam benne. Beraktam egy 80's style nevű midit, és nagyon durva. Meg van ilyen technós, poénból ütöttem tucc-tucct. Csak hát 220 ezer forint.
ha nem jövök haza találkozni rég nem látott barátokkal, ott lennék.
Vale: majd legközelebb. :)
Azért a Mac Pro befigyel, nem rossz. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Szociális komment (2010. február 11., 11:14:02)
Harlem Globetrotters (2008. február 29., 12:42:28)
Bográcsozás (2008. május 04., 12:22:42)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1226 napja született, 514 szóból, és 2685 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: