Szeretném ajánlani mindenkinek a Király utca zord szívében található Blende Club Cafét, kifejezetten olyanoknak, akik érdeklődnek a fotózás iránt, vagy csak szívesen megnéznének egy-két képet, netalán ki is szeretnének állítani néhány sajátot.
Elképesztő, komolyan mondom: minden kávézónak így kéne kinéznie. Mikor beléptünk , a tulajdonos azonnal felpattant, bemutatkozott, körbevezetett, majd miután meglepetésszerűen megérkezett is, bevezetett minket a külön nemdohányzó részbe, beszélgetett velünk, mutogatott nagyon régi és nagyon szép fényképezőgépeket és hasonlók. A fő helyiség kis asztalokkal és székekkel, a dohányzó egy zárható, szellőztethető helyiség, rattan kanapékkal, kényelmes párnákkal és kis asztalkákkal. Ezenfelül van még egy galéria is, nagy kanapékkal, és a lépcsőn dekorációs elemként rengeteg üres whiskysüveggel.
Az árak nem vészesek, a fehér forró csoki (390 forint) zseniálisan finom volt, valamint megkóstoltam a ház specialitását, az itatós kenyeret
, amely gyakorlatilag egy finoman fűszerezett, hagymával dúsított májkrémes kenyér, de valami isteni íze van, 190 forintért.
A Blende csak azt adja, amit a neve ígér: egy baráti körre, törzsvendégekre épülő kávézót, melynek vendégei a lelküket adnák egy jó képért, mint például én és Gergő. De ahogy leszűrtem Gigi is jól érezte magát, pedig ha valaki, akkor ő tényleg gyűlöli a fényképezőgépeket (legalábbis ha őt fotózzák vele :]). Rég éreztem magam ennyire jól egy kávézóban, minden vendéglátósnak így kellene csinálnia. Itt a vendég nem egy szám, hanem egy Név. És ezt nagyon kevés helyről mondhatjuk el, pláne Budapesten. Remélem sokáig meglesz még, én bátran ajánlom mindenkinek, azt hiszem újabb törzshelyet találtunk.


| Név: | |
| Cím: | 1068 Budapest, Király utca 100. |
| Nyitva: | H-Cs: 10-22; P: 10-24; Sz: 16-24; V: Zárva |
| Telefonszám: | +36(30) 739 39 51 |
| Tömegközlekedéssel: | 4-6-os villamos Király utca megálló |
| GPS-koordináták: | |
| Árkategória: | közepes |
| Egyéb: | kiállítások, galéria, családias hangulat |